ellenben

ma viszont:

1. a szabadkikötőben virágzott egy mandulafa (rózsaszín)

2. egész nap dolgoztam, mint a kutya, ezért

3. nem értem rá elemezni ama álmomat, melyben pipecül megfeleltem a volt magyartanárnőm kérdésére, miszerint ki az a jan hrebejk és mondjak előképeket hozzá. alég durva volt, ahogyan tökéletesen tudatában voltam, hogy ekkora baromságot régen nem álmodtam, mégis kentem-vágtam a témát. néha azért elképedek, miket nem tudok. kár, hogy csak álmomban...

4. megint nem tanultam németre, de a tegnapelőtt is én voltam az egyedüli aktív a kiscsoportomban, ezért ma ajánlom, készüljön más is, mert már hétfőn is szétfeszített a beszólhatnék a passzívaknak.

ború

a tegnap az a nap volt, amikor mindenki szembejött.

a villamos egyáltalán nem jött.

az viszont, aki szembejött, mind nekem is jött egyúttal.

emellett bármihez nyúltam, kiborult, feldőlt, leesett.

egyébként pedig szétcsapok-kedvem is volt, amit jobb nem ismerni közelebbről.

majd ezek után már csak kínomban röhintettem el magam a fővám téren vágtázva, miközben elkezdett esni az eső, de olyan igazi rajzfilmes módon: felettem és egyméteres körben esett, azon túl nem. jahhaj.

családom

egy órányi telefonálgatás után a hasamban levő grépfrútnál kicsit nagyobb gumilabda mellé (aki mellesleg tegnap is táncolt, ez tuti) mindig sikerül egy jókora követ is odagörgetni, nem azt, amelyik a szívről szokott leesni, hanem amit az ember a stressztől kap.

egyre jobban körvonalazódik ama kívánságom, hogy _bárcsak a húgomról végre valami megnyugtatót halljak_. minden hír felőle és tőle olyan, mint az a film, amikor a marslakók tényleg megtámadják a földet.

ahh.

észak-északkelet, víz

a hétvége pedig jótékony munkálkodással telt, bár ki is purcantam.

ámde, hogy ne legyen minden mégis problémamentes, hát:

- gerincem teteje begyulladt, évi kettő-háromból egy tehát pipa

- az éjjeli észak-északkeleti irányból való eső az ősszel újra cserélt ablakon át folyt be, reggel indulás előtt tócsákat itattam föl, s csendesen szidtam az összes ablakaink összes készítőjét.

- a mosógép csapja is folyt még, majd apósom megszerelte (új csap), majd pénteken bátran beindítottam, mire elidult, majd leállt a gép, aztán újraszerelődött, és aztán két napig ment.

- továbbra is penészedik ama sarok, ettől én továbbra is penészes kedvemben vagyok. kell-e nekem asztmás gyerek-alapon.

hát így

hó, hohó

reggeltől nézve tehát a sorrend: ónos eső, eső, zuhé, csöpögés, dara, nagyondara, esősdara, hópelyhek, hópihék, hóesés, havaseső, hó, csak úgy simán. állandóan kinézek, mint ahogy a hópelyheknél állandóan fölfelé kellett néznem, miután most, vagy csak majd jövőre, és akkor inkább (végre) most.

és megjelentek a sólapátolók is, ha nagyobb lennék (két méteres szekrényajtó, kopasz és férfi), elvből törném le a kacsójukat az eszetlen sószóróknak, a tél legdühítőbb illetőinek. talán megúszom így meg a sóvirágzást a cipőmön, nadrágomon.

és kicsit hideg is van, mindez így együtt fölkelti bennem a tél illúzióját is.

örülök.

hétköznap

mai hétköznapi hétvégében az volt az ünnepi, hogy sétálni mentünk. nap sütött, együtt totyogtunk, az pedig mindig nagyon szép.
csak "három" (negyvenkilenc) percre ugrottunk be a rokonokhoz, ahol megbeszélésre került mindenféle kocsonya-, körömpörkölt- és pacalfőzési technika és emlék (egyik sem sajátom, de szerintem a jövőm sem), epebajok, azok kezelési javaslatai, orvosok, szóval nem a legtudományosabb és -élvezetesebb volt, de azért belefért.
a gerincem pedig bekrepált, botot nyeltként forgolódom, minden jobbra nézéskor roppanok egyet, viszont ha nem mozgok, nem fáj.
közben a kölök a hólyagomon (milyen már erről írni) táncol, így a mai további izgalmak is az óránként vécére szaladgálásban folytatódnak. ebből viszont tapasztalható, hogy mozgásban van, vagyunk, és ez végülis jó.
tegnapelőtt pedig fölhívott az én édes apukám, amit beblogolok, mert évente kettőször hív ő, és az mindig jól meglep, és jól esik.

- - - - - -

torokszorító, hogy gy. bácsi nincs többé.
felnéztem rá, pontosan úgy volt okos és egyben tapintatos, ahogyan lenni kell.
művelt és intelligens, mély hittel Istenben.
tette, amit hitt, átgondolta, amit tett.
a menyegzőnkön áldást mondott ránk.
mellém állt, amikor próbáltam kiállni valami szimplán túli igazságért, olyanban, amiben akkoriban egyedül maradni látszottam. így tudtam meg, hogy igaz, amit gondolok. végtelenül jól esett, hogy tőle tudtam meg.
és még sok minden.
igen.
soha nem felejtem el.

