panaszkodás, nyünnyünyü

na nem én. most nem, hehe.
csakhogy idevésem, ma este időmilliomossá tettem magam, és szép sorban meghallgattam az eddig ismert és a mostantól ismert panaszkórusokat innen-onnan a világból, és rendkívül jól szórakoztam.
egyszerűen vicces, ahogyan mások vagyunk, meg ahogyan egyformák.
pl. szentpétervárott a kilences busz pontosan úgy működik, ahogyan a budapesti: az ellenkező irányban mindig pontosan elmegy, de egy sem jön visszafelé belőle, ehhehehhhehe.
*
ja, és majd meg kell tanuljak dobolni is.

hüpphüpp

hát ezt a mai napot nem foglalnám aranyba.
az egészdélelőttös rendrakás és pakolászás és keresgélés (rendrakás következménye és elkerülhetetlen velejárója) után, az etetés-altatást közvetlenül követte ama vendég, akit rég vártam, de csak évente egyszer jön (nem a télapó), és aztán mire belemelegedhettünk volna a beszélgetésbe, gergőke ordítvasírva fölébredt egyórányi alvás után, és amilyen soha nem szokott lenni, abba se hagyta, lovallta bele magát, kifeszítette magát, hüppögve sírt (amit kizárólag a nagy elesések után volt eddig szerencsém megtapasztalni nála), vígasztalhatatlan volt, inni, rámnézni nem akart, és úgy egyórányi belémbújós nyugtatgatás után aludt még vagy negyedórát.
szép vendégség volt, na.
kellemetlen fejfájásomat algopirinnel csillapítottam, de a kellemetlen érzés megmaradt.

rendezkedéseim

volt egy időszak (majd lesz is bizti), amikor naponta attól akadott ki a lelkem, hogy mikor lesz már nekem valaha is időm a bármire.
(ez a mondat a fejemben egyébként szavanként újabb témát hajtogat ki magából)
* van ott például, hogy miként legyünk saját kedvünk megrontói, a problémázással azon (és töltsük is időnk egy jelentős szeletét azzal), mennyi mindenre nem futja mondjuk időből.
* aztán az időn is el lehetne töprengeni, mi is, utálom-e (utálom), hadilábon állok-e vele (hadi, állok), mért nem érti senki, hogy nekem pl segít, ha a lakás óráinak 70 százaléka különböző időmennyiségekkel (4-9 perc, 67 perc) siet (és van, ami pontos), legalább van miért alapból cikizni kedvesen (vagy undokul, de azt meg se hallom), meg hogy tényleg annyi és arra van, mint amire az ember akarja (nem).
* aztán igazából az jutott eszembe (és mintha nem csak gondolatban, de manifesztumként is), hogy nekem asszem soha nem volt elég időm semmire. az elmúlt 20 év nagyjából erről a gigászi küzdelemről szólt, egyszóval az életem több mint a fele az már az életem.
tehát ilyen vagyok.
ezt kihasználva és leküzdve azon kaptam magam a minap, hogy mégis haladok a sziszifusszal előre, tyúklépésenként naponta kiszuszakolok magamból rég bosszantó apróságokat. pitiáner hülyeségeket, amiktől viszont lendületet kapok. pl az, hogy a spájzi polcfurkálás kapcsán lefestettem a csudaszép pucér deszkákat, melyek eddig gyakorlatilag egyedül tartották a polcokon pöffeszkedő befőttlekvárokat, nem nagy ügy. de ez, meg az eddig elheverő polc munkára fogása (és persze a spájzátpakolás) lavinát indított el. egy olyan 'milyen is legyen végül így hat év után véglegesen ez a lakás (kiterjesztve a mindenségre is)'-dolgot, s ez, mint az már megszokott, bennem belül is görgeti előre a kereket, jobban gondolkodom, ilyesmi.
most pl este megragasztottam az ebédlőajtó egérkeékét.
huhhú.

