bőr és utazás

vicces, pár napja vettem észre (asszem, újra), hogy a bal kezem hüvelyujján (pont a felém eső oldalon) van egy 6-8 centis vitiligo. azért vicces, mert szerintem minden nyáron (most már jó pár éve) újra felfedezem attól, hogy lebarnulok, csak ott nem. fogalmam sincs, mióta, sosem volt régen sehol ilyenem, erre itt meg van.

voltunk a héten háromszor Balcsin. ez mindig ilyen, ilyen szedett-vedett, szervezetlen, hacsak én nem állok a sarkamra (nem, idén nem álltam, aminek oka talán ez az orvosi képlet, melyben eddig 2 elhalasztgatott műtéti időpont is volt). I-ék 2 nappal azelőtt szóltak, hogy 4 nap múlva hazaindulnak Amerikába. mivel 6-7 éve nem láttuk személyesen egymást, és meglehetősen kedveljük a családjainkat, hát nem tehettünk mást, mint Szombathely-Budapest vonalon kitaláltunk egy mindenkinek kellően messzi köztes pontot (Keszthely), és odacsalinkáztunk. a találkozó kitűnő volt (bár a szabadstrandon mi nem vizeztünk, majd utánunk este be is zárták baktérium miatt...), de csak ücsörögtünk, és beszélgettünk, és jó volt.

hazafelé sokkal később indultunk, mint gondolva volt, így Aligán kevesebb idő alatt csináltunk többet: én fűtéscsövet mázoltam, ők szétverték, majd összerakták a korlátokat. este valahogy nem maradtunk ott. (aztán 2 nap múlva p+g lementek újra, és befejezték). aztán csütörtök este g kitalálta, hogy akkor ő szombat hajnalban lesasszézik újra Aligára, és majd ő mindent befest (mert arra már nem volt előzőleg idő) - na persze, 38 fokban - gondoltam. így hát lementünk mi is. klassz meleg volt, főleg olyan 14 óra körül. a ház déli oldalán sajnos pontosan 0 darab fa van, így a klassz 38 fok telibe találja, ami szerencsésen megnyomott mindhármunkat, éhen is voltunk, és persze a Balcsit is kihagytuk - ez a része igazi lúzerség volt. viszont cserébe egy korlát teljesen kész, a másik már gyerekjáték lesz, valamint a kisszoba is kifestve (itt a tapéta tartja konkrétan a vakolatot, szóval volt a festésben kockázat...). a 45 fok a kocsi kijelzőjén amúgy nem volt vicces.

ezt amúgy g makacs ragaszkodása nélkül amúgy nem csináltuk volna meg idén sem (csak úgy röpülnek az évek), és talán nem is baj, hogy erre herdáltuk életünk egy napját.

legközelebb amúgy valami pancsolást is be kell iktassunk - idén még nem fürödtem a Balatonban. (mondjuk a rekordmennyiségű árvaszúnyog és -lárva múltkor nem segített bemenni a szét kis Magyar Pocsolyába, de ami késik, nem múlik, gondoltuk.)

csak semmi különös

megint volt egy képzés, megint Bécsben a múlt héten. volt egy ilyen üres-érzésem, minden túl flottul ment, rutinróka a császárvárosban (bár az odautazás napján úgy éreztem, harcolok az elemekkel, helyesebben láthatatlannak láttatott a világ - tudod, amikor mindenki neked jön, majd felháborodik :) - de ezt egy albertinával és egy mozival orvosoltam, ez a szexepilem, a bécsi, hogy minden annyira közel van, és annyira utálatosak a szállodaszobák egyedül, hogy mindig megyek, és mindig jól esik, most is)

a képzés egy teljes tévedés volt, itt be merem vallani, folyamatosan azt éreztem, hogy humbug-humbug-humbug (hát hogy lehet két napig azon vergődni, hogy ELMÉLETILEG miért adnak meg bíznak az emberek... a két nap itt a túlzás, meg az, hogy ebből minimum egy könyv és egy életmű is született...) amúgy itt nyugodtan lehetek undok, ott nem voltam, csak végtelenül unatkoztam, és kiolvastam a teljes FB-ot és internetet. viszont nyelvgyakorlásnak jó volt megint, szóval nem hőzöngök tovább.

aztán utánamjött azuram, így köszi szépen, jól alakult a maradék. sok-sok kilométert mentünk ide-oda, vettünk könyvet nekem, lekvárt a mindenkinek, és megint megállapítottuk, hogy ott valószínűleg többet mennénk ide-oda, ha ott élnénk.

