első - kilencedik

az volt a szép a tegnapban, hogy elképesztő korán kezdtük, mintha csak nem is egy vasárnap lett volna. 10-ig elmosogattam, elindítottam egy mosást, megreggeliztünk, mindhárman (!) felöltöztünk szép gúnyánkba, és elbattyogtunk szavazni, meg vissza.

elsőszavazó volt a szentem, hárman álltunk a sorban, elöl apja, mögötte anyja, anyja szemében titkosan pár könnycsepp - ez ilyen. ez ilyen jó. pontosan tudta nélkülünk is, mit akart, egészen pontosan mérlegelt és megfogalmazott, okos véleménye van, egészen kicsi ifjonti hévvel megtámasztva. hogy pontos legyek, legelsőnek ez volt a "prioritási szurkolólistámon", miért menjen, ami/kinek mennie kell. hogy érezze, hogy van hatalma, hogy a demokrácia MŰKÖDIK. nagyon hálás vagyok neki, érte, meg a kortársaimért, hogy ezt így alakítottuk.

én kilencedikszavazó voltam, örülök, hogy olyan helyen élhetek, ahol, ha pár pillanatra is, de lehet szavam abban, mi legyen, és mi ne. 

és ma meg nagyon jól esett a sok-sok külföldi ember meg tisztség meg orgánum, hogy személyesen az embereknek gratuláltak - nagyon magamra vettem, és nagyon kellett már ez nekem - úgy 12 éve. (abban az évben éreztem meg azt személyesen, a saját bőrömön, milyen páriának lenni, egy nagyon decens, nagyon szofisztikált magyarozás után, külföldön.)

illúzióim amúgy a közeljövőre nézve a korral elmúltak. egyelőre a csendes örülgetés mellett inkább azt látom, mint azokban a nyomasztó végtelen sok részes reels videókban, amikor valaki kap egy nagy házat, melyben még bent lakik a hoarder és rohad és pisiszagú minden szőnyeg a plafonig érő cuccok alatt. és állsz előtte, és nem tudod, hol is kezd, mert annyi. és tényleg annyi.

nyáron mi más

mi más is lehetne a téma, mint a nyár meg a munka.

nagyon nehezen dolgozom ezen a nyáron. a Nagy Megalázás óta egyszerűen kiszaladt belőlem minden elsődleges motiváció, és bár ugye voltunk nyaralni, ami vissza szokta állítani az Alapállapotot, ami zsigeri (szokott lenni), most ez a betegséges-heverészős-poszátás csak arra volt elég, hogy éljek, takarékon.

zsezseg bennem a lakásátrámolhatnék - sok a restanciám, nem halogathatom tovább. az a vicces, hogy ezt a gyerekem úgy képezte le  magában, hogy megszüntette a saját kétéves status quo-ját, átrámolta könyörtelenül a szobája nagy részét (hatmilliárd legót szedett és válogatott szét egyúttal). ezzel ő mondjuk odázta a némettanulást (osztályozóvizsgára nemkészül), meg az angoltanulást (nyelvvizsgára készülGET), viszont inspirálóan jól haladt a renddel.

aztán kitalálta, hogy ő két hétre lemegy Balcsira a házba, egyedül (ennek első 2,5 napját megvétóztam jelenlétemmel), és most is ott van és kalapál, vés, csákányoz, mert az úgy jó. ottani jelenlétem amúgy elsősorban nekem kellett, mert egyszerűen nem megy már az éjjel-nappali állandó műszak (munka, házimunka, agyalás), és jót is tett, kisimított. és neki se volt annyira gáz, mert pl. megmutattam, miként működik a gáztűzhely, hogyan kell főzni...

a vonatozás haza a helyi vicinálissal (négy és fél óra Nagykanizsától Budapestig) újszerű, mondhatni életszagú (klotyószagú) élmény volt, mocskos, zajos, Lepsényben (is) ácsorgós, késős valóság. lepattant magyar valóság, csontig magamutogató.

azóta pedig próbálom magam arra rávenni, hogy előkotorjam a cetlijeimet, és dolgozzak valami értelmeset, rengeteg van felírva, vajon kész leszek-e ma? költészet ez, nem kérdés. 

össznépi átok

mialatt engem a tavalyi(és előtti és előtti)hez hasonlóan éppen megalázott ez az egyik főnököm, csak mert megteheti*, azalatt a fővárosban 14. órája játszadoztak a rohadék tiszásnak mondott és valódi hithű pártkatonácskák. ennek eredménye is a nagyfőnök parancsára tegnap inkasszózott fővárosi tízmilliárd. (ami egyébként a munkahelyemet is érinti.) zavarni és zavart kelteni. és nincsenek törvények, csak törvénynek látszatott irományok, amik senkit nem védenek, még azt sem, aki írja őket. ezt a nagy, immár világméretű bábelőadást mindannyian érezzük és érezni fogjuk a bőrünkön, mint egy átkot. 

közben eltűnt a hegy alatt egy svájci falu, és még mindig 15 fok van május végén, és elsivatagosodik Mo. alföldi része, és tavasszal kilátszik már az ínség-szikla, de minket elfoglaltatnak ezek a harácsoló, bántalmazó, lufifejű öreg faszik a harácsoló, gumicsontot dobáló gépezetük termékeivel. és ahelyett, hogy a lényegivel foglalkoznánk, lefoglalnak.

amúgy a bántalmazás anatómiája a mindennapi kenyerünk, hogy szép képzavarral éljek. minden nap van egy újabb lökés lefelé a spirálban, kit utálj most ezerrel, ki ellen kell törvény, mert "ellened" van, kit "kell" büntetni. egyre többet harap a bácsi, mar, a sarokból, és a nagypolitikai haverjai kajánul somolyogva adják neki a muníciót ehhez. 

és ha fent bántanak, az lefelé is megy tovább. tegnap valaki elkottyantotta, hogy a suliban, ami kényes a jóhírére (más kevés van már csak neki, eszköze meg végképp), a 11 évesek egyike listát gyártott, kivel kell elbánni, és -gondolom- ezt közzé is tette. most rendőrségi ügy lett ebből. ők az a generáció, mely ebbe született a HÁBORÚ! és Sorosördög-plakátokba, a gyűlölködő jutyúbreklámokba, ők azok, akik a covidban voltak 1-2. osztályosok, naponta 5-6 órát lógnak a neten egyedül, és csak azt hallják (még a suliban is), hogy ki a rossz, kit kell kizárni és megbüntetni...

a gyűlölet Pandora szelencéjét kinyitották - azt így, a struccfej-homokba megoldásokkal nem fogjuk soha megoldani.

nem hiszem, hogy valaha megbocsátok ennek a brancsnak. és megoldásnak a nagy össznépi hátat fordítást látom - kíváncsi vagyok, van-e erre remény.

(*a másik viszont messzemenőkig kiállt mellettem...) 

mindezen okokból

a lent említett okokból (és mert képzés volt), szépen elpattantam újra a császárvárosba. ez egy ilyen most már, időnként kell ez.

az van amúgy, hogy Bp sokkal szebb, nincs mit tenni, és nem csak, mert ez a szülővárosom és élővárosom egyben. egyszerűen még mindig nem lehet túlszárnyalni. viszont belépsz Bécsbe, és minden olyan átlagosan nyugis, praktikus, emberközpontú (akar lenni). és ezt az "akar lennit" én nagyra értékelem. lakásokat épít az önkormányzat. bővítik a közlekedési vonalakat (pl. metró), szelektíven gyűjtenek hulladékot, nem építik be a városi parkokat f#szságokkal (extended: nem öntik betonba a történelmi épületeket), és LÁTOD, hogy a többség csak simán élni és élni hagyni akar. (okés, közlekedni még mindig nem tudnak, ez nem változott a 15 év alatt, mióta "kijárok".)

