eléggé vártam a múlt pénteket, pedig csak úgy suhannak a hetek, huss, már megint egy, huss, már megint kettő elment, ja, az meg már három hónapja volt.
volt az, ahogyan még a szülinapomon elkutyagoltam a babakészítőnkhöz, szentül meg voltam ugyanis győződve arról, hogy g szeretne egy manóféle babát, nem egyszer futottunk ugyanis olyan helyzetbe / lelkesedésbe, ami arra utalt, örülni fog neki. egyelőre -noha a baba szépen megvan, és (én pl) nagyon örülök neki- a gyermekünk semmiképpen nem kívánja a közelében tudni a babát. olyasmi ez, mint amikor egy vadidegen az arcába hajol mondjuk. szóval túl élethű, vagy a csuda tudja. szépen lassan fogunk barátkozni vele, valószínűleg kitalálok valami fedősztorit, mert nem szeretem a gyerekem ilyen típusú riadtságát látni, rosszul esik nekem, ahogyan rosszul esik neki, hogy nem tud a helyzettel mit kezdeni.
volt az is, ahogyan a győrből visszajövet (négy nap és három éj távol) támadt három igen zsúfolt és zaklatott napunk, én nonstop itt sem voltam, hol nappal, hol este, munka-koncert-munka stresszében voltunk. g másfél napig nem aludt jól, engem meg a munka és az előre nemláthatóságok borzoltak pattanásig. így lehetett, hogy semmiféle morcot nem okozott, mikor pénteken (ja, egy munkatelefon időzítése okán) végül nem mentünk ringatóra.
mentünk helyette környéket kishaverokkal fölfedezni, a nap sütött, g megtanult professzionálisan avarban gázolni, én meg meggyőződhettem, hogy a messzi zöldségesékhez mégiscsak érdemes elzarándokolnunk, noha baba(és bevásárló)kocsi nélkül oda nem érdemes indulnunk.
szombaton léha módon több, mint egy órát olvasással töltöttem (mi másról, mint toszkánáról egy habkönnyű marhaságot), és nem, nem bántam meg, pedig dolgozhattam volna ám!
vasárnapra meg meghívódtunk odalentre, mely egyúttal dédilátogatást és nemfőzést is jelent mindig, azzal, hogy most sütéssel töltöttem a nemfőzést, miután volt még egy kihagyott szülinap. tejszíneskrémes-meggyeskakaós torta, szevasz, illetőleg agyő, és komolyan: először sikerült úgy a piskóta, amint én a tökéletes piskótámat korábban vizionáltam.
ma meg beballagtunk a heimpálba, a szokásos köreinket megteendő, s ahová majd csak két év múlva kell menjünk ismét, sajnos vagy nemsajnos, és hál' Istennek ez nem a betegség kategóriája. egyúttal a szemésznénihez is BEKUKKANTOTTUNK, megkerestük a legiciripiciribb almát is a lapon, rémültünk meg sötétben villogó-zenélő kakaduszörnytől, röhögtünk műanyag, gilingalangoló keljfelnyúlon. és mondTUK kiváló érzékkel és hangerővel, hogy "viszont látásla", melyért (sajnos csak) g kapott egy oroszlánmatricát.
hát ilyen ez.
volt az, ahogyan még a szülinapomon elkutyagoltam a babakészítőnkhöz, szentül meg voltam ugyanis győződve arról, hogy g szeretne egy manóféle babát, nem egyszer futottunk ugyanis olyan helyzetbe / lelkesedésbe, ami arra utalt, örülni fog neki. egyelőre -noha a baba szépen megvan, és (én pl) nagyon örülök neki- a gyermekünk semmiképpen nem kívánja a közelében tudni a babát. olyasmi ez, mint amikor egy vadidegen az arcába hajol mondjuk. szóval túl élethű, vagy a csuda tudja. szépen lassan fogunk barátkozni vele, valószínűleg kitalálok valami fedősztorit, mert nem szeretem a gyerekem ilyen típusú riadtságát látni, rosszul esik nekem, ahogyan rosszul esik neki, hogy nem tud a helyzettel mit kezdeni.
volt az is, ahogyan a győrből visszajövet (négy nap és három éj távol) támadt három igen zsúfolt és zaklatott napunk, én nonstop itt sem voltam, hol nappal, hol este, munka-koncert-munka stresszében voltunk. g másfél napig nem aludt jól, engem meg a munka és az előre nemláthatóságok borzoltak pattanásig. így lehetett, hogy semmiféle morcot nem okozott, mikor pénteken (ja, egy munkatelefon időzítése okán) végül nem mentünk ringatóra.
mentünk helyette környéket kishaverokkal fölfedezni, a nap sütött, g megtanult professzionálisan avarban gázolni, én meg meggyőződhettem, hogy a messzi zöldségesékhez mégiscsak érdemes elzarándokolnunk, noha baba(és bevásárló)kocsi nélkül oda nem érdemes indulnunk.
szombaton léha módon több, mint egy órát olvasással töltöttem (mi másról, mint toszkánáról egy habkönnyű marhaságot), és nem, nem bántam meg, pedig dolgozhattam volna ám!
vasárnapra meg meghívódtunk odalentre, mely egyúttal dédilátogatást és nemfőzést is jelent mindig, azzal, hogy most sütéssel töltöttem a nemfőzést, miután volt még egy kihagyott szülinap. tejszíneskrémes-meggyeskakaós torta, szevasz, illetőleg agyő, és komolyan: először sikerült úgy a piskóta, amint én a tökéletes piskótámat korábban vizionáltam.
ma meg beballagtunk a heimpálba, a szokásos köreinket megteendő, s ahová majd csak két év múlva kell menjünk ismét, sajnos vagy nemsajnos, és hál' Istennek ez nem a betegség kategóriája. egyúttal a szemésznénihez is BEKUKKANTOTTUNK, megkerestük a legiciripiciribb almát is a lapon, rémültünk meg sötétben villogó-zenélő kakaduszörnytől, röhögtünk műanyag, gilingalangoló keljfelnyúlon. és mondTUK kiváló érzékkel és hangerővel, hogy "viszont látásla", melyért (sajnos csak) g kapott egy oroszlánmatricát.
hát ilyen ez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése