alagút

pénteken itt volt az írtóember, és nagyon korrektül elintézte, akiket el kellett, meg még a spejzomba is befújkált. ez így összességében hozott egy félnapnyi pluszmunkát és egy félnapnyi reménysugarat a címbéli alagút végén. 

csak egyszerűen az van, hogy nem tudok reménykedni, mert hol itt, hol ott - már kamrán kívül - felbukkannak a liszt/kenyérbogarak, tudatják, hogy 1. ők vannak többen 2. kitartóak (azaz ez az idegek harca) 3. mindent szeretnek, ami étel és fa és papír 4. ők még többen vannak, és a kis résben is elférnek (ellentétben velem és a tekintettemmel) 5. ők fáradhatatlanok
ja, és a spejz sincs kész.

ha csak ez lenne az egyetlen plusz teendőm, nem nyígnék, de basszus, annyi minden van megint, hogy fulladozom (még nem pszichoszomatikusan, de az agyam mindenképp). pl. az egyik nagy munkám már annyira a lelkembe épült, hogy a kollégáimmal álmodom... (mondjuk éjjel mostanában 30+ fok van az ágyam környékén, szóval tudjuk be ennek). 

a tavalyi nyaram úgy telt, hogy egy nagy veszteségévem volt, és nem mentem el rendesen nyaralni, így ősszel első volt, hogy azt a nagy zakózást intéztem ama lépcsőn (ahol agyrázkódásom lett, meg elrepedt pár ujjam, máig hatón), szóval idén ezt nem fogom megengedni. elmegyek 3 hétre, és kész. csak tartsam be.

csak tartsam be.

a hölgy egy kissé

bogaras. 

ja, nem a hölgy, a spájz. kenyérbogár, melyet nem csíptem el időben. szevasz spájzom, szerettelek.

tegnap 10 órán át pucoltam - délutánra már nem volt meg a csí. ma meg a kukások a felét itthagyták, szóval legalább egy hétig nézegethetem majd a szeretett szalvétáim, meg dobozkáim, meg meg meg

egyelőre még az is nyomaszt, ahogyan a harmada még hátra van (üvegek, de ezeket is mind le kell kezeljem). az kiderült legalább, hogy a bogárkák még a gyilkos szernél is jobban utálják az esetet. elég bőven kaptak is.

és akkor (bogarasposzt) álljon itt, hogy talán pénteken sikerül valamit tenni a szigetelés mögé költözött darázsfészekkel és az óriáshangya-támadással (ugyanott, igen, emelet, igen, utálom, igen).

jahh, és egyébként mindkettő munkanapokon zajlik, s mindkettő elég reménytelen, mert az eredmény ilyen esetekben sosem azonnali, még jó pár hét, mire _esetleg_ lesz kamrám újra, és nyitható konyhaablakom.

beköszönt a

fogfájás.

szerdáig volt az a nagy munka, este hazajöttem, és onnantól egészen szombat estig fájt, mint a nyavaja.

bal alul hátul 2 fog, kezelésük sorrendje egyelőre ismeretlen. vasárnapra a kikönyörgött antibigyó lejjebb vitte a gyulladást és a fájdalmat is. ma meglátom, mit tudok intézni. eddig nekem még egyik fogorvosom se jött be (csak a nagyon drága, de azért szimpatikus sem lett igazán). 

fárasztó a gondolat, hogy ezzel most sokat kell járni kezelni. ez a nyaram, vajon?

tihany örök

megint ott, mint minden évben azóta.

szeretjük, bár idén a gyorsvonati sebesség és a sok félbehagyott itthoni meg munkaügy miatt nem volt teljes a kisimulás. azért most (még, reggel 9 van) sokkal jobb minden, mi volt, dacára, hogy mik várnak.

a tegnapot is teljes kikapcsolódásban éltem, hálás vagyok családom gondoskodásáért, ez idén az első ilyen napom volt (reménykedem, hogy nem az utolsó...). olvastam (ez se volt idén gyakori), ilyenkor azért rászólnék az író-kiadói szerkesztő párosra, hogy vajon mért kell 70 oldal egy lektűrben a bevezetéshez, de aztán az utóbbi 60 oldal már egészen jól alakult, szóval csak akkor írok nekik, ha elbénázzák a végét.

megnéztem a bridgerton spin-offot is, 4 rész teljes hallmark csenöl, aztán egyszer csak jó lesz az 5. rész, és a legvége, az meg kárpótol. kikapcsolódásnak jó is, szóval nem hari, de azért nem hiszem, hogy gyakran újranézném majd.

strand, stég, napsütés, szél, kirándulás, poszáták, nemfőzés, hamburgercsoda - elröppenő hét. végigkirándultam a belsőtihanyt egyedül*. a fogam begyulladt, valami foltok is megtaláltak, szóval hoztam is még egy kicsi tennivalót haza is. itthon az eresztő mosógép, a bogaras (!) spájz, a vadméhes külső szigetelés vár, és persze a szerdai bemutató, ami annyira nyomaszt, hogy inkább ideírok... szóval most megyek. s minő váratlanság: dolgozom.

*a legviccesebb az volt, ahogy a szürkemarhák elveszítették érdekesség jellegüket, minthogy a körülöttük csoportosuló nénik-bácsik-gyerekek az ürgékért voltak oda, akik _kézből_ esznek ott. bizony.