na, már megint egy könyv

ez a könyv NAGYON jó.
nem nevezném gyerekkönyvnek, vagyishogy nem kisgyerekkönyv. de az is lehet, hogy felnőttkönyv, képes. nekem mindenképpen való. csuda.
más?

hááh, anyukám, dupló, anyukád

ha nem lenne elég stressz az életem, hát hozzáteszek mindig pár lapáttal. most ilyen ez a karácsonyi ajándék összeinternetezés, ne tudjátok meg. ha azt mondom, aranyárban kapható dolgok az aukciókon, meg hogy marják egymást érte mások, irreális, szürreális.
nem értem, hogy lehet, ha ekkora piaci kereslet, és vOLNA egy reális ár is, amin viszonylag sok fogyna (TUTI) ebből a dologból, akkor miért nincs rendes piaci kínálat?????
mert hát a boltokban pillanatnyilag -most mondjam azt-, szirszar készletek olyan áron kaphatók, hogy csak nézek, és persze röhögök. nekünk rokon gyerek levetett dolga nincs, úgyhogy vagy összevaterázom, amit szeretnék, vagy nem veszem meg.
vannak az utánzatkészletek (ebből van nekünk is kettő), ezeknek általában csuda a színük, de mondjuk építkezni velük nem lehet, mert vagy nem megy össze, vagy egy gyerekkéz nem szedi szét.
ja, és akkor vannak a duplócsencselők, akik nyugatról tízkilószámra kapják az összeíbéjezett cuccokat, majd itt szépen szétrakodják, és egyesével triplaáron eladogatják.
vannak még a legóboltok, ott pl egy kétéves gyereknek szóló készlet tizenötezer forint, ha egyáltalán kapható, de csak abban van az építéshez szükséges használható mennyiségű minden. de asszem alaplap abban sincs.
van még a vaterataktikus kontra vateralaikus háború (jómagam előbbi lennék, ha akarnék vércséje lenni a dolognak, de von Haus aus nem bírok azzá lenni)
áhh, mégiscsak legógyárosnak és/vagy milliárdosnak kellett volna mennem.

kéz

kísérteties, amikor két egymástól teljesen független ember kézírása hasonlít egymásra döbbenetesen.
amúgy én kézírás-fetisiszta vagyok.
helyesebben kultikusan hiszek a kézlenyomat (írás, gyereknél rajz) egyedi beszédességében.
nem grafológiai szinten, azt eléggé marhaságnak látom (ki tudja, persze). de valami nagyon bejött eddig még minden megállapításom ezek kapcsán.
én például kirívóan hasonulok azzal az illetővel írásképben, aki nagy hatással van rám. továbbmegyek, elég annyi, hogy annak a tollával írjak, és automatikusan úgy kezdek írni, ahogyan az illető.
ez minden irányban igaz, tehát utálom a(z aktuálisan kedvenc) tollam csúnyán írónak vagy épp általam nem kedvelt személynek kölcsönözni, és vice versa is gáznak tartom, ahogyan a másik betűit írom a magamé helyett.
fölvetődik a kérdés, egyáltalán van-e magamé.
és lehet, hogy itt egy olyan kérdés, amire globálisan egy élet lesz a válasz.

innen föl

miután szépen leputtyantam megint a földre, hát minden mással foglalkozom, mert most ez így jó.
ezért hát ideteszem, mert jó látni, hogy remény az van. én nem akarok sokezer ember elé állva énekelni, meg hasonlók, és még azt sem tudom, az álmokkal hogy állok, de
de azért jó, hogy van remény.

