keletnyugat

no, ma gondoltam, akkor jobban szétnézek képzésügyileg, hogyan is állunk a dologgal.
először is szépen kiderült, hogy Nyíregyháza lesz ez a sokszor egy hetes "üdülés". miután ama városban én életemben egyszer a pályaudvarig jutottam (vonattal), majd hazamentem (Bp), nagyjából meglepetésszerűnek lehet mondani az élményt, ahogyan rájöttem, mert ugye azt hittem, Debrecen.
ez kifejezetten gáz is, minthogy senki ismerősöm nincsen ottan, így nem kis összeget kell tehát szállásügyileg elviccelnem. (ezúton is gratulálok magamnak)
aztán megtekintettem a kurzust. külön weboldala van. véletlenszerűen pedig a négyből megtalálható rajta mindösszesen a 2. szemeszter órarendje. és slussz. még a 185 oldalas kari szabályzat és leírás és képzési terv és egyebek sem tartalmaznak ennél többet (csupán annyit: rémesen büszkék magukra, hogy ezt a képzést ők megszervezhették) (de tényleg)
arra meg én vagyok büszke, hogy a párhuzamos német nyelvű képzésből az összes engem érdeklő részt (mínusz magyar nyelvű szakirodalom és cikkjegyzék) ától cetig le tudtam szedni. rögtön el is kezdtem gondolkodni azon, mi lenne, ha körbejárnám, távolságra ugyanannyi, hogy ott és nem itt. nem kevés nyelvgyak lenne. szépséghiba csak az ottani tömbösítetlenség lenne, miután hetente-kéthetente vannak ott órák.
hümm hümm.
hümm.

sokkal jobb

az sokkal jobb, hogy VÉÉÉÉGGGRREEE
moziba mentünk, és innen kívánom a következő oscartulajdonost: his majesty c. firt!
annyira jó film, hogy meg kell nézni! fölszólító mód, bizony!

jó a javából, ami egyrészt a színészektől van, aztán van egy csuda képi világ, maga a téma meglehetősen egyszerű, de kiválóan van felépítve, és csak izgultam és izgultam, pedig egy autó sem robbant föl, nemhogy lövés dördült volna. jah, hát persze, London is benne van.
kérek szépen még
1. sok colinfirth-filmet
2. egy példányban dévédén ezt itthonra.
*
és csak mint megjegyzés, a vonósos zene a trélerben az I am Dina c. film témazenéje, sok éve keresem a szerzőjét/címét, ha valaki volna olyan kedves, hogy megosztaná velem?

váhh blogok

van egy blogos, akit régóta el-elolvasok. nem kutatom, ki ő, hetente, kéthetente beleolvastam, viszonylag szórakoztató a stílusa, aztán egyszer valamiért kedvem szottyant kirakni.
most levettem jobbról.
még a nyáron akadtam ki miatta. írt valami olyat magukról, ami kontextusában nem illett a róluk olvasható addigiak közé, és rájuk sem vetett (objektíven) szép fényt. ennek megfelelően rátrollkodtak páran (igazából még úgymond igazuk is volt és még az sem volt troll, hogy egészen decensen fogalmazták meg, amit), hogy az, amit leírt, az bizony nem szép dolog.
az én kiakadásom az ő reagálására történt meg. nem írtam neki, mert erről mit és minek írna az ember egy ismeretlennek. kiváló agresszivitással rávicsorgott a kellemetlen véleményt fogalmazókra, begyűjtötte közben a nyalikat a nyaliktól, és pár hétig sértődötten duzzogott. már akkor sem értettem, mire ez a nagy égszakadás-
aztán most szépen szó nélkül zárt lett, miután pár napja elővette ezt a témát megint. hát akkor innen küldök egy agyőt. a veszteség szót akkor használnám, ha válaszolt volna a lelkes kommentemre az általa publikussá tett 100-as listájára anno, talán annyit hogy aha még egy vadidegennek is írunk.
amúgy a zárt-nyílt blogolás kérdését nem érintem, teljesen mindegy, részemről, ki mit preferál. szerintem egy ponton úgyis el kell dönteni, hol elég a kandi tekintetekből.
és ezért jó sokat puffogni és kevésszer írni, mert így a látogatottsággal és a trollokkal sem kell sokat törődni.
na jó, vicc.
de az a vicsorgás, az nem volt vicces.

gúgli

hááhh, már MEGINT a gmailből tudom meg, hogy odakint milyen idő van. (helyi időjárást jelző hátterem van).
mondjuk itt bent is érezhető, mert én, végtelenagy, egy hirtelen indulatomban kinyitottam azt a Másik Erkélyajtót, Amit Nem Kellett Volna (két ajtószárny külsője), amely becsukódni semmilyen noszogatásra sem hajlandó, így hát érzem a csontjaimban is, amit már a csontjaim is a csudába kívánnak, miszerint
megint
esik
a
hó.
és holnap reggel mi gyalog kell oviba menjünk.
mondjuk akkor meg mit keresek én itt.
ma jelentkeztem egy egyetemre amúgy.

