luxus

nap közepén blogolni luxus-e (elárulom, igen, és élek vele). úgyis annyi teendőm van (munka meg itthonmunka meg karácsonyi ajándékkészülés), hogy nem mindegy?

vicces amúgy, ahogy karácsony előtt 3 héttel beütött a munka-élet egyensúly létrehozásának igénye - egyszerűen abbahagyom a munkát egyszer csak, eldobom a teendőt egy film kedvéért... kicsit nyomasztó, de meg lehet szokni, nyilván vágyom a feltöltődésre, a másra. 

ősszel ez úgy jött ki, hogy folyamatos honvágyam volt Londonba, Berlinbe (?), Barcelonába, vagyis az El Innen Minél Messzebbre, De Gyorsan irányába. valószínűleg úgy jött ez a nyomás, hogy g tavasszal elrepül Svájcba egy kicsit, és titokban felháborodtam, hogy nem velünk repül először életében, hanem egy csapat iskolai ismeretlennel... (még mindig haragszom, szóval lehet, hogy megtorpedózom az életünket, és utazunk...)

tegnap egy teljesen elszúrt munkahelyi karácsonyozás része (?) lehettem, ez annyira ránk vall, hogy már magam sem tudom mihez tartani magam. vannak a hangos utálók, a csendes utálók, az aznap lebetegedők, a múlt héten passzív-aggresszíven e-mailezgetők, a lelkes csakazértis bemenők, az egészet félig lemondók, és meg is vagyunk. még szerencse, hogy nem húszfős stáb a miénk... nem nagy baj (legalábbis most ezt remélem), hogy így alakult - az ajándékomnak örült az ajándékozott, szóval ez elég.

g elért a korba, ahol már nem akar nagy ajándékokat, most épp megállapította este, hogy megvan neki mindene - ezt persze lesznek, akik nem fogják jó néven venni, szóval még finomítunk rajta. amúgy az ajándékozást szeretem, de valahogy idén elfeledtem az időfaktort, elégedett még nem vagyok azzal, ami van, ami adódik. még egy hét.

vasárnap esti ez-az

péntekre megint kipurcantam - de most tényleg nem tudom mitől és mért pont. a legjobb lett volna, ha azt a napot kiveszem szabadnak, majd szombaton pótlom, ami munka. ehelyett a péntek gép előtt nyünnyögéssel telt, még jobban ki is fáradtam, aztán szombaton főzés, vásárlás, rendezkedés, elillant a nap, aztán vasárnap meg csillárokat pucoltunk, takarítás, teregetés, megérkezett a fejfájás, aztán meg elillant a nap. holnap izgalmas lesz egy nap alatt megírni a pályázatot, de hát ugye, "én akartam"...

g-vel naponta négyszer veszünk össze, ő most ért bele a nagykorszakba, csak még a kötelességek nem értek el mind, ahová kellenének. jó most is, meg okos, mint a nap, meg vicces cukifej, csak nagyon nehéz egyensúlyt tartanom, és sokszor nem is megy. jó volna, ha kicsit több ambíciója lenne, nagyon nehéz rávenni a jó dolgokra is. viszont, amit megcsinál, azok a dolgok szuperek - jó lesz ez.

bulibáró-e vagyok

elárulom: nem.

csütörtökön volt egy nagyjából teljesen feleslegesnek mondható napom egy képzéssel (annyiban nem volt gond, hogy muszáj volt, de azon túl, hogy pipa, megvan, nem mondom rentábilisnak a beutazás-hazautazás és a közti érdektelenség összességét.)

pénteken megvolt a nap, amikor felköszöntöttük az életem legambivalensebb embere címet viselő embert. megkapta a könyvet (amit elnyomtak a nyomdában), meg volt több helyszín (melyből kettő helyen voltam ott, ebből az elsőn egy gergellyel ülhettem egy helyen, s ez, mint tudjuk többnyire nyerő ügylet :) ) (ennél jobban nem praktikus konkretizálom, blogom záloga ez a ködösség...) este 11 után értem haza - a lépcsőn alig bírtam feljönni.