átfolyt

igen, a november átfolyt észrevétlen száguldással a decemberbe. (mondjuk arra emlékszem, hogy elképesztően mindig ilyen. mindig másért, de az eredmény és az érzés ugyanaz.)

most Brünn meg a szalagavató után próbáltam felvenni a fonalat, ami többnyire munkát jelent. összmunkahelyi értekezletre készültem, ott kikészültem (amúgy csak a szóvicc miatt írom, megszokható a hangulat), majd az itthoni munkákhoz fordultam, amikor úgy éreztem, nincs mit tennem (ez utóbbi természetesen megint vicc, csak nem olyan vicces vicc.) 

a könyvespolcomat nyár után most újra átporszívóztam, aminek nagyon örülök, a nyárival szemben most összesen volt 3 óra meló. ezek után úgy döntöttem, ha jól lesz az egészségem, ezt tényleg megcsinálom háromhavonta, valahogy megérdemlik ezek a könyvek és polcok. persze van még hátra polctakarítás, meg rendezkedés, de ez nem riaszt annyira, inkább csak az időt keresem hozzá.

a múlt hetem megint egy laza kis hárommilliós pályázat egynapos megírásával kezdődött hétfőn, majd kedden megcsináltam a heti munkámat lóhalálában, aztán szerdán elautóztunk Ljubljanába. még sosem jártam ott, sosem terveztem, hogy ott járok majd, éppenhogy csak készültem is rá, még arról sem volt fogalmam, hány óra oda kocsival az út. egy képzés volt ott, amire most az úttal együtt azt mondom, nagyon megérte, annyira lenyugtatott. mondjuk a téma is a kiégés megelőzése volt, amiben nem hangzott el túl sok újdonság, de lehetővé tette, hogy legyen egy kis időm eszerint átgondolni magam.

a város amúgy nagyon meglepett. szép és csúnya egyszerre, valahogy így fogalmaztam meg. persze a városközpont egy kis ékszerdoboz, még zuhogó esőben meg féligködben is, de minden de minden tele van grafitifirkálva ész nélkül, minden kis helyes utcácska. ami viszont végtelenül jóleső élmény volt (beleértve a kanizsai éttermet is) mindenhol kedvesek, közvetlenek voltak az emberek, puha meleg jó élmény volt így. 

jó, most még 2 hét egyfolytában munka lesz, aztán meg idénre szevasz, ne tovább.

eléggé várom, az idei évem rohanásból és önmagam összekapirgálásából állt, kellene már egy kis löket ennél többre. 

kapkodom a

a fejem kapkodom. hogy máskor is ilyen durván rohan a november?

volt ugye a szülinapozás, előző héten a kollégám dolgát is én csináltam (ilyenkor az én dolgom áll, persze, azt nem csinálja más), meg voltunk a biffen, megnéztük a hamnetet (és ha egy film van, amit szeretnél megnézni mostanában, ez legyen, igazán jó és megrendítő). a múlt héten volt egy beszámolóm a város másik végében, onnan pedig Brnoba utaztam. ott két napig füstölgött a fejem a témától, amire képeztek - durva volt. 

az a város amúgy novemberben elég felemás - sikerült a leglepukkantabb környéken szállót találni, aludni sem nagyon sikerült, az egyetlen vigasz volt a sarki bábszínház, megnéztem csehül Szent Ferenc életét (nem nevet, hát 4 éveseknek szóló darabban vajon milyen szöveget kellene értenem? :) ) cuki volt. ja, és az étterem is klassz volt (az első, ami a főtéren volt), bár megtalálni kisebb erőfeszítés volt, minthogy egy láthatatlan plázabejárat mögött a másodikon volt (4szer mentem el előtte guglival)...

szombaton pedig Bécsbe mentem (vonatom itt kerek egy órát késett), családom a Praterben fölzárkózott soraimba, megnéztük a helyi felsőoktatási kiállítást (semmi küli, csak németül van), találtunk valami felejthető éttermet (rossz helyre mentünk, de ott is volt egy, hát bementünk), vásároztunk a Tanácsháza előtt, aztán elfáradtunk és hazajöttünk. minden ilyen másnapot úgy képzelj el, hogy mosok, mosok, teregetek, pakolok ezerrel.

a héten a munkám megtréfált, volt pár totálisan felesleges köröm, amin most a héten felhúztam magam - most éppen a magam abból a munkából kihúzását fontolgatom, és nem is tudom, miért rontom a saját sorsom ezzel, hogy hűség és lojalitás és ígéret... még egy kicsit van időm töprengeni rajta...