tiggr

hát az úgy volt, hogy megérkezett pénteken a Festék.
mióta festék akad a kezünkbe, g nagyjából egyszer sem hagyta ki a könyékig festését magamagának, így hát nem volt kérdés, mennyire gondolja komolyan a farsangi jelmezének alapvető elemét (miszerint szerecsen hmmhmhhm, titkos, nemmondhatommeg), azaz arcát barnára festeni MUSZÁJ lesz.
így hát hosszas tépelődés után neten rendeltem egy készletet, s pénteken a doboztól nem volt lehetséges elterelni a figyelmét, hát megígértem a szombati arcfestés-dzsemborit.
ő választotta a próbaarcot, ez lett:

aztán az volt, hogy alvás előtt le kellett mossuk, és nagyjából alvás utáni első perctől kezdve lettem azzal nyúzatva, hogy hát akkor ide a következő arcfestést.
ezt sikerült egészen ma délelőttig bírnom:

lássuk be, egészen megérte a fáradtságot, noha
1. a vidámság egyértelműen a mobilom kattintóhangja okán adott
2. e másodikat senkinek nem akarta megmutatni, így hát elég nehéz volt minden "másvalaki" feltűnése a közelünkben (lásd mondjuk dédi) (hátunk mögé bújt NEEENÉÉÉZZZ, NEEENÉÉÉZZZ-t visítva)
3. minden létező ruha ujja festett lett rajta továbbá, thx2 orrtörlési szokások,
4. de hát annyira örült neki.

szombatok

nohát.

az úgy van, hogy egyre érvényesebb tendencia lett nálunk a 'nohát, szombat, húzzunk itthonról'-programsorozat.

amíg az angolnak nevezettet nyűttem, családom férfitagjai együtt múlatták az idejüket. jártak a városligetben, a városligetben, a közlekedési múzeumban, a városligetben, meg persze a kopaszi-gáton. és persze fotóztak közben, meg cukrászdáztak, meg élvezték egymás társaságát.

most pedig, hogy egyes szombatjaim felszabadultak, szépen folytatjuk ezt a csudát.

múlt héten "nagival" 'eggütt' meglátogattuk a zállatkerti medvéket (lévén medveünnep), _nem_ festtettünk medvepofit magunknak (noha ez lett volna a fő cél, hogy megyünk, hosszú történet), de láttunk jégenrészeg pelikánokat, csótányokat, szomorrszarvút, szerencsétlen hasmenős zsiráfot, kettő óóóóóriási elefántpopót (evés előtt érkezvén semmi egyebet nem voltak hajlandóak mutatni szegény látogatóknak), meg még láttunk (egészen pontosan véletlenül) egy harmad bozontos piszénpisze medvehátat a nyilvános 11-kor etetjük a medvéket, ezért tapadjon mindenki a kétnégyzetméteres ablakra-program keretében, meg még mindig megvan a süsü hiéna ("...hülyén a hiéna..." rímhányó, megvan?).

egy szó, mint száz, a villamosozás, földalattizás, buszozás, metrózással kiegészítve remek szórakozás volt.

ma meg farsangféléztünk a millenárison. véletlenszerű rátalálásból lendületes indíttatással (mellette volt ez a magyar ízek vására) (tú in van, juhhé) elrángattuk magunkkal ismét nagit.

az eset pikantériája, ahogyan tegnap végre megérkezett a rég áhított arcfestékünk, tehát a túrára indult két felnőtt, egy nyugdíjas, meg egy TIGRIS. (igaz nyúltigris, mert minden, arcát illető járókelői lelkendezésre a főzavarban lévő elbújt mögém)

egy szó, mint száz, a mi arcunk lett a legszebb a házban, fakanálbábúkat is készítettünk, népiizét is láttunk, meg még az ízek vásáráról is lemondtunk lévén 1900 ficcs a belépő (perkopf), amiért ingyen kóstolhatsz benn (brühühü. itthon várt az (ingyen) bableves-fánk kombó, ajh). gyermekkel egyetemben szépen elfáradtunk.

így megyen ez mostanság.

"africa sings a new song"

az van, hogy ebben a zenében nem a zene jó, az igazából átlagos. ebben a zenében az a jó, hogy emeli a lelkem. és hát az már hogy ne lenne jó.

hát akkor egy kis ZENE

a shakira wakawakájában tűnt föl a csajszi (zolani mahola - freshlygrounds), a werkfilmben meg a neve bukkant föl, rákerestem, erre mire bukkanok. juhhuj, hívnám meg ide, énekelhetne itt, örülnék, melegedhetne a szívünk.

hátulról fejbe

valami olyasmi, ahogyan elmennek mellettem a dolgok, emberek.
gondolom, mások is így vannak ezzel, vagy nem.
egyik sem jó nekem. sem nem vigasztal.

és egyébként munkarohanás van, koncentrált napok többnyire, inog alattam naponta a talaj rendesen, állandóan kevésnek érzem magam.
egyébként még az van, hogy a maga kiscsoportos módján az egyik ovistárs b@szogatja g-t, lassan negyedszer szóltam az óvónéniknek, szerintem most még kinek szóljak. anyukájának? milyen az, hogy hazajövök, és az esti nyugodjunk-le együtt helyett egy frusztrált és egyik pillanatról a másikra bőgő vagy éppen öklöző gyereket kell kezelnem. egy keresztény oviban egy keresztény család gyereke miatt. g egy kisnyúl, honnan tudjam megtanítani neki, mit tegyen, ha egyszer hátulról verik fejbe. (konkrétan ma ez történt)

ja, nem mondtam, hogy a hátulról fejbeverést mi, a szülei sem tudjuk kezelni. sem a hát akkor inkább védd meg magad-szituációkat.