haviegy az kevés, még nekem is.
mindig van valami, és ha nem írom le, úgy viselkedem, mint az öregnénik: egy hónap után már azon töröm a fejem felhúzott orral, orrhegyre eresztett (virtuális) szemüveggel, hogy "az mikor is volt, édesfiam, amikor lementünk a Balatonra, idén-e már...", meg hogy "milyen évet is írunk, drágám..."
egyszóminthatszáz, kell az idevésés, nyilván nekem elsősorban.
most például a legfrissebb élmény, ami kicsit képlékeny is, lévén hogy a szükséges apanázs nem utalódott el még számomra (ami nagy nagy hibája a sztorinak egyelőre, de a lényeg), hogy a Nyírség fővárosát egy félévre lecseréltem a sógorék fővárosára. Távolságban ugyanannyi, időben egy órával kevesebb, ha fél6kor indulok itthonról, 9 előtt ott állok a Bécsalsói pályudvar elromlott liftje tövében (haha, tényleg!).
a labancoknál amúgy minden agyon van szervezve. és ez nekem olyan jól esik, hogy gyanítom, _tényleg_ igaz a mendemonda a szász felmenőkről: nekem ez kell. miután pár héttel a suli előtt meglett az órarendem is, mostanra mind az öt tárgyamból megkaptam a nagyjábóli elvárást (egyelőre nyilvánvalóan nem fog menni, de ki tudja, ki tudja),
és én ezzel együtt totál be vagyok pörögve, ez az, amiért egyetemre jöttem, ez az intenzitás, elvárás, kihívás!
egy szó mint száz, lesz ugyan ennek böjtje, nem vagyok anyanyelvi német, és az nem ártana, akkor legalább az írásbeli vizsgáról nem gondolnám, hogy képtelenség megcsinálnom, haha.
amúgy pedig a helyzet az, hogy az is elérkezett, amit mindig is elvártam teoretikusan egy egyetemi képzéstől: az októberi tantárgy tanárja most, szeptember 9-én elküldte, hogy miből hogyan kell _előre_ felkészülni a tárgyra, 350 oldal olvasnivaló, 5*4 kérdéssor az írásbeli feldolgozáshoz, beadások, prezentáció - szuper, bár nyilvánvalóan nincs/nem lesz időm rá.
azon kívül az ott töltött három tanítási nap alatt _végig_ tanítottak, és még így is, kevéssé belejőve is több volt ez, mint az eddigi évek bármije.
másik érdekes aspektusa a kintnek az itthoni hatása: megosztott figyelmem kénytelen voltam/vagyok egy dologra összpontosítani egyidőben, azaz ha suli, akkor suli, ha munka, akkor munka, ha itthon, akkor itthon. ezeket az elválasztókat pedig ezer körömmel tartogatom, csapkod ugyan körülöttem a mindennapok habja (haha, milyen kép ez már), de most még tartom, és mire megint összefutnának a szálak, megyek újra, összekaptatni magam.