és a legfontosabb: csütörtökön szalagavató volt - csodás, csodás, mekkora volt! jó anyuka voltam, természetesen végigbőgtem, kezdve a zenére felvonulásukkal. olyan jó, hogy ekkorák és olyan nagyon elszaladt ez a pár év. van súlyuk az elmúlt éveknek, fontosak voltak, hasznosak voltak. de a legjobb azt a reménységet látni, hogy megállják a helyüket majd, szépek, okosak, felnőttek. partit szervezni persze nem tudnak (belvárosi lebujba szervezték a fő önszervezők) - nem bírtak beszélgetni az üvöltő hangzavar okán, cukikám meg nem iszik és ordibál, (ja, meg zuhogott az eső). de ez is egy tapasztalat volt, nem bánta.

erre a hétvégére meg kifingtam, ez a szakkifejezés fedi, hogy állandóan itt lebeg a fejem felett két centire, mi lenne, ha ezt a hetet kivenném szabinak. (nem fogom, telt ház van a teendőknél) 

csehül állt

mármint a vonat, ami Prágába vitt.

45 perc késést szedett össze már a Nyugatiban, ott adtam föl minden mávval kapcsolatos reményem. további 50 percet meg menet közben szedett össze. 8 és fél órát utaztunk, kb. nulla infóval (ahol nem volt éppen mobilnet, ott konkrétan azt sem tudtam, hol járunk). a reggeli rohanást tekintve nem volt ez annyira jutányos. visszafelé, a magánvonat-társasággal persze más élmény volt az út (proseccot vagy narancslevet kérek? haha!)

a szakmai találkozó felejtős - 2 érdekes mondattal lettem gazdagabb, igazán társaság sem volt, csak helyes emberek. a maradék két félnapomban meg felváltva néztem várost és mentem moziba. ilyen ez, ha egyedül hagynak egy várossal... :) 

Prágában jó lehet lakni, tiszta, igényes, de kelet-európai, ezt állapítottam meg újra. a csókák nagyon viccesek (vélhetőleg azért, mert itthon nincsenek nagyon), különösen az tetszett, ahogy a fényűző luivutonboltok felett óriási, egyáltalán nem elegáns zajt csaptak. csillogó kristálykirakatok, logók és csókahangzavar - így tetszik.

hogy pontosan mi is a látnivaló a főtéren, és miért kell ott hemzsegni tízezredmagunkkal, azt most sem értettem, egy téren átvágtázással megoldottam most is. de azért a szentvitust körbejártam-fényképeztem, sznob módjára, aranyművesek utcájában (este) egyedül bámészkodtam, szóval várost néztem, csak többnyire tömeg nélküli pár percekben. a károlyhidat sem tudom értelmezni igazán - a szentszobor-jelenetek előtti fotózkodások továbbra is felhúzzák a szemöldököm - a jó égre, hát az sem tudja senki, mit is ábrázolnak, és hát annyira nem is szépek...

és, nagyon helyesen, az időjárás is megkönyörült énmagamon, csak az utolsó 800 méteren, már a pályaudvarra tartva esegetett (csak semmi zuhogás), addig szép napos hideg volt, pontosan mindent megnézhetővé tett, ami most érdekelt. a falfestmények kivételével - arra most nem volt időm / alkalmam, de talán lesz majd egyszer azokra is. 

mindezen okokból

a lent említett okokból (és mert képzés volt), szépen elpattantam újra a császárvárosba. ez egy ilyen most már, időnként kell ez.

az van amúgy, hogy Bp sokkal szebb, nincs mit tenni, és nem csak, mert ez a szülővárosom és élővárosom egyben. egyszerűen még mindig nem lehet túlszárnyalni. viszont belépsz Bécsbe, és minden olyan átlagosan nyugis, praktikus, emberközpontú (akar lenni). és ezt az "akar lennit" én nagyra értékelem. lakásokat épít az önkormányzat. bővítik a közlekedési vonalakat (pl. metró), szelektíven gyűjtenek hulladékot, nem építik be a városi parkokat f#szságokkal (extended: nem öntik betonba a történelmi épületeket), és LÁTOD, hogy a többség csak simán élni és élni hagyni akar. (okés, közlekedni még mindig nem tudnak, ez nem változott a 15 év alatt, mióta "kijárok".)