ajánlom ám

nem is tudom, mért fontos, hogy itt álljon, még nem olvastam a könyveit igazán, nem is tudom, tetszenek-e.
de van az úgy, hogy a dolgok, emberek egésze a megragadó, és ez most egy ilyen. és persze általában ismert is, szóval újat mégsem mondok. mondjuk előzetesen én is ezt gondoltam, aztán megnézegettem ezt a weboldalt, és "megemeltek az angyalok" (idézet: Pressergábor bácsi)

háááhh

a napokban az utóbbi évek legkreatívabb "ösztönző"megjegyzését hallgathattam meg egy rokonomtól, miszerint szegény kukásbácsiknak olyan büdös az a sok kakis pelust tartalmazó kuka, ugyan már miért nem kakil ez a gyerek a bilibe.
én ezen nagyon kellett, röhögjek, mert a jelenlétemben, és elsősorban nekem szólt ez a dolog, természetesen halványan szemrehányólag, mert ugye járás pipa, szaladni tud pipa, beszél is már pipa, akkor most meg mér nem szobatiszta EJNYE.
(így hát kőszívű leszek, kegyetlen, s egyelőre le fogom tiltani az összes ilyen irányú beszélgetést a távollétemben, mert azt viszont nem hiszem, hogy bűntudatot kellene kelteni ebben a kis lelkecskében akárcsak a kakálást illetően is. nemhogy az amúgy kedvenc kukásokkal kéne kapcsolatba hozni az egyelőre még pont korai bilidolgot.)
(ja, merthogy lassan egy éve pisil simán a bilibe, kérésre is, várni is tud kicsit, amíg bili lesz, csak éppen a nagydolgot illetően jelentette ki többször is, hogy g nem kakil bilibe, ami megfellebbezhetetlen döntés, és én jónak látom a kivárást. egyelőre nagyon ritkán marad száraz alvás alatt a pelus, nem szól, ha kell valami, kérésre sem hajlandó említeni még, úgyhogy még egy-két hónapot adok neki ilyen ügyben, nekem, ha nem is kedvelem a dolgot, nem derogál a peluscserélés, popópucolgatás, amit ugye nagyjából egyszemélyben végzek úgyis.)
ennél már csak messzebb menő téma, hogy mért nem ösztönzöm g-t a csokievésre.
hallott már valaki olyanról, hogy a kakaós tejbevonómassza az egyik alapvető élelmiszer, mint olyan elengedhetetlen tápláléka (amúgy allergiákra hajlamos) kétéveseknek?
háááhh, ez is.

zsúfolt

hát izé.
kissé hülyén éreztem magam szerdán a nagy rohanás közepén, mert valahogy nem bírtam rájönni, honnan gondoltam, Gergőnek nem lesz sok a családibulis napon még egy koncertlátogatás is.
aztán lett a ma, és végigpörgettük, és minden jól sült el, és ennek nagyon örülök.
először is, merthogy csudajó, g egy újabb ugráson van túl, merthogy bírja és jól bírja az ilyen gyűrődést
másodszor, merthogy megint kiderült hogy ez a csuda vilmosbácsi egy csuda, jó jó jó, és ráadásul g kedveli annyira, hogy teljesen ismeretlen népdalokat is hajlandó meghallgatni egy óra hosszúságban (és csak tíz percnyit nem a végén) (mondjuk g vilmosbácsit illető általános bemutató mondata, miszerint "szakállsos")
megmég az is jó volt, hogy mindezek után kiválóan bírta e gyermek a családigyűrődést, hatalmas mennyiségű leves meg husit lapátolt be, sütit egy szemet sem, ez ilyen, és ráadásul karattyolt is, miután jóllakott, szóval mindenki meggyőződhetett arról, amiről nem szoktak. ja, hogy tud dumcsizni, sokat, mindenről.

szenvedély?

hát van egy pár gumicicám, tagadhatatlan.
most megint fölbukkant egy könyv, melyből tényleg elég volt négy nézőkép, és most nagyon akarom, és nem, mert a korai andalgó (és itt a nevem állna) nagy szenvedélye a kisherceg volt, hanem mert olyan az illusztrációja, hogy azt jól esne tulajdonolni, nézegetni, ízlelgetni, észrevenni, mi miért olyan.
idebiggyesztem, aztán hajrá karácsony, hátha eljut ez valakimhez.