szombaton ezek után egész álló nap fájt a fejem, ki voltam készülve, pedig őszintén... hát nem erre a két napra mondhatnák, hogy "csapattam". egyszerűen csak mindkét nap végig rohantam. kellemes volt a meglepetésem, hogy a hűtőnk tárolt még maradék husikákat, így az ebéd is emberi minőségben és időben érkezett (örök hálám ez ügyben feledékeny magamnak).

felfedezés és karácsony

felfedeztem, újra, hogy régi énemre leggyakrabban érdemes hagyatkoznom.

az már trivia, ha valamit keresgélek (vagy elteszek), hogy a legelső helyen, ami eszembe jut, keressem (tegyem el), mert sok év múlva is az a hely fog először eszembe jutni. és amíg eszembe jut, addig már ennek eleve örülhetek, nem beszélve arról, hogy többnyire ott meg is találom. (ezt még a munkás ügyeim egy szűkebb körére nem bírom alkalmazni - sejtésem sincs, miért! - és ott rendszerint fel is idegelem magam a keresgélés közepette).

ezzel egyidős trivia, hogy magamnak szeretek ajándékot venni. ez persze többnyire kapcsolódik más, engem kedvelő személyekhez (hiszen névleg tőlük kapom), de valójában én hosszasan keresgélek, töprengek, válogatok, és végül a minden paraméteremre megfelelőt választom. örülök, amikor megvan, majd rohan az élet tovább, és a dolog egyes funkcióit használgatom is, de elfeledem (sic!) más funkcióit, tartalmát. mindegy, hogy könyv vagy eszköz. és itt jön a vicc, a meglepetésfaktor, ahogy újra és újra karácsony tud lenni az életemben, mondjuk egy ködös novemberi szombat, amikor mondjuk kihúzom a fiókom, konyharendezés ürügyén, és kiderül, hogy a húsdarálóm amúgy tartalmaz mixert (hányszor bevillant a nyáron, hogy kellene), meg daraboló-reszelőt (rögtön azonnal fel is avattam sajttal meg répával), meg tésztakészítőt! na, ilyenkor megint karácsony van, tök örülök, hálás vagyok családomnak, akik adták rá a pénzt, magamnak, hogy voltam képes válogatni. és ez igazán nyertes helyzet.

szóval bármikor válogatok és tervezgetek, ezt ne feledjem! :)

elképesztő

 elképesztő nap volt a tegnapi - felmondott egy ember, ami annyira felemás, hogy nem tudok rá reagálni. majd a közös levelezésbe egy másik fontos emberről írtak igaz, de nem igaz dolgokat, ebből levélfolyam és polémia. majd este rámköszönt mögülem az ünneplős rendezvényre belépés pillanatában a volt kolléga, mintegy meglepetésként.

úgy forognak a helyzetek, mint egy ringlispíl. az egy kissé nyomasztó, hogy mindez egy öklömnyi helyen történik. tizenéve mondom, itt élni olyan, hogy fordulsz kettőt a tengelyed körül, és hopp, ott áll(nak) az(ok), akiket talán soha  nem látnál, ha nem itt élnél... pókerarc, azt kellene tanulni.

köd

 na, most eljött ama idő, mely a mosásaimmal szemben megy. még nem látszik a megoldás, elkényeztetett ez az év. (jó, a szónak egy másik értelmében.)

fentek lentek

tegnap minden kiesett a kezemből, nem sikerült, csigaként (nem) haladtam, bármibe fogtam.

ma reggel 9-ig kiment 10 levelem (még van 18), megfőztem mára az ebédet, reggeli elpakolások, reggeli, mosásindítás. ezt kívánom mára magamnak.

kiscsaládunk mai terve: egyik karatézni megy, másik boncolni, harmadik postára.

igen, ez ilyen

 5 percet, de késtem tegnap, de tudod, mit, itt egyszerűen nem lehet elkésni, mert még negyedórányit azzal volt elfoglalva a csapat, hogy fűtés-nemfűtés, kabát-nemkabát, ablak-nemablak, projektor kell-e... 

ez a munkahelyi megbeszéléstömeg, amivel bonyolítjuk a napjainkat, egyszerre jó és rossz. ma például 13 óráig van rendes munkára időm, onnan beszippant a kivel mikor mit beszélünk meg koncentrálós jegyzetelős kvázimunka. ehh.

