onlájn plusz

az onlájn egyébként nekem bizonyos értelemben bejön.

pl. ha suliról van szó - szülőként messze a legtöbb szükséges infó lejön az egyes tanárról, valamint annak működéséről, mint a jelenlétiben. ez önmagában rémesen uncsi lenne, de kiegészítve egy kamasz éles szemével voltaképpen szórakoztató, egyszersmind tanulságos. pl. mit gondoljon a gyerek arról a tanárról, aki egy nyelvet prímán megtanít, miközben úgy ripakodik rá a szolgálatkész kamasz osztálytársra, hogy "téged a kutya se kérdezett!" - erről prímán lehet tehát beszélgetni ad hoc, nem kell megvárnia a bántalmazó munkatárs/főnököt, hogy ezt is eltegye a kamrapolcra, ez meddig és miért és miképp viselhető (vagy nem).

meg azért ugyanennél a példánál maradva - sokkal hamarabb felmérhető, ha egy vagy egyes helyzet(ek) szorongatják - nekem ez fontos, mert ha valaki ilyenre hajlamos, akkor annak meg kell tanulnia azt kezelni, emlékezni korábbi sikeres megküzdésre, és ebben én pl. nagyon örültem volna, ha lett volna legalább egy szülőm, aki csak részben de rendelkezésemre bocsát ilyen témában figyelmet, gondot, rágódást...

és az online azért is jó, mert a hómofisz egy kicsit ránevelt arra, amit a rohanok-jövök-megyek + mindenre egyszerre gondolok (azaz semmire sem igazán) helyett belekényszerített a kb. elrendezett hetekbe. időnként megborulok, mert persze a szabadidőmet nem szervezem be, és akkor nincs is, meg mert túl sokat kell várni másokra, akik nem látnak naponta, tehát nem is vagyok szerintük, de alapvetően elég sok külső-belső szükségtelen stresszt leszed ez a munkamód. kíváncsi vagyok, tudok-e ebből normálisan visszatérni a szaladgálós énembe. szerintem nem. és nem is akarok. (azt mondjuk eddig kábé hetente magyaráztam bent is dolgozós kollégáimnak, hogy ha kellek, vagy valami funkció úgy jobb lenne, szóljanak, bent töltök napokat, de hát nem szólnak, és hát ez van...)

és szeretem azt is az onlájnban, hogy egyik nap kiderül, hogy nagyon kellene valami ("elavult" telefonra tok, melaszos barnacukor, egy kémia feladatgyűjtemény, vagy valami egyéb szösz), és akkor nem azt kell elkezdeni tervezgetni, hogy mikor veszek ki szabit és járom végig a boltokat/antikváriumokat, bioboltot, ami mindentől messze van, hanem felpattanok a netre a telefonon (!) és 4 perc múlva kosárba teszem, és jó esetben 48 órán belül a futárnak kifizetem, ami éppen kell. ezt egyben amúgy megszoknom is nehéz, én még ott élek, a Szíriusz kapitányban meg A kék szigetben, szóval csoda, és értékelem.

rencer az onlájnoktatásban

hát a rencer, na az kéne nekünk, most, hogy új rencer van, vita nincs.

múlt csütörtök-pénteken egyszer csak elszállt a maradék agyam, mert a gyerekem, akire ráömlött az úgynevezett szünet utáni online "oktatás", ám folytatta a tavaszi szünetet suliidőben is.