az ash* újabb jelentése

ma tehát összeszámoltam.
bal kezem öt ujjából az elmúlt két hónapban jelentős sérülést szenvedett négy. három esetében a körmöm és az ujjam egy darabja szabadult meg tőlem, egy esetben pedig nagyjából majdnem levágtam az ujjam végét, sebészet stb.
ez százalékos arányban annyit tesz, hogy jelentős mértékű (80 százalékos) biztonsággal állíthatom, amennyiben kés (és egyéb) kerül a kezembe, abból lesz baleset.
és hát kerül.
jobb kezemet is bevonva a vizsgálatba némiképp javítható ez a lelombozó eredmény, ugyanis a mai kettő (különböző helyszínen és tárgyban elkövetett) üvegcserép általi sebesülés 60 százalékosra mérsékli az eddigi kirívó értékeket, közelítve azt a sokéves tapasztalati statisztikához.
a lábaim helyzete hasonló témájú kutatásban nem vettek részt, rájuk inkább jellemző az "állandóan ütődöttnyomódott az egyik ujjam"-szindróma, az elmúlt két hónap kihagyása után (nagyujjakra ejtett kemény tárgy) jelenleg a bal kisujjam csúnya (de már nem fáj).
hát így vagyok.
* ash="andalgó" statisztikai hivatal

fotóműremekek

már jelentek meg (jogosan) a régmúltban elégedetlenkedő hangok a fotóim tartalmát, gyakoriságát, illetőleg technikáját(lanságát) illetően, ám mit tegyünk, ez is olyan, mint a szolgáltatásos felirat (az a jólolcsóngyorsan-féle vagy), az énségemet megspékeli ugyanis ez a klassz kis mobiltelefon, mely kizárólag kiúsztatott alakokat képes megörökíteni: íme hát néhány pillanatkép a havazásosdinkból.
első képünkön azt a hóember(nekafelé)t és kizárólagos tulajdonosá(naka harmadá)t láthatjuk, mely a múltheti havazáskor épült kifejezetten ama kiskorú számára, mint azt írtam tán: volt nagy kuncogás és hangos röhögcsélés gyermek részéről a hóépület láttán (majd anyukája részéről titokban/blogban, midőn a kedves nagypapa fölkapta volt, és árnyékba állította, maradjon csak meg a lapátkezű, botfülű, kőorrú törpe - meg is maradt, jelenleg lapátját elejtette már, ugyanígy az orrát, s áll rajta vagy 6 centi friss hó, de áll, rendíthetetlenül)

eme következőn látszik kiskorú (másikharmada), amint a ma frissen épített hócica feje tetejére biggyeszt beazonosítatlan hótárgyakat, ám, mivel kép, nem hallatszik abbéli szörnyülködése, hogy há' ez hideg, de mér'?! az ábra persze azt sem mutatja, milyen vidám és jólépített cica ez.
(csak mint mellékszál, érdemes ide megjegyezzem, az említett gyermek pont a napokban jött rá, a sicc! mivoltára, azt már meglevő kifejezéstárából a hess!-sel helyettesíti, amint meglát bármilyen macskaformájút. (onnan veszi, hogy azanyja nemrég az ablak alatt ordibáló macskaegyedekre siccelt határozottan (elég hatásos, amúgy, ahogy csinálom), és ez annyira meglepő volt, hogy egyben meg is kellett tanulni. amúgy a macskákat kedveli, jelenleg csak plüssmacskája nincs, mindenmásból van. zárójelek be.

és a mai séta része volt a szomszéd havas utca átgyaloglása is, csak mint naplózva a távolságot.

még egy!

apalyabea

hát akkor itt egy hatásos zene :)

juhhhú

juhhhú, igazamvolt, iggazamvolt, nyertemnyertem.

ja, csak annyi, hogy a tébetűs végre elküldte azt a levelet, ami válasz arra a decemberi-januári levelemre, két teleírt a4es oldal, súlyos kérdésekkel. az ilyet hívjuk úgy, hogy peren kívüli egyezség, vagy valami hasonló, szerintem csupán azért ment ilyen "simán" ez az ügy (vége), mert hallatszott a soraim között a "simán elmegyek a hírközlésig"-lenemírt, de odagondolt mondatom.

hát ennyi. jó, van szépséghiba is, miután a levelük megírása előtt három nappal már átállították szó nélkül az új díjcsomagot, ez ugye innen számolva 10 napja, én pedig simán úgy tudtam, még az előzőben vagyok, azaz, kissé átvágattam ismét, de az ilyen itt már megszokott.