a tegnapelőtti ripakodásom végre hatott (egyhavi mondogatás van mögötte), g tegnap elkezdte végre tényleg a tizenkettedikes angolt felgönygyölíteni maga. ügyes, okos, mint a nap, de nem bírja a gépezést (és az azon keresztüli barátkozást) keretek közé tenni. hozzá képest keretezettebben mindenre jobban lenne ideje. (gondolja anyuka, persze.)

végre egy kis mindennap

jó érzés, hogy itthon hagytam magam délelőtt dolgozni - bent senki nincs asszem, hideg lenne és idegesíteném magam, hogy semmit sem tudok intézni. helyette itthon már egy félórányit gondolkodtam mosogatás közben munkán (bájdövéj mindig ezt kéne, hogy termékenyen gondolkodnom mosogatás közben és nem, nem idegesítenem magam az idegeimre tapadt munkatársaimon - pl. ezt most beállítom programnak, minden élet jobb lesz tőle).

most éppen könyvet szerkesztek, csak hogy lássuk be, az élet oda visz, ahová vinnie kell, és nem sejthető, melyik dolog mit hoz. kicsi szépséghiba, hogy nem jó nekem a bácsika, akinek a könyve a kezemhez tapadt (munkahelyi ártalom triplán is), és a kimenet is meglehetősen bonyodalmas, szóval ilyen ez a rakenroll.

megyek be délutánra, ez mindig, de mindig késéssel jár. mint nagyító alatt bogárkát, figyelem ma is magam, hogy sikerül. egyik felem haját tépi, másik röhög rajtam - ez a kiszámíthatatlan oldalam gáz és vicces egyszerre.

most akkor megírok egy beszámolót, lekérek pár árajánlatot, előkészítem a szerződést, kitalálom, honnan szerzünk vitamint és kabátot, illetve készítek egy ebédet és elindulok. majd a kommunikációnkról tárgyalok. színes életem van. anyukámat ne feledjem hívni.

7x7

a mai napom sok egyszerű, de komor felismeréssel járt eddig, noha még dél sincs. és még dolgoznom is kell. dióhéjban ennyit.

frissítés: azért mégiscsak muszáj voltam feldobódni estére. dióhéjban ennyit.

honvágy

ebben az új (covidutáni hómofisz) életemben totál kimenő minden irodai nap. van, mint tegnap, hogy ezt megspékelem egy kis duplázással (egésznapos képzés, melyben egyedül maradtam képviselőnk), majd egy kis szöveggyötrés bent, és hipp-hopp, 12 óra múlva már itthon is vagyok.

és akkor még egy kis szósölmédia, mert ki kell tenni, amit ki kell tenni, és egyszerre csak azt érzem, hogy kérek szépen egy kis kuckót magamnak, és kérek szépen három nap csendet, amikor nekem sem kell mások körmére néznem (jobban mondva "emlékeztetnem"). és persze nincs három nap, és kuckó sincs, és másnap kezdődik ugyanez. 

hónapok óta Londonba vágyom, ezt asszem életemben nyögöm, olyan, mint valami kifordított honvágy. már repjegyet is majdnem vettem, csak kiszámoltam, hármónknak mennyi, és akkor úgy döntöttem, hogy majd visszatérünk rá. na persze.

esők

még nem találtam ki, mit tegyek, ha ősz lesz. az ősz ugye esőket meg 10 fokokat hoz. az elmúlt teljes egy év pedig nem nagyon hozott ilyeneket, szóval télen-nyáron a teraszon, szabad ég alatt teregettem. 

tavaly már volt ilyen krízisjelzőm, és méregettem az (ehhez mini)lakásunkat, hová tegyek egy szárítógépet, aztán feladtam. meg az időjárás is segített - nem volt nagyon gond. vagy csak elfeledtem. de az most ugyanaz, mert újra ki kell ötöljem, mi lesz pl. a jövő héten, ha egy hétig esős idő lesz. 

azt zsigerileg utasítom el, hogy idebent folytassam valaha is a teregetést (penész bogárkák kupi), úgyhogy most fent a labda, töröm a fejem, mi legyen.

hogy miért

a hét második fele feszkói* végre felspannoltak annyira, hogy nekiálltam a nagytakarításnak (a nyári menetrend és egyben a szabadságom legeslegeslegutolsó napján, ez is csak egy nap...)

az egynapnyi idő rövidsége okán megfőztem 3 ebédet, kimostam az összes függönyt (12), kimostam 3 cipőt, átrámoltam, kézitakarítottam, hangyátlanítottam a 4 négyzetméternyi topogót és a kilométeres lépcsőnket és az előszobát (holttereim szevasztok!), óriásmosogattam, és most elégedetten és hullafáradtan ücsörgök a holnapi nyakamba zúduló munkaáradatnak integetve, ide lőjél, nem hátrálok. mondjuk nagyon remélem, hogy lesz kapacitásom este valamelyik tüntetésre kifáradni - mindkét téma dühít.

