átfolyt

igen, a november átfolyt észrevétlen száguldással a decemberbe. (mondjuk arra emlékszem, hogy elképesztően mindig ilyen. mindig másért, de az eredmény és az érzés ugyanaz.)

most Brünn meg a szalagavató után próbáltam felvenni a fonalat, ami többnyire munkát jelent. összmunkahelyi értekezletre készültem, ott kikészültem (amúgy csak a szóvicc miatt írom, megszokható a hangulat), majd az itthoni munkákhoz fordultam, amikor úgy éreztem, nincs mit tennem (ez utóbbi természetesen megint vicc, csak nem olyan vicces vicc.) 

a könyvespolcomat nyár után most újra átporszívóztam, aminek nagyon örülök, a nyárival szemben most összesen volt 3 óra meló. ezek után úgy döntöttem, ha jól lesz az egészségem, ezt tényleg megcsinálom háromhavonta, valahogy megérdemlik ezek a könyvek és polcok. persze van még hátra polctakarítás, meg rendezkedés, de ez nem riaszt annyira, inkább csak az időt keresem hozzá.

a múlt hetem megint egy laza kis hárommilliós pályázat egynapos megírásával kezdődött hétfőn, majd kedden megcsináltam a heti munkámat lóhalálában, aztán szerdán elautóztunk Ljubljanába. még sosem jártam ott, sosem terveztem, hogy ott járok majd, éppenhogy csak készültem is rá, még arról sem volt fogalmam, hány óra oda kocsival az út. egy képzés volt ott, amire most az úttal együtt azt mondom, nagyon megérte, annyira lenyugtatott. mondjuk a téma is a kiégés megelőzése volt, amiben nem hangzott el túl sok újdonság, de lehetővé tette, hogy legyen egy kis időm eszerint átgondolni magam.

a város amúgy nagyon meglepett. szép és csúnya egyszerre, valahogy így fogalmaztam meg. persze a városközpont egy kis ékszerdoboz, még zuhogó esőben meg féligködben is, de minden de minden tele van grafitifirkálva ész nélkül, minden kis helyes utcácska. ami viszont végtelenül jóleső élmény volt (beleértve a kanizsai éttermet is) mindenhol kedvesek, közvetlenek voltak az emberek, puha meleg jó élmény volt így. 

jó, most még 2 hét egyfolytában munka lesz, aztán meg idénre szevasz, ne tovább.

eléggé várom, az idei évem rohanásból és önmagam összekapirgálásából állt, kellene már egy kis löket ennél többre. 

mivanvelem

hát - megevett a munka világa. az elmúlt hetekben még durvábban éltem meg, volt weboldalélesítés meg pályázat meg pályázati elszámolás meg projektek.

annyi mindent csináltam, és elég jól, és annyira jó lenne, ha átérezném. szóval most szépen apránként ránevelem magam a kifelére ebből.

azzal kezdtem, hogy szépen kivonultam 2 napra Magyarországból sógorékhoz egy kellemes társaságban. nem, nem bántott az sem, hogy este a szálláson először nem akartak beengedni a szobába. és az sem, hogy 2 napnyi gyaloglás után moccanni sem bírtam este.

és aztán a maradék 2 napban virágföldet szitáltam (egy mázsányit mozgattam meg), majd elültettem (mindig és örökké) a levendulákat, majorannát, kakukkfüvet (még egy kis mentára vágyom), és azt is kibírtam, hogy ezt követte egy merőben szokatlan izomláz (van izmom, nem sok, de van, jippí!)

szóval így a munka világa lassan ért csak utol, tegnap pl. összeomlott az új oldal, éjjelre értem oda, hogy szívósan kb. visszategyem, amit előző nap végtelen munkával odagyűjtögettem és elveszett... Sziszüfosz hozzám képest egy versenyló, na.

ja, és megtaláltam magamon életem első kullancsát vasárnap este. fél évszázad, és csak most? - gondoltam. szerintem a levendulával hoztam haza, azt ölelgettem fél vasárnap.