túl sok

időről időre észlelem, pont egy kicsit túl sokat beszéltem.
nem mindig beszélek _túl_ sokat, pedig sokat beszélek.
emellett

ma csináltam hülyeséget is:
rohantamban már csak utólag gondoltam bele, hogy tán egy kicsit túl sok lesz szombatra a családi névnapolás-vendégség, illetőleg előtte a vilmosbácsi-koncert. merthogy odarohantam jegyet venni, ahol még kapni, megvettem, majd rohantamban a kilenceshez, majd a búklájnhoz döbbentem rá, hogy kettő program egy napon nem csak nekem, de Gergőbátyának is kicsit túl sok leend. azért mégiscsak el kellene trappolni oda, mert csak egy órás lesz a zene, és bármikor kijöhetünk, és mert vilmosbácsi rulez, és mert a nótásmikulás-koncert meg nem érdekel annyira minket, szerintem.

és ma túl sok
könyvet is vettem, de enélkül én amúgy is nehezen bírom ki, ergo sum, muszáj volt, és most majd olvashatok "könyv hátán könyv" áll itt mellettem (g jelenlegi szavajárása, minthogy moha hátán moha, meg puszi hátán puszi és tsai)

és ma még
malacnáthaoltást is igényeltem, az agyam is belezsibbadt estére, de lehet, hogy csak a _túl_ sok maradékmunka, meg a _túl_ sok beszéd volt az oka.

újrégi, régiúj

furcsa dolog, ahogy az emberrel haladnak az évek, látni, hogyan vesznek el öröknek hitt dolgok. vagy azt, ahogyan egy hely, mint az egymásra rakott máriaüveg a végtelen történet végén a jégmezőn, hozza a régi dolgok képeit, gondolatait, érzéseit.
néha azt sem tudom, melyikhez kapjak, ahogy jön, úgy megy, villanás csak. és van, hogy rámszakad az emlék, és csak bámulok magamban, magamra, magam elé, ezt nem is tudom, és csendben ízlelgetem, fogdosom, teszegetem a lelkemben a régi kincset, kacatot, és óvakodom a tanulságok levonásától.
mostanában még az is van, hogy számolok (hibás hozzáállás, de nem baj nagyon). mármint hogy mi mikor volt, előtte, utána, de mégsem jön ki a rendszer, arra nagyon nincs idő.
és azt se tudom, rajtam kívül érdekes volna-e ebből bármi is a külvilágnak. vagy csak sima dicsekvés lenne, fennhéjázás, én már ezt is-dolog. hogy mindenre van egy saját élményem, tapasztalatom, meg hogy minden érdekel (egyébként manapság ez már nem teljesen igaz, igaz.) ami persze nemigen érdekes valójában másoknak.
*
a csepeli hév pl azért érdekes, mert
* van egy szabadtéri uszoda majdnem az út végén, ahol minden nap úszik egy (másik?) ember.
* a kis öbölben tízből kilencszer kora hajnaltól horgászik mindig valaki. (ki?)
* gombamódra nőtt ki a földből (számomra legalábbis) a szennyvíztisztító. (lehet, hogy megnézném) (mondjuk a gellérthegy-béli vízmúveket is. vagy az atomlabort.)
na ugye.

és csak tíz perc az út.

még mindig két ebédre és nem egy vacsiravaló ötletem van a holnapi családi dzsemborihoz, arról nem is beszélve, ahogyan alvás helyett itt lógok.
arról sem beszélve, hogy meg is kellene venni pár dolgot hozzá, na meg elkészíteni. anya.
a mai sajtótájékoztató és esti cucc között jómlát gyurmáztam, és igen, tényleg egy fostalicska, ha mégoly dizájnos is. vagy csak simán progmatot kellettvolnamárcsak tanulnom.
az esti cucc tanulságai kiválóan lejöttek az első tíz percben, amellett hogy kutyafáradt voltam, hát elballagtam hazafelé. ez amúgy a rákóczi úton sétálás miatt érdekes csak, uszkve négy fényévnyire van innen az utolsó ilyenem.
kicsit most azért is szorítunk, mert szerettem munkahelyét már elérte a malac, minden bizonnyal, és már két napja igencsak lerongyoltan érzi magát estére. oltás még nem volt, mire meglesz védettségestül nekünk, a felnőttállománynak, addigra szépen haza is hordjuk a kiskorú számára, az a sanda gyanúm.
legyünk túl rajta. akárhogy.
még arra jutott időm, hogy elolvastam alaposabban a die weltes ki-s cikket, és egy az egyben fölfedeztem rajta a berlini vagyok, ami azért minden-szindrómát. ezt én már sokat hallottam, kezdem pedzegetni, hogy el kell menjek oda (is), csak hogy lássam, mér' olyan nagy szám ez (sejtem).
jócak.