és nem ér fejretaposásként a mindennapi politika. cserébe elolvastam a keddi sztétmentet és arra jutottam, hogy szépen és örökre és nagyon hamar b#szódjon meg minden nerpolitikus. (plusz a világbohócok)

hogy miért

a hét második fele feszkói* végre felspannoltak annyira, hogy nekiálltam a nagytakarításnak (a nyári menetrend és egyben a szabadságom legeslegeslegutolsó napján, ez is csak egy nap...)

az egynapnyi idő rövidsége okán megfőztem 3 ebédet, kimostam az összes függönyt (12), kimostam 3 cipőt, átrámoltam, kézitakarítottam, hangyátlanítottam a 4 négyzetméternyi topogót és a kilométeres lépcsőnket és az előszobát (holttereim szevasztok!), óriásmosogattam, és most elégedetten és hullafáradtan ücsörgök a holnapi nyakamba zúduló munkaáradatnak integetve, ide lőjél, nem hátrálok. mondjuk nagyon remélem, hogy lesz kapacitásom este valamelyik tüntetésre kifáradni - mindkét téma dühít.

*uhh, engem, mint tudjuk, a világ igazságtalanságai tudnak végtelenül feldühíteni, így a MET-iskolák szerdai bezáratása és a Madách-igazgató zsigeri kirúgatása mögötti féktelen, végtelen gonosz szándék és a szervilitás, ami lehetővé teszi. a mobilos történet csak feszkó, valami nagyobbról terelés, gumicsont. amúgy a feszkót most jóra fodítom, látod, ma házimunka, holnap tüntetés.

cseppet sem cuki

tegnap teljesen atipikus napot zártam. régi hómofisz megfigyelésem, hogy amilyen irányban indul a nap, általában arrafelé is megy. ha reggel az első reagálásaimból kettő mérges, akkor tuti mérges napom lesz, a zen a láthatáron se, és a csí valahol máshol árad. 

de a tegnap nem ilyen volt! hétfő ellenére rendíthetetlenül pipálgattam, amit csinálni kellett, éreztem, hogy haladok, semmi zavaró... aztán gyanútlanul felhívtam a dívakollégát (férfi, 60 körül), és akkor jöttem rá, hogy igen, tényleg vannak ilyen emberek, akik a kérdésem pillanatában már sértődnek (még végig se mondom, tulajdonképpen fingja nincs, mit akarok megbeszélni vele), rögtön elkezd személyeskedni ("kompetenciád", "autonómiám" szavakkal körítve), lufikat próbál fújni, pedig ez csak egy darab alma, amit négyfelé kell vágni, és mindenki jóllakik. stresszszint egekben, 8 perc nyugi - túlvagyok rajta.

délben eszembe jut, lemegyek dumálni anyósomékkal (technikai megbeszélés), mire feljövök, vérnyomásom az egekben, férfirokonom agyamra megy, nem érti, én nem értem, mintha Kínából jöttünk volna. aztán 15 perc nyugi, szerintem túlvagyok rajta kábé. (egyébként nem, mert délután kiderül, a gyerekem előbb kapta meg a kapukulcsát, mint jómagam, és ilyenkor ismét úgy érzem, hogy kirohanok a világból - na ezután már 19 perc nyugi kell, öregesebb a tempóm). visszatalálok önmagamhoz újra, megcsinálom a postázandó munkámat (sziszifusz a köbön).