És ez azzal járt, hogy egy gyors péntek esti fejszámolás azt súgta (képzavar), hogy akkor most elordítom magam, és a hétvégét betáblázzuk tanulásügyileg. mert azok a nők és férfiak, akik tanárként most totál odavannak, hogy micsoda meló ez a krízis, NEKIK, na ezek akkora cukifejek voltak, hogy gondolták az alábbiakat:

- miközben Apa elment dolgozni, mert az ő szektora pörög,
- miközben Anya itthon van, ergo a 8-10 órányi hómmelója mellett inkább csak lábat lógat (vagy ahogy a Trump-csaj jelezte, Homéroszt olvasgat), ezért

- nyugodtan feladhat minden napra 1 órányi matek új anyagot, amit elég elolvasni a könyvből, kimásolni (B+) és megoldani 3-5 példát, miafrancnak járnak ezek suliba, órára, ha ennyi elég?
- feladhatja nulla kompetencialapú oktatással a 2 felvételi feladatsort 45-45 percben, majd javítani (megoldókulcsban a levezetés annyi, hogy a) 2 - a többit Anya úgyis tudja magyarázni (20/19-et amúgy igen), majd szó nélkül leosztályozhatja...

- (amúgy Anya mellékállásban lassan bekéri a matektanár fizupapírját)

- nyugodtan feladhatja Mo. vízrajzát, mert azt majd egyszer (nem most ugyan), de meg kell majd tanulni (ez 4 óra meló volt neki) (és nekem, amíg megtanultam az office lens-szel bármit készíteni)

- nyugodtan írhat 4*8 A4 oldalnyi emailt arról, hogy mit NE nyisson meg a diák, csak ha akarja, de 5. hétre legyen szíves 3 nap alatt írni BÁRMIRŐL EGY FOGALMAZÁST ÉNEK tantárgyból, amit nem kellett sem elolvasni, sem megnyitni (mi is az, kérdeznénk)

- elkészítheti mára (vagy holnaputánra - ugye ez egy lebegtetett határidő volt egyik posztban ez, másik posztban az, csak precízen, mert csak 10 tantárgy van) a makettet (3 hétig nem volt "ihlete" - ezt most akkor meghoztam, Anya, a múzsa csókja, képzavar, új mellékállás)

- nyugodtan elszúrhatnak ofőóra néven 45 percet minden hétfőn csetszobás képernyőhöz kötéssel, egy ötletem sincs, mi a célja ennek, hacsak nem az önáltatós dokumentáció (kréta, diri, többi tanár, hogy "milyen jól megy") - egy. darab. értelmes. mondat. nem. hangzott. el. 5. hét. alatt. - még a közösség érzése sem, mert háromszavasnál nincsen hosszabb hozzászólás, és az sem kongruens.

- és így tovább-

szóval a tanulság:

rencer kell.
legalább nekünk.

így holnap (két teamem között) órarendet készítünk, és időpontokat rögzítünk. neki, mert nekem csak a nonstop megy.

és ma megint kimásoltam a leckéket, kinyomtattam, mert lusta dög, plusz fingja nincs, hogy is kellene ezt, ez derült ki.

*******

és csak így érzések szintjén énközlés:

iszonyúan fáraszt amúgy ez a randomizált online nemoktatás.

elküldeni emailben a tananyag címét és 4 feladatszámot, egy tesztlapot a nem megtanított nyelvtanról, egy másolni való szöveget, vagy egy vaktérképet, hogy mindent jelölj be és ppt és pdf és hablaty, ha van kedved, de határidőre - az NEM online oktatás.
(kettő kivétel van amúgy a 11 tantárgy között, ezeket a nőket az erőfeszítésükért értékelem, ők tartanak időpontban online és offline órát, BESZÉLNEK a gyerekekkel, aktivizálják magukat és őket)

...
bájdövéj ének fogalmazás?

i < 3 matek

a mai matekversenyre totál nyögvenyelősen tudott készülni.

