ja, a tallala

kisvakond és mindenféle történeteire vonatkozó 'tallala' pedig onnan származik, hogy g először a kisvakond nadrágja résszel ismerkedett meg dévédéről. (ez volt a legkevésbé agresszív rész a megítélésünk szerint :), miután a gyermek egy véletlenül elkapott autósüldözéstől is mélyen föl bír zaklatódni, s miután nemigen tévézünk a jelenlétében, ésatöbbi). ez az epizód amúgy kizárólagos és egyetlen kedvence lett sokáig (jelenleg a rádiós az), és rögtön a film megismerése után hazahoztuk könyvben is a sztorit, hadd tanulja a nadrágkészítés rejtelmeit.

no, hát ennek a könyvnek az utolsó oldalán a végtelenhosszú szöveg egyik utolsó ujjongása a krtek részéről a "trallala".
nagyjából második hallás óta gyermekünk így aposztrofálja az állatot és a vele összefüggésben lévő gondolatkört.
(vakondnak ugyanis mindene van: sünbarátja, rigója, hangyája, nadrágja, ésatöbbije, miáltal mindennel összekapcsolható :), mondjuk mióta a rádiós részt nézzük sokat, azóta a béka is azt mondja g szerint (kissé rekedt hangon), hogy 'baa'.

kiváló áruk fóruma

ma belefutottam a következő vicces történetünkbe, ahogyan az interneten rendeltünk (nekem meglepetés) kenyérsütőt.
hazahozván kibontottuk, és lőn: kenyérsütés(ek) nyomait véltük fölfedezni benne, konkrétan el sem mosták. ezenkívül a leírásban szépen minden fontos infó cerkával alá van húzva, illetőleg az egész cigifüsttől szaglik.
aztán ahogyan odatelefonáltunk, mélységesen meg voltak döbbenve, újat rendelnek, és elnézésem kérik.
én meg csak reménykedem, hogy tényleg mindenki jóhiszemű, és mondjuk pár napon belül tényleg a saját új sütővel süthetek.
huhh.
(amúgy a meglepetés akkor is meglepetés lett, és mint olyan még ez az incidens sem von le a meglepetés meglepetésöröm-faktorából :)

szép ülünk

a konyhaösszeállás még nem jött létre, ámde egy elefánttapodtatnyit mégis haladtunk előre: fölkerültek a hiányzó polcok és aljak az újjáteremtett konyhaszekrényhez, szépecskén. nem különben belevándoroltak a poharaktányérokegyébdolgok. helyük még csudára nem meghatározott.

lesz még lámpázat (forrasztás már kész, még a sínre várunk), kicsi takarólécecske (az abszolút csak általunk látható helyekre), fenti díszléc, meg még kellemesebb rendkinézet (ez egyelőre nem tetszik).
de amúgy olyan is történt, hogy hat év után lett egy csillárunk (helyesebben ötésfél év után lett), szóval föllógattatott végrevégül, és egészen belepasszol a miliőbe, nem különben hihetetlen mennyiségű fényt ont ránk (eddig javarész fénylopók lopták itt a napot). ilyen munka közben:

mi asszem így oldjuk meg a nemépítkezést és nemköltözést. mintha állandóan építkeznénk és költöznénk.
holnap pl egy lapszabászatba készülök, hátha sikerül a készítsek "egyedül" dobozt projektem.
mondjuk rögtön vérszemet is kaptam, hogy akkor már ezeket a csudaronda üvegesajtókat is átalakíttattatom magunkkal.
de mindenekelőtt a gyöngyöket várom.