egészségem ügye

vicces, mondhatnám, ahogyan a _beteg_irányító ablakai előtt éhgyomorra ötvenedmagammal megadóan ácsorogtunk (hol vagyok én beteg, kérdezhetném), az elémugró betegszállító elnézéstelen, ámde szilárdan szemembe nem néző kósza tekintete is vicces, meg aztán a cirka félperces játékidő, miszerint kismama, jajhátakkor nemkellfizetni van (magamban mondám csak hangosan, hogy no, ezt eddig is tudtuk). sorszám, legfelsőre, kopogtassak, mert csak a beutaló lesz, fejem áttételes leharapása ("mindenki arra vár"-alapon), ez azért újabb 20 p, aztán kezemben a kettő fecni. irány a lejjebbi szint, ímhol a labor előtti kettős sor, melyben huszadmagammal még tizenöt percig veszteglünk, megadóan. ablakban szúrós nőci, ne mondjam, úgysem hallja, majd _kézzel_ ír egy fecnit, fecnire másik fecnit: MENTES. majd elbocsát. eddigi összes tiszta játékidő uszkve hat és fél p. vérszívó kabinok előtti káosz szippant be, kiskrambó üvölt, ő haza akar menni, vígasztalják: "itt nyugodtan lehet sírni", mire azért eszembe jut, hogy akkor most már talán én is... de nem. bekerülök. balból lehetne? hát majd ő eldönti. na jó. miközben _kézzel_ írja a kettő fiolára a nevem, szülévem, tajakármim. de diktáljam. (váááá, mondom magamban, suttogva) lehet a balból.

vérem megvan, jut is, marad is. negyedik ismerős is szembejön, helló kerületi esztéká.

szendvicset tolok a képembe, miközben a könyököm összemeszatolom, miközben csacsogok az ismerőseimmel, miközben nézem a korábban üvöltő kisfiú büszke arcát, anyukája nyugtatja, mert tényleg mennyire bátor volt.

a valóságban jártam.

kórházasszülés amúgy

amúgy pedig olyasmik derültek ki, hogy amint sehol, az eü-ben sem képesek időben értelmeset mondani. jelenleg úgy van, hogy áprilisban valamikor lesz döntés a kinek mennyit fizessünk ügyében, azaz a kórháznak mennyit kell befizetni majd, ha választod és behívod a dokit szülni. viccesen jól megbüntetik a jelenlegiek szerint, aki netán császárral kell szüljön: majd' háromszor annyit várnak befizetni részéről a kórházi kasszába. nagyon gáz egyelőre, tervezetek szintjén.
és azt gondolják, ha harmincezret mondjuk befizetsz a kórháznak, s mondva az vagyon, hogy az elosztják dokik meg szülésznők stb. között, akkor majd megszűnik a hálapénz. hú, de szkeptikus vagyok, sajnos.

hoppá

tehát: a doki a tök rendes kategória felső kasztja.
ez valódi megkönnyebbülés.
gyermekünk pedig édesapukájára hajaz, már amennyiben végig összekuporodva, nekünk háttal, fejjel lefelé tüntetett a tévézés alatt. azért megszámoltuk a láthatókat, szépen dobogó szív, tökéletes gerincoszlop, kezek, lábak, egyenként cirka 3 centisek (döbbenet), ujjak, singcsont, jahhaj. újabb három elmaszatolt maszatfényképpel lettünk gazdagabbak, de legalább meséket keríthetek minden érdeklődőnek, mimicsoda.
most pedig irány a lecke, holnap lesz az afp is, szóval reggeltől estig talponnyüzsgés.

ja, és.

ja, és a tegnapi német tökéletesen olyan volt, mint amit vártam.

pontosan tökéletes, tökéletesen pontos.

az elméletem, miszerint VAN jó nyelvóra, csak energia kérdése, alátámasztódott.

éljen, éljen, éljen.

ahh, a ma

szirkáék legújabb kalandjain igazán jót kellett nevetnem, különös tekintettel az utolsó képaláírásra.

ez a mai napom fénypontjának is számít, eddig annyira sokat morogtam már, hogy abból öt medve éves adagját kimerítettem. egyszerűen nem fér a fejembe, hogy amikor nincs semmilyen front, olyankor még annak a számlájára sem bírom írni azt a végtelen figyelmetlenséget, amivel az utca embere az utca másik embere felé van.

különös tekintettel a kombínó és a köztem közötti tizenöt sentis résbe csusszanó öregasszonyra, aki a kinyíló ajtón át a leszálló nénire vetette magát, mivel meglátta a néni megüresedő helyét. idilli kép volt, röhögnöm kellett, miközben pofát is vágtam. aarggh.

emellett ma megyek a dokihoz, és csak remélni merem, hogy látom majd a Pocakbéli Kapálózót, mert már megint el sem hiszem, hogy minden rendben van.

ízig-vérig

a szombati film, az ízig-vérig annie mary, no, az nagyon kedvencem.

pontosan arról szól, amit szeretek látni filmen, meg amit lényegesnek tartok az életben.

egyszer már volt hozzá szerencsém, s a múlt héten kiszúrtam a címét, rémlett, hogy talán ez az. amúgy rémlik az is, egy titanic-on láttam, eredeti hanggal.

eszméletlen sokat kuncogtam most is, meg persze bőgtem, mert olyan szomorú is egyszerre.

minden perce teljesen hihető, s mégsem földhözragadt.

amúgy tegnap meg a malénát is leadták, minden dicséretre érdemes hát ez a királyi tévé. a malénában is a képek nagy gyönyörű lebegésén túl tök nyilvánvaló, hogy igenis ilyenek vagyunk mi, emberek. mondjuk nem utolsó az sem, ahogyan megint siracusába vágyom miatta.

höhö

You have five apples. A monster eats two. How many apples do you have?

gyermekáldás

amikor reggel kinyújtózom, jóllakom, még egy kicsit heverészek, olyankor teljesen az az érzésem, hogy a pocak üres, helyesebben max. kicsit meghíztam.

estére ez a telepocak-érzésre változik, szúrogat, húzódgat (hoppárézik a kiskölök), éhes vagyok, de mire elkészül az étel, az étvágyam rég elillant.

napközben buszon-villamoson szúrós idős tekintetek kereszttüzében, meg köhintgetős-szipákolósan jelentőségteljes pillantások között ücsörgök.

a németen (egyelőre) minden bizonnyal azt gondolják, az milyen gáz már, ahogyan az ember megöregszik, s jól meg is hízik.

