bocs

bocs, de valahol ventilálnom kell a feszültséget.
nem, nem múlt el a fejfájása, minden este köszönthetjük, ma kétórányi időtartamban tombolt.
srófol rajtam a munkahelyi stressz is, egyszerűen oda kell koncentrálnom, kellene, kell, miközben folyamatosan szétesem a fejfájás miatt.
létezik olyan, hogy nappal semmi, de semmi, este lefekvés után 10 perccel meg iszonyú fájás, szúr, kezei-lábai szurkálnak, közben egyfolytában karattyol, időnként össze-vissza? létezik, hogy kijön, és vidáman csinál bármit, csak le ne kelljen feküdnie? miközben azt mondja, hogy kint is ugyanúgy fáj. létezik az, hogy a fájdalmat így el lehet tűrni?
általában az van velem, hogy nem tudom utolérni magam. (na ki nem) már évek óta érzem ezt az ostoba világszűkülést, a helyi állapotokat a balkáni fasizálódást. (utálok túlérzékeny lenni) nyilván vannak egyéni, itt ki nem terített gondjaim magammal, sokszor, sokféleképpen. (de ezek azok, amikkel a harcot naponta fölveszem, amitől még szerethető marad az életem)
ez a fefájás-dolog, a kéthónapnyi hiábavaló körök, a tehetetlenségem viszont komolyan veszi el naponta a küzdeni akarásomat, az életkedvemet. itt ülök éjjel háromkor, és nem tudok aludni menni, hiábavalónak érzek mindent. soha ilyen nem volt velem, de minden szabadnapot gyűlölök, karácsonyt nem várok, csak azt látom, hogy nem bírok segíteni rajta, és neki fáj.
tudom, menni kell, orvostól orvosig, de hova még. inkább úgy: kihez és minek.

hümm és atn

hümm.
tegnap titkos utam ny-ra teljesítettem. tulajdonképpen a vonatút összesen 6 órája volt a dolog lényege, a plusz háromórányi vonathoz-vonattól-stb. az csak amolyan szükséges bénaság, nem beszélve a 10 helyett négyésfélórányi tömény és hihetetlen semmitmondásról. viszont felírták a nevem, hátha ez jelent valami pozitívumot vizsgaidőszakban. és viszont hamar, sokkal hamarabb lett vége, így a sokkal korábbi vonatot is elérhettem (mondjuk pont akkor gördült be a vonat, midőn én rohanva odaértem a peronhoz, szóval volt ott áldás meg hajszálhíja)
így az is eljövendett, hogy pont olyankor értem haza, mint az elmúlt hét majd minden napján, így végül nem kellett bőgő gyereknek referálnom e kései (elalvásutáni) hazatértemről (amint az valamelyik nap megvolt).
iszonyú fáradt voltam, mert mondjuk az utóbbi tíz évben nem nagyon űztem a hajnali ötkor lefutok a hegyről a buszhoz, de lehet, hogy lekésem még ezzel együtt is a vonatot, miközben totál hulla vagyok, hiszen kétésfél órát aludtam előtte csupán-sportot. váhh, izomláz szevasz.
-
amúgy meg g fejfájása vissza-visszatér, nyomasztó és idegrendszerinek tűnő dolog. kapott rá egy antiepileptikumot, amit nem vagyok hajlandó (még) beadni, annyira ellenszenves a gondolat, hogy meghatározhatatlan időre olyat adjak be neki, ami
1. előtt nem végeztek laborvizsgálatot
2. májkárosító és addikt hatású, életvégig szedendő, adagemelős
3. gyakori mellékhatásként jegyzi a fejfájást, szédülést, mozgáslassúbbodást, koordinálatlanságot, stb.
így hát megyünk a nevtanba hamarosan, csak sajnos elveszítettem az optimizmusom 68 százalékát az interneten olvasottak hatására, ha ez a dolog az, amire gondolok (szóval nem pszicho, hanem idegi eredetű a fájdalom, én így látom.)
csuda rossz érzés ez, csak hogy ezt is tudjuk.

toporgás

para maradt. inkább úgy: megint érzékelhető az én fejemben.
ez annyit tesz mint: újra fejfájás, oldalszúrás, elaludni nem tudás (g).
iszonyúan koncentrálok minden percben, ettől nem bírok koncentrálni amúgy általában.
a felírt gyógyszer megérkezett, elolvasván a tájékoztatót nagy valószínűséggel számolni lehet fejfájással, oldalszúrással, szédüléssel.
melyik-e jobb.

fejfáj ás

és: a fejfájás -párnapos szünet után- visszatért estéinkbe.
nem nagyon tudom, mit tegyek, ráadásul apukám volt oly tárgyilagos, hogy beparáztatott szívügyileg.
közben tegretolt írt fel a legutolsó dokinénink, sedatif pc-t mondott valaki más, én meg annyira bizonytalan vagyok már mindenben, hogy semmit sem adok be, csak éppen szétmaszatolódik így minden estém nekem is-

hibaüzenet

amúgy, csak mondom, a blogspot most a második hibaüzenetet hozta a mai működésem során, tegyük fel, hogy két éve nem tapasztaltam ilyet.

