Karácsony 2014.

Az jó a karácsonyozásban idén legeslegjobban, hogy olyan szellősen rohanás csak, voltunk anyuéknál, nagynénnyééknél, dédijénél, anyukájáéknál, kis szün szün idő legóhotrodösszerakásra, kilenckönyvfogdosásra, mireköltsünklatolgatásra, majd ma nagynénémhez apukámékkal, anyukámékkal tizennégyedmagammal lakomára...

Estére jutott eszembe, hogy az elmúltnégyév minden karácsonyából ez az első, amikor semmit nem KELL írnom, se ilyen, se olyan dolgozatot, beadandót, pályázatot, hogy most csak úgy vagyok, és ez szép kövér hálával töltött el.

A gyermek is meggyógyulni látszik már vagy négy napja, ez pl. egészen jó. És a leckéjéből és pótlásból is elnyűttünk vagy 15 oldalt karácsony előtt (kettő maradt).

Holnap bábszínházba megyünk, kíváncsi vagyok, nagyon.

Ha nem lenne beteg újra a barátaink kisfia, egészen kerek lenne a világnak ez a kicsi része. Most azért sokat gondolok rájuk.

csehül

hopp, a mai napom elsodort a csehcentrumba. most akkor az a kérdés, hogy vegyem-e komolyan, miszerint véletlenek nincsenek, és csapjak-e bele a cseh-tanulásba.

a fura csak az, hogy a cseh mentalitásról gondolkodom jó két éve - egyáltalán van ilyen?

decembör

áhh, persze, jól lettünk, volt öt nap esti ébredés, azóta kegyetlenül minden éjjel időpontban bemegyek és megfordítom a gyerekem. ezzel vagy enélkül, álomkirohanás nincs. 

maradjon is így.

tegnap pedig új betegséget kezdtünk (most megint mi ketten), ezt a hörghurutos köhögős (ma már lázas) izét, de még anno megmondtam, bármi ilyennel kiegyezem, a szó nem szoros értelmében ez jöhet, rendben. persze menjen is. :)

az osztálykarácsony szóról szóra úgy zajlott, mint Lappáéknál (most nem linkelek), anyukák tömege plusz pár apuka. és annyiban különbözött, hogy nálunk az apuka tartotta a frontot (plusz osztályfényképezett egy kiadósat), ja, és jómagam pedig reménytelenül lekéstem, hála munkahelyemnek. 

mondjuk a munkahelyemnek üzenem, ha még egyszer illetéktelenül és leszúrós hangnemben ezek után fölhív újra ugyanaz az illető ugyanígy, vele a következő értekezleten plénum előtt fogok ordítani (érik, érik! drukkolok, hogy most kihagyjam.)

anygyalkának lenni pedig csuda macerás.

utóélet

a hányósizé lecsapott rám is, döntve ezzel a hetem amúgy is sérülékeny dominórendszerét - beletörődés, most ezt kell gyakoroljam a fejemre dőlt dolgok alatt.

*

a rémálmos izé akkor marad el, ha elalvás után pontos időzítéssel kimozgatom az aktuális alvási fázisból. három napig ezt tettem, jól ment. ma kihagytam - megint úgy ébredt.

hát akkor igyekszem egyelőre nem kihagyni.

*

viszont előfordulhat, hogy alternatív miniállamot alapítok, a Conch Köztársaság mintájára. hátha úgy túlélem ezt az országot, annak minden korrupt vérszívóját. (http://index.hu/nagykep/2014/11/19/mikronemzetek/ )

na jócakát.

csak a megszokott

megint péntek éjjel hányós, megint délutáni rémálmos-ébredős
nem lehetne sima torokfájós-kétnapos? vagy inkább semmi?
*
láza is van, nem magas, de föl-le megy. a felmenéskor alszik, a lemenőágban megint a rémálmos-ébredés van este is. iszonyú fárasztó ezzel szembenézni.

mindig

azt mondtam, hogy nagyjából mindig igazam van?
ha nem most, akkor T+n időpontban ez rendre beválik.