azt hiszem, csak ma, utána, amikor dumáltunk a feladatokról, akkor tudtam végre átadni neki az infót, miért volt olyan fontos, hogy menjen, és előtte készüljünk együtt, s hogy mi bánt abban, hogy ennyire nehézkes volt mindez (a feladatsorok 25 feladatból állnak, ebből van 10 könnyű, 8-10 könnyű, de ravasz, és 5 nehéz és ravasz feladat - átlagosan 17-18-at megcsináltunk együtt, vagy csak ellenőriztem, de minden sorozatban mindig kihagyta a 5-7 ravasz vagy nehéz feladatot)

egyáltalán nem érdekel az eredménye a versenyen, minden esetben a gondolkodásból kihátrálás volt, ami mérgesített. szerintem nem jó kihátrálni a gondolkodós dolgokból, és ha már valamin, akkor az legyen egy jó valóságtávoli, de gyakorlatias logikai, kombinatorikai stb. matekverseny-feladat, aminél a valóságtávoliságot tetézi, hogy 5 megoldás lehet csak...

azt éreztem a végén, hogy ráérzett, mit makogok. talán jelent valamit ez neki is, nem tudom.

az mindenesetre kiderült, hogy legalább én szeretem a matekverseny-feladatokat. hihi.

emberes

130/142 pont - felvették.
innen nézve egyszerűnek tűnik, de nem volt az.

nagyon, nagyon ügyes ember ez a gyerek.

értékelési rendszer 2

amint azt írtam tavaly (milyen jó ilyenkor a ritkánírás, csak le kell tekernem egyet :), hűen elveihez idén is értékelt G. most már (második 2. félévtől ők is jegyet kapnak) jegyeket adott.

meséltem, hogy talán egy 5alá lett, és mindenki minden másra csak rosszabbat kapott?
reális, de nagyon szigorú értékelő, sajnos a szívem mélyén egyet kellett értsek a tűpontos értékekkel (jó suli, meg több jó tanár, de szaktanári rendszer alsóban (!), és nincs felügyelve egyes tantika, szóval reális).

persze azért elgondolkodtattam a hátterén az ügyeknek, és annyira bírom az okos fejét, ahogy értette is.
jobb jegyet nem adott, de értette :)

csalódott-e vagyunk

g egy kicsit csalódott, vagyis inkább állandóan. állandóan mást akar. mindegy miről van szó, de más legyen. ez amúgy tisztán jól is esne, ha nem éppen az alapbénaságokról lenne szó: éppen most kell reggelizni, ágyazni, öltözni, fogat mosni, stb. de de.
meg a képernyő... a képernyős korlátozás oka elsősorban az, hogy megfájdul a feje, ha egyszerre sokat nézi. ha nem a feje fájdul meg, akkor és/vagy rosszat álmodik tőle. vagyis nem minden képernyőtől, hanem az ellenőrizetlen tartalomtól. múltkor pl. a lucky luke rajzfilmektől. ha ott vagyok, mumus vagyok, mert 1. vagy nem nézi 2. vagy nézi, de én is vele. és akkor megbeszéljük. viszont amikor nem vagyok vele egész nap (ti. én itthon egész nap dolgozom), hanem anyósomékkal van, olyankor (ha nem szólok naponta, de tényleg) a gyermek a tévé nevű villanypásztorral van egy helybe szögezve akár két órán át. a héten azt csináltam, hogy véletlenül pont mindig volt valami halaszthatatlan dolgom, és pont "meglepődtem", hogy mit néz és olyankor. (rühellem a játszmázást, de ez ilyen.) az egy tegnapelőtt nem tettem, olyan is volt az éjszakánk.

na szóval csalódott, mert mindig van valami vita. de ha szólok, akkor az a baj. ha nem szólok, akkor meg olyanok jönnek létre, mint ma, törvényszerűen, hogy kilépek a szobából, egy percre rá pedig üvölt, mert a fejét teljes erejéből a polcba vágta az ágyunk fölött. az az érzés, amikor szaladok be a szobába, nem tudva, mi történt, az éveket vesz el tőlem, mindenkor. ja, hogy tízmilliószor mondom naponta, hogy nem ugrál az ágyamon, és ja, csak nyolcszor szóltunk, hogy a rohadt meleg és nagy takarót ne tekerje magára már csak a meleg miatt se... annyira gáz, ahogyan egyik pillanatban a három-, másikban a tizennégyévest hozza.

