meg még szeptember

volt ez a beiratkozósdi, aztán elindult az egyetem, és szerintem élvezi, és ezt én is élvezem. múlt pénteken visszament a középsulis sulinapra, éjjel 10 után rákérdeztem, mikor jön majd, erre kiderült, hogy a messze-messze kocsmában tolják tovább, majd jön, és tényleg, majd jött.

nehezen veszem fel a tempót amúgy főzésileg, mindig valami keresztbeszerveződik, vagy én vagyok beteg vagy valahol - ezen még javítanom kellhet. nálunk nemigen ambicionálja a főzést hét közben senki, g néha jelentkezik, de apróságokon túl még nem lépett...

a tabletromlás véglegesnek tekinthető, a játékomat nem tudom egyelőre (vagy örökre) visszahalászni - az egy kicsit zavar. cserébe, amikor éppen nem fáj semmim, olvasok. ez azért jó, mert a könyvheti szerzeményeimet elővettem, nem aszalom őket random, akár évekig, mint szoktam.

vasárnap eldobtuk a gyereket valahová, és közben jött a gondolat, menjünk el valahová ebédelni - a közeli kisváros hegyi vendéglője dugig volt, így a másik közeli kisváros dugig levő éttermébe ültünk be, és milyen jól tettük! (mondjuk előfordulhat, hogy innen indult a mostani gyulladásom, de erre nincs igazi bizonyítékom.) elképesztő finomakat ettünk. aztán beugrottunk anyukámhoz, aki onnan 2 utcára lakik, csak úgy, üldögélni.

és még az is van, hogy megbontottam a könyvespolcaim glédáját - elkezdtem szelektálni a nem kellő könyveket - egy méter huszat lepakoltam. ennek a neheze csak az, hogy hová, de hová tegyem - találjam ki! 

hetek végei

apropó, maradnak az itthoni munkák a hétvégére - eddig ezt tartottam, izgi és szokatlan!

múlt hétvégén egyik drágaságom elkészítette másik drágaságom új íróasztalát - most már csak én jövök (nyehh, ez sokkal nehezebb, hidd el!) lepakolni egy teljes lomos polcot (nekünk nincs kamránk, pincénk vagy padlásunk, szóval minden egyes használható de nem kell dolog velünk egy légtérben él, helyzetük változik, mennyiségük iszonyú lassan csökken), elhelyezni a dobozokat, gyerekkori univerzális anyukámék együtt készítették polcomat szétszedni és elhelyezni, hogy ne a pokol kapujába kerüljenek... na ez még vár rám-

helyette a szombatomat kirándulással töltöttem (szerintük séta), ez a KIRÁNDULÁS jó volt, végigdumáltuk M-mel, és szerintem csak csinálunk még ilyet, ha már ilyen jó volt.

a vasárnapomat meg az ablakok keretezték, melyek hosszabb-méghosszabb ideje törve voltak, most addig abajgattam a ---rendszert, hogy lettek üvegek, lécek, elhatározás, idő, és megcsinálta ezt is a drágaságom, azóta éjjel nincs huzat az ágyam (és fejem) felett, viszont van még pár nap radiátorállítgatás, el ne feledjem, a kettő együtt jár, viszont ez örömteli nyafogás.

közben kicsit készítettem egy aranygaluskát (jaj, de szeretem), egy borsólevest, mostam sokat, takarítottam, ordibáltam a nemtanuló tanulóval, hogy tanuljon (szegény egész nap ki volt rugdalva a jó kis minecraft- és terráriavilágából, ja de sajnáltam, ezért szépen lement a pincébe és naphosszat baltát tisztított)

tegnap este eljutottunk oda, hogy én* (én!!!) elmeséltem neki, mit mesélhetett volna a kutyaütő földrajztanárjuk az embertelenül unalmas és követhetetlenül sz.r föciórájukon, elmondtam neki (én!), hogy volt egy vulkánkitörés szombaton, ami mivel járt, elmondtam neki a kihűlő földet, hogy honnan tudták meg, hogy gyorsabban hűl, mint korábban gondolták, meg megbeszéltük a tölcsér- és deltatorkolatot, hogy én láttam-e már olyat, és egyébként ennek milyen kapcsolata van a fizikával (én! hahaha). egyszer ezt a nőt és a matektanárt úgy kiosztom, hogy nem köszönik meg. lesznek szívesek cserébe elvégezni a tegnap esti két órányi énmunkámat helyettem, felár a kedvcsinálás.

