karizma

aktuál:

a Berzsenyis igazgató székből fölállásánál nekem az a legszomorúbb, hogy amikor egy cég élén karizmatikus vezető áll, akkor gyakran csak ettől is klappolnak a dolgok, mindenki elhiszi, hogy csodák márpedig vannak, a világ jobbá tételén érdemes dolgozni, hisz, stb.

aztán amikor eltűnik a színről, esetleg még folynak is tovább a megkezdett jó haladások, de valahogy reményvesztetté válik az egész, nem szól már "úgy" és "az" a kolomp, egyszóval egyszercsak letottyannak a dolgok. és onnan fölállni nem ugyanaz.

szóval aggódom értük (is), minthogy szőrmentén láttam ott pár nagyon kreatív dolgot.

de persze ezt az aggódásomat jelenleg minden hírre nézve elmondhatom.

valami nagyon rossz irányba visznek minket a harácsolók, míg mi hagyjuk magunkat.

nyamvadt ruhák

na, az a megkezdett mosás még mindig tart - uhh.

amúgy pedig menyitottuk az évet, mely momentumnak erőssége volt a kellemes ismerősökkel való újra találkozás, plusz Agócs Gergely népiművész előadása (helyesen: szuper volt!). a megnyitott év gyengesége volt, hogy a megnyitás mindig egy örökkévalóságig tart egy szaunának nevelt tornateremben...

túllenni rajta összességében jó.

blog

ja, és ezzel a poszttal meg a szándékom megdönteni minden idei hónap abszolút rekordját: 5. bejegyzés/hó.
elégedett vagyok :)

csalódott-e vagyunk

g egy kicsit csalódott, vagyis inkább állandóan. állandóan mást akar. mindegy miről van szó, de más legyen. ez amúgy tisztán jól is esne, ha nem éppen az alapbénaságokról lenne szó: éppen most kell reggelizni, ágyazni, öltözni, fogat mosni, stb. de de.
meg a képernyő... a képernyős korlátozás oka elsősorban az, hogy megfájdul a feje, ha egyszerre sokat nézi. ha nem a feje fájdul meg, akkor és/vagy rosszat álmodik tőle. vagyis nem minden képernyőtől, hanem az ellenőrizetlen tartalomtól. múltkor pl. a lucky luke rajzfilmektől. ha ott vagyok, mumus vagyok, mert 1. vagy nem nézi 2. vagy nézi, de én is vele. és akkor megbeszéljük. viszont amikor nem vagyok vele egész nap (ti. én itthon egész nap dolgozom), hanem anyósomékkal van, olyankor (ha nem szólok naponta, de tényleg) a gyermek a tévé nevű villanypásztorral van egy helybe szögezve akár két órán át. a héten azt csináltam, hogy véletlenül pont mindig volt valami halaszthatatlan dolgom, és pont "meglepődtem", hogy mit néz és olyankor. (rühellem a játszmázást, de ez ilyen.) az egy tegnapelőtt nem tettem, olyan is volt az éjszakánk.

na szóval csalódott, mert mindig van valami vita. de ha szólok, akkor az a baj. ha nem szólok, akkor meg olyanok jönnek létre, mint ma, törvényszerűen, hogy kilépek a szobából, egy percre rá pedig üvölt, mert a fejét teljes erejéből a polcba vágta az ágyunk fölött. az az érzés, amikor szaladok be a szobába, nem tudva, mi történt, az éveket vesz el tőlem, mindenkor. ja, hogy tízmilliószor mondom naponta, hogy nem ugrál az ágyamon, és ja, csak nyolcszor szóltunk, hogy a rohadt meleg és nagy takarót ne tekerje magára már csak a meleg miatt se... annyira gáz, ahogyan egyik pillanatban a három-, másikban a tizennégyévest hozza.

és természetesen az örök nyünyü: hogy eszköztelen vagyok. büntessem? hát ő pont egy olyan, aki tudja, hogy visszabüntetni úgy tud, ha ő _továbbbünteti_ magát. (hívjuk önsorsrontónak - erről már beszéltem vele párszor, még nem érti, miért ne, és nem tudja, hogyan ne, szóval csinálja tovább).
vagy dicsérjem? annyiszor, amennyiszer nem szégyellem, teszem, tesszük, de kevés. néha nem értelmezhető. ha pl. gyors valamit próbálok elérni nála. mintha ez lenne a mottója: "lassan, az én tempómban, nekem most ez a dolgom". na persze, ebben a világban ez csuda realisztikus ideológia.

szóval harc, harc - kis platókkal, ahol szeretet, szeretet.

haha, itthon 2.