átlagban napi négyszer tényleg megkérdezik, hogy vagyok, melyre még mindig döbbenettel felelek, annyira szokatlan a kérdés.

azokról az érzésekről nem is beszélve, hogy még mindig nem hiszem el, hogy még mindig szorongok, ez az egész igaz-e, hogy jól van-e, hogy helyes gyerek lesz-e, ha mégis, sorolhatnám.

és különben köszönöm szépen, tényleg jól vagyok, és tegnap én (hehe) adtam terhestanácsokat a barátosnémnak a tíz héttel előbbre járás 'jogán'. jókat röhögcséltünk.

és holnap doki, juhhuj.

a bloggerben

a bloggerben egyébként az az idegtépő, hogy kizárólag úgy tudok belépni ide a "jogos tulajdonomba", hogy szépen a kedvencekből előhalászom a régiblogger account-ot, belépek a régiájdíval meg peszvörddel, majd kidobja az újájdís bejelentkezőlapot, s oda használom az újpeszvördöt. minden egyéb próbálkozással eddig, akár ie-ben, akár a rókásban, úgy jártam, hogy lefagyott valamelyik fázisban a kettőből (tehát: oldal megjelenítése ill. bejelentkezés jóváhagyása).

szerintem ezért nem akartam átjönni az újba. de tényleg csak pampogás-szinten lehet erről beszélni, mert hát ugyebár "ingyen van".

gyerekvárás

barátnőim közül most a harmadik meséli, hogy babát vár. uhh.
amúgy velem a nemalszoméjjelen és a pocakérzésen kívül látszólag nincs semmi.
leszámítva a napi négy 'hogy vagy' kérdést. a jól, köszin túl esetleg az álmokat bírom elmesélni.
na de majd a héten. megyek dokihoz (új), meg laborozni. remélem, képen is megörökítik a kiskölköt. lehet már vagy tíz centi.

szórólap

pffiuhhh

nagy sóhaj, kő földön koppan.

a "nagyfőnökös" megbeszélés megbeszélve, minden oké.

a minden oké duplán is oké, mert így vártam, de ilyen is lett.

persze most jön majd a szöszmötölős-molyolós-hagyatékozós része a munkának, kisebbfajta tankönyvet fogok írni az utódnak. inkább nem gondolok bele.

németóra

szóval szerencsétlen eset az, amikor az első két alkalommal (3+3 óra) más tanít, mint aki később fog. az is szerencsétlen dolog, hogy egy felsőfokú csoportban nem egy tudásszint az evidencia, úgy s mint a beszédkészség,vagy épp nyelvtani szint, vagy épp bármi. igazából nem egy homogén tudás tizenöthathét embere ül együtt, szóval semmiképpen nem könnyű eset egy ilyen csoport, persze.

de azért álljon itt, hogy egy "jó tanár" ezt át bírja hidalni, leállítja a húszpercekig monologizálókat, játékossá teszi a feladatokat (ja, hát ahhoz többet kell készülni, igaz), változtatja a megközelítési módokat, vagy épp olyan pl nyelvtani feladatokat hoz, melyek fokozatosan nehezedve esetleg a felsőfokú szintet ütik meg végül. és nem lehetetlen gondolat szerintem az sem, hogy ismerkedéskor ne a sztenderd érdektelenségeket beszéljük meg egymással, hanem valami "igazi" témát. miután a szintünk már nem a 'já zsivú v budápéstye, na úlice aranyjános', hanem az érzések (mért jó/rossz ott lakni)(hol laknál szívesen álmodban)(miért nem laknak az emberek ténylegesen ott, ahol akarnának).

ezért is várom a hétfőt, mert emlékeim szerint onnantól majd valami ilyen zajlik. vagy remélem.

reggel, nácik

tomketben engem (minket) az idegesít a leginkább, a mit a drága így fogalmazott meg, tök decensen: amit mond, annak a kábé 20 százaléka igaz, ebből indítja, és erre alapozza az összes fatális demagóg szövegét. viszonylag okos, ezért nehéz 'elkapni' mindeközben. de én azt mondom, hogy simán csak egy náci, a tekintetét és a gesztusait figyelve érzem rajta a folyamatos gyűlöletet. ezt a szavai, mivel okos, leplezni látszanak, és szerintem ez a módszer beválik, látod, ma is a mokkában szerepelhetett megint, ma is kezet fogott vele végül a havas.

ja, azt elfelejtettem az elejére idevésni, kérlek szépen, reggel fél nyolckor arra lettem figyelmes, hogy a tévékettő reggeli adásában a tomket becenevű fasiszta illető egy kalasnyikovnak látszó tárgyat szegezett (!!!) a havasnak. mondván túszul ejtette őt.

nézd, ez engem megbotránkoztat, mert aki poénból (?) ilyet tesz, és az, aki, azt tudjuk róla, amiteddig mi, az tudhatja biztonsággal, hogy az ilyen dolog / ember a társadalomra veszélyes.

fölteszem úgy a kérdést: szeretnéd-e, hogy a gyereked ilyet lásson, így? szeretnéd-e, hogy a naív gyermekedet elbűvölje ez a mentalitás, a Hihhetetlen Bátorság, hogy ilyet mer tenni? Szeretnéd-e, hogy magyarázkodnod kelljen ilyen miatt?