és nem ér fejretaposásként a mindennapi politika. cserébe elolvastam a keddi sztétmentet és arra jutottam, hogy szépen és örökre és nagyon hamar b#szódjon meg minden nerpolitikus. (plusz a világbohócok)

repül és stre ssz pont html

háhh, nagyon vicces (és iszonyú fárasztó) - weboldalt készítek. tudtam én, hogy a sok év blogemlék még hasznos lesz. mondjuk ma a totálkárosra kikészülésem napja volt, határidők és teendők járnak együtt a projektzárással, és én meg csak tartom a fejem a víz felett, tartom. ellenben a kollégáim nem tartják a sajátjukat. és az enyémet sem. ezt is mondjuk megtanulhatnám már.

attól meg, hogy g szerdán repül, pont, amikor az a gazember érkezik, és túl nagy a bőröndje és túl hosszú a haja, a váltóban nem adtak pénzt, na ettől meg agyonstresszelem magam. de ennek amúgy a nagy része megoldható, vigasztalom magam.

kivéve, hogy a gyerekem nélkülem repül először. ejnye.

honvágy

ebben az új (covidutáni hómofisz) életemben totál kimenő minden irodai nap. van, mint tegnap, hogy ezt megspékelem egy kis duplázással (egésznapos képzés, melyben egyedül maradtam képviselőnk), majd egy kis szöveggyötrés bent, és hipp-hopp, 12 óra múlva már itthon is vagyok.

és akkor még egy kis szósölmédia, mert ki kell tenni, amit ki kell tenni, és egyszerre csak azt érzem, hogy kérek szépen egy kis kuckót magamnak, és kérek szépen három nap csendet, amikor nekem sem kell mások körmére néznem (jobban mondva "emlékeztetnem"). és persze nincs három nap, és kuckó sincs, és másnap kezdődik ugyanez. 

hónapok óta Londonba vágyom, ezt asszem életemben nyögöm, olyan, mint valami kifordított honvágy. már repjegyet is majdnem vettem, csak kiszámoltam, hármónknak mennyi, és akkor úgy döntöttem, hogy majd visszatérünk rá. na persze.

bicajozók és futók városa

most hármasban toltunk egy hétvége Bécset, köszöni, jó volt.

most megnéztük a Duna-szigetet, olyan, mint egy Margit-sziget négyszer, kevésbé kicsicsázva. találtunk egy bizarrszoborparkot (Oslo után azt hittem, nem érhet már meglepetés, de de.) ez kifejezetten béna és bizarr volt, a pucér emberi kínlódás mindenféle pózban - kb. erről szólt.

egy darab múzeumba sem jutottam el 5 nap alatt, se mozi, se színház, nem tudom, mi van velem - öregszem? viszont a hétvégén családilag kb. 80.000 lépést tettünk meg összesen, az pedig egészen rendben van. ráadásul ezt mind valami zöld meg vizes meg sétás helyen. egyúttal zsúfolt helyen, mert ezek a bécsiek nem viccelnek. természetesen ezt el is irigyeltem tőlük rendesen. mert milyen az, hogy van minimum 3-4 négyvárosligetnyi/margitszigetnyi zöldjük 20 perc metrótávolságra.

kikapcsolni jó, ezt megint megtanultuk.

kaizersmarrenstadt

múlt péntektől tegnap estig Bécsben éltem, jó volt.

felfedeztünk egy újabb kerületet, bár a hó miatt a Dunaszigetet elnapoltam végül (csak kíváncsi lettem volna rá, mi mindent lehet(ne) ott csinálni, de sebaj, majd legközelebb.