holnap már ma

holnap már ma van, szóval ma lesz szolidaritás, meg rendezvény, meg szaladgálás, meg tájékoztatás, és hátha még ráadásul pár utcaembere rádöbben, amit úgyis tud, hogy annyira de annyira egy cipőben járunk.
és vicces, amikor véletlenül valahol mélyen mégiscsak találkozik a munkaköri kötelesség meg a meggyőződés, még ha most ez kell(ene) is, mint púp a hátamra. nahát, ez nehéz.
de aztán hazajövök, és meleg étel, meleg otthon, meleg család, meleg ágy, ja meg internet (ha még mindig) (és ha már) (ez csak vicc). szóval akármilyen mélyrepüléseim vannak is mostanában, nekem jó.

témogul

szűk világunk amúgy a téizétől ismét eldobta az agyát, ma, midőn másodszor is bementünk a tépontba, urambocsá' csomagokat váltani, téfigura (múltkor hazaküldött, mert nem tudott mit mondani) csak simán elnyűtte az internetünket szoftverileg.
vérprofi, én mondom, de én azért síkideg jöttem ki onnan, kicsit sokba van nekünk ez a cég, már az ősz hajszálak és az anyagiak oldaláról, ugye.
holnap telefonon támadom meg, mert no né', hát dolgozom, bemenni nem tudok.

sors- és néptelenség

huhh, megint belerohantam ebbe. itt (így gondolom) és itt (nem így gondolom).
KI irodalmi Nobel-díjat a Sorstalanság okán kapta, és nem az emberi vagy írói nagysága okán, ki szerint ugye ez mekkora.
Azért kapta a díjat, mert sallangmentesen és sebészpontossággal leírta, milyen volt az az abszurd szörnyűség (nincs rá szó, amúgy), hogy egy nap elmész a szokott helyen, és összeterelnek, és lágerbe visznek. Azért, mert elneveztek valaminek valakik. (zsidó) (cigány) (fogyatékos) (nem életrevaló, beteg) (stb) Annak tartanak, nem kérdeznek, és az életed felől van joguk dönteni hirtelen. Még ha az is vagy, hát nem abszurd? Élsz egy országban, dolgozol, tanulsz, fizeted az adót, úgy érzed, ide születtél, itthon vagy. És aztán elvisznek és senki sem véd meg. Senki sem mondja, ez hihetetlen, ez nem lehet. Valóság lesz, hogy senki lettél, nem kellesz. Hagynak a sorsodra. Nem szólalnak föl érted. NEM KELLESZ. (szün szün)
És túléled, valahogy, és hazakeveredsz, valahogy, és azt látod: az élet nélküled is szépen megy tovább, a többiek élnek. A nap süt, a villamosok járnak, az emberek traccsolnak.
És kicsit talán sajnálnak, te szegény, de senki nem veszi a hátára, nincs felelős, így jártál. Nekik is nehéz volt (...)
Én nem megsértődnék. Belőlem ezzel kitépnének valamit.
Magyar voltam, zsidónak hívtak, zsidónak hívnak. Keresem a helyem, kapok egy világhírű díjat, egyesek elismernek, aztán a suttogók (tudod, minden kiabálás így kezdődik, ilyen alattomosan) nyálazni kezdenek, sok év eltelt, az emberek elfeledték, ez már volt sokszor így. így kezdődött.
NE DŐLJ BE!!!
...
nemzeti ünnepekre én is a gárdák és hasonlók okán nem megyek. hogy az emberek fölháborodnak azon, hogy büntetést kapnak, akik vandálkodtak a -szerintük- jogos fölháborodásukban...
hogy oda-vissza hazudhatják le a pártkatonák a csillagokat is az égről.
hogy cigányozhatnak parlamenti képviselők, akik még a fizetésükkel sem szoktak elszámolni.
...
de
nem is hiszek az ilyen suttogásoknak, soha nem is fogok, még ha az úgy kényelmes is, meg mások is blabla.