*földrajzból az átlagom 3 volt, fizikából emelkedő számsorrendben haladtam a középsuli alatt. ez tükrözi is talán mennyire hiányos a tudásom e diszciplínákban. (nem beszélve arról, hogy a metánt most is ő magyarázta el nekem, nem én neki, hahaha)

teljes

kiderült, hogy simán helyettesíthető minden receptben teljeskiőrlésűvel a sima liszt.
nyilván ezt eddig mindenki tudta, én meg nem, de most már én is.

kicsit hülyéskedem, de igazából sosem értettem a legújabbkori blogokban azt a rendszert, hogy csak finomliszttel írnak, mintha.

készítettem már szuper kalácsot, egyebet, ma még a hotdogkifli is ment. vagy legalábbis nekem bejött. 

"mások" meg csak simán kétpofára falták.

péknő

na mer' mi'csinálok...

az egyszerűbb projektek közé tartozik, hogy másfél éve én sütöm a kenyerünk. egyszerűen idegesített, hogy
1. utálom a bolti kenyerek ízét általában
2. vagy amit szeretek, azt egy idő után átreceptezik
3. vagy csak simán szeretem, de savat csinál
4. a teljes kiőrlésű sosem az
5. vagy ízre, állagra jó, erre a kisebbik fogyasztó nem fogyasztja el pl. a héját (Mr. Finnya, személyesen)

6. meg hogy össze-vissza fogyott, kiszámolhatatlan volt, rengeteg kenyérmorzsám lett, amit meg alig használok

ezért kenyerenként 4 órát számolva minden hétvégén 1-3 kenyeret készítek.

az 1., 3., 4. pontok totálisan kiküszöbölve azóta, 2. átreceptezem, de attól csak finomabb lesz :), 5. mindet megeszi héjastul-morzsástul, 6. annyira kevés marad, hogy azóta mindig kenyérmorzsa-hiányban vagyok...

azért nem ártana pár plusz hétvégi nap hetente, mert akkor is, ha nagyon ügyes kötésben készítem a 2-3. példányt, 5-7 órát itthon kell legyek, amikor pékség van.

azon tör

öm a fejem,
hogyan is legyen majd ősztől.
tökjó, hogy negyven évesen (kamingaut, látod!) engem még _tényleg_ lázba tud hozni a sulikezdés.
(talán ezért is kellene több gyerek, mint a meglevő egy csoda :) )
on the road back
szóval hogyan etessem magunkat, ez itt a nagy kérdés.
mert az úgy van, hogy a nyolcévesek nemigen esznek meg egy halom dolgot, amit meg megesznek, azt a suliban nem főzik egyáltalán/úgy.
most hirtelen azt gondolom, legyen úgy, hogy befizetem ("kecske"), de küldök is vele ("káposzta")
A) hideget
B) meleget
A) előnyei: gyorsan készen van, nem kell hűteni ebédig, mellette megeheti, ha valami mégis tetszik a menüben, eszik, pedig nem eszik
A) hátrányai: nem fogja megkóstolni sem, nemhogy megenni, amire befizetem, ezt is meghagyja, kevés a variációs lehetőség, kenyért sütök, azzal nehezebb szendvicsezni (?át kell álljak nemkenyérre??), ja és persze este meleget kell adjak (ld. B)hátrányai felsorolás)
B) előnyei: meleget eszik, és tudom, mit és mennyit, kevésbé hagyja meg (#napersze), magunk is meleget eszünk, mert ha neki főzök, akkor azt mindhármónknak (és persze -más okból- ez NAGYON fontos érv)
B) hátrányai: honnan a jóégből lesz erre* időm _hosszútávon_???, oda kell vinni/vinnünk, hűtetni kell (nem én hűtök, konyhásnénik hűtenek, szívességből, szóbeli titoktartási fogadalom mellett...), majd az edényt nem szabad otthagyni (napi program, minden elhozónak), teszem fel duplán fizetem az ebédjét (ami persze teoretikusan minden pénzt megér, de 9 hónapra azért az ebédbefizetés olyan 90 rugó, ami gyakorlatban nem mindegy)
hajlok én a melegétel-készítésre (ezt majd leellenőrzöm az új helyesírási szabályzattal - ld. nyitvatartás (sic!)), persze, de 
honnan
szedek
ennyi 
időt
erre*
is?
na, szóval töröm a fejem**