*uhh, engem, mint tudjuk, a világ igazságtalanságai tudnak végtelenül feldühíteni, így a MET-iskolák szerdai bezáratása és a Madách-igazgató zsigeri kirúgatása mögötti féktelen, végtelen gonosz szándék és a szervilitás, ami lehetővé teszi. a mobilos történet csak feszkó, valami nagyobbról terelés, gumicsont. amúgy a feszkót most jóra fodítom, látod, ma házimunka, holnap tüntetés.

nyarak és tervek 2.

miután beköszöntött pluszban még pár dolog (ezek egyike, a kánikula), hát hagytam is, hogy folyjanak a dolgok, ahogy akarnak. 

végül aug. 10-ig nem bírtam eljönni szabira, nemengedett a munkám (nem a munkahelyem, az csak az előzetes ok), egyszerűen nem bírtam otthagyni, mert mindig volt valami kicsi még ez, kicsi még az. nagyon sok hibával és frusztráltsággal persze, szóval utólag bosszúból törölte az elmém, mi is volt ennyire fontos...

ennek okán persze semmit sem terveztem meg, csak morzsolgattam a napokat itthon, hol lelkesen nyalogattam a lakást, hol pedig depisen és frusztráltan üldögéltem, és limonádékkal folyattam át az agyam. ja, és b@sztattam a gyerekem, hogy tanulja az angolt és csinálja a köszt, mert mindkettő a nyári agenda volt (osztályozóvizsga és az 50 óra letöltése időben). ettől persze nőtt a depim és a frusztrációm, szóval aranyos volt, ahogy a vizsga után megköszönte nekem (valahogy így: "anya, azért köszi, hogy végig elviselhetetlen voltál, egész jó, hogy nem hagytál nyugton". köszi, gondoltam.) azóta a kösszel zaklatom. (amúgy pedig elképzelhetetlen mennyiségben hallottam tőle az elmúlt két hónapban a jövő időben megcsinálás különböző szinonímáit.)

aztán elmentünk nagy nehezen aligára, és akkor ott a házban este, amikor megérkeztünk, erdei csótányokkal szembesültem (bogaras néni 2. évad), akkor ott egy kicsit úgy éreztem, hogy kibújok a bőrömből, az életemből, és világgá megyek, aztán végül telefújtam a házat a tarcsiba vitt rovarirtóval*, mindent újra kipakoltunk a kocsiba (annyira röhejes), aztán elmentünk aludni, én pedig 2-ig azon töprengtem, 1. valaha mikor fogom tényleg kipihenni magam és életem, 2. a lambériát mi a francnak kellett hagynom, hogy meghagyják, amögött simán áttelelnek ezek a rohadékok... aztán végül ottmaradtunk, mindent behullazsákolva tartottunk (klassz, amikor állandó jelleggel visszatér a kérdés, mit melyik zsákban tartasz, anya - anyád). legalább egy kicsit kiszakadtunk az itthoni hangyahelyzetből, csak sajnos elveszett az illúzió, hogy van egy menedék...

mondjuk a balaton az újra és újra és újra az, amitől megint és megint egy kicsit jobban leszek - egy nyarat oda kellene szervezni, hogy átéljem. lebegni a langyos víz tetején és az eget bámulni, na az kisimít.

itthon meg begyorsultak az események, kicsit göröngyösre sikerült az utolsó hét, hiába a szabi, ha nincs napra betervezve, mit kell tenni. amúgy a zsúfolt lakásom zsúfolatlanítása és a hangyahelyzet megszüntetése lett volna a cél, ezekere négyzetméternyi alapon került csak sor, sehová sem jutottam... de nő bennem a düh, amitől egyébként más helyzetekben egészen hatékony megoldásokat szoktam tudni létrehozni, szóval (nagyon) kicsit reménykedem még... (aztán holnap összeírom a munkadátumokat őszre, és akkor majd érzem is, amit most sejtek, hogy bilibe lógatom a kezem).