sajnos.

kicsit nagyzolós és sarkítós, de ennek a terhét hordozom lassan négy évtizede.

szeptemberem

javítandó a statisztikát, hát legyen, álljon itt a szeptember.

vicces ez az oda-vissza bumlizás: reggel hopp, indulás a suliba, munkába, munka, hopp, indulás a suliba, esti menet, placcs, elterülés. majd elölről.

a reggeli rutin kábé megvan már, és élvezem, amikor 7:50-kor már a buszra várok (új járat, zseniális útvonal, mint tudjuk, én ettől boldogulok, ha nem évszámra ugyanott megyek ugyanoda. volt ugye a csepelen át, majd volt a dél-budán át, most van az erdőn át, szóval 16 éve ugyanoda, de mégsem ugyanúgy. ez azért nagy ajándék, mondjam ki.)

az indulás a suliba, na az reggel egyre kapkodósabb, hiába nyávog a jelzés (tényleg nyávog - ezért kiválóak a nokiák :), mindig később indulunk, azaz rohanunk, aztán persze mindig beérünk. a legjobb pár nap az volt, amikor zuhogott az eső, és már volt csizmája - annyira élvezte a tocsogást-dagonyázást.

a munka. na igen, azt most utálom, nem stimmelek, pedig szerethetném is, talán ha jól csinálnám, de nem, és ezt minden porcikám érzi. olyan kibúvóim lehetnek, hogy a sok hajtástól kiégtem, meg hogy nem rajtam múlik, de valójában az van, hogy nem akarom elfogadni: az egész egy olyan münchhausen-dolog. ha én akarom, akkor jobb lesz. az elmúlt években megtaláltam hozzá mindig az inspirációt. most nem tudom, honnan fog jönni.

ja, és a hopp, indulás újra, na az tényleg brutál. azért, hogy mindenki értse a családi körben: a sulit muszáj rutinból nyomni - lecke, rövidszabadidő, vacsi, mese, alvás - ezt a hónapot nagyjából egészében bevállaltam, hogy hozomviszem. a város közepéből - ha sprintelni tudok - a szintidőm az erdőn át 45 p. ez akkor érvényes, ha sprintelni tudok. és nagyon hasznos is, mert tényleg kezd beállni a rutin.

akkor azonban, amikor _nem_tudok_sprintelni_, na akkor mondom, hogy az brutál. 

és ez van szeptember eleje óta: minden héten szépen megérkezett valami plusz probléma. első héten a térdem purcant ki. egy hét múlva a lábfejem. múlt héten a szemem gyulladt be. olyan kripli lettem (vén banya), mint az a klasszikus garfield képsor van, amikor szülinapja van, kel föl a tálkából, és ripp-ropp, reccs - nyújtogatja a tagjait, míg egy apró ropp-tól kikerekedett szemmel mondja: egy újabb év - újabb reccsenés. váá.

a leckék nagy részét megírják a suliban (ezt el is várom, mert mi a jóeget csinálnának különben a suliban délután), mostanában a hétvégére sem hagytak semmit, hálás vagyok ezért. jó osztály, jó gyerekek, pontosan elegendő pirospont / csillag / mosolygógondolkodószomorúarc / elég üzenet, szeretett és egyben reálisan látott tantikák - ez a mérleg.

az ofő pont olyan, amilyenre vágytam - szerintem ez egy fontos faktor - végtelenül hálás vagyok, hogy így alakult, a másik tantikától így, egytárgyat tanítóként is kérdőjelek meredeznek a hátamon :).