látom, van pont még annyi idő, hogy háromnegyed hatra leérjek a postára, öltözöm (elveszem gyerekem kulcsát), és rohanok, kilométeres sor, nem baj, ez már a finis. bejutok, lassan, nagyon lassan, nyugodt vagyok, ez már a finis! lassúnéni kétszer elrontja az előre fizetett boríték levonását, nem gond, árad a csí, de hopp, 6 óra, főpostanéni pedig leengedi a rolót. nézem, mi ez - acélredőnyön belül (!) vagyuk úgy tizenvalahányan (2 gyerek), és nem, nem enged ki senkit, amíg "be nem fejeznek mindenkit". szóval eszerint kivártam a sorom, kivártam a lassúnőt, és most kivárom a mögöttem állókat egy acélredőnnyel zárt 20 négyzetméteres helyiségben. hát, ha nem kezdi el az (amúgy mögöttem érkező, de előbb végző) fickó a pattogást, sajnos én pattogtam volna. így csak ment fel bennem az adrenalin. hát nem állt nyerésre senki, erősen kérdőjelezhető minden egyes "érv", amit a nő hozott, de a leggázabb ebben, hogy a pattogó mellé magamon kívül sem látszott állni senki...

könyörgöm, miért kell ezt csinálnunk egymással? hogy keresés nélkül, hómofiszban (negyed óra postával) estére a stressztől úgy kidöglöttem, mint egy ultramaratonfutó? egy nap alatt minden területe az életnek megmutatta, milyen stresszes tud lenni (munka, család, környezet) - és mintha nem lenne segítség. együtt csináljuk, ez nem kétséges, de minek.

hogyan neveljünk

tegnap g elmesélte, az amúgy is félnótás tesitanár újabb elborulási fejezetét, miszerint tesiórán akkor volt az, hogy ők ott álltak sorban, míg a tanár nekiállt "papolni", mely során cigányozott egy jóízű sornyit, buzizni nyíltan nem buzizott, de utalt rá, hogy most az is mennyire divatos, meg hogy őt bizony férfivá nevelték, és belőlük is férfit fog nevelni.

egyrészt örülök, hogy az utóbbi 3 évben a színét sem hallottam ennek az illetőnek, és g sem kellett elszenvedje.

másrészt élő példája annak, amikor kétségeim vannak a szolidaritási tüntetéseken és élőláncokban állva, hogy tényleg ezekért? (nem, egyébként értük név szerint semmiképpen, ez a harmadik tanár, akinek a távolléte építőbb és élhetőbb, mint a jelenléte, és a  jelenléte nem semleges, hanem kárt okoz, és az egyetlen, amit fel lehet hozni mellette, egy bántalmazó társadalom tűréseit nem lehet elég korán megtanítani)

egyúttal csak mondom, nem huhogok, az óra után az öltözőben az egyik lángelme fiú fennhangon kijelentette, hogy ő bizony nagyon egyet ért mindennel, amit a "tanár úr" elmondott, és igazából csak ő a kedvenc tanára.

kirándul

ismét bebizonyosodott, hogy egyes dolgok megoldását az állhatatos passzív várakozás megoldja (félig).

az osztálykirándulásról beszélt a szülők tömege a szülőin, általános gondolat volt, hogy minek odamenni külföldre, ha beláthatatlan úgyis mind az árak növekedése, mind a kint vásárolt szolgáltatások milyensége, ráadásul rengeteg idő oda-vissza utazni. ennek másnapján a szervezőtanár elküldte (majd hetekig attakolta a gyerekeket érte) a beleegyező nyilatkozatokat. miután én mindent zokszó nélkül szoktam másnap visszaküldeni, csak azt vettem észre magamon, hogy nem küldöm, nem küldöm.

ugyanis azt gondoltam (és most is), hogy ha egy osztályban 5 gyerek szülei azt mondják, anyagilag nem tudják megoldani az összeget, akkor egyértelmű (számomra), hogy 

1. vagy kifizeti más / össze kell dobni azok költségét
2. vagy simán nem szervezünk olyat, ahol a költség 130+ ezer fejenként

(egyébként mi éppenhogy ki tudnánk nyögni, de miért kellene nyögni egy osztálykirándulás miatt?)