gyöngy

a ma messze a legidegesítőbb nap volt a mostaniak közül régóta.
éjjel azon morfondíroztam, mik azok a dolgok, amiket az elmúlt hónapban elfeledtem megtenni, illetőleg, hogy ez(ek) mennyire kínos(ak). eléggé.
aztán reggelre kelve eldöntöttem, bemegyünk a városba munkálkodni, ha kell, hát gyerekestül, csak legalább egy lépést tegyek előre is. reggel nyolc körülre aztán kiderült, hogy egy kedves kollégának ez nem alkalmas, így hát meghúztuk az idő kerekét. ettől csak ki9csit lettem ideges, hamar elmúlt (volna).
félkilenckor kezdtem gyereket kelteni, reggelit készíteni. ki-bejárkáltam a szoba és a konyha között, ám a köztes hárompercek elegendőnek bizonyultak arra, hogy
* g megigya a messze magasan fölötti polcon hagyott nagy (üveg)pohár vizet (kézből kiment, kanapé fölitat, ejnye, ne csináld már)
* g egyen a messze magasan fölötti polcon tartott kiskübli (dísz)gyöngyből. (döbbenet, síkideg, EKKORA HÜLYE VAGYOK?, hányat ettél? egyet? nem? többet? "de")
hát ott kezdődött a valódi lezsibbadásom. dokinéni ugyan megnyugtatni igyekezett a tanácsaival, de akkor még nem tudtam, hogy nem csak egy gyöngy a tárgy.
hát most ez van.
tisztelettel várom a kakit.
a ma eltört tárgyakról kivételesen hosszú listát tudnék készíteni, de nem fogok.
a ma megtalált, be nem fizetett csekkekről nem is beszélve (kiváló találat hóvégén).
viszont a vacsink (ünneplős, mert most ilyen férjünneplős napok kezdődtek) jól sikerült, a meggylevesemből g (is) repetát követelt magának (kifejezetten a tányéromból), a tiramiszu viszont pöttyet kávés lett, még most is itt pörgök, pedig nyolckor faltuk be, ja és a szabvéj beszippantott, mióta ettem ott egy szendvicset (ma a másodikat, meakulpa), azóta kifejezetten szabvéjes vegaszendvicseket álmodozok magamnak.

péntök

az van, hogy olyan mindenéssemmi van.
a találkozóim sorozatban hiusulnak meg, ez mondjuk nem jó.
a konyhapolcozat hétfőn fölállott, az meg mondjuk önmagában is jó. apró nüansznyi másságok miatt azért most még barátkozom vele, nem _pont_olyan_, meg hát még jön egy kis lámpa ide, egy kis takaróléc oda, egy kis szegélyvisszaállítás amoda, és ez bizony rétes.
gyermekem csibészül, kezd ravaszkodni, kinél mit lehet, azt mind meg is teszi. mindazonáltal kapott persze (harmadik lasztinak) dinnyelabdát. miután a jelenlegi fontosmondóka a volt egy szép ládika c. örökzöld, melyben a 'dinne, dinne' szerepel. nem merem összeszámolni, napjában hányszor mondom el ezt a pár sort, jahhaj. és mostan már egy dinnyekinézetű labda is segít fölidézni, hogy mi is az a versike, amit öt percnél nemrégebben hallottunk 'ananéne' értő tolmácsolásában.
ja, meg hogy mindenki néni lett, egyesek bácsik (ami idáig sima ügy), de akiknek a neve közszájon (g) forog, azok neve után rendszerint megjekenik a 'néni' kifejezés. uva(=éva)néni, mamanéni, papanéni, egyedül én érdemlem ki az anyanéne kitételt (nem, nem és nem)
van cenna (=kanna), tallalaa(=vakond), vállfa(=vállfa), szesze(=vegyszer), ótó (=autó), cece (=kuka), ceceótó és cecebácsi, mááána, mme(ggy) (=meggy, ribizli, cseresznye), szeszeszeee(=minden, ami tetszik és/vagy izgalmas) és még úgy egy féltucat ezmegaz. de pl beszéd helyett kiválóan elmutogat és megmutogat mindent, én még mindig 99 százalékában (sajnos?) leveszem, mit mond/mutat és miért.
mondjuk még mindig nagyon édes, amikor mondom neki a szót, és biztatom kicsit, azt mondja ő is egyedül. rámnéz olyankor, s vagy kategorikusan, de kedvesen NEMet mond, és akkor az nem is, vagy somolyog, olyan jajanya, nem is tudom, hogy tudom-e én ezt tekintettel, nagyon koncentrál, és a maga módján ismétli. és rendkívül jót rötyög, hogy ez neki megy. (na persze én sem fukarkodom a dicsérettel, mert tényleg megérdemli. kicsit olyan minden ilyenkor, mint aki most ugrik életében először a trambulinról a medencébe).
hát így zajlunk.