és természetesen az örök nyünyü: hogy eszköztelen vagyok. büntessem? hát ő pont egy olyan, aki tudja, hogy visszabüntetni úgy tud, ha ő _továbbbünteti_ magát. (hívjuk önsorsrontónak - erről már beszéltem vele párszor, még nem érti, miért ne, és nem tudja, hogyan ne, szóval csinálja tovább).
vagy dicsérjem? annyiszor, amennyiszer nem szégyellem, teszem, tesszük, de kevés. néha nem értelmezhető. ha pl. gyors valamit próbálok elérni nála. mintha ez lenne a mottója: "lassan, az én tempómban, nekem most ez a dolgom". na persze, ebben a világban ez csuda realisztikus ideológia.

szóval harc, harc - kis platókkal, ahol szeretet, szeretet.

ká-rá-té

g versenyen volt, ebből először, meg úgy versenyből először, és nem nyert, persze, de a megkönnyebbülést a gyakorlat után - hát azért már megérte.

a csoportjában ő volt az egyetlen fehéröves, és ügyes volt, na. :)
csütörtökön lesz még egy  menet, övvizsga. 

mindig nagyon ideges az ilyenek előtt - kíváncsi vagyok, ezt suliban hogy viseli majd.

telik, szalad

brutális gyorsasággal telik az idő, közhelyesen.

három hete iskolás, szereti, unja, élvezi, utálja, mikor melyik napszak van.

múlt pénteken bandukoltunk haza (hol rohan előttem két méterrel - valakitől látta egyszer, hol nyolcvanszor szólok, de akkor is inkább hátramenés, mint előre - ez a saját tempója), szóval mondja nekem (kérdés nélkül): "anya, én nagyon szeretem az iskolát". szívem repes. majd: "anya, figyelj, játsszunk ma évnyitósat, holnap meg legyen iskola, tudod, olyan rövidített órákkal!" (anyám - gondolom, megy hogy cuki. de azért lebeszéltem.)

reggel viszem, délután többnyire én hozom, leckét írunk, megbeszéljük, az ebédet rendszeresen elfelejti, mi volt.

felváltva ülnek lányok és fiúk, ő a szomszédokkal angyalian cuki (egyik kislány múlt hét elején homlokához dugta a homlokát, úgy mondta, hogy szia, g!) (másik kislánynak ma a fejére tette a szekrénynél az ellenzős sapit) (tud valamit :)

már túlvagyunk egy enyhe köhögősön,
már jár karatéra,

nem jár kokasra, énekkarra és bábra,

és fog járni németre, amit valamiért nagyon fontosnak tartok, de nem tudom ezt a réteget itt kifejteni, egyszerűen "kell"nek érzem,

már nincs reggel gombóc a torkában a suli miatt, a "begyulladás" is elmúlt.
de már simán minden reggel hozza a "ma ne menjünk suliba"-féléket,

és lassan második hónapja hárítom el angyalkák nevében is a karácsonyi ajándékkérelmeket.

*

úgy nő, mint a gomba.

leszálló

na igen, 

most már minden nap tartogat valami meglepetést, de tényleg, minden nap.

szerdán nem volt netem.

csütörtökön nem kaptam választ, így nem válaszoltam.

pénteken az ebédembe gyalogoltam bele.

szombaton g-vel vesztem össze két hét nemláthatás után. (szerzett nekünk nyárhosszig tartó projektet, mert nem fogadott szót)

vasárnap már csak pihegtem

de hétfőn belecsaptam a munkalecsó közepébe, nem megoldható, csak elengedhető kifejlet okán.

ma egy családi barátunkat veszítettem el munkaösszeveszés okán.

holnap szerintem a szabadtéri (amúgy is minden oldalról necces) programunk alatt tán csak nem égszakadás lesz.

ezt a hetet szerintem nem érdemes tovább izélgetni, javasolnám a vasárnap estével folytatást.

nem viccelek!