és hidd el, ha nem a tévén jön be az ilyen, akkor bejön az interneten, ha ott nem, akkor majd a suliban.

gáznapok

prímán béna nap van előttem-mögöttem.

várható még egy uncsi német(három)óra, a gondolata nem lelkesít.

várható még egy telefonos ekszküzé-moá-meaculpa-estébé a másikfőnökömmel.

ezen kívül van még másfél órám brechtre, hogy kitaláljam, jó-e az, amit olvasnom kell majd tőle talán.

ezen kívül az egyik főnököm hipp-hopp, de elrohant szabira tíz napra, mely azt hozta magával, hogy egy lényegi kérdésemre sem válaszolt, amiket még jól le is írtam előre, hogy kompakt legyek és célratörő, nagyon vígan voltam, mikor láttam elszaladni, mondhatom.

ezen kívül van itt pár kitöltendő szöszmötölős űrlap, ezeknek az itteni megvalósítását huszadmagam helyett egyedül végzem, amitől falra fogok mászni, már most is azon vagyok, de eltettem holnapra. biztos, ami biztos, hogy stresszeljek kicsit holnap is, azért.

és volt három kinyomott telefon, majd egy ki nem nyomott, de nyomott. és én ezeket a családi kapcsolat(nem)ápolásokat egyre nehezebben viselem, ezt a mindig rohannom kell-álláspontot.

szóval béndzsa nap, bandzsa kilátásokkal.

és ráadásul mindez most milyen uncsi is. vááá.

egész

egész reggel ott körözött a tegnap esti, majd éjjeli fejfájás, jött velem a héven, a villamoson, majd a boltba is. aztán ide már meg nem jött be velem.

olyan volt egyébként, mintha a jobb felőli fejfelemet előkészítenék az amputációra, vésés, mélyfúrás, látás kiiktatása. így képzelem el jjl fejfájásait, és állítom, én kifutnék a világból, ha ez gyakran látogatna meg, vagy nem akarna odébbállni.

de elmúlni látszik, én pedig ezért nagyon hálás vagyok.

jajuteszembe

első órák réme.

minden első órán bemutatkozom. gyakorlatilag most leredukáltam az infót a koromra, meg hogy ezmegaz.

persze kikérdeztük egymást, hogy mit dolgozol meg mi kedvenc kajád, de azért így a felsőfok felé ez kicsit zavaró is volt egyúttal, olyan isis, mert mondjuk ezzel az erővel megbeszélhettük volna, mi a kedvenc színed, és az mért az. kicsit tán színvonalasabb lett volna mondjuk a kedvenc zeneszámod és/vagy irodalmi élményed / focimeccsed körében tapogatózni, persze indoklással és vitával.

amúgy ezért kardoskodtam a másik tanár miatt. ez ott evidencia. de persze nem, mert bárkit is érdekelne, mit gondolsz vagy érzel, egyszerűen csak csacsogni kell azon a fránya idegennyelven.

ugyanígy lelkesítő volt ama sztereotip 'szerinted mi a legfontosabb a 24 alábbi értékből, úgy s mint család, szeretet, béke, szabadság, pénz, kikapcsolódás, egészség és hasonlók'. válassz hatot, aztán párban írjatok össze ebből hatot, aztán csoportban megint, és végül majd kiderül, mi a legfontosabb. hehe.jól megmondtuk a tutit, persze a család. inkább, mint az egészség, sőt méginkább, mint a béke. van ez így.

hát nem bír virágos jókedvem lenni, annyi szent, de ez a nap sem pirospozsgás.

pfhhh

prímán fél óra és egy nagy csel kellett ehhez a béndzsa bloggerhez, hogy belépjek. köszi.

viszont a német miatt elmúlhatott a szorongásom, minden klappolni látszik. most már csak a csoportösszetétel miatt nyavajgok. vicces, hogy hárman vagyunk 30 fölött. például hallottál már olyat, hogy születtek emberek '87-ben is? és (muszájból) röhintettem egyet, pedig hát ez a valóság...

tegnap volt amúgy a harmadik, ma a negyedik éjjelem, amikor nemigen sikerült normálisan aludnom. van olyan, hogy a pocak nem teszi lehetővé a bármilyen típusú alvást, még állva sem, ilyen dolgok ezek. ma mondjuk csak szimplán beriasztózott a közeli ház (jó, ha az embernek nyolc szomszédja van, mindig mondtam), majd zajongtak a szekuritisek, majd randalíroztak a felriasztott macskák, majd randalíroztak a felriasztott kutyák...

viszont hazajött a nyavajás barátosném, úgyhogy ma megyünk kávézást mímelni. nem bírtam neki kellő érzéssel és tapintattal interpretálni azt az érzést, ami tegnapelőtt éjjel tört rám, hogy (idézem) "jesszusom, nem ma jött haza???!!!". ez egy rémálomból ébredve (összefüggés nélkül), de mégiscsak infraktust okozott. megköszönte, mondván örül, hogy a rémálmaimban szerepelhet.

hát ennyire nem bírok már beszélni sem.

bébikelengye

tippelem amúgy, hogy előbb-utóbb átmegy mindenki a kétszázharmincezres sokkon, már ami a kinézett és a tökéletes tökéletességet megtestesítő babakocsit illeti. a nyavajás norvégok gyártják. észrevették, mennyire idegesít, hogy a kölkök mindig háttal az anyjuknak térdmagasságban kuksolnak. tudják, hogy odavagyok a praktikumért: nézzen felém, de ha éppen nem is, ne kelljen guggolásban csacsognom vele(a gyermekkel). van neki (a kocsinak) négy igazi jó kereke, mindenféle terepre. egy moccantás összecsukni, s prímán becsusszan bármilyen csomagtartóba pölö. estébé. van úgy tíz (!) szín, amiből rendelhető (!) (köztük a kedvenc szépzöldem). arról nem beszélve, mennyire többfunkciós. szóval azok ott fentészakon valamiért valahogyan tudják, mit szeretnék (csak nem mertem mondani). akkor most azt bátorkodom hozzátenni, hogy mondjuk adják a feleennyiért, és én hopp, ott termek, precízen azonnal megveszem. csak mert PONT OLYAN.
ilyenkor szorít kicsit is, meg szúr is a pulcsi.