suttog

ja, és az milyen jó, pedig már vagy öt éjjele (vagy több?) megy így: az éjszakai alvás közepéből egyszeriben suttogásra ébredek: (nagyon halkan) "anya." majd, ha úgy tennék, én alszom, kérem visszaaludni, nem rendel, majd reggel, hát kis szünszün után újra: (nagyon halkan) "anya."
nem tudok rájönni, honnan veszi a suttogást, nem tudom, mitől van ez az ébresztő (talán ezek a kis csiga fogak megint, vagy az új hálózsákprojekt, vagy csak simán fázik, mert négy körülre hűl ki a hiperszabályozhatatlan fűtésrendszer), de annyira kell még félálomban is vigyorognom ezen...
amúgy az eddigi koreográfia csak annyi, hogy én odadülöngélek, mire ő már le is feküdt, én beforgatom a helyére, ő emeli a kezét, én aláteszem a takarót, betakarom, kéz letesz, és pár perc múlva alszik is tovább.
jó, utálok megint éjjelente kelni, de mégis annyira édes az egész.
ma eszembe jutott ez, és valahogy eszembe jutott egy dicséret keretében említeni, hogy milyen jó, hogy olyan ügyesen suttog, az egészet csak kísérletképpen, hogy emlékszik-e rá, és azt láttam, hogy büszke magára, szóval a suttogás akár lehet direkt is.

huhú, harap!

harapós és undok és önkicsinylő és belsőrobbanós nap után vagyunk, a mérleg jóindulattal semleges csak.
azt a másfél órányi dolgot, amit ma így egy ötórányira húztam, hát azt hagyjuk.
a témogul irodájában derült ki az is csak, uszkve háromnegyed óra várakozás meg karattyolás után, hogy hát akkor nálunk nem lehet ípétévé, csak mert.
az egészéves smsadagom 95 százalékát megkaptam ma, ettől egyik szemem nevet, a másik sírnevet.
viszont hazaérve egy ordítva örülő kölök várt minket, és attől még, hogy hangos, nagyon jó is egyben, egyre kisfiúformább válik ebből a gyerekből, akárki meglássa.
és most este szépen könyveket rendeltem, és kösz szépen, ez már helyrebillentett.
az mindig.

hörr

ma úgy fölidegesítettek egy munkadologgal, mint már régen nem volt, ennél fogva szépen kiderítettem, hogy a nembentlevős napokon én bizony telefonon nemigen leszek elérhető, ez van. mert valahol itt a határ.
ja, mer' mi volt. hogy írtam egy levelet, ezt átküldtem nyomtatásra, borítékolásra és pár önjelölt átírta a szöveget is, holott a szöveg nagy része egy már megírt levélből származott, és kínosan ügyeltem is minden hozzá rakott szóra, erre ma meg fölhív az egyik főszervező, hogy ezt meg ezt meg ezt mér' írtam így. pontosan a kínosan pontos politikailag korrekt szövegem helyére biggyesztett sza@rságokat.
arról nem beszélve, hogy a főnökösdivel elment a borítékolásra szánt idejük, ezért rám hagyták a borítékolást, este hatig nyomtam az ipart. ez persze csak két dolog miatt volt fals: merthogy borítékolniuk kellett volna, meg mert nem jutott időm egy sürgősfontos többórás munkára emiatt.
ja, és meg mert engem hívnak föl mások, hogy sz@r, ami kiment a kezem közül.
egyébként meg csak idesebb vagyok az átlagnál, nekem nehéz ez a három-négy fronton ugráló zsák bolha pórázon tartása-dolog.