kicsit aggódtam, hogy unjuk ezt a pótgyerekes, tengős-lengős bécsi hétvégéket, de nem, nem, nagyon is kedveltük a dolgot. mind a négyen (többször is) biztosítottuk egymást arról, hogy nagyon is rendben volt minden. kivéve persze a közös vásárlást, az egy agyrém volt, olyan érzés, mint a társasutazásokon a két szervezett program közötti idétlenkedés (amikor mindenkire várni kell, majd sorban mindenkinek pisilnie kell szinkronizálatlanul...), mondjuk abban a ménkű nagy spárban szerintem nem is lehet rendesen vásárolni, akkora...

főztünk együtt, havaztunk együtt a Praterben (20 centi is volt), koriztunk együtt a Városháztéren, voltunk a szokásos könyvesboltszentélyben is, és havazott a mariasilferfrasszén, ami egészen szép volt és ünnepi, és olyan igazi adventérzés. és jó volt teljesen kikapcsolni és leereszteni a gőzt, és elfelejteni, hogy mi minden volt és lesz teendő. aztán ők hazajöttek.

én meg ottmaradtam a kétnapos képzésen, és tartogattam a jóérzést, amit a hétvége adott, és mindenki normális volt, és mosolygott (a képzősrác és a témája az agyamra ment, de még ez sem bántott). aztán a tegnapi nap összegyűrt és kiköpött, köszönhetően a SZABÁLYTALAN időjárásnak. ez Ausztriában amúgy nagyon érdekes bír lenni (talán mert tényleg annyira szabály minden). pontosan ezerkétszázötvenszer mondták be mindenhol (metró, villamos, múzeum, vonat), hogy nem jön, nem megy, de majd valamikor valami lesz, az tuti (nem), és mekkora óriási elnézést kérnek (talán a hó nevében?) a kellemetlenségért.

konkrétan egy teljes nap alatt összesen egy kiállítást tudtam megnézni félig az erre maradó egy órámban, az összes többi oda- és vissza-, valamint hazautazás volt. (mondjuk ráéreztem, hogy talán jobb lesz a korábbi vonattal szerencsét próbálni, és tényleg, ez csak 110 percet késett Bécsig, és tényleg elértünk Kelenföldre 5 és fél óra alatt). úgy kimerültem estére, ahogy ritkán szoktam.

perfekt hétvége

miután az (al)főnököm péntek éjjeli levelét elengedtem (és csak ma fog telibetalálni, és utálom is előre) (és milyen hálás vagyok magamnak, hogy a covid alatt ezt hellyel-közzel megtanultam, EL KELL ENGEDNI, mintha nem is hallottam volna, ha üldöz, el kell futni előle: minden olyannal kapcsolatban, ami már nem menthető vagy javítható. néha segít a pár ráalvás, néha meg megerősít, hogy az első gondolatom volt a helyes, se mindenképpen rátesz egy réteget a képre, ha nem kezdek el foglalkozni vele azonnal).

szóval ez egy perfekt hétvége volt. a fiúk utánamjöttek Bécsbe, pénteken kiismertük a környéket, szombaton 15 kilométert, tegnap 10-et mentünk. kihasználtuk a bérletet is - metróztunk, villamosoztunk is (nem is értem, hogy fért bele minden). falfestmény-túráztunk megint (na így visszagondolva, ez lehetett a sok :) ), elcsaltam őket a Picassora, megnéztük a helyi Józsefvárost, voltunk kicsit a Praterligetben, és ettünk a kedvenc olaszunkban. tegnap meg a Technikai Múzeumban tekeregtük, plusz föl lettem világosítva a fűboltokról Bécsben (bocs, eddig, a reklámokhoz hasonlóan ezeket sem fogta fel az agyam) (teszem fel ennek nyomán, lehetnek még galaxisok, amik mellett ugyanígy megyek el a való életben...)

jókat aludtunk, jókat ettünk, az emlék kellemes. most kellene még egy hétvége átgondolni és kiheverni (és mosni), de majd csak megleszek valahogy.

tudom tudom

jól van, akkor most szépen utánammondom: akkor lesz más bármi, ha másképp csinálom.

mert ezt a gondolkodást, hogy nem borít el a munka majd -mittudomén- júniusban, hát ezt abba kellene hagynom.*

mondjuk az is igaz, hogy van ebben a sokaságban jó is. szeretek utazni, és szeretek máshol lenni is. valószínűleg azt (is) szeretem benne, amit itthon már elfelejttettem magammal, hogy az "ott levés" az általában egy teljesen "ott levés", és nem valami rohanós mindenhol/mindenben egyszerre levés. az itthonba mindig belevegyül az a teendő, amit éppen nem csinálok, ha azt a másikat akarom teljesen csinálni.

vannak a dilemmáim, amikre pontot kellene tenni, ezek nyomasztanak, a fent leírtak meg alakulnak. 