nahát

a mai csudás napsütés igazán kedvet csinált a régóta esedékes programhoz.
mert az úgy kezdődött, hogy mentünk ama cété után a bethesda felé, s egy óvatlan elszólásomból eredeztetve g azon nyivákolt, hogy márpedig ő _tényleg_ metrózni fog.
miután abban a pillanatban éppen jóllakott volt, nagyon fáradt meg nem, így le bírtam szerelni. ellentétben a három órával későbbi önmagával, aki sem jóllakott, sem pihent nem volt finoman szólva, nem beszélve a háromhetes alvásgondokról, hát akkor-
na akkor az elég nehezen ment, hogy ne büntessen. miután mostanában első helyen áll a listán, ha valami nem a kívánsága szerint alakul, hogy na, anya, akkor büntetést kapsz (velünk ellentétben ezt ő precízen be is tartja, múltkor pl. későn jöttem haza, ő bőgve ment emiatt nélkülem aludni, így hát mérgében beígérte nekem a büntit, melyet reggel az ágyunkba torpedózás után meg is kaptam: mondjuk bekapott.)
egy szó mint száz, metrózni mentünk ma.
mester utca - négyeshatos - kélmetró - földalatti - hősök tere - vajdahunyadvár - liget - levelek - földalatti - negyvenhetes - ez volt az útvonal, csudára elfáradt, egy helyütt még a fűre is leheveredett (miután hallótávolságon kívül futott, ilyenkor hálás vagyok a vadidegen nénik öntudatlan segítségéért, mert jó eséllyel, ha leszólítja egy ilyen egy ilyen esetben, szó nélkül feláll és visszaszalad az én nyúlgyerekem, hála az Égnek)
és délután még arra is akadt időnk, hogy a holnapi névnapos ajándékokat a levelekből megalkossuk. még holnap fotózom is, annyira elbírnám magamnak őket.

blog rip

hát ez a fríblogos elszállás arra az egyre jó volt, hogy legalább eszembe jutott, január óta én se mentettem semmit.
persze írni is alig-alig sikerült, de azért most még ezt is veszteségként élném meg, imígyen egyelőre szorítok, hogy a sok bizalmi alapon blogoló valamiképpen megtalálja az elveszett irkálmányokat. elsősorban természetesen az énolvasta blogok felé küldök sok türelmet: nincs veszve semmi :(
mellesleg Ágihoz az imént nem sikerül kommentelnem, szóval a rencer úgy béna, ahogy van.

itt

nohát, köszönöm ezúton is a ránk gondolásokat, ez, meg az imák lendítettek előre.
jól vagyunk, a szó fizikai értelmében, a tegnapi ct sokat jelentett.
azt egyúttal muszáj leszögeznem, hogy a fejfájás maradt, él és virul, így a köreink futnak tovább, csak a feszültsége nem akkora már. elmondom, hogy volt.
szóval nem írtam (se), mert gyakorlatilag minden percem be lett osztva, dolgozni is csupán tömörítve, másfél napot végig, majd éjszakai 3-4 órákat tudtam a héten. a négy napot változó sikerrel vettük, napközben igyekeztünk normális hosszúhétvégéző családot játszani: elmentünk a Katicaerdőbe (ún. Kamaraerdő), elmentünk a gátra (ún. Kopaszi), majd igyekeztünk sikeresen elnyomni a gyomorgörcsöt, amikor láttuk, a feje, szíve szúr, fáj. esténként kétórás mesemaratonnal fárasztottuk egymást, minden esti súlyos, fekvésben előjövő fejfájással.
a teóriám volt, maradt, miszerint fájna neki napközben is, csakhogy nem hagy rá teret. minden lehető percét végignyüzsgi, ha kicsit elfárad, szédül, akkor gyorsan elkezd mondjuk forogni, fejét ingatni - de lefeküdni napközben, a délutáni alváson kívül soha.
így ment a hét, szerdán dokinénink a tarkótáji ütések említésétől beparázott, ez vitt magával engem is, és mondjuk nem baj, így lett, hogy péntekre szereztem időpontot a város másik legjobb neurológusához (anyaoroszlán báránybőrben, így megy ez).
egy szó mint száz __nagyon__ vártuk a pénteki cétét heim páléknál, és hadd mondjam, ha nem lenne pont cété, ajánlanám mindenkinek, annyira jófejek voltak, g-höz hasonlóan, aki mozdulatlan volt, és pontosan úgy csinálta, ahogyan megbeszéltük. a végeredmény pedig az lett, hogy minden teljesen oké a felvételeken, negatív, minden szervi dolga (erek, üregek, csontok, többi) ép, eltérés nincs.
ezzel a lelettel meglehetősen megnyugodva mentünk az ilka utcai neurológiára, ezt a várakozást pedig féllábon is kibírtuk, és most úgy tűnik, megérte, noha nem tűnik hatalmas előrelépésnek, hogy neurológiai értelemben minden rendben lenni látszik.
mi van most.
sokat gondolkodtam a lelki oldalán a dolognak, ezek után ezt a kört futjuk. volt mostanában elég nyomasztó dolog (én távolléteim, ovis baráti krízis és szabadságharc, ovis furabarát, életkor), hátha ez, töprengek, s valószínűleg keresünk egy pszichológust (mondjam azt, hogy elsősorban nekünk?).
lesz körünk szemészeten, mert nem hagy nyugodni a konvergenciagyengeség, amit megállapítottak nála.
megyünk valamikor allergológiára is, mert a korábbi erősen felületes vizsgálat volt, és a családi terheltségek okán lehet akár lisztérzékenység is.
egy szó mint száz, a fájdalomcsillapítót mellőztük, nem segített, ezzel most nem tömöm. este viszont, miután lefekszik, továbbra is fáj a feje, sivít, kalapál, hol meg szúr. amit tehetek, hogy elterelni igyekszem a figyelmét, "rávenni" a normalitásra, hátha ez segít. egyébiránt nagyon nagy amplitúdóval éli meg minden érzését, végletekig szeret vagy utál, általában itthon, minket, máshol ez nemigen jön ki. összességében tanulom a megértését, azt is, hogyan szereljem le, és nem könnyű ez. (de könnyebb, mint az elmúlt három hét, ezerszer.)
hát így vagyunk, hálásan és gondban :)