újabb posta

a magyar posta levél üzletágának köszönhetően holnap hajnalban kelek, majd begaloppozok olyan ezer huf összegnyi vonaljeggyel a munkás ügyeimben a megfelelő helyre, és ama hétfőn elsőbbségi ajánlottan nem megérkező levéltartalmat ismét levadászom, majd fogom és pipecül megteszem vele, amit már három napja és _itthon_ kellett volna tennem.
s miután ama helyen ama személyek nem lesznek ott, továbbá én elfelejtettem ma szólni, hogy akkor legalább zsetont hagyjanak, a 10 darab ezresem még egy darabig pluszban benne fekszik a történetben.
nem ideges vagyok, csakcsupán ideventillálom, hogy mennyire rosszul érint ez a pluszkör, a gyerek megint nem velem lesz, tolódik megint a rajzolás, amit megígértem magamnak (helyette lesz tollal fejecskerajzolás, ami kábé annyira nyomaszt, mint a bohócok, és ez a mondat kissé ködös, de érzésekről ennyi elég is)
úgy tűnik mindebből, hogy mind idő, mind zsé terén mindenki krőzusnak néz. csak én nem érzem.

érez

g ma egyébként olyan árnyalatát érezte meg a hangomnak, amit még én is csak éppenhogy, villanásnyira gondoltam, az mondjuk leplezetlenül ingerültség volt, de asszem azt más simán figyelmen kívül hagyta volna is.
elég komolyan meg kellett győzzem utána, hogy ezen ne sírjon, nyugodtan tegye azt és úgy, annak én voltaképpen örülök (és tényleg), ha ő azt és úgy, és közben azt gondoltam, hogy ezt a fajta finomhangolást hívják áldás és átok-nak (by mr. monk)
és magamról is tanultam valamit közben, aminek még nincsen neve, sem szavai.

törékeny

olyan törékeny minden nap.
a napsütéses reggel meg a havas táj most azért mégiscsak egy csuda volt reggel (ha a 9 órás kelés után beszélhetünk még reggelről), úgy néztünk ki, mintha a Tátrában néztünk volna ki, és az jó volt, hóborítás, miegymás, ezek nekem nagyon szépek, jöhet bármikor (de ezt már tudjuk).
aztán a séta is a boltba babakocsistul is kalandos volt, jobb kéz gyereket húz, bal kocsival szenvedve tol, dombnak föl, hó jég szél és napsütés, mégis jó, nah, látni hogy ez a kölök is nagy havas lesz, indult volna bele, pedig nem egy beleindulós. és mire hazaértünk, már a hóember is készen várta (büszke nagypapa vezetése mellett tekintettük meg alvásidőben, ahelyett, gyermek kuncogott (!) és nem mert hozzányúlni, csak mikor már a mosolygósra ivelést a szájhoz illesztettem, meg a botfület is beleszúrtam (érted: bot fül!), aztán meg a papája is kitett magáért, ahogyan fölkapta a hóembert váratlanul, és sürgősen az árnyékba vitte (10 m), hogy meglegyen még holnap is, mint tudjuk, plusz beígérte, hogy jövőre csak ők ketten, de fognak építeni újat nagyot.
és aztán a délután eltörött, mert vannak egyesek, akiket bántanak, és nem tud az ember lánya tenni semmit, és rossz nem tenni semmit, csak elviselni, rossz.
és a kétnapja föladott, további munkához fontos fontoslevelek sem érkeztek meg hétfőről máig elsőbbségi ajánlottan, és a csudába, és dühös is vagyok, és holnap kilesem a postást, mert most gyanítom, ő a ludas, pedig épp hétfőn mutattam g-nek, hogy na, az egy rendespostásbácsi.
és egész nap minden beszélgetésbe beszüremkedik ez a válságnak nevezett adó és hadisarc és rablás és kizsákmányolás, a kisemberekkel kifizettetése a lufinak, amit a Földszintű/i vidámparkban vettek egyesek, és most a kijáratnál nyugodtan tojnak rá, hogy elrepül(t), és megint szorongok kicsit egy sort, hogy mi lesz itt meg akárhol (igazából az ittre vonatkozó akárhol), és hát most így vagyunk.