az a rendrakólendület (az új helyesírásban ez is így lesz benne, tuti) az tartott még ezen a héten, itthon cincogtam a munkát (nonstop dolgoztam, de tényleg), aztán ma rászabadultam a nagyszekrényre, felét kipakoltam: kiszedtem, amit soha többé, és elkezdtem mosni, amit talánvalaha, meg persze a cuccokat, amiket hordunk. aztán lemostam három pár ablakot.

az elültetett növényeim (kakukkfű, petrezselyem, bazsalikom, levendula) túlélni látszanak éppen a 34 fokot, most mondjuk éppen locsolom őket (a suliidőben kétlem, hogy kétszer kapnak majd inni tőlem).

a suliba már minden megvan, holnap toljuk az évnyitót (nem értem, mért kell két hétvégét is tönkrevágni ezzel a nyitózáróval, de ez a mánia még nem a legrosszabb mánia.)

hadd említsem meg e sorozat keretében, hogy mostanra sikerült a lakást is 30-ról 28,5 fokra hűtenem. mély hálával gondolok most arra a harmadik utcai szomszéd magyarra, kerületi lakosra, ki este fél9kor még mindig tüzelt a szélcsendes 30 fokban, így sikerülhetett 10-ig konzerválnunk bent a szájcsípős füstös levegőt, melynél már csak a több csípös füst lett volna rosszabb és a negyven fok.

köszönettel tartozom a szolidaritás, az értelem és az empátia e megnyilvánulásáéert, mind a magyaros virtusért, mellyel leszarjuk a szabályokat (kerületi rendelet min. 5 éve, hogy nyáron nem, csak ősszel és tavasszal, mely napokon hánytól hányig szabad tüzelni). biztosan hülyeségből írták, nem azért, hogy hőségriadó idején lehessen este friss levegőhöz jutni. biztosan. ezek hülyék.

haha, itthon

itthon nyomom a munkát, és ez nagyon király!
igaz, hogy a fejemben nem válik élesen el egymástól a meló meg nem meló, mert mi nem meló, ha jobban belegondolok. ezért nem gondolok bele jobban.

pár hete

elkapott a kézimunkahév, úh. szépen vettem egy vagon kötőtűt és fonalat (állnak a szatyorban), horgolótűt és cérnát (negyedik próbamintámat készítettem el - ez elképesztő - a tűket és cérnákat összepárosítani... itt pár csúnyaszó a leíráskészítőkre vonatkozóan, de túllépve ezen: nyomon vagyok! :)
ennek a hévnek a szele elvitt a szomszédos szerelőhöz a 6 (5?) éve ácsorgó vadonatúj varrógépemmel, megmachinálta, hazahoztam, a fehér cérnával működött, amit belerakott, majd a fekete cérnát már befűzni sem ment nyilván alulfelül, így 5 tűt törtem el vele, majd a gép távozott jól megszokott sarkába, hogy senki ne csapja szét (varrógépek úgy en bloc bírnak végletesen kihozni a sodromból, meg a világ irracionális viselkedése) (különben én vagyok a megtestesült türelemnyugalom) (nem).

így a félig kiszabott sötétítőfüggönyök is várnak még kicsit.

merthogy mi a meló, ott tartottam.

hát a hétvégi ötnap alatt pl. kirámoltam a konyhaszekrények felét, a spájzot, és nem tudom érzékeltetni azt a megnyugvásszerű állapotot, amit ezzel _magamban_ létrehoztam. a kiindulás ennél is két molylepke volt pár nap távlatában, és most már _tudhatom_, hogy nincs ott semmilyen molylepke. plusz nincs ott három ikeásszatyornyi befőttesüveg (teli és üres), viszont bemegyek a másfélnégyzetméteres kamrámba és indulhat a

tánc. :)

lendületből kiganéztuk g asztalát, még korábban a szobáját, és akkor még maradt erőmidegem (tadámm) az íróasztalomra is. ez most már nem látszik annyira, minthogy az irodai cetlihalmom hazahoztam, de lassan azt is széttépem rendezem.

meló...

jógyerekek

haha, ennyi jó gyereket egy rakáson, mint ez a gyerek és barátai...

tisztára stresszeltem a "buli" szervezése idején, nem vagyok egy nagy bátor, meg még nem is volt ilyenünk. de aztán kellőképpen jól sikerült - elég rövid volt és éppen elég hosszú, nem volt idejük teljesen kifáradva egymás agyára menni, de jól szórakoztak. játszóházba mentünk, én voltam a velükdekkoló (kibírtam), közben azt is elhatároztam, hogy talán jövőre ennél több szervezést is beleteszek még, és nem ilyen passzívan "érezzék jól magukat"-üggyel készülünk (jó lenne, ha kis csapattá kovácsolódnának).

de ennyi jógyereket nem gyakran látni egy rakáson, tényleg. :)