signore delle cime

ez igazán szép. és csuda jó együtt énekelni. (szöveg itt)
küldöm mindenkinek, aki szereti.

huhú, konyha, huhú!

konyhaforma konyha kezd itt lenni, kérem szépen.
képet még nem kattintottam, de reggel fogok.
íííívek, hajlatok, szééépppolcok ivódtak bele a régi korpusz és ajtók maradékába.
a holnapot pedig a konyhamasszírozás jegyében töltöm el, szigorúan lámpátlanul. gyermekünk legnagyobb megelégedésére, aki majd mamanéni és a PAPA szíves és kifejezetten túlkényeztető jelenlétében töltheti el a holnap egy részét. (háhh, mindenről eszébe jutnak)

nők, nők.

ez volt az a bizonyos édes kishölgy, és ez már a találkozás durván ötödik perce ama játszón. itt a gyerekem már nem szalad éppen előle, sőt, meglepő fordulat: mosolyog.

máááá(l)na

és akkor látta Gergely, hogy a málna (mag nélkül) (nagyonnagyonnagyon) jó.

váááááááááááárrruuuuunk

most épp asztalosbarátunkra, ki aszonta (végre), hogy ma félötre jön.
jön, jön, jön!!! jáhháhá.
amúgy meg sem lepődtem, amikor kiderült, a (speciális) lámpatartó léceket nem készítette el, "majd valamikor a héten", nehéz volt nem mondani semmit, mikor hálásnak kéne lennem, de csak mérges vagyok. (a lámpatartó lécek nélkül a lámpahegesztés sem jöhet létre, ergo sum a jöveteléig plusz két-három óra nap idejéig nem lesz lámpám a pultom, vagy épp a mosogatóm fölött)
a háttere a dolgoknak pedig mindig olyan bonyolult, hogy legszívesebben csak elmennék jó messzire pár évre, csak hogy ne kelljen ismerni senkit.
az erős túlzások szóvirágait pufogtató ember vagyok amúgy.

madárparadicsom

és ismét szalakóta ült itt három méterre a bambuló orrom előtt a fenyőn.
no, hát ezért nem bírom elviselni a gondolatot, hogy ezt az íróasztalállást átrendezzük.
és közben meg csak permetez, permetez az eső.
g ma azon röhögött jókorákat, hogy "szemetel" az eső.

jelen pillanatban

megállapíthatjuk, hogy igenis vannak fostalicska napok, és ezt az arányt, miszerint minden héten egy ilyen van, el kell fogadjam. úgy könnyebb.
hm-re pedig idevésem, hogy pipa vagyok, mindenfajta várakozást a semmire gyűlölök, azért, és mert már vagy tízszer ideírhattam volna, mert hova és minek egyébként erről beszélni.
szívesen tudnám meg pl, én, aki az elmúlt két évemben a nonstop átszervezés türelemmel fogadását tanultam, kénytelen, lévén kisgyerek, megérdemli, szóval hogy mikor lesz itt már valami.
és csudára kíváncsi volnék még az anyukám lelkivilágára, ahogyan a segítségről mások felé versa őfelé gondolja úgy az életben. hogy mitől ilyen, ez változik-e valaha kontra én hogyan és valaha fogom-e elfogadni ezt és így.
nyafogás, ugorgyunk.