beindult

miután beindult a munkaügyi gépezet, szerencsésen belevetettem magunkat a mihiányzik alakásból, vessükbelemagunkat-dologba.
ennek első felvonása volt ma, midőn kipakoltam a kamrát (annyi minden fér el másfél négyzetméteren, megint kiderült), jött a jóbarát és szépen összefurkálta a lassan konyuló polcokat, így a kis lekvárjaim és befőtteim számára itt a megnyugtató jövőkép: nem köll tartaniuk a padlón végzéstől.
még ugyan nem állt vissza az eredeti állapot (talán majd holnap áll vissza minden oda, ahol volt), de a kutya fáradtság a csontjaimig kutyul.
_ezt_ a rendrakást most tehát a spájzból indítom, lesz itt újabb konyhapolc a szakácskönyveimnek (szokásos háziasszonyi fázislépés), újabb könyvespolc(ok?) az ebédlőben a nappaliból kifolyó könyveknek, a tévészekrény modernizálása (sajnálatos módosulás okán: jóöreg vidijóból undi dévédétechnika lett) a függőleges műanyagizék helyett szép kis dévédépolcok jönnek, pácolva.
van itt továbbá egy rakat könyv, illetőleg babaruha, melyeket el kellene juttatni olyanoknak, akiknek pont ez kell, mostkörül szabom meg pont a határidőmet ezek ügyében.
szóval kettő van: lendület és fáradtság.
és az egyetlen sorozat, amit hajlandó voltam elfogadni a kaméleon kifuttatása után, az ez, a gg következő sorozata. az egyetlen rendszeres idősáv amúgy számomra valódi tévéközelben.

mennimennimenni**

hát most kiderült, hogy nagyon is mehetnékem van, taáltam egy helyet, meg találtam egy programot, amire cakkunpakk (sach' und pack, gondolom) menné(n)k most.
ez végülis egy jó jel, mintha megint magam lennék magam. énmagam.
*
ezen kívül megbeszéltem magam magammal, hogy a világ legnagyobb baromsága hajnali félnégyekig dolgozni / tennivenni / csinálni. éjjel úgymondhatnám aludni köll.
hát merthogy ezen a héten sikerült számtalanszor ez a mutatvány, csak éppen van egy olyan másfél órás nulla agyhullámos produkcióm evvel párhuzamosan minden ilyen napon úgy 17 órai kezdettel.
**
vagy ide.

a munka frontja

ma úgy indultam el 7 körül itthonról, hogy egyre már haza is érek, gyereket fektetek, rápihenek, miegymás a naaaagy munkára, aztán ez a naaaagy munkaszüttyögés benyelt, hiába hogy már három este-éjjel-délután nyünnyögök vele, ma lehúztam a 9 órát belőle, reggelis szendvicsemet 3/4 1-kor nyammogtam el két táblázat és három telefon közepette, szóval határtalanul és végtelenül dolgoztam,
s megállapítottam, hogy ha az embernek másfélévente kellene a munkahelyén alkotnia valami intenzívet, tuti mindenki imádna dolgozni, de miután a saját lelkesedésemtől (helyesebben nevezzük zsizsegésnek) fáradtam el kutyául estére, valahogy ez sem a jó megoldás. hehe.
mondjuk a folytatást nem is ilyen módszerekkel tervezem.
*
g pedig egészen odáig csak mint könnyed téma volt a fejembenlelkemben, mígnem fél4kor anyósomat hívva a háttérben tüsszentett egy jókorát. akkor azt gondoltam, velem még sosem esett meg, hogy a gyerekem hapciját ne közvetlen közelről halljam, ha hallom. újabb tanulságos érzés volt.

