4.

 szóval nagyon nagyon nagyon lassan, de a papírozás háromnegyedéhez értem, ami annyit tesz, jól haladok.

ha így marad minden, akkor a harmadik oldalon is helyesen könyvelik le a félévemet. 

kint pipa, suliban úgy tűnik ugyancsak pipa, szóval már csak a pénzosztó anyaegyetemi nyünyörgés van hátra.

és az egészben az a legszebb, hogy a sok macerát megérte: készen van a negyedik félévem is, ha akarnám, kisujjam sem kellene mozdítanom, plusz megvan az a kreditmennyiség, amitől följebb már nem is lehetne/szabadna, és még az átlagom is csilivili lett.

most tényleg csak annyi hiányzik, hogy valaki egy kis plusz szuszt pumpáljon belém, hogy iszonyú rövid idő alatt produkáljak egy szakdolgozatot. ez nagy talány, most tényleg nem tudom, belevágjak-e. jó volna a többiekkel együtt végezni. itt és most, velük együtt, szóval az jó volna.

amúgy meg nem volt semmi ez az egész, akárhogy is.

olvas ő

emlékszem, amikor akkora voltam, vagyis inkább kicsit kisebb, eléggé idegesített, hogy csak a nagybetűket ismerem. itt van az érzés, ahogy dühösen néztem a népszabadság aktuális számát, és megint nem emlékeztem, mi az a hangya-szerű betű.

most nézem, g-t, olyan jó látni ezt a küzdelmet. nem tanítjuk. csak éppen akarja tudni, mi van odaírva, ezért elolvassa, kibetűzi, betűről betűre silabizálja, megküzd minden szóért, és nagyon, nagyon boldog, ha rájön.

és én is. (mi)

ez pedig az aktuális kedvenc versek közül való, együtt mondja esténként:

Nemes Nagy Ágnes: A lopós kutya
 

Az én kutyám, Fickó, mindig
kimegy az ajtón, lemegy a lépcsőn, bemegy a boltba.
Kimegy-a, lemegy-a, bemegy-a.

Az én kutyám, Fickó, mindig
szedi a tálat, veszi a polcról, eszi a csontot.
Szedi-a, veszi-a, eszi-a.

Nem lehet, te Fickó, mindig
kimegy-a, lemegy-a, bemegy-a!

Nem lehet, te Fickó, mindig
szedi-a, veszi-a, eszi-a!

Baj lesz ebből, Fickó, nagy baj:
szalad-a, szalad-a, üti-a!

utol sógorék nál

a két héttel ezelőttit szerintem mégis megcsináltam, a technológiáról nem szeretnék vallani, arra nem kifejezetten vagyok büszke.

a holnapi -na ez az igazi talány, mi lesz. ha az, mint múltkor, megvan. ha itt a másik tanár lesz bent, akkor meg nem.

van az a helyzet, amikor leblokkolok. nem, mert nehéz az anyag, nem mert kínaiul van, nem mert túl sok, nem, mert beteg voltam meg dolgoztam az elmúlt két hétben is, és nem, mert nem adott kérdéseket/tételeket ez a tanár.

egyszerűen csak van bennem valami megtáltosodási gát.

elemezgettem magamban, mi ez, 

és valami olyasmi, hogy megint megint kezdenek lefelé nyomni a melóban, és amikor azt érzem, hogy amúgy is lógok a levegőben, akkor minden energiámat felemészti a normalitás mímelése. nem egy rendszerhibáért nem én vagyok a felelős, és mégis rajtam csattan az ostor.

van itt ez az új nő, és tudod, milyen az, először megélni, hogy tíz év mínusz okán egy másikat preferálnak?

ehhez hozzácsapódik a múlt hónapokban ideventilált fáradtság, az élet hiánya.

na jó, holnap ezen is túl leszek, mármint a vizsgán, nem az érzéseken. szombaton este meg hazamegyek, az is jó lesz, nagyon.

2010-ben innen indultam, amikor nulláról újrakezdve kellett a mozdulás. most az van, hogy sokkal többet tudok, de nincs még rendszerezve, és rémiszt, hogy erre nem is lesz időm, holott innen most már csak az visz majd tovább.

összeszedem magam, ez nyilvánvaló, 

most a bátorság hiányzik.

hajrá én.