*mondjuk pont a héten erősítette meg a (bántalmazó típusú) főfőnököm, hogy szerinte teljesen rendben van (azaz normális), hogy manapság mindenki túldolgozza magát. szerintem -miután háromnegyed órát szónokolt este 8-kor kéretlenül ezután a mondata után, s melyben további két orbitális hülyeséget mondott, pedig okos ember- arra gondoltam, ez azért nem így van, és talán inkább fel kéne állnom onnan**, ahol a többi kis kuporgó kuporgott és rihegett-röhögött a hátam mögött ennek kapcsán (is). itt pedig kitérnék arra, milyen igaza is volt a múlt heti provokatív kérdezőnek a női vezetők arányáról nálunk. most is, akkor is arról próbáltam értekezni, hogy a női-férfi attribútum helyett az érzelmi intelligencia attribútumra kellene koncentrálni, úgy én is érteném, mit akar. 

** a szónak aznapesti és másnapi értelmében. nem tettem, mert kell a pénz éppen előtte terjesztettem be ezen a fórumon is a másfél éve kezdett munkám jelenlegi eredményeit, és amit még legalább egy évig vinni kell, hogy ne vesszen kárba, és ezt nem engedem el most.

világvége, de persze nem

a világvége csak azért jutott eszembe, mert ide akartam naplózni, hogy hetek-hónapok óta olyan helyeken és bkv-járatokkal járok, melyeket eddig nagyon is tudatosan kerültem. minthogy a világ(másik)végére járogatok munkaokokból.

ilyen pl. az egyes villamos, a hihetetlen zajos, autópályaközepi megállóival, és a diverz utazóközönségével. amikor 10 szabad helyből egyre sem merek leülni, mert olyanok ülnek itt-ott, akik ketten kisgyerekkel 6 helyet+folyosót foglalnak el, meg más olyanok, akik félhangosan fenyegetőleg arról tudósítanak a levegőnek, hogy leültem (volna) a villamos másik oldalán mobilon beszélve mellettük... (jó, ez egy süsü bácsi volt, beszéltek neki odabent) ez egy nagyon színes állatkert, vagy inkább szavanna, és én erre sosem vágytam. 

csak egyszerűen innen most olyan a közlekedés, hogy amennyit a dugókban állnak a buszok, a párhuzamos vonatok pedig félóránként hol jönnek, hol nem, annyi idő alatt az Árpád-híd helyett Hegyeshalomig jutnék a másik irányba. és nincs menekülőút, a hegyről levezető utakat is mindenütt építik - random... szóval nem lustaság a hómofisz, hanem egyszerű életvédelem.

mondjuk úgy lenne igazán élhető a hely, ha a Margit-sziget lejjebb lenne azzal a pár kilométerrel, és akkor és járnám körbe/keresztbe naponta, nem a 13. kerület... mondjuk akkor a 13. kerület is itt lenne a fenszi kis toronyházirodákkal :) szóval erre most épp nincs megoldás.

nem én

nem én lennék, ha ezt a múlt hetet ne fejeltem volna meg a bécsi egyetemi jelentkezéssel. jó, semmi nagy dolog nincs benne, nem "igazi" diploma, és csak egy éves (olyan okj-szerű izé), de megint egy apropó gondolkodni. majd akkor ráérek szidni magam, mi a fenét gondoltam, mért lesz ez jó nekem, amikor éjszaka-hosszan kötelezőket kell írnom-olvasnom.

addig meg vicces, hogy megvan angolul a cévém, meg hogy le bírtam írni a semmit* tupírozva, és hogy motiválatlan ember is tud motivációs levelet írni, csak akarni kell. (érted.)

*jó, nem semmi, de azért egy helyen 25 évet mindent is csinálva után nehéz olyan Linkedin-szerű tervszerűséggel leírni a fejlődési egyenesem a talaj alsó szintjétől az égig és tovább. ez nem ilyen, csak az nem néz ki egy cévében szépen.