(de tényleg, miért nem összesíti ott is a pontokat, ha már ad. miért nem szól a gyerekeknek, hogy menjenek szünetben pisilni? ésatöbbi? :) na ugye, hogy jó így.

a placcs. na, az a minden estém. lelkileg inkább, de fizikailag is. begyulladt ezzel-azzal még a sportoláson sem reális töprengenem, de majd kitalálok valamit - jó volt nyáron az a relatíve sok bicajozás.

ja, és jóbarátoknézéssel indítózom magam (magunk) - nagyon vicces még mindig.

telik, szalad

brutális gyorsasággal telik az idő, közhelyesen.

három hete iskolás, szereti, unja, élvezi, utálja, mikor melyik napszak van.

múlt pénteken bandukoltunk haza (hol rohan előttem két méterrel - valakitől látta egyszer, hol nyolcvanszor szólok, de akkor is inkább hátramenés, mint előre - ez a saját tempója), szóval mondja nekem (kérdés nélkül): "anya, én nagyon szeretem az iskolát". szívem repes. majd: "anya, figyelj, játsszunk ma évnyitósat, holnap meg legyen iskola, tudod, olyan rövidített órákkal!" (anyám - gondolom, megy hogy cuki. de azért lebeszéltem.)

reggel viszem, délután többnyire én hozom, leckét írunk, megbeszéljük, az ebédet rendszeresen elfelejti, mi volt.

felváltva ülnek lányok és fiúk, ő a szomszédokkal angyalian cuki (egyik kislány múlt hét elején homlokához dugta a homlokát, úgy mondta, hogy szia, g!) (másik kislánynak ma a fejére tette a szekrénynél az ellenzős sapit) (tud valamit :)

már túlvagyunk egy enyhe köhögősön,
már jár karatéra,

nem jár kokasra, énekkarra és bábra,

és fog járni németre, amit valamiért nagyon fontosnak tartok, de nem tudom ezt a réteget itt kifejteni, egyszerűen "kell"nek érzem,

már nincs reggel gombóc a torkában a suli miatt, a "begyulladás" is elmúlt.
de már simán minden reggel hozza a "ma ne menjünk suliba"-féléket,

és lassan második hónapja hárítom el angyalkák nevében is a karácsonyi ajándékkérelmeket.

*

úgy nő, mint a gomba.

hosszú

hosszú volt ez a múlt 3 hét

idevésem

ott ért véget a sztori, hogy 

hatszáz kilométer (d-be), pénteken megtettük, a tervezettől eltérően kocsival, kettesben, meglett az irat, éljen,

meg az is volt, hogy urológia, igen, szombatra meggyógyítottak, aztán vasárnap délutánra hasmenésem lett, mert én hülye, azt hittem, az antibigyó csak a rosszat javítja meg. ez persze a gyerekprogram közepén volt, így másfélnaposra csökkentettük g szórakozását. majd megtoldottuk egy éjszakai hányóssal fejfájóssal a részéről, így a kánikula hétfői napját gy-ben töltöttük.

így az utolsó kánikulai nap délutánján foglaltuk el kísérleti szállásunkat a Balcsinál, egyszer be is mentünk a vízbe, így az ideivel együtt elmondhatom, MINDEN évben átlag egyszer fürdöm a tóban. másnaptól kezdve eső és szél váltakozott, így kirándulgattunk. g beleszeretett Szigligetbe, végtelenül kiakadt, hogy csak egyszer mentünk. tavalyhoz képest (csak kézenfogva, félve, unszolásra ment magas helyekre) idén mindenhová jött, mindent élvezett.

minket Pécsely ragadott meg a legjobban, oda (is) még midnenképpen vissza kell menjünk - egy csuda.

a k-i szállás borzasztó volt, házibácsi feje fölött lakni soha többet, hajnalonta hányt, ezt mi két éjjel hallgattuk, nappal aztán esőben járkáltunk mindenfelé, így pénteken hazabattyogtunk, nem maradt több nézni- és elviselnivaló.

itthon várt a nyolcvanhárom kupac cucc a lakásátrendezésből, a tizenöt mosnivaló adag (ágyneműhegyek), a vasárnapi közös ebéd,

mégis minden olyan más volt - ez a nyaralás betegséggel, nyamvadással, rosszidővel együtt is élhetővé tette az életet, nagyon kellett.