torta

felvettem a harcot a hatalmas hegy tennivalóval, a fele ment is.
anyukám szülinapjára sütöttem tortát. életemben először sikerült úgy, hogy nem sikerült. a piskótaszív nem kívánt jól sikerült tortává válni, makacsul ragaszkodott a sütiformához, majd hosszas (dühös) unszolásra félbetört. príma - mondám - miközben vidáman földhöz vágtam a formát, ez volt a legkevesebb. aztán jól megcsináltam mégis. kicsit omlós lett, vágóizékéről leomlós.
de az anyukám örült neki, meg az írországos útikönyvnek is. meg a jácintnak is (közbevetőleg legyen mondva ez utóbbit nem is értem, egy jácint olyan büdi tud lenni)
meg még beszélgettünk is.
és közben még mosogattam. azt egyébként rengeteget. rengeteg rengeteget, mert még az összes üvegváza is ott várt hetek óta a vízkőtelenítésre. hihhetetlen izgalmak napja volt hát ez is.
a mai aranygaluska viszont megfeküdte a gyomrunk (újabb izgalmas adalék, hogyan is telt szélsebesen ez a két nap), még most sem vagyok éhes.
tegnap az anyósommal is beszélgettünk, a mindenféléről, úgy tűnik, rendkívül lelkesen várják a Nagy Érkezést, ez persze jól esik. és tán arra a nyavajás takaróügyre is fölteszi valaki a pontot.
csuda érdekes fénypontja volt amúgy a mának még a hajnali négykor ugatni kezdő hármas számú szomszéd kutya, aki ritkán hallatja a hangját (kéthetente egyser vakkant kettőt), de ma valami nagyon felajzotta, úgy húsz percig nyomta egy hangfrekvencián. előbb mindenfélét álmodtam ettől, majd teljesen éberré váltam, gondolatban megveregettem a vállát, mert ezt még az ébresztőóra sem képes így elérni nálam.
szóval így bővelkedtem eseményekben.
most pedig megyek és kicsit szorongok a holnapi németórán, melyről csak a tanár és a tankönyv személyét nem sikerült kideríteni, szemben a befizetett vagyonnal. drágáim, szó szerint.

szervezés

a szervezés, már amennyiben nem te vagy a fő fő, azért vicces, mert akkor legalább te lehetsz, akinek mindenki fikázni és panaszkodni fog.
most szépen megmondtam liberális-párti partneremnek, hogy sajna ez itten ennyire nem demokrácia, a fikából minden szinten hagyjon ki engem, miután a fölülső parancsot én is kaptam, azaz ha valami nem tetszik, nyitva áll a főnöki ajtó, séta be és nyiffnyaff. most jól kiment a szobából, hogy én márpedig ne veszekedjem vele. most nyugi van.
persze nem így kellett volna elmondanom neki, mi a bajom ezzel, tudom én, de mit tesz az ember, amikor ez már a sokadik nyöszörgés (mások is ugyanígynyafogtak, csak épp tegnap), és a helyzet nem egysíkú, és már szóltam is normálisan félórája, hogy szerintem ez nem az én asztalom.
ja, és ez egy munkahely, mégsem a második otthon.
jó nap ez a mai, kedvelem.

vááááá

ilyenért már tényleg költöztem el blogrendszerből, most speciel tizenkettő perc és két böngésző és ötezer gomb kellett hozzá, hogy itt firkáljak, miközben minden szavamat pirossal húzza alá ez az idióta rókás program, anyád.
tegnap huszonöt perc kellett, mire megértettem, a blogspotról nem leszek képes a totál felesleges gugli ökkaunt létrehozására, mert lefagy, avagy tojik a fejemre, miközben a régi bejelentkezést nem teszi lehetővé, sem az eddig írtak lementését, így cseleznem kell a rendszert a gugli felől, akaratom ellenére.
ezt zsigerből tudom utálni.
úgyhogy futok is most jól dolgozni, a tegnapi kétségbeesett logisztikázás gyümölcsét leszüretelni. pont ilyen zuhogó eső hangulatom is van, szóval én meg az időjárás most jól kijövünk.

arról nem beszélve, hogy a Nagy Váltás óta minden böngiben szépen krikszkrakszolja szét a jobb oldalalmat itt a blogban. príma, a nagy haladás, előrelépés és fejlesztés. konkrétan hívjuk REFORMnak.

gyűlölöm

én, ha tehetném, lovon járnék dolgozni. a számítógép, internet maradhat, de az emailt visszaállítanám rendes postára. ha utaznom kell majd valahova, megyek vonattal, nem érdekel a repülő sem.

és szívből gyűlölöm a blogspot és a freeblog "fejlesztését", az ötletgazdát, plusz azokat, akik fölvásárolták ezeket, a korábban egyszerűen és megbízhatóan hatékonyan működő felületeket.

mert

beszerezhettem a kilencedik ellenőrizendő emailcímemet, minek, minek, MINEK.

bonyolultabb felület, és őszintén szólva eddig mindenkinél lassabb / lehetetlen letöltést tapasztaltam, a kommentezőnél különösen.

huszonöt perc volt ide beérni, és nem a hivatalos úton sikerült a dolog.