sulikör 2013

nyomozóénem a hétvégén jó koncot talált, a változatosság kedvéért még (talán) időben - a sulikérdésnek estem neki. 

van ugye ez a részképességizé, amit ugye a tornával kívánunk javítani, de most éppen a suliválasztás szempontjából kiesett a koncentrált figyelmet elváró direkt zenei vonal. noha dallamot elsőre visszadúdol, ha már szöveg is van, vagy kellene egy kis ritmus alá, egyszerre nem megy. persze az is van, hogy a szöveg megy (idézetek második olvasás után, és rámszól, hogy nem az van odaírva), kívülről, de kérésre az sem feltétlen akaródzik :) legalább eggyel kevesebb.

van ez a metekdolog, ahogyan kettesével, ötösével, tízesével számol sokat sokat, most éppen a felbontással bíbelődik, ahogyan összead, időnként szoroz egy kicsit, én meg persze így hívom, de neki játék. múltkor kiszámolta, hogy 15 évvel ezelőtt milyen év volt. (ahh, a londonos év.)

vannak a betűk meg a szavak, meg hogy elolvassa, vagy éppen leírja, ami eszébe jut. nem adom a kezébe a könyvet, hogy olvassa el, sőt, de mégis rajtakapom, hogy a nagyobb méretű írásokat silabizálja, és annyira cuki, ahogy sikerül is.

angoloznak hétfőnként ovi után, azt is szereti, érti, hogy egyes szavak máshol másképp vannak.

s miután szenvedélyesen térképeket nézeget, előfordulhat, hogy karácsonyra innen-onnan Balaton meg Budapesttérképet kap majd. szomorú csak az, hogy ilyen térképek papíron tíz éve nem jelentek meg újra... 

szóval egy nagyon is érdeklődő gyerek,
én meg egy nagyon is elvárós anyuka, tele vágyakkal,

meg van itt ez a figyelemizé, amivel naponta összefutok az életünkben, és most először mondom azt, hogy habár egyes helyzeteket intuitíve kiválóan oldunk meg, azért mostanra sokszor érzem, hogy hiány van a repertoárom/unkban, kellene az utánpótlás.

azaz valami ilyet keresgélek, hogy okos és "tanult", miközben vannak fejlesztenivalók rendesen, szóval jelentős differenciálásra szorulna, amit persze az iskolának / tanítónak kellene tudnia még, milyen módszerrel...

szombaton volt a művházban egy sulibemutatkozós nap, ahol a fele kerületi iskolák fele tanítónénijeit kikérdezgettem, nagyon hasznos volt ez a dolog, de sajnos két suli kimaradt, nagyon is bánom most. arról a suliról pl, amire eddig azt gondoltam, mégsemsemmiképp, ott egy meglepően karakán, koncepciózusan csoportbontogató tanítót találtam, amitől most kicsit visszatért a kedvem a suli fontolgatásához.

szép hosszan ennyi, jó lesz, ahogy lesz.

tornás beteges útifüves leveles

nahh,

az úgy volt, hogy elmentünk a bhrg-s nénihez, akinél végre kiderültek dolgok.

szóval már hónapok óta gyötröm az agyam, hogy nem, nem stimmel az, amikor a gyermek vasárnap este már a pénteki úszástól szorong. nem, mert úszá nélkül megáll az élet, csak mert szorongással, rögeszmésen rossz az élet, azért.

volna most egy sor egyéb, ami mér kezdett zavarni abban, amit és ahogy G csinál / nemcsinál, és egyre több dolgot tettem föl a polcra, amikről nem bírtam eldönteni, hogy azok
a) természetéből fakadnak, mindenkinek vannak heppjei, neki is lehetnek, hagyjuk
b) genetikus adottságok, egyes dolgokat ki fog nőni valahogy (de hogy és mitől?), x is ilyesmi a családban

c) kicsi még, majd megtanulja ezeket a dolgokat valamikor később (de mikor / kitől?)