***

a héten meredeken zuhant az energiaszintem, a munka mellett találtam 28 kg sárgabarackot, amit hagyományosan éjjelnappal lekvárrá főztem (idén 40 üveg, melyből sajnos 3 nyitva maradt... :)

***

g nagyon gyakran riad álmából (éjszaka első fele, kijön, rémült, nem ébreszthető mindig, de érti, amit beszélünk, megnyugtatom, pisil és visszavezetem), akkor kezdődött, és most ezzel megint beszedtem magamnak egy adag szorongást, nézegetem, mi ez, a háziorvos kiválóan beijesztett, én meg csak unom és unom és kívánom, hogy LÉCCI legyünk ezen is túl.

kérlek.

kiveséz

jahh, csak mert napló.

a vesém fáj, ez most valami fertőzés vagy hurut következménye, hétfőn a betegirányítóbanya elriasztott, kedden ünnepelték magukat az orvosok (is), ma 3 órát ültem a házidokinál, mert reggel éreztem, hogy tényleg nem kifelé megyek ebből a sz.ból. estére elértem az áhított rendelői dokit, aki megnyugtatott, hogy banya volt a banya, mehettem volna ma is hozzá. menjek holnap máshoz.

szóval újabb szabadságnapomat adom holnap egészségem halvány reményéért.

klassz, de nem mesélem, hányszáz kilométer vár(na) rám pénteken, előtte mennyit kellene pakolnom, vagy épp, hogy a szállodában honnan szedek bármit, hogy gyógyuljak,

és miért nem hagy már a minden békén, szimpla kis nyaralásra van szükségem.

szerintem.

könyv végre könyv

ez most nagyon jól esik, az a lehajtom a fejem, és elfelejtek leszállni kelenföldnél-könyv:

http://www.jojomoyes.com/books/the-one-plus-one/

mégjóhogy

nem engedtem meg magunknak a luxust, hogy az ágyunkat is ma vigyék el.

egyre nagyobb az ágyamat nem adom érzésem, holott nem fér, nem jó, fájaháta.

de amikor aludni olyan jó. jahhj.

elmondom, mit keresünk:

180*200-ra kihúzható, egyébként összecsúsztatós (?) ágyat barna színben. legyen tartós, kényelmes, ne legyenek hegyes kiszögellései és éles peremei (minden ilyenbe minden héten beverem magam), ne legyen túl puha, sem túl kemény. legyenek rácsai, matraca sose legyen útban.

ööö, valaki?

leszálló

na igen, 

most már minden nap tartogat valami meglepetést, de tényleg, minden nap.

szerdán nem volt netem.

csütörtökön nem kaptam választ, így nem válaszoltam.

pénteken az ebédembe gyalogoltam bele.

szombaton g-vel vesztem össze két hét nemláthatás után. (szerzett nekünk nyárhosszig tartó projektet, mert nem fogadott szót)

vasárnap már csak pihegtem

de hétfőn belecsaptam a munkalecsó közepébe, nem megoldható, csak elengedhető kifejlet okán.

ma egy családi barátunkat veszítettem el munkaösszeveszés okán.

holnap szerintem a szabadtéri (amúgy is minden oldalról necces) programunk alatt tán csak nem égszakadás lesz.

ezt a hetet szerintem nem érdemes tovább izélgetni, javasolnám a vasárnap estével folytatást.

nem viccelek!

sárga

de azért a legeslegfontosabb kérdés: idén vajon mikor érik a kajszi.

nem lehetséges, hogy lemaradjak róla.

vasárnapok

teljes ellenállásba ütköztem magamban (vicces létforma, csak vizsga előtt tapasztaltam eddig), ahogyan képtelen vagyok megírni ezt a játékprojektet még mindig.

holnap újra Bécsbe robogok, jobbnál jobb dolgokat tanulok, de a házit, amit múlt keddig kellett volna elküldenem, csak félig bírtam kivitelezni. egyszerűen kevés vagyok hozzá, ez egy egészcsapatos munka, én meg ebben ne leltem partnerre az elmúlt egy hónapban. vagyishogy minden itthoni szabad percemben is szakdolgozat, prezentáció, vizsgakészülés és munka volt, meg a betegség, meg az évzárás, megminden.(magamnak is realizálom az okokat, emrt eddig csak érzésre volt bennem, hogy úgysem fért volna ez is bele.