úgyhogy pufogva megyek haza, megint átvágtak.

tegnap

olyan rosszul voltam, mint egy nemtommi. a mitőlre nincs válasz (esetleg a front, esetleg a tegnapelőtt a pizzámra csempészett és gyanútlanul elfogyasztott pár darabka szalonna (bleee), esetleg, hogy nem vagyok képes gyümölcsön és zöldségen élni, miközben nem is mozgok semmit, nemtom), gyakorlatilag heverésztem egész délután meg este.

a fészekrakó ösztön meg beindult részemről, most négy (akkor már öt) helyiség festésén és kettő totális átrámolásán és berendezésén dolgozom*. minden nap egy kicsit-alapon. ami persze mehetne gyorsabban is, ha nem dekkolnék hosszú órákat itt, helyette lennék egy napot tisztán otthon a hétközben. kialudnám magam, vigyázzba vágnám a lakást, aktuálisan vasalnék egyet (minden héten egyet sokkal praktikusabb volna, mint kéthavonta egyet), meg az ilyen tervezgetéseket tudnám kummulálni, koncentrálni és BEFEJEZNI, ami azért nem lenne hátrány cseppet sem.

meg biratkoztam megint a németre, amiben azt utálom, hogy hárman háromfélét mondanak, már ami a tankönyvet, a tanárt és az egyéb körülményeket illeti. tehát az úgy megy, hogy befizetek egy rondán nagy összeget, amiért nem tudom, mit fogok kapni jövő hétfőtől. príma.

ja, ma pedig megint itt járt (távollétemben) az alkoholista fickó, ma a folyosóüveget törte be könyökkel. vidám kis hely ez.

*kizárólag elméletben, a tervezés szintjén. még.

én nem tudom

én nem tudom, mi van, de már megint egy olyan történetbe futottam bele, amit ismerni kell.

olvassátok el, azért linkelem be.

csodák

mint ahogy szirka és családja is csoda-számba mennek nálam, úgy olvasom döbbenettel vegyes csodálattal (és rengeteget kuncogva) a hármasikrek és anyukájuk megpróbáltatásait. oldalt a "hárman" link alatt.

kincseim

BÁLINT ÁGNES
József Attila díjas író - szerkesztõ - dramaturg

A Magyar Televízió elsõ gyermekmûsor-szerkesztõje, a magyar gyermek- és ifjúsági televíziós-mûsorkészítés egyik megalapozója, a televíziózás hõskorának meghatározó egyénisége, számtalan közkedvelt mesesorozat, hangjáték, mese és meseregény írója, fordítója.
1922. október 23-án született a Fejér megyei Adonyban, a Duna mellett.
Szülei: Bálint Lajos, Müller Sarolta.

Korán megmutatkozott élénk, kimeríthetetlen fantáziája és jó rajztehetsége. Öt éves korában megtanult olvasni, és elsõ olvasmányai igen nagy hatással voltak rá. Hat éves korától írt és rajzolt meséket, melyek 12 éves korától meg is jelentek.

Korai írások. 14 éves korában folytatásokban közölték a FÁNNI, A MODERN TÜNDÉR címû, elsõ meseregényét.

Iskoláit Székesfehérvárott, majd a budapesti Angolkisasszonyoknál végezte, késõbb Bécsbe ment rajzot tanulni (könyvillusztráció, plakáttervezés).

1941-ben jelent meg elsõ; meseregénye, az ELVARÁZSOLT EGÉRKISASSZONY, majd 1942-ben a második, CIMBORÁK címmel. 1942-43-ban nagyon sok rövidebb-hosszabb mesét írt, amelyek nagy része nem jelent meg még nyomtatásban.

1944-ben feleségül ment Dr. Németh Sándorhoz, akitõl két lánya született, Ágnes és Anna.

1951-ben egy külkereskedelmi vállalatnál kezdett dolgozni. Az ott töltött idõ alatt négy nyelvbõl tett vizsgát, németbõl, franciából, oroszból felsõfokon, angolból középfokon.

1958. február 1-én belépett az újonnan alakult Televízió Gyermek- és Ifjúsági Osztályára, ahol szerkesztõ-dramaturgként kis híján harminc évig, 1986-os nyugdíjba vonulásáig dolgozott. A TV hõskorában munkatársaival, Kelemen Endrével, Rockenbauer Pállal és Tarbay Edével alakították ki a magyar gyermek- és ifjúsági tévémûsorok kereteit. Bálint Ágnes a mesemûsorok alapjait teremtette meg.
Az õ ötlete alapján született meg a TÉVÉ-MACI, és a CICAVÍZIÓ monoszkópja.

A naponta jelentkezõ, kezdetben a tévébemondók által felolvasott esti meséket lassan felváltotta apró bábjelenetekkel. 1961-ben havonta egy-egy félórában jelentkezett a MI ÚJSÁG A FUTRINKA UTCÁBAN címû bábsorozat, ezt követte a MAZSOLA, szintén bábsorozat, több folytatásban.
A bábok nagy részét Lévai Sándor tervezte, Mazsola és Cicamica figuráját Bródy Vera alkotta.

A bábfilmek után következtek a rajz-, majd papírkivágásos mesesorozatok: KUKORI ÉS KOTKODA, FRAKK stb.

A televíziós rendezõk közül sokat dolgozott Kende Mártával, Szabó Attilával, Beregszászi Máriával, és olyan operatõrökkel, mint Czóbel Anna, Kocsis Sándor, Ráday Mihály, Abonyi Antal, Király Erzsébet stb.

1968-ban indította útjára a KUCKÓ-t, amely az elsõ környezetvédõ mûsorként a gyerekek természet- és sportszeretetét kívánta kibontakoztatni. 1969-ben Janikovszky Éva írt róla.