*a tarcsi rovarirtó alaptartozék, ezt is dühösen viszem most már mindenhová. amióta vannak ezek a kicsi bogárkáink, ezzel a témával kelek és fekszem. az pl. kiderült, hogy a 20 évig működő biokillemet sokkal hamarabb le kellett volna cserélnem már (konkrétan nem működik a hatóanyagváltoztatás miatt), szépen rászántam magam egy hatóanyagolvasgatásra a boltan, és azóta tudom, mit használjak. amúgy aranyáron kapható, és ettől viszem dühösen magammal. és most pl. ez jól jött, hat.

nyarak és tervek

nyár van, terv nincs.

élvezte a tábort, hasonló kis nördökkel volt összezárva, semmi hosszútávú kapcsolat, de voltak Pakson, még pont becsúsztak az a tomenerget ikaimúze umba (szevasztok keresők, talán nem dob fel), amit konkrétan aznaptól tartanak zárva, mert a pakskettő területén van, és így -szerinte is- egy tök érdekes dolog nem látogatható már :(

jómagam a takarításban veszek el, amikor nem a munkában, és ez annyira untat és frusztrál egyszerre, hogy minek is említsem. még van 5-6 hét a nyárból, az utolsó hét mindenfélével terhelt, szóval ki kellene találni, mi van, mi lesz... energetikailag -finoman szólva is- alul vagyok töltve, valahonnan lelkesedés kellene. valaki?

cseppek a hómofiszban

semmi küli, csak csepeg a víz a fejemből minden ötperces megmozdulás után. éjjel a hálóhelyiségünk 33 fokról 32-re hűlt 2 óra alatt - ünnep, na. hangyák özönlöttek tegnapelőtt - most épp a konyha másik szegletében, majd a hűtő nem volt hajlandó 17 fok alá hűteni, mindent kiszedni, jégteleníteni a lakás33fokban, az nem hm kellemes. ezzel torpedózom az amúgy sok-sok egyéb dolgom, pl. a munkám. kolléganőm nekemesett közben, gyerekem meg nem hajlandó tartani a megállapodásokat.

hisztis vagyok, na, naponta kétszer kiborul a bili. 20 éve nem bírom szervezni a nyarunkat, állandóan más jön közbe, állandó munka van, állandó másokhoz alkalmazkodás. elképesztően béna vagyok, ilyenkor bebizonyosodik ez is.

amúgy meg mozog a levegő, zöld a fa az ablakkal szemben, csak egy távoli légkalapács és egy 10000 lábon felszálló repülő szól (3-4 másodperc csönd közben - hevön)

jut eszembe, éjjel a dominó: a csendben egy szarka kezd csacsogni, felháborodottan, pár percre rá szomszéd ormótlan kutya rohan neki a kennelfalnak, az előbb még orvul támadó macska méltatlankodik. mindenki a magáét.

ötvenek és elsők

 ötven lett a jobbik felem, szép kor, jó állapot, örülünk. vasárnap családi(as) buli a palotakertben, és bár alig volt teendőm, egész nap talpon voltam. jó volt, a családi agymenések most egészen emberiek voltak, a lehetséges viszályok szokás szerint nem oldódtak (de nem is mélyültek), mindenki jól lakott, jól érezte magát. az jutott eszembe, mennyire jó, hogy mindenki itt volt, aki számít, aki fontos. ritka, és talán egyszeri.

első pedig a tábor, melybe gyermekem küldtem. hétvégén egyre intenzívebben utált engem emiatt, latolgatta, mikor lett volna még lehetősége lemondani, és utált, hogy nem álltam kötélnek. de tavaly nyár végén tényleg eljött a pont, amikor végignéztem az otthon ínségeskedést, párhuzamosan a barátai hasonló történetével, és akkor asztalra csaptam magamban. erre most innen 25 percre táborozik az egyetemen, vélhetőleg csak jól érzi magát, mert nem hajlandó jelezni nekünk azt sem, hogy jól van-e. gyakorlata nincs pl. ezekben a koleszszobákban, éjjel lefekvés előtt felhívott, hogy nézzem már meg, milyen az ágya... szóval vagy jól van, és élvezi, és ezért nem jelez, vagy utál még mindig és ezért (jobbára tán mindkettő), de a lényeg, hogy nincs itthon, és nem valami ismert helyen van, és kortársak és érdekes témák, úgyhogy a másodikról tudomást sem véve én mégis az elsőre szavazok.