és eljövend lassan egy újabb csütörtök is

japp, mire itt végzek, már addigra az lesz, nem vitás.
szóval ez a hét eddig jó.
ma volt az újabb áramszünet napja, itthon, és mi meg nem is voltunk itthon, g-vel berobogtunk reggel a város efelébe, és szépen sorban gyűrtük magunk mögé az intézendőket.
elcaplattunk a sokhete rendelt mora.hu-s könyvekért, beballagtunk a bababoltba vécészűkítőért, villamosoztunk egy jót, mely alatt g megtanulta a csipcsipcsókát csipkedni, az obiban vettünk kilincset meg vasalatokat meg vasalóhuzatot meg csavart meg.
tegnap meg váratlanul meghívattunk borsólevesezni meg palacsintázni a dédijéhez, volt nagy autótologatós játék meg takaróműanyagerkélyrőlledobás, szóval minden remekül alakult, és kiderült, van olyan autó, melybe a (nemkicsi) babakocsi nyitva beállítható.
hétfőn meg a folytatása volt a vasárnapnak, nonstop rendet rakok meg takarítok meg főzök, a csuda tudja minek, a fészek már rég megvan, hehe.
mondjuk a lecsutakolt teraszra ma annyira jó volt rájalépni meg nézegetni, hogy tulajdonképpen valószínűsíthetem: EZÉRT teszem, amit teszek. mert jó érzés.
gergelygyermek amúgy napról-napra kevésbé némagyerek (akinek eddig is ugyan értette, de szinte csak az anyja a szavát), szóval egyre nől a hangerő meg a mondás, noha még nem dumcsizik összefüggően. (azért én ezt eléggé bírom) és csudára bírom azt is, amikor a pofácskáján föltündököl a mosoly, ahogyan egy-egy általa kinyögött szótagból rekonstruálom az aktuális történeteink egyikét és végigmondom, olyasmit, amit ő is kiválóan elmondott volna, ha tudná, hogy hogyan kell beszélni. az olyankor olyan csudajó.
most viszont megint ébredt éjjel, és három napja kiszámíthatatlanná vált az eddigi normális altatás is, ez kérem szépen, nem, nem, és nem.

hepp

néztem: a csokoládét.
olvasom: ulickaja: daniel stein, tolmácsát.
megvarrtam: az utolsó télen újratöltött díszpárnát a díványra.
kivasaltam: a hatodát a kupacnak. nagy kupac.
elmentünk: a liget helyett a kassai téri játszóra. kép később. g-t ismét üldözték a nők. viszont fölmászott végre a létrahelyettesítő hálón.
megettünk: nagymennyiségű csuda süteményt (az erzsébet királyné útján van egy kitűnő cukrászda, illetőleg az ember húga is néha megszánja az embert. sajnos, hogy egy napon esik meg mindez.)
meglátogattuk: kétszer, az öcsémet, kit két bekötött kacsójával tegnap hazaengedtek. kicsit a gyomoridegem is enyhült ezügyben.
nemcsináltam: iszonyú sok munkát, itthoni pakolászást, nagytakarítást.
azért tettem: tyúklépésenként végzem ki a fürdőátrendet. törpe lakás, óriás takarítás.
elfáradtam: nagyon.

nyakas

miután végigizgultam egy csuda kétharmadnapot az öcsém műtétjén, s kiderült végre, hogy legalábbis túl van rajta, addigra szépen becsípődött a szokásos ideg a szokásos helyén a szokásos hátamon, szupi.
onnantól mint egy hikomatos nyögtem végig minden állvaülve töltött percem.
viszont én mindkét kezem bírom használni funkcionálisan, ez is valami.
mondjuk az öcsém rugalmassága meg optimista jókedélye egy csuda, ide is leírom, tudja mindenki. még dél körül hívtam, nagyjából elröhögcséltünk együttesen ezen a béna kétkéztelenségen, és ez jobb volt, mint jajongani miatta. üdítően normális hozzánk képest.