*erre= tervezés, vásárlás, ácsorgás/kavargatás/tökölés a tűzhelynél, mosogatás
** és megint írtam a blogba, jó, mi? :)

tortaemlék

ja, és a régi torták szellemének emlékére (holnapra ezt kérték vinnem, szóval holnap sütöm):

http://andalgo.blogspot.hu/2006/12/ja-s.html

hosszú

hosszú volt ez a múlt 3 hét

idevésem

ott ért véget a sztori, hogy 

hatszáz kilométer (d-be), pénteken megtettük, a tervezettől eltérően kocsival, kettesben, meglett az irat, éljen,

meg az is volt, hogy urológia, igen, szombatra meggyógyítottak, aztán vasárnap délutánra hasmenésem lett, mert én hülye, azt hittem, az antibigyó csak a rosszat javítja meg. ez persze a gyerekprogram közepén volt, így másfélnaposra csökkentettük g szórakozását. majd megtoldottuk egy éjszakai hányóssal fejfájóssal a részéről, így a kánikula hétfői napját gy-ben töltöttük.

így az utolsó kánikulai nap délutánján foglaltuk el kísérleti szállásunkat a Balcsinál, egyszer be is mentünk a vízbe, így az ideivel együtt elmondhatom, MINDEN évben átlag egyszer fürdöm a tóban. másnaptól kezdve eső és szél váltakozott, így kirándulgattunk. g beleszeretett Szigligetbe, végtelenül kiakadt, hogy csak egyszer mentünk. tavalyhoz képest (csak kézenfogva, félve, unszolásra ment magas helyekre) idén mindenhová jött, mindent élvezett.

minket Pécsely ragadott meg a legjobban, oda (is) még midnenképpen vissza kell menjünk - egy csuda.

a k-i szállás borzasztó volt, házibácsi feje fölött lakni soha többet, hajnalonta hányt, ezt mi két éjjel hallgattuk, nappal aztán esőben járkáltunk mindenfelé, így pénteken hazabattyogtunk, nem maradt több nézni- és elviselnivaló.

itthon várt a nyolcvanhárom kupac cucc a lakásátrendezésből, a tizenöt mosnivaló adag (ágyneműhegyek), a vasárnapi közös ebéd,

mégis minden olyan más volt - ez a nyaralás betegséggel, nyamvadással, rosszidővel együtt is élhetővé tette az életet, nagyon kellett.

***

a héten meredeken zuhant az energiaszintem, a munka mellett találtam 28 kg sárgabarackot, amit hagyományosan éjjelnappal lekvárrá főztem (idén 40 üveg, melyből sajnos 3 nyitva maradt... :)

***

g nagyon gyakran riad álmából (éjszaka első fele, kijön, rémült, nem ébreszthető mindig, de érti, amit beszélünk, megnyugtatom, pisil és visszavezetem), akkor kezdődött, és most ezzel megint beszedtem magamnak egy adag szorongást, nézegetem, mi ez, a háziorvos kiválóan beijesztett, én meg csak unom és unom és kívánom, hogy LÉCCI legyünk ezen is túl.

kérlek.

zanza

ennél jobb innovatív ötleteket magamnak, minthogy pl.

- átirányítottam év elején minden levelezésem kül. gmailfiókokba: szenzációs!

- ma lerámoltam az ÖSSZES üres üvegem a spájzból, hihetetlen érzés! olyan mindenre képes vagyok-féle. és bár beterítettem vele a behemót ebédlőasztalunkat velük, innen egy nagy kupac fog távozni a napokban!