Szerkesztõként és dramaturgként a hazai gyermek- és ifjúsági irodalom neves képviselõivel dolgozott együtt (Csukás István, Marék Veronika, Tarbay Ede stb).

Az õ nevéhez fûzõdik a MAGYAR NÉPMESÉK elsõ csokorba gyûjtése, vagy a VIZIPÓK, CSODAPÓK sorozat, amely a gyerekeket megismerteti az élõvilág olyan kevésbé közkedvelt egyedeivel, mint a rovarok vagy a pókok.

Mesesorozataiért és a Kuckó címû mûsoráért számos alkalommal kapott nívódíjat.

"Életem fénypontja a Tévé volt."

Közben több mesét és mesejátékot írt a Magyar Rádió Ifjúsági osztályának - onnan indult el A SZELEBURDI CSALÁD - meséi jelentek meg a különbözõ gyermekújságokban (Kisdobos, Dörmögõ Dömötör), sokat fordított, és eközben számtalan meseregényt írt.

1962-tõl szinte évente jelentek meg könyvei a Móra könyvkiadónál: a MI ÚJSÁG A FUTRINKA UTCÁBAN?, a MAZSOLA-könyvek, a FRAKK-kötetek, stb. A SZELEBURDI CSALÁD-ból és a HAJÓNAPLÓBÓL Palásthy György két ifjúsági filmet rendezett.
1982-ben 60 éves születésnapján Zay Lászó köszöntötte az Élet és Irodalomban. Könyveit és mesesorozatait több nyelvre lefordították.

Számos külföldi filmsorozat magyar szövege neki köszönhetõ (pl. Rumcájsz a rabló, Kacsa Kázmér kalandjai, Héraklész, Állatolimpia, Garfield stb).

Kevésbé ismert az 1988-ban újszerû technikával, a Karsai pantomim együttes, Kern András és Kútvölgyi Erzsébet közremûködésével készült SZIMAT SZÖRÉNY címû sorozat, amelynek zenéjét Oroszlán Gábor szerezte.

Utolsó meseregénye a VÍZITÜNDÉR, VÍZIMANÓ 2000-ben jelent meg.

1998-ban Vecsés díszpolgárává választották, 2000-ben Szent Imre díjat kapott, szülõfaluja pedig Adonyért emlékéremmel tüntette ki .

Férje 1989-ben meghalt, s ezt a csapás nem tudta feldolgozni. Visszavonult a maga zárt világába - most is ott él.

"Csodaszép életem volt. Meseszép."

(a szöveg forrása a móra kiadó oldala.)

ciabatta

ciabatta lehelletvékony pármai sonkával, paprikával...
siena főterére képzelem magam, tűz a nap, kicsi felhők az égen, tavasz van.
firenzében a ponte vecchiót nézzük mindketten, a ferde járdán elgurul a sárgadinnye. volterrában fagyit veszünk, totyogunk bódultan a melegben kézenfogva a réges-régi köveken.
cortonában csak nézünk le a főtérre, nekünk is kedvünk volna térdelni a kőpadon, itt is fagylaltot nyalogatva, te, mint akkor, emlékszel, amikor megkérdezted, és én igent mondtam, ott, a rialtón. most is azt mondanám. ugyanígy, fagyival a kézben. mi sosem komolyodunk meg, mi?
assisiben érezzük át igazán-igazán, milyen jó élni.
áll bennem valahol az egyik énem, ha ránézek, látom, ott ugrabugrál örömében csendben, hogy ez mennyire jó volt már, ez a nyár, ez a kirándulás. hogy OTT voltunk.

höhö

jót vigyorogtam ám a képen.

ja, aztán

ma pedig bejelentkeztem egy fickóhoz. lesz, ami lesz-alapon.

ő csak három hétig nem lesz a 7-8. hónapomban. ehh.

a kocka el van vetve.

éjjelek

a mostani úgy telt, ahogyan ez a számítás néz ki: 0+3+1=7

finoman szólva szédelgek.

azzal az álommal (rém) ébredtem 3kor, hogy akkor most x vagy y, és mi lesz, ha véletlenül, noha y-t választom, x-nél kell szülnöm. mit mondjak neki estébé. vidám álom volt.

ennek nekiszegülve reggel a duna mellett sétáltam, mentem csarnokba, vettem házikőrözöttet. dacolok. mondjuk kíváncsi leszek az egyórási tolmácskodásomra...

és ma még

azért a konkrét rántott csirkecombjaink fölött jókat röhögcsélve (is) beszéltünk az életről a közös ebéden, és az olyan barátság-szagú volt, amely érzésért most (is) kiemelten hálás vagyok. nem csak úgy.
ugyan az is szóba került, ahogyan nemsokára bizonytalanná válik a munkahelyem is, köszönhetően annak a vissza/elvont rengeteg pénznek. ami meg nem (csak) magam miatt kellemetlen, sokkal inkább azokra (a sokakra) nézve, akik majd ennek a levét isszák (nem az én távollétemet, persze) (a milliárdokét). igazából én nem panaszkodhatom, nincs okom.
azon sem nevetgéltem annyira, egyébként senkisem, amikor a korombéli kárpátalján dolgozó misszionárius lányt hallgattuk. ahogyan elmesélte, mondjuk, hogyan nézegette óriásira kerekedett szemmel az egyik anyuka a magyar nyelvű, színes, magyar mesekönyveket nála a polcán. vagy a gyerekekről, ahogyan bontogatták a szerény cipősdoboz-ajándékokat karácsonykor, és ahogyan nem akarták elhinni, hogy az egész doboz ajándék az övék, egyenként. vagy arról, hogy azon a környéken a lakosság 70-80 százalékának _egyáltalán_ nincs munkája. semmilyen. alkalmi sem. és hogy a férfiak esetében tízből kilencen masszívan isznak.
szükség. hiány.
ezen is gondolkodom.