és tényleg nem.)

na, uccu neki.

öröm és harag

öröm

az nagy öröm, hogy elrendeződött az a sok minden, ami nyomott.

lett egy diplomám, már csak meg kell majd szereznem (kicsit több ezzel a macera, mint reméltem, de nekifutok annak is.)

kiváló lett a diplomám, ez jó érzés, a jóindulat is, meg a megérdemlés is, meg az is, hogy volt bennem ennyi.

mellesleg megjelent egy cikkem, mely tény annyira meglepő, hogy meg is hatott.

g a kívánt osztályba került, ezt nem győzöm csodálni, remélhetőleg a suliból kijön annyi, hogy ne bánjuk, ide került.

jó az is, ahogy egyre többször bírom kordában tartani a rengetegdolgozást, néha négykor eljövök, és olyankor olyan, mintha nyár lenne, normális élet, kicsi vakáció. (bizarr, de visszanézve az elmúlt sulis évekre teljesen normális)

és harag.

haragszom arra, hogy kiüldöznek az országból. 

orbitális nagy a haragom, és miközben erőmön felül teszem a dolgom és erőmön felül kussolok, hiszen dolgom van, de párhuzamosan realizálom éppen: így ez nem fog menni.

sem kívül, sem belül.

azért mindenki nem mehet el innen - gondolom.

de már ebben nem vagyok biztos.

a múlt héten megint olvastam két hírt, amitől rájöttem, ez(ek) miért mentek neki mondjuk épp a norvégoknak, és most már keserűn, de értem. 

szép csendben alternatív ötletet hoznék: ezek már úgyis megszedték magukat - menjenek ők. a sok sunyi pénzből még ezt a rombolást is itthagyhatják, életük végéig tétlen habzsidőzsi a távoli meleg vidéken. én inkább maradnék újjáépíteni a romokból a valódi életet, országot. forradalom és háború helyett. az sokkal fájdalmasabb lesz, nekik is. ígérem (abban az értelemben, hogy biztos vagyok benne).

jó volna, ha egy vátesz megnyugtatna, csak időleges ez az egész. (jegyzem meg, mintha MINDENKI ERRE VÁRNA?) hogy elmúlik, még egy-két év, és túl leszünk rajtuk. de most ezt én már nem hiszem.

irkafirka

végeláthatatlanságosságosságaitokkal.

na ezekkel van tele a hócipőm, mint azt párszor már idevéstem. 

a két hetes késéssel előállításra váró irat ma 88%-osan elkészült, még egy borítót kéne rá álmodni. (haha, a legnehezebb)

valami nyaralásfélét is kigondoltam magunknak.

megvan a mai szülinapi ajándék is (áfonyabokor. ezt még sosem adtam ajándékba, de nagyon jó áfonyabokrot adni, szóval fogok még. ha más nem, nekem.)

tegnap anyukáméknál is megjelentünk végre, és végre családilag.

mák

meg tegnapok

és amikor g kigyógyult a hányósból, és eltűnt róla kettő kiló, és de már csak állandóan és boldogan evett, és mindenki azt gondolta, hogy rendben van most már ez a gyerek, akkor

olyan csuda mód kijött rajta élete eddigi legdurvább csalán- és egyéb kiütése, hogy csak.

persze, mondjuk anyukája kihagyta a feltáplálásból a protexint, így most azt is újrakezdhetjük.

annyira sajnálom, hogy ilyen érzékeny.

mért érdemes éjjelre hagyni a levélolvasást

miután prímán ideidegesítettem magam a mai helyzeteket magamban kezelendő,
munkaadóm (ezt persze nem olvasva) az egyik tankot megoldotta, 42 %-os az öröm, de legalább egy lépéssel beljebb.

aztán megnyitottam rég nem olvasott első számú sajátlevelezésem, és mi várt ott?

igen, a megajánlott ötös a szakdolgozatomra.

rendben, így azért sokkal szebb.

