kapkodom a

a fejem kapkodom. hogy máskor is ilyen durván rohan a november?

volt ugye a szülinapozás, előző héten a kollégám dolgát is én csináltam (ilyenkor az én dolgom áll, persze, azt nem csinálja más), meg voltunk a biffen, megnéztük a hamnetet (és ha egy film van, amit szeretnél megnézni mostanában, ez legyen, igazán jó és megrendítő). a múlt héten volt egy beszámolóm a város másik végében, onnan pedig Brnoba utaztam. ott két napig füstölgött a fejem a témától, amire képeztek - durva volt. 

az a város amúgy novemberben elég felemás - sikerült a leglepukkantabb környéken szállót találni, aludni sem nagyon sikerült, az egyetlen vigasz volt a sarki bábszínház, megnéztem csehül Szent Ferenc életét (nem nevet, hát 4 éveseknek szóló darabban vajon milyen szöveget kellene értenem? :) ) cuki volt. ja, és az étterem is klassz volt (az első, ami a főtéren volt), bár megtalálni kisebb erőfeszítés volt, minthogy egy láthatatlan plázabejárat mögött a másodikon volt (4szer mentem el előtte guglival)...

szombaton pedig Bécsbe mentem (vonatom itt kerek egy órát késett), családom a Praterben fölzárkózott soraimba, megnéztük a helyi felsőoktatási kiállítást (semmi küli, csak németül van), találtunk valami felejthető éttermet (rossz helyre mentünk, de ott is volt egy, hát bementünk), vásároztunk a Tanácsháza előtt, aztán elfáradtunk és hazajöttünk. minden ilyen másnapot úgy képzelj el, hogy mosok, mosok, teregetek, pakolok ezerrel.

a héten a munkám megtréfált, volt pár totálisan felesleges köröm, amin most a héten felhúztam magam - most éppen a magam abból a munkából kihúzását fontolgatom, és nem is tudom, miért rontom a saját sorsom ezzel, hogy hűség és lojalitás és ígéret... még egy kicsit van időm töprengeni rajta...

és a legfontosabb: csütörtökön szalagavató volt - csodás, csodás, mekkora volt! jó anyuka voltam, természetesen végigbőgtem, kezdve a zenére felvonulásukkal. olyan jó, hogy ekkorák és olyan nagyon elszaladt ez a pár év. van súlyuk az elmúlt éveknek, fontosak voltak, hasznosak voltak. de a legjobb azt a reménységet látni, hogy megállják a helyüket majd, szépek, okosak, felnőttek. partit szervezni persze nem tudnak (belvárosi lebujba szervezték a fő önszervezők) - nem bírtak beszélgetni az üvöltő hangzavar okán, cukikám meg nem iszik és ordibál, (ja, meg zuhogott az eső). de ez is egy tapasztalat volt, nem bánta.

erre a hétvégére meg kifingtam, ez a szakkifejezés fedi, hogy állandóan itt lebeg a fejem felett két centire, mi lenne, ha ezt a hetet kivenném szabinak. (nem fogom, telt ház van a teendőknél) 

napom

a szülinapom utólag sikeredett ünneplése volt vasárnap délután. (valahová föl kellene jegyeznem, hogy ez máskor legyen szombat délután, mert előtte és utána 1-1 teljes nap kell a készülés miatt kieső napok pótlására, és az nem praktikus, ha utána egy hétfő érkezik gyorsvonati sebességgel).

szóval ez olyan találkozó volt, ahol úgy-ahogy ott volt a legszűkebb család, étterem, svédasztalos, sokatevős-szusis. vittünk tortát (ami finom volt), rokonom jött és ment is, minthogy elrontotta a szemét indulás előtt. az egész olyan kis esetlen, alulszervezett, de nagyon kellemes alkalom volt. mindenki kedvesen beszélgetett, nevetgéltünk, másodszori kérésre már a hangszórót is lehalkították a fejünk felett.

az volt még érdekes, hogy most volt az a történelmi pont, ahol még úgy-ahogy ott volt együtt a legszűkebb család - a következő tízest nehezebb lesz így összehozni - vagy még inkább úgy mondanám, most mindenkit igyekeztem jól megnézni magamnak így együtt. ez volt egyébként az igazi ajándék.

miután tegnap

miután tegnap jött a hír, hogy nem nyert náluk a pályázatunk (10-11 milliót kértünk), ma jött a másik hír, hogy közben megszavazták, 500 millió legyen a kommunikációs büdzséjük a következő évre.

ez az az alapítvány, amelyikről a büdös életben itthon semmit nem hallasz, közben milliárdokat vernek el romániai fociakadémiákra, a kuratóriumában pedig 5 belül rohadó díszpinty ül. ezek azok, akiknek arra, hogy szerencsétlen embereket újra adófizető állampolgárokká tegyünk, kemény melóval minden oldalon, "NEM TÁMOGATJA A KURATÓRIUM a pályázatot".

gondolom, szakmailag. vagy emberileg. vagy etikailag. vagy mi.

úgy felment a vérnyomásom, hogy most először gondolom azt, ebből ügyet csinálok. ez jobban felbaszott ugyanis, mint a korábbi kakaspöri fesztivál, amire 11 milliót adott az ottani "kuratórium" (bazdmeg), az életmentő autó támogatása helyett. 

kilencvennégy

94%-os lett az írásbeli érettségije - megdicsértük, illetve mindketten bevetettük azt a fals poént, ami szállóige elsős kora óta (akkori barátocskája apukája nem bírt elmenni 2 eltűnt pont mellett a szemrehányásával, csak ő tök komolyan gondolta), hogy "de hát hol van az a maradék hat?"

most épp mindenki örül, szombaton remélhetőleg jutalomjáték lesz a szóbeli.

semmi úgy

semmi úgy ki nem tud hozni a sodromból, mint bármelyik digitális felület jelszópoblémája.

megőrülök minden jelszóval védett jelszóval védett pin kód kiküldött autentikátortól kódot beírós padláson elrejtett egérrágta cetlin tartott páncélszekrényben lezárt lakattal és vacappkóddal védett föld alá rejtett összetett kisbetűnagybetűjel, de olyanjel nem csak ilyenjel, jegyezd meg régijelszónemjó hülyevagy pár nap múlva talánbeengedlek, de te voltál, aki ebben a pillanatban ide beléptél jészóellenőrző f@ságtól.

de tényleg.

és ebben élen jár a fészbúk, olvasom a cikket, két mondatig jutok, erre kidob arról az eszözömről, amiről soha, és nem enged vissza sehogysem. miközben jelszót írok (8x), jóváhagyom a másik eszközön (4x), várom a jelszót, amit ígér (megérkezik 0x). miközben a másik idióta felületet meg pont arra nem tudom rávenni, hogy ne azt használja más hasonló esetben.

utálom, ez egy ilyen vasárnap esti fészbúkérzés.