nohát

a tegnapi gürizős napról csak magamnak címszavakban: konyhaablak, spájzrend, mosogatás, mosás, fürdőszekrények összevisszarendezése. ez nagyjából ki is tette a nagyját, kiválóan elfáradtam.
ezt a mai nap szépen követte: g félötkor anyázott, ő végül igen, én meg végül nem tudtam visszaaludni. csipetnyi morcos álmosság lebegett felettem mára.
majd reggel nyolc előtt édesanyám fölhívott, miszerint az én öcsém éjjel egy hatalmasat esett bringával (munkából hazajövet), így nem tudott aludni, fáj mindkét keze. később derült ki csak, hogy a jobb könyöke el is tört, mellyel párhuzamosan a bal hüvelykujja is. a mai ügyeletes a merényi kórház, befektették, először azzal, hogy még most műtik, aztán ez szép lassan beleolvadt a nemtudjukmikor, deműtenifogjukba (helyretenni a darabokat). az infúziót pedig a leterhelt szakszemélyzet pedig nem tudta, hova kösse be (gipszelt jobb kéz, műtendő bal), így most az öcsém hajnal óta étlen-szomjan várja a nemtudommikori altatásos műtétét.
hát így vagyunk. idegesen, álmosan. ja meg ez a csuda vihar.

mi is elmentünk

és kiválóan éreztem magam utána, mert azért odakerült az, akit gondoltam, hogy kerüljön, mindamellett ezzel párhuzamosan pl a hátam is borsódzott és zik egy/a háromszemélyes küldöttséget vezető asszonyság minden egyes mimikájától és szóformálásától, a mögöttes tartalmakról igazából még nem is beszélve.
ilyen beszédmód nincs és mégis van.

konyhabrühühü

ez az, mint fent.
újabb két, inkább három héttel csúszik a konyhakész állapot. rezignáltan fogadtam, ittrúgjálmég-érzéssel, véééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééégggggggggggg
ggggggggggggggggggggggtttttttttttttttttttttttttttttteeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee
eeeeeeeeeeelllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllleeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee
eeennnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnn csudalassúmegőrülöklucaszéke ez.

mindenki

a nem említettek mellett b az imént jelezte, négy hónapra belgiumba megy. sz a spanyol tengerparton (dolgozik) két hónapig. r már luxemburgban van. f időbeosztása annyira más, mint a miénk, hogy még telefonon értekezni sincs esélyem vele. n-é dettó. e-vel tegnap telefonon egyeztettem: amellett, hogy szeptemberben szüli a negyedikét, nyáron elköltöznek innen a csupán légvonalban közeli d-ra, miközben otthon átépítik a házat, miközben a lisztérzékeny lett, á-nak meg a fülével vannak gondok, miközben neki magának súlyos vashiánya van (vagyis nincs).
i-t és m-t sűrű életük okán emailben sem sikerült elérnem, és mivel németország és írország is csuda messze van, többet tenni nem bírok irányukban. f-ről nem is beszélve, akivel szívesen beszélnék, de csak egy fél föld választ el simán tőle.
most szépen akkor összeszedem magam, és leírom egy cetlire, kik azok, akikre legalább reményem maradt a következő pár száz évben vicces kommenteknél és idétlen emaileknél mélyebb kapcsolat ápolására. igenis fogom. (már amíg a környéken maradnak) (vagy megyünk mi is) (egyébként is mit picsogok itt)