- 18 kg sárgabarack alakult át "isteni finom" (idézet) lekvárrá kezem alatt tegnapma - ez nagyon ígéretes (33 üveg már pipa)

- megszerveztem egy főzést a hétvégére - ott találkozhatsz velem a belvárosban, szólj, ha érdekel

- kilobbiztam magamnak egy szép új használt gépre pénzt a gyárban, mellyel párhuzamosan itthon is újulunk.

már csak a szakdolgozatom írnám meg valaha...

23 kiló meggy

na, hát annyira jó leírni, meg még mindig tart az öröm (meg a fáradtság emléke), ahogyan szerda-csütörtökön két éjjel alatt mindet átdolgoztam eltehetővé: lett befőtt, nyersmeggy, fagyasztottmeggy, meg LEKVÁR (akárhogy is, ez lett a legnyálcsorgósanfinomabb, kicsit, de nem nagyon tragikus, hogy innen csak én eszem, mint kiderült. 

vizualizálom (ezt követően pedig éhen halok), ahogyan kenyeret pirítok, éppen pont roppanósra, még egy kicsit meleg, vajazom, és rá a _pontosan_ olyan sűrű és savanyúédes meggylekvár-nektár.

bocs, de ezt nem bírtam kihagyni.

jó, na.

nekema

Balcsi, na az (nekünk) a riviéra. így hát hat órába besűrítettük a nyaralást: szombaton fél5kor indultunk, 11 előtt hazaértünk. belefért az utazás, a palacsintázás, a pancsolás, a napozás, az iszapgyűjtés, a halazás, a fagyi, a naplemente, meg a hazaút.

egyrészt nagyon elégedettek voltunk ezzel, másrészt nagyon elégedettek voltunk, minthogy nem mentünk reggel (amikor hajnalban kelhettünk volna), nem mentünk délelőtt (amikor be volt dugítva az m7es), nem mentünk alvásidőben (minthogy így mi is pihenhettünk), viszont mégis minden belefért.

meg a vasárnapot is ideírom, az egészből a legjobb ötletem a mártogatós volt, meg a pizza, mindkettő jól fogyott. így kell ez. azonkívül kaptam én is szülinapi ajándékot, aki, ha tudja, mikor van, szépen hangosan röhögjön már egyet.

potyaszülinapozó voltam.

ááááá átváltottam áááá

hát izé, innen az új szerkesztőfelületről kínlódok, na _ez_az, amit nem nem nem nem nem.

na mindegy.

ma vágta volt, éjjel dolgozatírás (ha legalább írtam volna, de ppt-sablonokat válogattam, meg a brosúrát terveztem, meg a marketinget és szocpolt kutattam)

hogy is van az, hogy életemben minimum három alkalommal elhatároltam magam ez utóbbi tárgytól, s hogy ismét belekevertem magam (bénaevagyok) (kelleakreditennyire - kérdezzük meg)

reggel g ugrált rajtam, egészem meglepett, hogy ki bírtam küldeni apukájához, aki kint próbált regenerálódni. 

aztán belefogtam, szokásos takarítás-rendrakás-négymosásteregetés-mosogatás-főzésextra roham, mint mindig, ha van itthon időm, mondhatnánk. húsvéti díszek elő, karácsonyimaradék vissza. húsvétiajándékocskák elő.

aztán hazajöttek, g álombaájult ebéd előtt (most nem tudom, ez valami új nyavaja, vagy csak a korábbi nyúzza még mindig... azalatt meg újra belecsaptam a 8féle teendőlecsóba (munka1, munka2, munka3, szerdai prezentáció, hét dolgozat három nyelven négy hét alatt - optimistán kezelem) (még)

délután g (és saját) kívánságunkra sütni vágytunk, így lett fonott kalácska, kuglóf, meg egy összerakott linzertészta kisütésre várva bármikorra. minthogy a kuglóf jobbra dőlt (a szemét), viszont kalácsot eddig ilyen egyszerűt és minőségűt még sosem készítettem, megállapítható, hogy kalácskák még fognak teremni nálunk. amúgy g is tudja csinálni, úgyhogy a következőkben egyre inkább ő lesz a főcsináló. 2:1 viszont ahogyan a keverőturmixgépem egy laza megállással (örökre?) megadta magát. ez olyan... fúj, na.