és tegnapra végre megszületett a végeredmény, arra hivatkozva, hogy a mostani árajánlatokra nem lehet hagyatkozni jövő tavaszra nézve, szóval szépen fújjuk ezt le... 

a legtanulságosabb az a szülői hozzászólás volt amúgy az ügyben, hogy "mi ki tudjuk fizetni ezt, és olyan jó buli volt a gyereknek, szóval menjenek csak". amúgy az ilyenektől ment el ténylegesen a kedvem, a mostani passzív sztrájkjaim jelentős része emiatt lombosodott ki. hát hogy van az, hogy egy nyamvadt közösség része vagyunk, és nem bírunk proaktívan belátóak és szolidárisak lenni? (ezt tegnap megint aláhúzta az osztályszülői közösség: három darab nemtanár szülő mentünk el a reggel fél8-as sulis demonstrációra együttérezni) (közülük az egyik a zuhogó eső ellenére a munkahelye irányával szemben először idejött munka előtt bicajjal - mondjuk erre adok egy tízest :) )

ucca embere

kimentünk pénteken az uccára, megmondtuk a magunkét, aztán tökfáradtan hazacaplattunk.

jó, hát ha ennél többet nem is ért, az azért benne volt, hogy itt eléggé el vagyunk ám szigetelve a nagyváros történéseitől, szóval vinni kellett, és csinálni kellett. az utcára kimenésnek ez a light formája nem csinál gondot.

az igen, hogy a tüntetést valóságban délelőtt 11-re kellene szervezni, vagy épp reggel nyolcra, amikor tényleg zavar és nem csak a 47-es villamos nem megy át a Szabi-hídon. szóval amikor nem csak a takinénik könyökölnek ki a BM (sic!) erkélyén kedélyesen nevetgélve. és amikor tényleg mindenki ott van, akit kicsit is érint... (na persze, bili a kezem alá, itt ilyen sose lesz, mindenki csak élni akar valahogy)

mondjuk társadalmilag ez fontos volt, de nem a hatás, hanem a helyi kép kapcsán. a sulis tanáraihoz csatlakoztunk (gyerekek a suliból, egyúttal az osztályukból hárman voltak...) és mint olyan, legalább az orcáját megismerték :) mindazonáltal megállapítottuk, hogy ezek a jobbfej tanárok voltak a suliból, így még kicsi remény van valami normális suliéletre.

szeptembeeer eeeelsejee énekszó és táánc köszöncse

a suli kezdődött, ez nekem is segített értelmet találni a mindennapokban :)

egyelőre az új tanári névsor szerint egy igazi veszteség van: az egyetlen jó biosztanár nem fogja őket tanítani, így "betonsírba helyezték" a bioszt (ismerve a mostani nőt - igaz a dráma). a matekot még kérdés övezi, ott a haladó csoportba került, de nem derült ki a tanár személye sem a kartársaké (jahhaj, tulajdonképpen ez volt a két fontos tantárgy eddig, jó, még nem zokogok). tegnap, a hír hallatán újra megfogalmazódott bennem a suliváltás gondolata. és elhelyeztem az októberig meglátjuk-polcra. (ezzel kellett vigasztaljam, amikor újra realizálta a legjobbbaráttalan évkezdést a fél kiégett tanári karral együtt szerdán...)

ennek okán ma kimegyünk az utcára, és megmondjuk a magunkét. és most jön ő is. (hacsak nem maradok alul a programkínálatommal a terráriával szemben :) ) (nem.)

közel

igencsak közeli jövő, hogy kiürül ez az ország.

most mondta a gyerekem, hogy a legjobb barátjáék távoznak angolosan nyugatra. egyúttal osztálytárs is... hajjaj.

kíváncsi vagyok (és rossz kedvű), vajon hány tanárral kezdi az évét ez az "elitgimi".