nagy

nagytakarítás-szeletke.
gardrób meg könyvespolc egy része kész. meg egy fiókátrámolás, meg öt doboz lecsiszolása. meg a játszó (másnéven játéktartó) teljes elpakolása, szobaösszevisszaság biztosítása újabb hónapokra.
meg csuda nagy
fáradság.

szálldigállnak

szálldigálnak a gondolataim, mit tudjam én hova. gergőnek pl ez az egyik kedvenc verse az antanténuszból, ez mennyi fényes szép madár-cucc, melyre a győri vaskakasos csiripcsuppos húsz perc prímán rá is tett egy lapáttal.
de mondjuk ott volt a mai bömbölés, mert szegény jancsi leesett a padlásrú, amit -hipertalálékony anyuka, én- gondoltam helyettesíteni valami olyannal, hasonló kongruenciával, mint az eredeti szöveg, hogy anya almájából evett a gergő, persze ritmusra. nem kellett volna, mert utána sokáig csak a hüppögős bömbölést bírta mívelni. ilyen ez. mondjuk esedékes fejlődési ugrásnak is nevezhetem, mert ez utóbbi szerkezetben a birtokosok viszonyával volt már problémája, szóval az enyém-tied beköszöntött.
ja, meg a vidám mindennapok a 'hát akkor sírj, drágám'-ra eszközölt nevetgélés és a 'ne menj a pocsolyába, túl mély'-re való pacsálás - szép korszak kezdete ez.
én is itt-ott vagyok, ahogyan telefonálok pénteken, a nemdolgozós napomon, meg nyomasztódom, ahogyan nem telefonálok, vagy a pályázat hétfőre (mikor), meg a rohamfőzések, ja meg a ringatóról lemaradás (deedő játszik, na, g gyere, deedő rajzol, na, gyere, számolok háromig, háromre gyere, nnneeem, deedő enterez (billentyűzet, enter), jó, akkor most viszlek, NEEEM, nemvisz (micsoda nyelvtani szerkezet, most látom), NEMVISZ!, deedő egyedül megy, nem, g, viszlek, gyorsan kész leszünk, nem, nemgyorsan (na, ez aztán ezekután tényleg nemgyorsan lesz), nem, nemvetkőz, nemkell póló, nempisil, g, de, itt a bili (blabla, öt perc múlva), na, figyelj, háromig számolok, ha addig nincs pisi, öltözünk tovább, 123, nincs, jó, akkor nem kell, ugye? nemkell, oké, akkor gyere itt a pelus, neeehhhheeeehhheeeeemmmm, ÁÁÁÁÁÁÁ, pisil bilibe deedő, és a többi.
ez volt a második lemaradós péntekünk amúgy, kezdem miatta hergelni magam, mert amúgy meg szeret ott lenni, csak nyilván hajnalban kellene kelnünk, vagy mi.
a játszózás-bevásárlástól azért a fejem is kitisztult, át is fagyott végül, de legalább levegő meg minden.
és látom már a rontást is (még nem a sajátomat, hehe), ahogyan duplántriplán kell már bátorítgatni az amúgy örökugrálós-mászós gyereket a lépj/mássz föl nyugodtan egyedül, menni fog ez-kategóriában.
az aggodalmaskodás nem jó. ezt írjuk le százszor.

munkagyümölcsmegélhetés

már napok óta ezen rágódom, hogy volna egy jó (?) mondatom a mai magyarországról, meg a megélhetési dolgozónépről. de egyszerűen nem jön ki frappánsan.
az a bibliai mondat miszerint ezentúl verejtékkel/fáradsággal szerzed meg a szükséges betevőt, nem értem, mért torzult addig az "utálom amit csinálok, de hát muszáj akkor is, mer' kell a pénz"-dologba. vagy lehet, hogy ez a fáradság pont?
ezt még azért lehet, hogy folytatom.

cs v

mindig is megtiszteltés és ünnep, amikor valóban értékes és továbbgondolandó, amit megosztanak velem. most is.

csirip

csiripcsupp.
a vaskakas óta ez a titkos jókedvrederítő jelszavunk.