ember

azon mostanában néha elmélázom, mekkora óriás különbség van ember meg ember között.
ezt most nem akarom magyarázni, pedig így meglehetősen banális közhely.
olyanok tartoznak ebbe bele, hogy mért gondolja magát mindenki a tudás / igazság / a lényeg látójának / birtoklójának, akinél ott a fény, és egyszerűen egyértelműen jó, amit tesz.
persze, ja, saját magamra is gondolok, olyanokra is, hogy mért várom én azt másoktól egyértelműen, ami nekem alapopció. és / vagy viszont. mai élmények kapcsán is.
meg hogy ki vagyok én.
mélázok, mert most ezen is végig kell rágjam magam.
és hadd legyek ködös.

mozi

ma megtekintettük -előre nézve kis aggodalommal, mégis milyen lesz-, a lorát.
kérlek szépen, a lora az nagyon jó film.
egy percig nem volt mozizós érzésem, olyan, hogy kívülről nézek egy Sztorit, mert vitt, mert volt lendülete és volt hangulata. nincs tökéletesre koreografált film (talán csak az óceánjáró zongorista legendája), ez sem az, persze, de mindketten ugyanúgy élveztük, hogy jó. összetett, mégis követhető, mai, de mégis általános, érzelmes, de mégis laza. jó, na.

elbűvölő

elbűvölő tavasz van. káár.

mozgás

mozgás, iszkiri-iszkiri, mozgás, ez van ma.

nyüzsgök, intézek, leadok, beadok, hajrá.

most haza, mosogatni, juhhéj.

holnap szombat, pihenőnap, bevezetem a sabbath-ot, még a távolságot is megszabom, mennyit mehetek. (ez mondjuk komoly, semmi új nincs benne, már rég kitalálták)

tegnapelőtt még két ebédmeghívásra vártam vendégeket, mára kiderült, egy se lesz belőle. hümm.

ebédet akarok adni és vendéget akarok fogadni. na.

éter, költészet, én is benne

ebben a bejegyzésben én is benne, te is benne vagy.

hányszor számoltam így, hányszor izgulok ezen.

mondjuk a frakkon, meg a boribonon pl.

*

az előbb, ahogy kiírtam magamból, mi bánt nagyon, jobb lett. ettől a z.leilástól pedig majdnem el is felejtettem.

azabaj

azabaj(om), hogy ez az egész egy bizalmi kérdés.

én nem bízom az orvosokban. azért nem, mert rosszak a tapasztalataim.

a háziorvost is, akinél három évig kínlódtam és elfelejtett és félrekezelt, de persze nagyon kedves volt, is azért hagytam ott, mert nem figyelt. az a dolga, hogy rám figyeljen. szerintem.

ezért mentem át egy általam emberileg ismert, ámde földrajzilag értelmetlenül távoli nőhöz, és nem bántam meg, pedig január óta vagy háromszor voltam már nála.

a fogorvoshoz, aki persze rajtam kívül mindenkinek megfelelt, is visszacseréltem az én régimre, hiába rendel (és lakik) rákosröcsögén, egyszerűen azóta jól vagyok fogilag, nem izgulok, bármikor hívhatom, ad időpontot és tökéletes az eredmény. csak mert odafigyel. (ja, és nincs idegborzoló nyugtató zene a váróban, hehe).

a nőgyógyász nekem még ennél is intimebb dolog, nem mindegy ki az, akihez járok. az a gyanúm, hogy szülni előbb-utóbb meg fogok, úgyis, akárhogyis, az addigi vizsgálatokat pedig egy helyen akarom, nem ötfelé szórva öt különböző férfi-nőnél. össze-vissza, sok pénzért, időért, energiáért.

egyvalakihez akarok menni, aki nő, aki figyelmes, akitől mindent egy helyen tudok megkérdezni, korrektül válaszol és nem kell keresztül-kasul járni érte a fél várost. és persze -én balek- még fizetek is mindenért.

tehát szolgáltatás-szinten AKAROM az egészet, hiszen megvásárolom: egyszer a 9 éve fizetett eü-hozzájárulásommal, egyszer alanyi jogon, mert állampolgár vagyok, egyszer pedig az adózott-levonásokkal terhelt fizetésemből.

ezért nem tudok nyugodni, amikor a második telefonra derül ki, ez a nő nem tud ultrahangos vizsgálatot csinálni, sem akkor fogadni, amikor kérem, menjek el a tőlem nehezen megközelíthető ötödik számú rendelőbe, ahhoz a mukihoz, aki uh-t csinál, és akiről csak rosszat hallottam, illetőleg hozzá már a jövő héten, ahol majd megvizsgál (????) uh nélkül. miután a múlt héten voltam, miafrancnak. majd gondolom uh meg vérizé (afp) után megint menjek el hozzá (összeg ismeretlen), tehát MINDEN HÉTEN járjak orvoshoz, rendelőbe, vizsgálatra. sem időben, sem pénzben nem vagyok krőzus. hüje-e vagyok - mindenesetre annak néznek.

és a legdühítőbb a kórház honlapja, ahol a lényegi infó (ki, mikor, hol, mennyiért rendel, mikor van szabin) nem elérhető.

most csak csúnyákat

most csak csúnyákat gondolok és mondok a rendszerről.

nincs mese, megszülöm otthon, tojok a vizsgálatokra.

nemkülönben az orvosokra.

vagy szabadságra mennek, vagy tartják a markukat, de az infókat mind csak csepegteti.

fölrobbantani, fölszántani, sóval szórni.