d) valami nem stimmel, de mi. 

az úszásból indultam ki. az nem igaz, hogy egy vizet szerető gyerek, aki a haverjaival van együtt, nem csúfolják, nem nehezek a feladatok, plusz még ott van a Budapest egyik legszívderítőbb úszómestere, és ő mégis minden pénteket végigbőg, szétizgulja magát, haditerveket eszelünk ki, háromutánlegó, és mégis mégsem.

akkor jutott eszembe a korábbi úszásos bhrg, elkezdtem keresni a közleben, mert az egy játékos, mozgásfejlesztő, vízbenmozgást segítő cucc. nem volt a közelben, de a bhrg alapítvány oldalára ráleltem, és akkor ott jött a megdöbbenés: az 5-7 éves tünetek szépen leírták G-t, ahogy és amit ő szokott / nem szokott.

semmi különös amúgy, minden ilyen mondat kábé a 4 fenti verzió egyike is lehetne, de egyszerre mind annyira egyértelmű volt, legalábbis egy felmérést megcsináltatunk, aztán meglátjuk.

és múlt héten - hála Istennek - egy sokkal közelebbi helyre tudtunk elmenni, és "felmérettük" a gyereket, és nagyon, nagyon tanulságos volt.

nagyon.

van egy pár visszamaradt csecsemőkori reflexe, sok féloldalassága , egy sor fontos nemmenős dolga, amikből egy sokkal telejsebb kép állt össze, sürgető is, magyarázó is.

és tényleg az van, amit gondoltam: az úszás víz része teljesen oké. a gond a sokfelől igényelt figyelem kihagyása. vagyis miközben fönt van a láb a "levegőben", tartani kell a gerincet egyenesen, miközben valami mozgást kell folyamatosan csinálni szabályosan, miközben fröcsköl a víz, miközben X bácsi magyaráz, miközben fázik, na ez az, ami organikusan nem megy neki. és ettől kudarcot él meg, és ettől (vagy emellett?) nem kíván újra nekifutni.

egy szó mint száz, kaptunk egy tornasort, melytől mindketten(hárman) ki fogunk purcanni hamarosan,
most

azonban

kaptunk egy kis fórt, minthogy egy fura vírus támadta meg, mely ugrálás-futásra lázat aktivizál.

mind a betegséget,
mind a torna szükségességét utálom,
monnyonle.

de azért legalább tudom már, kábé mi van, ez mindig jó.

gondolatok

Anya, nagyon szeretlek! - bújik. - én is Téged, drágám. (mindig előbb mondja, gondolom) - kibontja magát az ölelésemből. - Te egyszer meg fogsz halni - néz rám, szemét elfutja a könny. - hát majd egyszer, de nem most tervezem - próbálom elvenni az élét a ténynek.
ez is eljött.

fog tün dér

kipottyant az első foga. 

már most röhögök, ha eszembe jut, megkérdik, hogy esett ki, beleharapott valamibe?

igen, mondanám, belém.

szépítem: (most) tényleg csak játszott.

álom álom abszurdum

nahh, csakhogy a belső zajlásokról is álljon itt rövid érintés:

természetesen ki volnék akadva. mondjuk szerintem jogos, de ugye mindenki szíve-lelke rajta, hogy érez. én így. márminthogy a mostani sulis változtatásokról. már megint minden alja felülra, hátulja oldalra, teteje sehova (sem) került: minden kötelező, és majd a tanár / igazgató / senkiakárkiszámunkra eldönti (mint idén az oviban maradást). és persze egész nap, mert a család az nem ért gyerekneveléshez.

szóval a lényeg, újra felszínre törni vágynak az álmaim az otthonoktatásról.