szünet

áramszünet.
ez lesz a holnap jelentős részében.
idegesítően minden árammal működik nálunk (megmindenhol), és a fogyasztói és használói társadalom tagjaként kiválóan szorongok, mi lesz velünk. pl nem főztem, és a bébiételt is melegíteni kellene, azt az egy utolsó tartalékot, mely maradt a nyakunkon, illetőleg mellyel én nem fogok különösképpen jóllakni.
ezenkívül szépen le fog olvadni az összes mélyhűtött cucc, príma. valaki? akar-e bulit csapni a cuccokból? mert ugye, míg nincs áram, megfőzni sem tudom, háááh.
ezenkívül a mai végigmelózott nap után hatkor tudtam meg (thx tu máj fadörinló), hogy is lesz, ennélfogva este tízig szépen elvégeztem a holnapra betervezett munkáim jelentős részét, úgysmint mosás, takarítás, mosogatás. váhh.
és hát ugye a nemfőzésen túl még van a töküres hűtő, tehát még a hidegélelemért is erőfeszítéseket köll tennünk.
egy
szó, mint száz, röhögök magamon, hogy mennyire szorongok. egy nap csak.

fog fog jönni

csudafárasztó ezekkel az újra megindult fogakkal.
az imént két felvonásban egyórás összkókadozást műveltünk, és csak félidőben mutatta meg ez a kis csuda, hogy a mifáj az a foga. vááh.
ilyenkor elég jól kikapcsol, hogy van egy-két igazán gondolkodtató ezmegaz akár itt a netem, hogy ne csak a gyerekggondozó gépségemet érzékeljem.
akármi is most az idő. áhh, akkor most csőváz.

keddihétfők védőnővel

hosszas egyezkedés után ma hivatalosak lévén a védőnőhöz, az újhoz, hát eltotyogtunk.
ezután megígértem magamnak, hogy ez volt az utolsó előtti gergőügyi eltotyogás a védőnőhöz, ehhez, mert nekünk ez nem éri meg.
sokat kell menni, így az gergőgyalog nem megy. időre kell menni, ami meg nekem nem megy (ment, de rossz volt), plusz g-nek sem jó, mert babakocsiztunk végig, mert ugye időre kelletett érni oda, vissza meg elfáradt már a szentem a sok gyalogláshoz (arról nem beszélve, hogy milyen tempóval teszünk meg egy métert/utcányit egy kaviccsal (!) fölszórt úton... (szenvedélyes kőgyűjtögetés rabjai vagyunk)
ezen kívül nagyjából annyit beszéltünk, amennyi nekem eszembe jutott mondandó. kérdéseimre nem sikerült fejből válaszolnia, mondta, megnézi az interneten, mondtam, akkor hagyjuk, mert azt én is nézem. elmondtam a múltheti oltást, meg az urológiát, meg az ovit, aztán hallgattunk, mint sülthal.
ezen kívül nem volt üres egy olyan helyiség sem, ahol méreckedni lehet, ennél fogva húsz p után végül eljöttünk.
csudára elég lett volna egy háromperces telefon minderre, majd egy kiadós játszózás a mai másfélóra idejében.
nem védőnős, de kudarcos volt a plázázás is, a tisztítós eliszkolt előlünk, a gyógyszertárban nem volt elég a pénzem, a dm-et elfelejtettem, a libriben bénakönyvek vásárát tartották, a cipősnél nem volt rámillő cipő, a hm-ben nem volt elég a pénzem, a szökőkutazás meg g-nek volt kevés.
ezen kívül majdnem szétrobbantottam a fejem, de ezt most vérnyomásilag, és nem méregből, ahogyan a földön hasalva harmadszor és negyedszer is egy szétkopott sarokecsettel pacsmagoltam a konyhaszekrény alatt elérhető falbelsősarkot a penészgátlóval, miközben g vidáman ugrált a hátamon (ezt elképzelni is biztosan vicces, csak nyugodtan), majd fölpattantam, hogy már ennyi az idő, és fölkaptam egy alapos kézmosásra gergőt, mert a festékbe is belenyúlt,
és akkor
azt éreztem, hogy ezt így nem kellett volna,
mert tényleg
majdnem szétpattant a fejem.
aztán lassan elmúlt, de védőnőhöz a kétéves státuszra megyek utoljára, mert megkért, és mert eminens vagyok, slussz passz.