két napig Piliscsabán voltam, munkaelvonulás másokkal, jó is volt, meg nem is, e meleget nehezen feledem. meg azt, ahogy az egyik legkedvesebb kollégám elkezdett síkoshalat játszani, efölött nehezen térek napirendre.

túl a visszhangon is

 túl vagyunk az idei Tihany-körön, mindig mindenkor nagyon jó. mindig mindenkor másképp jó. most egy kicsit kevés volt, mert természetesen előtte még jó ötletnek tűnt, hogy úgyis ott leszünk "közel", és akkor Aligán tapétázunk egyet egyik nap közben... hát izé. tapétázni öten kicsit sokan voltunk (úgy különösen, hogy én adom a tanácsokat, mert emlékszem, mire kellett anno figyelni, de azt senki sem fogadja meg, majd ideges mindenki és felváltva orrolunk meg egymásra :)  aztán persze abbahagytuk a nyünyögést és este végre mindenki hallgatott rám, és lementünk a strandra, és CSODÁS volt) (btw még nem rombolták szét teljesen a strandot és már épp kevesen voltak és még pont sütött a nap)

a Tihany idén azért is tűnt különösen rövidnek, mert hagyományosan ebben az időben Fenyveseztek anyukámék, és g persze kitalálta, hogy ők lesznek a menedék évzáróilag (hagyományosan nagyon utálja az évzárókat, hagyományosan s megrögzötten nem jár, a bizije sem érdekli (négy négyes a többi ötös két dicsérettel, basszus :) ), ezért, ha teheti, kitalál valami ürügyet). így bár szombaton mentünk Tihanyba, ő külön jött komppal, nagyon cuki volt, végre egyedül akar mindent intézni. és aztán pénteken (jó korán) visszament ugyanoda...

az a jó a Tihanyban, hogy többnyire kisimít, megnyugtat, érezteti velem, hogy nyugi, ez a normális, a víz, a szél, a nap, az őzek, a pókok, a vaddisznók (meg a részegen asztalon táncoló kopasz szomszédok :))

kedden lejöttek a kollégáim is, lehoztak egy emberkét egy napra nyaralni Tihanyba, hát ez nagyon helyes történet volt. végtelenül lassan történt minden, a döntések is, a mit csináljunk is, mégis az emberke menet közben mondta, neki milyen túl gyors minden :) tehát tovább lassítottunk - szedtünk levendulát, majd ellassúztunk Sajkodra, strandoltunk a vihar peremén, lötyögtünk, eljátszottuk a visszhangot az önkori parkolójában :) nagyon jó visszagondolni is rá.

mi meg pénteken elkísértük a pókhálószőtte erdei úton g-t a komphoz, aztán kettecskén bepótoltuk a szokásos köreinket, elmentünk Szigligetre fagyizni (most őszintén, 37 fokban kinek van kedve várat mászni - ezt megint kihagytuk, de a fagyival ezt nem lehet megtenni, ez tudjuk), majd elkóvályogtunk Pécsely meg Vászoly környékén (egy csoda, még mindig), végül este elmentünk a Bondoróra Almádiba. szombaton meg Fűzfőn megnéztük, milyen a strandteltház, Aligán hekkeztünk. kimaxolt balcsis nyaralás, na.

hazaérve pedig a következő 6 órán át takarítottuk a lakást, mert hangyáink és bogárkáink így gondolták. vasárnapra végtelen mennyiségű mosás maradt, majd mire a fele eltűnt volna, hazaért gyermekem, mondjuk kicsit elnagyolta, ezért még egyszer hazaért gyermekem (autóval Balcsiról anyukámékhoz mentek, ottfelejtette a szatyrát, visszament érte vonattal, majd haza) - elképesztő, mit kibír :)

hetekóta

hetek óta az a legfőbb elfoglaltságom, hogy dolgozom, kevés megállással. időnként megunom, leteszem, és nem vagyok hajlandó. ezen a képességemen fogok dolgozni mostanában.
most pl. blogot írok, hehe.