és _előző_ nap leadtam este a jelentkezést, még a leckekönyvem is megleltem és szkennelni is bírtam, együtt a (kétnyelvű**) oklevelemmel (**lehetett volna egynyelvű, és akkor az egész motiválódás is hiábavaló lett volna, de most jó, hogy annyi kínlasztással nem csak H lettem, de angolul is megírták azt a ficnit.)

amúgy még több hét, míg kiderül, mikor és mi lesz a szóbeli dumcsi, és hiányzik még az az el nem hanyagolható kis részlet is, hogy megkapom-e a 20+ezres tandíjfelmentést :) ha megkapom, akkor jó, ha nem, hát kár ("si non, tant pis" - by Amelie)

itthon újra

vasárnap este értem haza, 4 éjszakát töltöttem Barcelonában.

az a legjobb, amikor odamégy egy ismeretlen városba, nagyjából ismeretlen emberek közé, és azt érzed, ez itt jó. nem csupán, mert sajátosan szép, hanem mert minden olyan egyszerűen értelmes, okos, befogadó, semmi sincs túlragozva, de az, ami van, az pont az.

első nap rögtön belekeveredtünk egy nagyobb helyi tüntetésbe (lakásbérleti árak túl magasak), utolsó napon meg a katalán régijárművek ralijába - mindezt úgy, hogy a gótikus negyed közepén laktunk. bájdövéj a szállás, amit egy héten át foglaltam le, pont jó volt, szóval megérte a fáradozást.

nyilván megállapítottam, hogy ide menjünk vissza családdal, mert az lesz az igazi, de azért addig lenne egy-két elbeszélgetnivalóm magammal az állóképességemet illetően.

órák, gótok és alvás

 ma hajnalban úgy aludtam el, hogy egy porcikám sem hitte el, holnap ilyenkor B gótikus negyedében fogok aludni.

azt pedig végképp nem tudom kiszámolni, vajon, amikor visszaérek, addigra hány órára állítódik már át az óra :)

és ha esetleg ma épp minden sikerülne, azért elég sok minden fent van a listámon a fohászok között. lécci.

decemberi szokásos

na, minden évben kétszer írok, akkor ez most pipa. (hülye vicc)

a munkahelynyígás tavaly ilyenkor igazi volt. mélypont, döntő, aztán ott tartott valami mégis.
nem tudom, pontosabban nincs időm tisztázni, mi az tételesen, ami ott tart, de valami nagyon komoly balansz kell legyen, vagy csak nemakarás, de az megvan.

mondjuk nem lennék a saját kollégám jelenleg, mert mindig többet akarok minden helyzetben, mint ami adva van (képesség, akarás, akármi), és erről beszélek is, ami persze nem visz előbbre mégsem. lassan lassítok, na.

a gyerek sulija nem jófelé változott - igazi komoly csalódás. a hímpor hamar lement, de reméltem, hogy a hír meg a patina, meg a tanárok... és akkor mostanra (egy év 4 hónap múltán) két tanár nem bántalmazta még durván a gyerekeket a mindenkor adott tizenegyes szetből. ebben a suliban.
mondjuk amíg barátai vannak, és nem durvul el a helyzet a fiúk között, addig maradunk, aztán nem tudom.
g egyébként nagyon okosan látja a dolgokat, megnyugtató a helyzetlátása és a humora, de egy hónapja minden nap előtt elmondja, miért NINCS értelme aznap bemenni (felsorolja, 80% valid)
szóval ez szomorú és dühítő és tehetetlennek érzem magam (mert nem hiszek a magától fellendülésben).

egész évben rendet raktam meg válogattam, ez ilyen volt most. az is ilyen, hogy tulajdonképpen látszatja nincs ennek semmi, csak én érzem. (hogy nincs vége, azt is)
nagyon szívesen költöznék el vagy építenék még 2 szobát/verandát magunknak. nagyon szívesen lenne kutyánk. nagyon szívesen utaznék megint kicsit.(a napokban láttam egy zenét Szentpétervárral a háttérben - ott volna valami dolgom. de mi?

meg a London is hív.