és hogy mi mikor megyünk.

túl

túl (újra) a covidon kezd visszaállni a menet. mondjuk minden húsvéti megbeszélt vendégségesdi is elhalasztódott - ezeket pótolni vicces lesz, minthogy minden egy-két májusi hétvégére fog feltorlódni.

legújabbkori történelmem egyik sajátos pontja, hogy teljes mértékben negálja az agyam, a lelkem a tervezést, így semmiféle csalódás nem ér lemondás, változás, átalakulás okán. persze keresgélhetném mind az okokat, mind a megoldást, de inkább a homokba dugom a fejem. egyúttal tényleg úgy van, bármikor húzom is ki onnan egy kicsit, újra bátran, mint régen, nagyjából minden fenti el is ér, noha még így is biztonsági játékos vagyok. 

egyúttal az aligai strandunkat bekebelezte a ner, a b k anyjukat. ez, ugye, maradhat?

engedetlen

mára nyert g egy bónuszhétvégét, mert végre náluk is engedetlenek a tanárok. ebből az ügyből a legbénább, hogy az ofő nem szólt, egy tanárszülő hívta föl, és írt a szülőlistára, hogy jelezzük a távollétet, és nem muszáj bemenni, mert csak egy óra lesz megtartva.

erre megírta egy másik szülő (lekerestem, súlyos munkahelye van), hogy "a te szavad nulla, nekünk nem szólt senki, megy a gyerek", mely több szempontból súlyos bácsit jelent. egyrészt mert nem érti, hogy erről hivatalosan nem szólhatnak, mert nem a suli szervezi. másrészt, ha érti, ezt vélhetőleg a munkája miatt is írhatta. és ha ez így van, és élből kell (?) így reagálnia (korábban is volt ilyenre példa), úgymond gondolkodás nélkül, erőből, tábornoki pozícióból, akkor lehet, hogy értem, amit a szegény gyerekéről mesélnek, minthogy körömmel karmolja a felkarját rendszeresen. van ott súly, ahol súly van. de azért eléggé elkeserítő volt olvasni...

amúgy pedig 207.000 forint pótlékokkal együtt ma egy elit középiskola tanárának a fizetése?

a pótlékrendszerhez hozzáteszem azt is, hogy egy rohadt nagy orbitális szemétség, a fizum több, mint egyharmada pótlék jelenleg, s ha eltörlik egy tollvonással, mert annyi kell az eltörléséhez, pl. hogy kormiváltás nélkül jövőre hiányozni fog az a most visszaadott szja, és valaki kigondolja, hogy ezen majd most megspórolunk pár milliárdocskát, szóval ha eltörlik, a bruttóm kevesebb, mint az említett középsulis tanár nettója.

szóval én most lélekben együttengedetlenkedem.

villamos

ma a 4-6-oson az volt az érzésem (hátsó ajtó, heringek, maszk nélkül álltunk, villamos belseje üres), hogy ebben az országban mindenki mindent elhisz, még azt is, hogy nincsenvírus. rossz érzés volt, mert van.

örülnék, ha nem kapnám el...

cső

klasszul behúztam magam a csőbe tegnap, nem gyakori nálam a gyilkos hangulat (ez más mint a rosszkedv, a lent vagyok érzés vagy hasonlók). ez az a tehetetlenségérzés, ami már majdnem tettekbe fordul. nyilván nem élőlények ellen fordítom (szekrény- és szobaajtó-csapkodás), meg tudok kicsit uralkodni rajta (agyköd pont nem jár vele), de azért nem jó ilyenkor találkozni velem.

ja, mert mi volt. hát lerohantunk az úszásra, ahol a zárt várakozótérben 25 dühös ember állt sorban és hangosan "sóhajtozott", úgy, hogy a micsoda szemétség, "jól van kisfiam, hát el fogunk késni" hangulatból még rám is jutott egy kis ordibálás. a kinek volt igaza szerint nekem tuti nem volt, szóval nem védeném meg magam. amitől viszont a sor végére állva egyszer csak kilökött valami abból a közegből, az olyasmi volt, hogy egy pillanat alatt ekkora indulatok fordulhatnak felém, aki azért elég kommunikációképes és -kész vagyok, az milyen hely már. milyen emberek, semmi kedvesség, "jól van, hülye vagy, de hát ez a helyzet"-hozzáállás, csak a VÁVÁVÁVVÁÁÁÁ!!! ráordibálás... a másik aspektus, hogyha én ezekkel itt "élőben" ennyire nem érzem jól magam, mert gyűlölnek, akkor milyen lesz pucér testtel a medencében együtt úszni velük... víz alá nyomnak? csak mert a tömegnek mindig igaza van?