a hétvége viccesen telt. benne voltam a saját bolti gyűjtésünkben szombat délelőtt. hm, kegyetlen hely egy ilyen bolt. és elég érdekes élmény maga a gyűjtés is - elképesztően sokféle emberrel futottunk össze. bizonyos aspektusaira ennek a munkának alkalmas vagyok, más tekintetben meg egyáltalán nem. szerintem nem is fogjuk csinálni, ha újra nekem kell mennem. mondjuk jó "bonding" volt ez az új kolléganőmmel, aki egy főnyereménynek tűnik lenni - bárcsak lenne több felületünk együtt dolgozni.

szombat délután meg maga volt a rockkoncert - g-vel elmentünk meghallgatni Krausz Ferencet élőben! már ott is éreztem, hogy na, ez majdnem olyan, mint a könyvfesztivál volt egykor, ugyanaz az eufória. aztán estére állt össze bennem igazán, amikor elmeséltem, miről is beszélt - kb. olyan jelentőségű, mint amikor a szervátültetést meg a röntgent meg a windowst kitalálták, csak épp ott vagy a "garázsban", és érzed, hogy hűha! egy vércseppből előre diagnosztizálni olyan betegséget, amit nem is tudsz, hogy van neked? (csak megérjem ;) )

orgonaszezon off.

halleluja.

most már csak a hideg miatt hapcizok óriásikat.

bicajozók és futók városa

most hármasban toltunk egy hétvége Bécset, köszöni, jó volt.

most megnéztük a Duna-szigetet, olyan, mint egy Margit-sziget négyszer, kevésbé kicsicsázva. találtunk egy bizarrszoborparkot (Oslo után azt hittem, nem érhet már meglepetés, de de.) ez kifejezetten béna és bizarr volt, a pucér emberi kínlódás mindenféle pózban - kb. erről szólt.

egy darab múzeumba sem jutottam el 5 nap alatt, se mozi, se színház, nem tudom, mi van velem - öregszem? viszont a hétvégén családilag kb. 80.000 lépést tettünk meg összesen, az pedig egészen rendben van. ráadásul ezt mind valami zöld meg vizes meg sétás helyen. egyúttal zsúfolt helyen, mert ezek a bécsiek nem viccelnek. természetesen ezt el is irigyeltem tőlük rendesen. mert milyen az, hogy van minimum 3-4 négyvárosligetnyi/margitszigetnyi zöldjük 20 perc metrótávolságra.

kikapcsolni jó, ezt megint megtanultuk.

érik

érik egy újabb kataklizma kívül és belül munkafronton. így megint nem bírok aludni. (mondjuk most enni sem).

ez azért nagyon terhelő, mert egyik nap nagyon magasan voltunk, mi, így a közösség. két nap múlva pedig valaki ezzel párhuzamosan bekínálta az új kollégára válaszul lemondását.

szóval akkor most megint kezdődik a meccs, és én és még páran vagyunk a malomkövek között, sérülni  fogunk, akár így, akár úgy lesz. sok hónap okos politikáját nullázzuk le pár óra alatt.

viszont nekem ez így sehogy sem éri meg. kíváncsi vagyok azért, ma hova fejlődünk - nagy ugrás lenne, ha mégsem sérülnék.

szemek és térdek és határidők

 nahh, egy kis apdét.

a szemésznő annyira bökte a csőröm, hogy szépen bejelentkeztem hozzá újra egy nemsürgősségi időpontra, és megkérdeztem, mire kellett volna a szteroidos szemcseppet használnom, mely használat nélkül amúgy másnapra nem látszott semmi a szememen, nemhogy gyulladt lett volna.

kedvesen lecseszett, hogy amit ő fölír, azt én ne írjam felül, és természetesen nem magyarázta el az indokoltságát a csöppnek. mondtam neki (már a kérdésben is :) ), hogy amúgy én bármikortól cseppentek, csak magyarázza meg, mire lesz jó, ezzel együtt nem érkezett válasz. ari, igazi barinők leszünk. és most amúgy kb 4 percig kommunikált velem, ez már szintidő, megyek még hozzá gyakorolni.