nyelvében él a gyermek

ma, mikor is megtudta, hogy az általa oly szívesen tépkedett / tépkedhető / tépkedendő gaznövény neve "pipitér", elvigyorodott és innentől kezdve a kerti sétánk pipitér felett guggolva tépkedésből állt.
FRISSÍTÉS:
hamarosan eltöprengtem a fentiek után, vajon jól gondolom-e, aztán rájöttem: a gyerekemet legalábbis mindenképpen félrevezettem, mert amit tépkedett, az a tyúkhúr. gazok, gazok. persze az nem lett volna ilyen vidám szó, tehát funkcionális tévedés volt: megvidámította őt is, engem is.

időétlen

a várakozva szüttyögési rekordomat ezennel megdöntöttem.
leírom tehát a kezdő és vége dátumot: 6:40 és 14:40
mindeközben a várakozva szütty és a tiszta játékidő viszonyulata:
¤ sorbanállás sorszámért: 50 p - 1,5 p (sorszám)
¤ sorbanállás labornál: 6 p - 1,5 p (laboros által összefirkált beutaló)
¤ sorbanállás vérvételhez: 8 p - 3 p (5 fiola vérrel kevesebb)
¤ sorbanülés nőgyógyhoz: 212 p - (öltözéssel együtt) 9 p (két cetli, két válasz)
¤ kis séta: 10 p
¤ önkormányzati várakozás: 0 p - 8 p (hat kérédsre egy válasz meg egy apehhez küldés)
¤ apehhez séta: 5 p (zárt ajtók mögött mozgó árnynénik)
¤ bankhozséta: 2 p
¤ sorbanállás bankban: 2,5 p - 3 p (két kérdésre 0 válasz, 2 ronggyal kevesebb itt)
¤ ácsorgás cuki előtt: 6 p (puncsos minyon nuku!!!! monnyanak le.)
¤ andalgás postára: 3 p
¤ sorbanállás postásablakhoz: 15 p - 2,5 p (utánam itt is húszfős sorok keletkeztek, nem miattam, utánam)
¤ eltotyogás piacra: 3 p - 10 p (mindenki zárva, kivéve simlisek, jonatánnak kinéző cukros oldatból készített alma 2 kg utólagos ciperészése) (akciós pacsni fölvásárlása, elfogyasztása)
¤ találomra elballagás apekbe: 6 p
¤ nyitás előtt 20 perccel harmadik a sorban-állás: 22 p - 4 p (háromból kettő kérdésre válasz, fontos belsőtelefonszám átvétele, sallala) (utánam 25 fős tömeg állt távoztomkor sorba, sallala, a gyeden lévők élete csak játék és mese)
¤ talánmárnyitvavan tüdőszűrőbe battyogás: 5 p
¤ talánmárnyitvavan tüdőszűrőben már rég vannak nyitás előtt is sorban állás kartonért: 10 p
¤ márjönnekiski, akkormindjártmijövünk váróbanülés nénikkel: 30 p - 6 p (vetkőz-röggöny-öltöz)
¤ a hazahozó buszhoz szaladtam (sic!)
*
summázat/statisztika:
várás: 356 p (az úgy 6 óra)
séta: 40 p + bolton át haza (a séta egészséges volt)
valódi játékidő: 49 p (kerekítve)
elintézett cucc: 9+1 (vásárlással)

azéjjel

az éjjel némiképp ütődött módon (vagy optimistán) illetlenül későn mentem aludni, s megfejeltük ezt az elmúlt másfél hónap első éjjeli ébredésével. hát egy kicsit eltompultam a mai napra, szerencsémre főznöm nem kellett, de még így is lemetéltem egy szép darabot a körmömujjamból (urambátyám), de legalább ezt is rezignáltan bírtam csak fogadni.
holnap folytattatom a kivizsgálósdit, (jelentem jól vagyok, ez csak a szükséges plusz), a labor miatt nyilván éhen fogok halni fél7kor (pszichikai éhkopp, rám jellemző).
azért most már jól esne egy nyugis nap (amikor csak a hazahozott munkahelyi cuccok fölött kell nyünnyögjek)

ma szépen...