és ahogy morfondírozok ezen, rájöttem, hogy életem egyetlen valódi értékes tanulási periódusa, ami esszenciája volt a személyemre szabott minőségi tudásátadásnak, 

dobpergés,

a  nagyapámmal töltött idő

volt.

tízévesen három hónap + 2 év suli melletti oktatással b2 nyelvi szintre hozott föl. a három hónap után amúgy két évnyi anyagból vizsgáztam, és a következő években voltam és maradtam szerényen a németes osztályelső...

hihetetlen ez micsoda érték. írjam ide, hátha. hátha. 

hátha.

két napja

két napja a gyárban, ez mindig érdekes élmény. noha a hosszúhétvégék kihúzták még anno nálam a gyufát, vagyok oly ambivalens, hogy a rövidheteket meg nagyon bírom.

jövő héten ovi, nem lesz új, ahogyan az ovi keltette őrületre kell berendezkednünk, a szónak abban az értelmében, hogy gyermekünk mint szivacs él és működik, estéinket a naponta magába szívottak kiengedtetésével töltendjük (mint mindenki, nyilván), úgyhogy kézre kötést föl, suhh suhh suhh, edzem a lelkem.

tervbe vettem a hatéves oltást, meg keresgélni kelletik valami jó sportot is. meg jó lenne valami heti egy alkotás is - nagyon sokat jelentett tavaly is a pszichomókus néni művészetterápiája, idén ezt a részét szívesen venném.

pénteken állatkertben voltunk (még működik a diákigazolványom, így ezerrel használom is mindenhová) kettesben - végigcsicsergtük a napot. tiszta szerencse, hogy innen, ahol lakunk a park olyan állati messze van, plusz hogy minden jármű terelve és pótolva járt: így trolin kívül tényleg mindenfélén utazhattunk, és legalább egy van közülünk, aki ezt csúcsra élvezi.

ez amúgy cuki.

azt pedig még jobban élvezte, hogy neki napijegyet vettünk a békávéra, nála jobban csak a kallerek és ellenőrök voltak elolvadva, hogy NEKI VAN JEGYE. (én kevésbé, de ez ugye attól van, hogy aránytalanul drága a lelkiismeretes élet.)

múltjelenjövő

annyira kellett röhögnöm, beleolvastam pár régi posztba, és minő csoda, ezek nem változnak.

csak most már tud beszélni, és megmondja, én meg igyekszem nem árulkodni, de

minden

pontosan

ilyen.

háháhá-

könyvkönyvkönyv

fesztivál, menni kellett, jó volt. családi programmá nemesült, így az élmény tripla, nekem még mindig izgi, a többiek meg szeretnek, és még a nap is (nagyon) sütött. és énekelt a palyabea.

az viszont tény, hogy idén bevásárlócetlivel mentem, ami a szó szoros értelmében röhejes, viszont felettébb hasznos, ha a többi kettő motivációja elsősorban az, hogy szeretnek. megvettem hát a Pi életét, meg kettőt g-nek, meg kinéztem párat a gőtééktől (meg azt is megtudtam, van e-könyvtáruk, juhhé) megjelent a Titi folytatása, azt még tartogatom, mert helyette találtam egy aktuálisabbat, a sötétségről.

a legbizarrabb élmény a PIM-nél volt. vettünk egy Nemesnagyágnest, meg egy Radnótit. hűtőmágnest g-nek. olyan posztmodern élmény volt.

gyerekek gyerekek

a kölök nagyon nagy lett hirtelen, ötésfél is elmúlt, naccsoportos (jövőre is erre ítéltük, úgy kell neki), ezt a kort a már említett fantáziavilág mellett spirális rendszerességgel belengi a prekamaszkor szele.

a kamaszkort minden bizonnyal nagyon fogom utálni, de legalább edződünk.

igaz, mostanában élem meg azt, hogy nincs elég fantáziám, kreativitásom vagy energiám (szimultán és/vagy egyik), és helyenként totálisan eszköztelen vagyok a nemakarással és nemcsinálással szemben-

ma pl. a Második Nagy Bolti Háborúnk alkalmával jöttem rá, hogy a régen fegyelmezett gyerekem teljesen kihagyja már ezt a tárából, egyszerűbb azt tennie, amit a kedve diktál. és ettől majd minden teszkó közepén szembesülünk a seggemnek ököllel rontó gyereket neveli anyja-apja képpel, amitől testenkívüli élményszerző révén egészen moziban érzem magam, nem normális, ahogyan ez van, nem stimmelünk. 