minthogy két hete a porszívófej esett hasonlóan pillanat alatt atomjaira, ezt most zokon vettem.

a húsvétra szánt tojásokból viszont maradt kettő. meg kell becsüljem, holnap mázolunk. persze, ha addig meglesz a festék.

cukikám

arany pofikám tegnap rendkívül kellemes csalódásban részesített.
utóbbi félévben nem hajlandó elfogyasztani magától: a kenyereket, a lekvárokat, a semmilyen szószókat, a tésztát, hacsak nem sima vagy kakaós, ésatöbbit. levest egyébiránt viszont szinte mindenkor mindent.
és akkor tegnap az oviról mit mesél a szentem? hát a levesből nem evett annyit (??), de megette a (lekváros-grízes) tésztát. és kétszer kért belőle. mert nagyon szerette.
ő.
áhháhááháá.
jó, mondjuk nemrég kitalálta, hogy csak és kizárólag a "fenti"paradicsomlevest szereti, a "lentit" nem.
illetőleg az is megesett a nyári pesztrálások alkalmával, hogy az (általam készített) meggylevesből velem csak a levét, csak a levééét!!! ette meg, míg az én anyukámmal a meggyet is simán. ugyanaznap, ugyanabból.
gyerekek...

aaargh, palacsintás szombatok

az megvan, amikor a szombati délutáni alvásból ébredvén a gyermek palacsintát óhajt, és te fogod, összekapod a kiscsaládod, soron kívül teszkózól egyet tejért, csokiszirupért, majd hazaérve a hiszti némi jele mellett, de még normális hangnemben nekiállsz készítgetni, hozzátéve azt, ahogyan éhesen SOKKAL KÍVÁNCSIBB a szokottnál, majd egy óvatlan pillanatban, mivel egy kést adtál a kezébe és elfordultál az olajért, a késsel a sárgáját kipukkasztani akarván gyermeked beteríti tejtojásliszttrutyival a
1. pultot (ma reggel pucoltad, de ha csak ennyi lenne, ugye)
2. a pult alatt mögött a rácsot, radiátort (ÁÁÁÁÁ!), polcokat, földet
3. a konyha felőledi egyéb részeit?
fél liter tejes csiriz csodákra képes, hoz másfél órás konyhahelyreállítást, éhes ordító családtagokat, főként gyermeket, krízismenedzsmentet, 3 egész selejtpalacsintát (persze 10 normálisat is), és iszonyú késői esti lefekvést.
innen szép nyerni, no, azonkívül ezek is szép emlékek lesznek 20 év múlva, nyilván.

név nap

neve napját eddig kétszer ültük meg, élvezi, ez a jó.
azt az arcot, amit kapunk az ajándékozásért cserébe, azt meg mi élvezzük nagyon.
nem normális gyerek amúgy a mai, szerényen csak kiválóan sikerültnek nevezhető sacher-tortán a cukorgyöngy-díszítésen kívül mást nem fogyaszt, de ai izotóniás grépfrútos sportitaltól odavolt, hogy ő azt kapott. a csoki (és nemcsoki)nyulak és télapók is nálunk egyéb illetékes személy fogyasztásába kerülnek rendszerint (nem, nem én), így hát mondjuk ki: nehéz dolga van annak, aki élelmiszer-típusú ajándékozáson töri a fejét g-nek. (most mondjam mindenkinek, hogy hozzon a) kecsapot b) uborkát c) mindkettőt d) tejfölt?
csak nem.