az antanténuszt meg azért szeretem annyira, mert én azt nem unom meg harmincplusz éve, és kifejezetten öröm látni, ahogyan szippantjuk belőle a szavakat (én is, nincs mit tenni)
így lehet, hogy a győri tartózkodást g azzal a mérges fölkiáltással fűszerezte, midőn néha pulykakakassá lett, miszerint 'balanbusz' (a 'zimbizombi' mellett, amit nem fordítanék le, bocs).
és nem tudom, mi okozott nagyobb flow-élményt mostanában nekem, mint a mai hazaérkezés, ahogyan fentről g torka szakadtából ordította örömében (hazajöttünk, azért), hogy 'SZAKAD SZÉT!' (akár kvízkérdés is lehetne, melyik opusz)
a fényezés kedvéért pedig elmondanám, hogy e vers kétharmadát elmondta szépen, ami azért olyan helyes dolog, lévén hogy mondjuk csak tanul beszélni.

eltelt egy hét is lassan és

eléggé vártam a múlt pénteket, pedig csak úgy suhannak a hetek, huss, már megint egy, huss, már megint kettő elment, ja, az meg már három hónapja volt.
volt az, ahogyan még a szülinapomon elkutyagoltam a babakészítőnkhöz, szentül meg voltam ugyanis győződve arról, hogy g szeretne egy manóféle babát, nem egyszer futottunk ugyanis olyan helyzetbe / lelkesedésbe, ami arra utalt, örülni fog neki. egyelőre -noha a baba szépen megvan, és (én pl) nagyon örülök neki- a gyermekünk semmiképpen nem kívánja a közelében tudni a babát. olyasmi ez, mint amikor egy vadidegen az arcába hajol mondjuk. szóval túl élethű, vagy a csuda tudja. szépen lassan fogunk barátkozni vele, valószínűleg kitalálok valami fedősztorit, mert nem szeretem a gyerekem ilyen típusú riadtságát látni, rosszul esik nekem, ahogyan rosszul esik neki, hogy nem tud a helyzettel mit kezdeni.
volt az is, ahogyan a győrből visszajövet (négy nap és három éj távol) támadt három igen zsúfolt és zaklatott napunk, én nonstop itt sem voltam, hol nappal, hol este, munka-koncert-munka stresszében voltunk. g másfél napig nem aludt jól, engem meg a munka és az előre nemláthatóságok borzoltak pattanásig. így lehetett, hogy semmiféle morcot nem okozott, mikor pénteken (ja, egy munkatelefon időzítése okán) végül nem mentünk ringatóra.
mentünk helyette környéket kishaverokkal fölfedezni, a nap sütött, g megtanult professzionálisan avarban gázolni, én meg meggyőződhettem, hogy a messzi zöldségesékhez mégiscsak érdemes elzarándokolnunk, noha baba(és bevásárló)kocsi nélkül oda nem érdemes indulnunk.
szombaton léha módon több, mint egy órát olvasással töltöttem (mi másról, mint toszkánáról egy habkönnyű marhaságot), és nem, nem bántam meg, pedig dolgozhattam volna ám!
vasárnapra meg meghívódtunk odalentre, mely egyúttal dédilátogatást és nemfőzést is jelent mindig, azzal, hogy most sütéssel töltöttem a nemfőzést, miután volt még egy kihagyott szülinap. tejszíneskrémes-meggyeskakaós torta, szevasz, illetőleg agyő, és komolyan: először sikerült úgy a piskóta, amint én a tökéletes piskótámat korábban vizionáltam.
ma meg beballagtunk a heimpálba, a szokásos köreinket megteendő, s ahová majd csak két év múlva kell menjünk ismét, sajnos vagy nemsajnos, és hál' Istennek ez nem a betegség kategóriája. egyúttal a szemésznénihez is BEKUKKANTOTTUNK, megkerestük a legiciripiciribb almát is a lapon, rémültünk meg sötétben villogó-zenélő kakaduszörnytől, röhögtünk műanyag, gilingalangoló keljfelnyúlon. és mondTUK kiváló érzékkel és hangerővel, hogy "viszont látásla", melyért (sajnos csak) g kapott egy oroszlánmatricát.
hát ilyen ez.