túl sokat van nélkülem, ez tény, túl sokat az oviban a gátlástalanul autisztikus csoporttársával, túlontúl másoló típusú személyiség, és túlontúl hat rá az a rokon, aki tőlünk, felnőttektől feltétlen tiszteletet vár el, míg g gyakorlatilag (szépen mondván) pottyanthat a kobakjára, ütheti ököllel, mondhat neki NEMet, nem probléma.
"rosszcsont vagy - mondja mosolyogva"

ebben egyáltalán nem elhanyagolható, legnagyobb tétel továbbra is a közösen töltött idő csekély volta.

feladat tehát adott, a három említett tulajdonság újbóli növesztése, és sok-sok idő töltése.

argh.

mi van mostanában - kérdezhetnéd

csak úgy címszavakban.

- hát meglett egyszerre a két (befejező) félévem. ez jó azért.

- viszont nem lesz meg mostanra a szakdogám.

- az egyetlen maradék nagyapám elhunyt.

- letottyant a munkamotivációm, és az nagyon gáz. háromméteres lelki meg fogható hótorlaszokkal küzdök ebben évek óta, időszerű volt már ez is. még nem tudom, most ezen hogyan leszek túl.

- mindhárman betegek lettünk, egyik az egyik keringő izétől, másik a másiktól, én mindkettőtől, csak nálam még mindig tart. most épp köhögéstől robban szét a fejem félóránként.

- a köztársasági elnök pápaválasztó főműsoridőben váratlanul kiírta magát az én közjogi méltóságaim sorából.

- g sztárvórszőrületben él, meséiben keveredik a rendőrőrs, a hólapátolás, az űrhajó, meg joda. mindezt pedig olyan meggyőzőerővel adja elő, hogy első szavait totál elhiszem, mire rájövök, hogy hol-mi történt. ez annyira jó.

*

*

amikor anyukám néha mesélt arról, neki mi volt a legrosszabb a "régi rendszerben", akkor azt mesélte, hogy a mindent behálózó hazugságok. nem teljesen értettem. ma megnézem (nem, már NEM) a híradót az m1en, és tudom, sajnos tudom, mire gondolt. még nem tudom, ebbe hogyan lehet belenevelni egy gyereket.

olvas ő

emlékszem, amikor akkora voltam, vagyis inkább kicsit kisebb, eléggé idegesített, hogy csak a nagybetűket ismerem. itt van az érzés, ahogy dühösen néztem a népszabadság aktuális számát, és megint nem emlékeztem, mi az a hangya-szerű betű.

most nézem, g-t, olyan jó látni ezt a küzdelmet. nem tanítjuk. csak éppen akarja tudni, mi van odaírva, ezért elolvassa, kibetűzi, betűről betűre silabizálja, megküzd minden szóért, és nagyon, nagyon boldog, ha rájön.

és én is. (mi)

ez pedig az aktuális kedvenc versek közül való, együtt mondja esténként:

Nemes Nagy Ágnes: A lopós kutya
 

Az én kutyám, Fickó, mindig
kimegy az ajtón, lemegy a lépcsőn, bemegy a boltba.
Kimegy-a, lemegy-a, bemegy-a.

Az én kutyám, Fickó, mindig
szedi a tálat, veszi a polcról, eszi a csontot.
Szedi-a, veszi-a, eszi-a.

Nem lehet, te Fickó, mindig
kimegy-a, lemegy-a, bemegy-a!

Nem lehet, te Fickó, mindig
szedi-a, veszi-a, eszi-a!

Baj lesz ebből, Fickó, nagy baj:
szalad-a, szalad-a, üti-a!