húsvétüzem

beindítottuk a rakétákat, normalizáltuk g-t, ettünk, csokiztunk, égigérőfüveztünk.
ez volt idén a húsvét zanzája.
a magam későbbi utókorának a részetek:
g csak úgy lesz normális, ha többnyire én megyek érte, többnyire hamarabb, mint máskor. ez együtt jár a munkák zippelésével, ami együtt jár a folyamatosan kínzó további elégtelenségérzésemmel, de persze ezzel együtt kell(ene) tudni élnem. (not, kevés, kevés, kevés, bocs)
a normálisság abban értendő, hogy nem morcosan bokszol, meg hisztizve mást akar, hanem mondjuk csacsogva sétálunk óriásit az ovi - forgalmas út - plázakörnyéki utak - vonatállomás - haza útvonalon, és végig dumcsi van, meg egyetértés, meg postán is velem áll a sorban, és még a hegyre sem kell (nagyon) vonszolni.
a szombat viccesen nyögvenyelősen indult, biztos a front, de gyakorlatilag MINDENT itthon hagytam, a kocsielleni gyógyszert, a vizet, a váltóruhát, s ahogyan nézem, gyakorlatilag mindre most lett volna szükség. ugyanis az első kettő hivatott g autós rosszullétét prímán kezelni (érden lett rosszul végül), a pótruha pedig az iszapolós játék után jött volna jól, miután az iszap alól kivakarásztuk a két gyereket. ja, mert csudajó vendégségben voltunk a t-knél, élveztük.
sajnos a húsvétüzemi rakéták beindítása az ilyen kiváló vendégségek fényét is koptatja rendesen, annyi nyüzsivel jár együtt. a gépezet amúgy jól bírta a délelőtti tisztelet helyetti lenti tengés-lengést (bocs, ÉN utáltam, és igen, nem megyünk többet, és igen, jó volna, ha ezt nem írnám le ennyire akkurátusan, de ez egy napló is) (de tényleg, egy ember örült nekem őszintén egy percre, mondd, az elég?) áááh-
semmi vész, volt hova elhúzni, anyukáméknál legalább jólesően kiröhöghettük magunkat, nem érdemes mindent komolyan gondolni, de tényleg, minek is. jó ettünk, g egészen kinyílt, és nem volt több dimenzió.
annyira el is húztuk, hogy a délutáni alvás (egyúttal az én angolozásom) befuccsolni látszott, fogtuk, lenyomtuk a dédszülős, majd a nagyszülős nyulat, majd estére kelve az ölemben szundított félórát a kölök, és egész normálisan vette a dolgot.
négy nyúl zsinórban amúgy azt a (később) pótolhatatlan élményt adta nekem (nekünk), ahogyan látható g-n az öröm. nem annak örül csupán, hogy ajándék, és hogy ő kap, hanem talán kicsit az, ahogyan álmélkodik, hogy ajándékot kap. nem a tárgy, nem az alkalom, nem a namivanbenne, hanem az a tiszta öröm, hogy ilyen létezik. és a negyedik "nyúlnyomokat láttam" is ugyanolyan lelkesedéssel tölti el, ami akkora cukiság, hogy zabálnivaló.

ezen kívül megtanult két locsolóverset, melyből az egyik priváte _nekem_ szól, és ez annyira jó, hogy a g néninek meg fogom köszönni, hogy ilyen eszébe jut, tanítani, grátisz ekkora örömöt szerezve.
és az is a történelmi hűség kérdése, hogy a zölderdőbenjártamot elmondta szépen sorban mindenkinek, és ez akkora jóság, hogy ide sem fér. (annyi azért idefér, hogy nagyon ajánlom magamnak nem elfelejteni azt a csengő kisgergőhangot, amin szépen és szabatosan verset mondott így nekem. így még a pacsulikat is megérte.)
megszerezvén egy armada régifilmet, ma égigérőfüveztünk együtt hárman, szerettük. lesz még mirr-murr, meg sebajtóbiás is.
olvasva befejeztük az oriza-triznyákot, esténként azt nyomtuk mostanában, s belefogtunk a stradi és varius című nagyonfura könyvbe. erről még muszáj vagyok kicsit írni posztot.