g térde úgy-ahogy rendbe jött, most a rávaló gyógytornát nem csinálja, de hajtom, ez a mostani korszak egyik alapvetése, jómagam, mint mindenkori és mindenholi basztatógép. időnként kitörök, hogy nem csinálom, olyankor nem megy aludni éjfél előtt, és gond nélkül alszik délután... köszi, Vekerdy bácsi, hogy felkészítettél a kamaszkorra, de azért ejnye.

ma megírtam a végét egy többszázezres (dollár) pályázatnak, 7 perccel az ajtók zárulása előtt be is adtam. vicces az a látkép, hogy ülök a kis közép-európai otthonomban, egy leszakadó régió szélén, és new yorkban holnap valaki letölti a kétszer feltett egyik papírt a többi másikkal együtt, és átfutja a szavaimat is tartalmazó cuccot is...

amúgy meg 50-et választanak ki világszerte, szóval csupa érdekesség az élet...

térdek és szemek

ez a g-féle térddolog, akárhogyan is nézem, egy élhető országot villantott fel nekem. az eü. problémáira vélhetőleg lehetne az a megoldás, hogy a gyerekegészségügy szellemiségét valahogy rá lehetne oktrojálni a felnőttegészségügyre.

az, hogy a térdét megizélgette sebészügyeletes bácsika, lehetővé tette, hogy a heimpálba mehessünk (különben szakrendelősdi lett volna, vagy másik kórház, ki tudja, kivel), itt meg ez az ortopédnő tök szuper és gondos, és érti az életet. az mr amúgy kimutatta, amit a röntgen nem, hogy térdkalácstörés, de ettől még tud járni, és csak a lépcsőzés fáj. és tegnap végre be tudtam jelentkeztetni a gyógytornára is - meglátjuk, hova fajulnak a dolgok.

szemészeten is voltunk, ő is, én is. ég és föld - így írnám le. amikor a 16 éves nagykamasz röhögve jön ki a 20 perces alapos szűrővizsgálatról, és azon meditál, érdemes lett volna-e mégis a húsdarálós matricát elkérnie, ill. ahogy én az akut problémára félszavakat odavető, nekem háttal ülő (!) orvostól kijőve 2 éjjel nem alszom a szorongástól, abban azért van némi... hm... különbség...

elkezdtük

elkezdtük az évet, nagyon imádtam az egy hét pluszt a téliszünethez (g nemkülönben). persze aztán szerdától belefolyattam a hómofiszt az életembe, mert éreztem, hogy ez a hét nyaktörő lesz, ha gyorsindítózom.

aztán csütörtök este az edzésén g kificamította a térdét. nem, nem öröm, és még nem tudom, mikor és hogyan kellene kiderülnie, hogy szakadt-e szalagja, és mi legyen, de pénteken megjártuk a sebészetet (röntgennel), majd szombaton a Heimpál sebészeti ügyeletét (mert pénteken leszedték a folyadékot a térde körül). az azért nem egyszerű, hogy mindkét orvos merőben mást mondott kezelésileg, ezeknek ma van a főpróbája, ki mondott igazat. (ma ment suliba teljes felszereléssel, mert 10 éve rábeszélhetetlen, hogy ne vigyen be minden sz.rt, meg minden könyvet, amiben egyet lapoznak és 4 sort olvasnak el órán).

mondjuk az utóbbi ügyeletes kör amilyen nehezünkre esett, hogy felkeljünk, korán menjünk, kivárjuk (alagsorban az a váró, atyaég, és még nem is voltunk annyira sokan), szóval annyira megérni látszik a macerát, mert bekerültünk (körzeten kívül!) a Heimpál ortopédiájára, és ez most nyereségnek tűnik, mert ott a korábbi (más) köreink alatt is meggyőzően uralkodik ott a normalitás, és eddig semmilyen "anyuka, tessék megnyugodni" lekezelést nem tapasztaltunk. nem beszélve arról, hogy kábé "ingyenes", ellentétben a magánvizsgálatok alkalmankénti negyvenezrével.

szóval ez az év is elindult, már telik be a táncrendem, első félévre nem vállalok új időpontot :)