...elmúlt a tegnapi nagy láz, maradt a gyulladt oltáshelye, volt próbálkozás a borogatással. minden borogatás lecsúszik, ez törvényszerűség.
...elmentem a közeliplázába egyedül és megállapítottam, hogy még a vásárlás is lehet szabadságérzésű dolog, bár legközelebb inkább sétálni megyek csak simán, nem oda, ha szabadságra vágyom. megállapítottam továbbá azt is, hogy minden nagyon drága.
...megünnepeltük édesanyámat, szép, kerek szám lett, ezzel összevonva a tesóimat is, jó kis dolog volt ez.

olt 2

és akkor ma délben anyósomék úgy hozták föl gergőt, hogy jól elfáradt, ami nekem azért elég gyanús volt, még rá se néztem, de már gondolatban kotortam elő a kúpot, jó, hogy másfél éve azt is bespejzoltuk, az első igazi nagy láz kopogott be hozzánk a tegnapi oltás hátán.
egy édes volt amúgy, bágyadtan vigyorgott, mindenféle tevékenységnek így vetette alá magát, semmi nyafi.
így lehetett végül, hogy cirka másfél órával korábban aludta a délutánit, a láza utána is az egekben.
viszont nurofennel nagy haverok (éljen a narancsostictac íz!), így a gyógyszer ('gyosze') sem gond manapság.
hát ez történt velünk ma.
persze holnap szülinapozásra vagyunk hivatalosak, ajándék még semmi, és még azt sem látom át, hogy a ma lázas kölök alkalmas lesz-e a családi találkozóra. pl anyukám lesz 60, tehát jó volna ott lenni vele együtt.

olt

akkor ma megvolt az oltás is, és a szokásos időpontú nyafi is, a félperces, 'utálom a számban turkálást, és ha tudnám, mi az, hánynék a spatulától" alkalmából, egyszóval el is törpült a csendes figyelem mellett, mellyel g megfigyelte a történteket dokinénistül, vizsgálatostul, szövegelésestül.
jó fej, na. kapott is egy tűzoltóautó-matricát Dokinénitől. nagyon helyesen.
*
és a tegnap kapott könyv is befutott mára, beért a rendszerbe, és olyat hozott, ami rávilágít a sok gondolatra, melyek mostanában járnak a gergőbuksiban.
megyek be a szobába, gyermek a földön lapozgat, őszi böngésző, s látom, nézi a képet, majd fölnéz a lámpára (fado). annyira érdekes érzés volt rájönnöm, hogy a képen a teliholdat vette észre, és éppen a csillárral egyezteti.

péntekérzés

és ismét másnapérzésem van, kell nekem itt ugrálni.
megmérickéltük egymást kölcsönösen az újsütetű védőnénivel, hát elgondoltatott a relatív jóság fogalmán, ő nem az relatíve, de mindegy is.
viszont g 11 és egyharmad kiló és 82 (83) centi, és bátor továbbra is, mely tulajdonságra holnap, a másik rendelőben, az oltás előttalattután is szörnyen szükségünk lesz (mondjuk továbbra is a dokinéni, mint idegen arcú lény feltűnése és közelsége lesz az egyes számú búfaktor, nem hinném, hogy az injekció).
az egész cucc után pedig fölkerekedtem, bekirándultam a városba (bújkált bennem valami széles vigyor, olyasmi, mint amikor a reggeli láz után beérsz a dokihoz, de még egy köhintést sem tudsz előtte produkálni, és mégis kiír egy hétre a suliból, kicsit bűntudatod van, de hazafelé vigyorogva mész az ismét fölfelé induló láz ellenére, ésatöbbi, szóvala széles vigyor a kirándulás-érzésnek szólt, annak a most bemegyek, mindjárt dél, de még így is lelkesek leszek látni engem, és aztán meg simán eljövök, ésatöbbi) jó, másfél évvel ezelőttig lenyomtam vagy 8 évet ott, ésatöbbit meg munkákban, és ma este is háromnegyed órás volt az altatás, de ez akkor így most jó.
és aztán voltam barátimunkamegbeszélni (igencsak ködös dolgok ezek, szóval nemigen van mit gondolni, nemhogy mit írni róla), és végül bekeveredtem a múzeum körúti bioboltba, és
ez a boltos történet amúgy teljesen beleillik a heti dolgokba, a tervezhetetlen terveimbe, mert rájöttem, hogy nekünk mostanában csírákat kellene ennünk, és ennek a legolcsóbb formája tán, ha én itthon.
hát meglátjuk.