az a mikulás

na, csütörtöktől máig minden napra jutott egy mikulásos dolog.
miután g eredendően utálja a mikulással való találkozás gondolatát, nagyjából előre elképzelhető minden erre vonatkozó mondata, és a valódi találkozás mozzanatai.
elsősorban az a lényeg, hogy NE kelljen találkozni / beszélni vele. igazából az ajándék akármi sem bír annyira érdekes lenni, hogy ettől legalább kedve legyen hozzá.
így hát a legjobb megoldás, ahogyan és amikor M teszem föl -garantáltan- alvásidőben érkezik. a mai érkeztetések ilyenek voltak. megelégedésére utódunknak.
innentől már csak annak a félrenevelésnek a következményét kell kezelni, ahogyan gyermekünk nem és nem fogyaszt édességet.
ma ennek jegyében fölírhattuk a nemkérúgysem-listára a (természetes anyagokból készült) gumicukrot, a smartiest, a csokimikulást, a csokipénzt, meg a bio csokismogyorót. (ezúton gratulálok magunknak kettőt: egy pluszt és egy mínuszt adok mellé.)

sütfőzcsörögmorog

ja, ma ilyen készült, itt találtam az ötletadó csodákat. g meg én főzte, és a drágám fényképezte. adventi családi vállalkozók lettünk, koszorúbiznic.

ma megjegyeztem. g minden alkalommal azt énekelte, amit én, általában második-harmadikra már az addig nemhallottakat is. ez egy ilyen gyerek. (a vidróckihíresnyája volt az egyik)
mi az a csörögmorog.

süttem

süttem süteményet béradományba, vagymi, ilyennel tengetem triplán nemlétező időmet. de mivel impozáns a végeredmény (és a próbaporcukrot is sikerült nagyjából kiiktatni a tetőket illetően), hát legyen itt.

helyesebben: süttünk, merthogy g is nagyon akkurátusan részt vett a munkában, kiváló kiszúró, nemkülönben énekes, illetve lisztező.

sütik

és az meg nem süti, hogy a sütik egyáltalán nem laktatnak.
múltkor lelkes gofrisütésbe fogtam, ezer munkaóra, osztályzatra négyes rácsos gofrik, zabáljuk két pofára, másnap reggel az éhhalál kerülgetett.
ma nagy sebbel-lobbal túróstáska, megevett darabszámra tekintet nélkül este kilenckor szendviccsel kellett megetetnem magunkat en bloc, úgy mardosott az éhség (meg nem nevezett egyedtől négyszer kérdeztem meg, éhes-e még, miután csak kettőt evett meg, négyszer mondta, hogy nem, de a szendvics hírére őrült rohangászásba és lelkes ugrálása fogott, és kenyérhéjastul-sajtostul befalta kettő perc alatt)
(amúgy reggelinél ugyanezt a metódust fogom követni, ritkán evődik meg egy kenyér ilyen gyors tempóban ám)
sütit pedig mostanában nem sütök. esetleg tortát, de csak azért, mert a gyerekem kifejezetten leszögezte, hogy UGYE LESZ. (amúgy a nyavajás azt sem eszi meg...)

kimosván

kimosván a napi betevő hátimat, plusz mellékesen ún. rendet tevén a vasárnapi vendégség okán, törvényszerűen vezet oda, hogy összeakadó szemekkel kutassam
1. a mobilom
2. a holnaphajnali laborhoz a személyilakcímtajálományom
éjjelek éjjelén.
azért nem piskóta, amikor kettő nap alatt négynyit abszolválok, kivétel ugye ezalól pár munka.
na persze ez a kimaradó munka, na ez még kellemetlen is, nem beszélve a lentebb elposztolt cudar hányingerről, de mit részletezzek ezen.

szomorú csak az, ahogyan imádnivalóan tökéletes ischlereket készítek, nincs mit tenni, de hogy bele a fogyókúrám közepébe. szevasztok kilók, ismét.
nem beszélve az állandóan finom főztömről, mintha csak tudnám. (még szerencse, hogy legalább a holnapi tiramisu tényleg el lesz vive másoknak, hihi)

és igenis kiváló érzés legalább egy olyan nyílászárószetet bírni, melyen kilátni a lakásból. meg a rend, ami visszamarad egy-egy ilyen vendégeskedésből, az is jó.