nap közepén blogolni luxus-e (elárulom, igen, és élek vele). úgyis annyi teendőm van (munka meg itthonmunka meg karácsonyi ajándékkészülés), hogy nem mindegy?
vicces amúgy, ahogy karácsony előtt 3 héttel beütött a munka-élet egyensúly létrehozásának igénye - egyszerűen abbahagyom a munkát egyszer csak, eldobom a teendőt egy film kedvéért... kicsit nyomasztó, de meg lehet szokni, nyilván vágyom a feltöltődésre, a másra.
ősszel ez úgy jött ki, hogy folyamatos honvágyam volt Londonba, Berlinbe (?), Barcelonába, vagyis az El Innen Minél Messzebbre, De Gyorsan irányába. valószínűleg úgy jött ez a nyomás, hogy g tavasszal elrepül Svájcba egy kicsit, és titokban felháborodtam, hogy nem velünk repül először életében, hanem egy csapat iskolai ismeretlennel... (még mindig haragszom, szóval lehet, hogy megtorpedózom az életünket, és utazunk...)
tegnap egy teljesen elszúrt munkahelyi karácsonyozás része (?) lehettem, ez annyira ránk vall, hogy már magam sem tudom mihez tartani magam. vannak a hangos utálók, a csendes utálók, az aznap lebetegedők, a múlt héten passzív-aggresszíven e-mailezgetők, a lelkes csakazértis bemenők, az egészet félig lemondók, és meg is vagyunk. még szerencse, hogy nem húszfős stáb a miénk... nem nagy baj (legalábbis most ezt remélem), hogy így alakult - az ajándékomnak örült az ajándékozott, szóval ez elég.
g elért a korba, ahol már nem akar nagy ajándékokat, most épp megállapította este, hogy megvan neki mindene - ezt persze lesznek, akik nem fogják jó néven venni, szóval még finomítunk rajta. amúgy az ajándékozást szeretem, de valahogy idén elfeledtem az időfaktort, elégedett még nem vagyok azzal, ami van, ami adódik. még egy hét.