szóval kimentem, és realizáltam, hogy így se, úgy se úsztam volna egy jót, szóval a délutáni úszás második mínuszpontja is megjött (a közönség) markánsan. 4-5-nél új időpontot keresek, nem lesz más, és mindenkinek jobb lesz.

hekkercsoportok támadása

minden. egyes. alkalommal,

amikor "új rendszert" vezetnek be, hogy intézd online, akkor gyorsan összeomlik az adott portál. most a Pfizer hírére az oltóportál, a minden tagozat digitális oktatásba vonul-ra a kréta, és a legszebb, hogy azok a szájtátik azt hablatyolták utána "mentegetőzésképpen", hogy "meghekkelték" a rendszert. 

igen, a hekkerállam polgárai, amikor végre használnának valamit.

mi, most úgy néz ki, egy oltást el tudunk intézni ma, de azért ez kevés, a családban még van kettő (+a gyerek), akik ugyanezt érdemelnék.

24 óra

 miután az osztályszülők nekiálltak hívogatni, aztán az ofő is (most idilli a kapcsolatunk, haha), aztán nekiálltam megint eszemkávezetőzni (visszacseng fülembe midőn bátorítottak egyetlen (nemerre)jelentkezőként, hogy "ez úgyis csak jelképes feladat") (na, ja!)

újabb kérdőív, tapogatózó telefonok, majd 24 óra munka (kis alvás abba még belefért azért), hogy a 24. órában ezek a honnanszalajtottak bejelentsék, hogy csak az ovik meg az alsó megy. (mitől különbözik a vírushordozó gyerek egymástól? igen, életkorában. hordoz 10 éves negyedikesként? igen. hordoz 10 éves ötödikesként? igen. logikus-értelmes-megmagyarázható? napersze.)

ennek a truvájnak az a hozadéka, amit anno intézményi gyakorlaton egy ott 20 éve dolgozó agilis humoros szuperjófej (talán kicsit kiégett) nő mondott a kérdésre, mit lehetne javítani a működésen, hát, mondta, kellene alá telepíteni nem kevés dinamitot, azt indítani, aztán a maradékot egyenletesen sóval behinteni. (esetleg máshol másképp újrakezdeni, tette hozzá elgondolkodva). emlékszem a csendre, a röhincsélésekre, meg a tekintetekben az ifjúkori álmok távolodására. (az intézmény azóta is ugyanott, némi ráncfelvarrással ugyanúgy működik, csak nemrég olvastam a cikket, amikor az onnan kiköltözni vágyók mégsem tudnak önálló életet élni ebben a társadalmi kontextusban...)

szóval ebben a 24órás agyamenésben a kérdőívezés - becserkészés - kitalálás volt a legkönnyebb, a kérelmet, melyet a suliigazgatónak kell írni, mégis 1 óra alatt bírtam megírni, mert egyszerűen a jogszabályok kizárják a józan, egyszerű, win-win megoldásokat, bürokrácia van, hatáskörök, 250 órák, osztályozó értekezletek, digitális oktatás és távolléti oktatás és igazolt hiányzás és hasonló politikai-oktatásüzemeltetési bikkfanyelv, és ha csak simán azt írod le, ami a valóság, hogy járvány van, brit mutáció, nem kapott az egész családból 1-több személy oltást, félted a gyereked, arra, ha egyénileg csinálod, esetleg hagyják otthon lenni, de attól még nem tanítják közvetlenül. 