ezahét meg a dokik

kitaláltam, hogy orvosi hete(ke)t tartunk.
tegnap megvolt a házidokk, ma a bőrgyógy (megnyugtatóan ekcéma és bőrszárazság, ami miatt izgultunk), holnap védőnő (új), csütörtökön meg az az oltás. holnap tán még egy tüdőszűrés is belefér. és ez még csak a kezdet, jövő héten labor, melytől azt várom, hogy minden rendbent mutasson, kis vashiány belefér. nem vagyunk rosszul, csak kell ez a vizsgálódás időnként. a náthástaknyos izé még itt van, de ez a fújka (rhinospréplusz) egy fuvintásra kipöccinti a dugaszt a fülemből.
jól esően hallok tehát a nap nagy részében (spréközelben).

fasírtban vagyok

fasírtban vagyok a fasírttal.
először is a diónyi maszatból lapított icikepicike fasírtkákat is muszáj kétszer megsütnöm, míg a belseje is úgy gondolja.
ezen kívül képtelen vagyok 4 órán belül foglalkozni a darálthússal (recept írja),
ma az olajat is földre küldtük Gergellyel együttesen, 3 deci a parkettára, majd gyermekem jóvoltából mindenhová (vá),
ezen kívül azt írja a recept, hogy a még nyers trutymót kóstoljam meg, elég sós-e (soha),
büdös lesz a lakás, a ruhánk és a hajam, plusz egy liter étolaj (amúgy másfél hónapnyi adag) kuka,
nyilván túl is sózom egy hajszállal (mert nyilván nem kóstolom meg),
és még savat is csinál (zsemlemorzsi),
DE
micsináljak, ha egyszer annyira, de annyira ezt kellett ennem.
megyek is.
*
apdét: és kiszellőztethetetlen!

fül

fülbedugulás okán hallásom elment sétálni. aztán ma belefújtam valami sprét és megint hallok.
ezen kívül voltam túrázni (mire jó, ha a háziorvos nem a közelben rendel, de a szomszéd hegyen)
ennek örömére most a berekedés és kaparós torok felé tartok.
ezzel indult hát az új hét az ismeretlenbe, terveim köddé váltak, most újra töröm rajtuk a fejem, mit mikor miután.
ja, a derékhúzódást nem említettem. eddig.
most pedig szundi.

érzem

azt a spirált, valami olyasmi, mint mondjuk a dzsémi és a csodalámpában a csúszda, hát azt nehéz leírni. örvénylés, forgatag, szél, ami fölkap, repít, majd végighúz a földön.
vannak ugye az ember félelmei. vannak a napi történések. vannak a szereplők a mindennapokban. vannak a panaszkodások. vagy csak sodor a hétköznap.
és valahol tudom, hogy mindenki más. másképp él. máshogyan él meg dolgokat. más van rámérve. más a feladata, és most nem a házimunkát gondolom.
mégis időről-időre kiderül, a fókuszt is állítgatni kell, a keresőt forgatni, fényt mérni, s néha egy-egy vakuzás rádöbbent,
van más, máshogy, másképp, mint amire addig szűkült a világ.
ez nyilván nem elég konkrét, bocsánat, de csak érzés, nincs mit konkretizálni. csak végre megint gondolkodom, talán.