Tihany-ihany-ihany

ott voltunk, és teljesen kisimultunk.
nem bántotta őket az allergia.

engem nem bosszantott föl (szinte) semmi.

anyukám is velünk volt - ez mindig non plus ultra a nyaralásban, látod, nyár elején is "hozzá menekültünk" a balatonparti tuctuctól.
(a szemközti, éppen tuctucmentes balatonpartra.)

mondjuk most két éjszaka nem aludtam a balatonparti tuctuctól, csak ugye az anyukám velünk volt...

amúgy ez tényleg kérdés:
elvonul az ember a város zajától. nyaralgat(na), alud(na) nagyokat, eszik nagyokat, bambul, meg minden. és akkor éjjel fél 3-kor még/már azért nem tud aludni, mert 2 km-rel arrébb az a kikapcsolódás menete, hogy még tart a révült szubbasszusos lötyizene. fölhorgadt bennem minden ébredéskor ébredés után másfél órával, hogy odamegyek, és megnézem, hogy hányan vannak a táncparketten, akik miatt 1-2 parti település végeredményben nem tud aludni.
azt persze értem, hogy ezeknek a szerencsétlen balatonparti településeknek jóformán semmijük sincs, amivel az ifjúság (egy szeletét) oda tudnák vonzani, de
de én jobb célcsoport vagyok,
szerintem
célozzanak
engem.

2x2

2x2 hét takonykór (halkan mondom) off, orfacsarás nyomokban.

egy családi ballagás rohanvást, de pipa.

egy sárga öv elérve, büszkeség, ügyesség, szupergyerek.

egy utazás a belgákhoz.

sok be nem fejezett munka. mint mindig.

egy látogató család hamarosan.

és így tovább.

hosszú

hosszú volt ez a múlt 3 hét

idevésem

ott ért véget a sztori, hogy 

hatszáz kilométer (d-be), pénteken megtettük, a tervezettől eltérően kocsival, kettesben, meglett az irat, éljen,

meg az is volt, hogy urológia, igen, szombatra meggyógyítottak, aztán vasárnap délutánra hasmenésem lett, mert én hülye, azt hittem, az antibigyó csak a rosszat javítja meg. ez persze a gyerekprogram közepén volt, így másfélnaposra csökkentettük g szórakozását. majd megtoldottuk egy éjszakai hányóssal fejfájóssal a részéről, így a kánikula hétfői napját gy-ben töltöttük.

így az utolsó kánikulai nap délutánján foglaltuk el kísérleti szállásunkat a Balcsinál, egyszer be is mentünk a vízbe, így az ideivel együtt elmondhatom, MINDEN évben átlag egyszer fürdöm a tóban. másnaptól kezdve eső és szél váltakozott, így kirándulgattunk. g beleszeretett Szigligetbe, végtelenül kiakadt, hogy csak egyszer mentünk. tavalyhoz képest (csak kézenfogva, félve, unszolásra ment magas helyekre) idén mindenhová jött, mindent élvezett.

minket Pécsely ragadott meg a legjobban, oda (is) még midnenképpen vissza kell menjünk - egy csuda.

a k-i szállás borzasztó volt, házibácsi feje fölött lakni soha többet, hajnalonta hányt, ezt mi két éjjel hallgattuk, nappal aztán esőben járkáltunk mindenfelé, így pénteken hazabattyogtunk, nem maradt több nézni- és elviselnivaló.

itthon várt a nyolcvanhárom kupac cucc a lakásátrendezésből, a tizenöt mosnivaló adag (ágyneműhegyek), a vasárnapi közös ebéd,

mégis minden olyan más volt - ez a nyaralás betegséggel, nyamvadással, rosszidővel együtt is élhetővé tette az életet, nagyon kellett.

***

a héten meredeken zuhant az energiaszintem, a munka mellett találtam 28 kg sárgabarackot, amit hagyományosan éjjelnappal lekvárrá főztem (idén 40 üveg, melyből sajnos 3 nyitva maradt... :)

***

g nagyon gyakran riad álmából (éjszaka első fele, kijön, rémült, nem ébreszthető mindig, de érti, amit beszélünk, megnyugtatom, pisil és visszavezetem), akkor kezdődött, és most ezzel megint beszedtem magamnak egy adag szorongást, nézegetem, mi ez, a háziorvos kiválóan beijesztett, én meg csak unom és unom és kívánom, hogy LÉCCI legyünk ezen is túl.

kérlek.