az a pár f.szklp, aki hülyeségeket írkál össze oktatási rendszert szabályozandó, közelében sincsen annak, milyen terhet jelent ez MINDEN EGYES SZEREPLŐNEK a történetben. élén a gyerekkel, akit szorosan követ szülő, tanár, igazgató. szerencsére most már a tankerületek is a játszma alanyai lettek egyes esetekben, így a haragom mellé kárörömöm is vegyül feléjük - szolgáljátok csak ki / működtessétek ezt a dilettáns, pénzéhes, cinikus rendszert, imádjátok és szenvedjetek ti is.

ja, mert ha hiányzás, akkor még az órai haladás és házi feladat megszerzése (ennek generálása), valamint a gyerek tanulásának ütemezése, felügyelete is jómagamra hárul, és azért inkább küldök egy kérdőívet és 24 órán át kepesztek, hogy haladjon tovább ez a fis-fos digitális szarakodás.

ahogy atyuska jóindulatúan bejelentette, folytatjuk. (kb. addigra készültem el az irattal, és kis szünetet tartva hívtam volna fel majdnem a dirit, mégis jó-e, amit írok neki (is) - erre nézem, hír, bejelentette. nem ment volna ugyanez délelőtt, esetleg a jogszabályalkotás és -hirdetés időpontjában - ésszel? (tótavé cikkeit utálom, ez volt az első, melynek minden szavát aranyból faragtatnám ki a cinege utca és a parlament közötti útra dísznek)

etika

az online iskola 10 napja köztes hétvégéjén az egyik osztálytárs 4fős ottalvós bulit szervezett magához.

tehát.

bekerülnek a gyerekek a karanténba, és az a gyerek, aki felett a fertőzött tanár (akkor még látens, hiszen másnap szűrték) az órán végig maszk nélkül dumált, meghívja magához a másik osztálytársakat. 

erre mit lép egy, a helyzetről értesülő fellow anyuka?

mit lép az szmk vezetője?

és mit lép a gyerektársaság mindegyikével (mínusz a meghívó) igen jó barátságot ápoló gyerek anyukája?

mert mindhárom én vagyok.

miért nem tudnak az emberek legalább akkor fegyelmezettek lenni, amikor csak kis időt kell kibírni, és tudjuk mennyit (10 nap) és tudjuk miért (hogy újra gond nélkül járhassanak ebbe az oroszrulettbe)?

további kérdéseim, hogy miért kellett megtudnom, 

és az is, hogy amúgy kihez fordulhatnék, ha az ofő egy passzív-agresszív, aki minden egyes segítségkérésemet kioktató tempóval hárítja (nem válaszol, majd kioktat, ha még egyszer vagy bárki mástól kérdezek), valamint ha egy osztálytárs szülei az igazgató és egy helyi tanerő? ja, és az osztályszülők egy része vírustagadó vagy csak simán inaktív.

így gondolom, hogy hétfőn szépen bemegy az iskolába, és további hosszú hónapokig nem megyünk családi buliba a 70+ nagyszülői gárdával. és szorítunk, hogy ne kapjuk el továbbra sem.

egyik nap a vas

csütörtökön a vas utca mellett jártam (két helyszín közötti rohanó cikk-cakkba pont belefért) - a lelkem kalapját meglengettem feléjük, és sírtam.

minden ügy egyre mélyebben érint érzelmileg. ott az egyetemen felemannyi idős emberek, s már felnőttek annyira, hogy pontos véleményük és kiállásuk van, és össze is tudnak fogni - nagyon tisztelem őket. (és ilyenkor zavar, nagyon zavar, hogy félek nagy tömegbe menni - )

nagyon kívánom, hogy végre sikertörténetek legyenek, ezekből, s hogy visszatérjen a normalitás az életbe.

D.E.M.O.K.R.Á.C.I.Á.T.

DE IGAZIT.*

*írtam egy hete rendes posztot is erről, de ez elég.