és az a cuki rész, hogy a kutatás értékelése "kissé" "rövid" lett, az azért adott pár másodperc felhőtlen röhögést, mert úgy rémlik, 45 oldalból 4-re szorítkoztam ezt illetően, nem mertem túlírni a bürokráciában meghatározott oldaldarabszámot, minthogy az aktakukac főnénik sokkal félelmetesebb ellenségek, mint egy államvizsga-bizottság, ezt azért tudjuk.

azon kívül utolsó előtti éjjel már mit értékeljen az ember, de tényleg, főként egy olyan kutatás esetében, mely az eredeti és a pótmódszerekkel együtt sem akart mérhető eredményt produkálni? a rendes eredményhez még kellett volna min. 100-150 helyre elküldött kérdőív, beférkőzés az elszámoláskészítő március-áprilisi csúcsidőszakban 5-10 vizsgált elem belső köreibe (vezetők, üzleti titkok, szégyellt nemműködések témaköre, kulturálisan meghatározott témaértetlenség...), miközben magam pontosan ezeket az ügyeket nyögöm - belülről...

ahhahahhha. 

nem baj, ötös. és úgy megvédem, mint a pinty.

hörr, morr

falra mászom ettől a pszichopata, utolsó pillanatban, de akkor tankként közlekedő szeletétől a társadalomnak.

minden nap azzal küzdök meg a munkámban, hogy határidők vannak, mindig is holnap vannak ezek, hihetetlen szervezetlenségben, mindig rohammunkával - ettől is megőrülhetnék (szoktam is),

de

amikor ebbe a kényes egyensúlytalanságba belekerül egy érzelmi vámpír, egy idióta, olyankor a maradék energiáim is füstbe mennek. mert nyolcszor kell vele foglalkozni, noha amit ajánl, annak értéke nullával konvergál, és nem érti, hogy az időzítés is számít, meg hogy hiába több hónapja pörög a dolgon, ha ide csak tegnapelőtt ért, és ez most nem megy gyorsan, hiába akarja.

minden egyes kétes kimenetelű projektet az elején fogok elmeszelni, ez komoly és határozott tanulság, kedves lázálmokat dédelgetők, ezt most buktátok, mert ezt már nem fogom elfeledni elődeiteknek.

a mostani nyúzóknak.

akiknek üzenem így indirekt, ezt.

szeretnék

nyugalmat,

egészséget, 

hétköznapi életet,

nyolctólnégyig munkát,

nem szeretnék

felnőttként viselkedni.

vagy valami ilyesmi.

ideírom

a két hét alatt harmadik piszkozatba mentett poszt után az első élő közvetítés életünkről:

péntek után újrakezdődő hányás hétfő reggelre g tálalásában.

egész hétvégén alig evett, étvágytalan, most aluszékony.

aki tudja, milyen egy pálcika gyerek esetében látni a dolgot, tudja, milyen ez most.

én úgy számítottam, hogy már a rosszabbon túl vagyunk mára, most csak szorongok, mert a dokinéni meglebbentette a lászlót, hogy ha délig is hány, menjünk.

a dedalontól és cataflamtól péntek éjjel pl. álmából ijedt fel kétszer, össze-vissza beszélt, félre is, nem volt élmény. 

kihagynám a kórházasdit.

apdét: egyelőre kórház kihagyva, az én döntésem eddig, mert ráférne a nyavajásra egy infúzió. ha itthon volna erre mód, minden további nélkül igényeltem volna. negyedik napja eszi a fényt (kb.), itattam ma, de nem mertem rendes adagokat adni, s minthogy nem vagyok diétásnővér, hát érzésre. 4 dl tea és 5 keksz, ezt az adagot holnap mindenképpen emelem. 

apdét2: ma már evett, ez nagyon jó. nagyon keveset, ez nem nagyon jó. délutáni alvás után megint rossz álmot látott ébredéskor. ez nagyon rossz. szorongás, velkám bek.

egyszóval

beadtam. utolsó nap, de még volt hátra vagy 2 óra a végső határidőig.

aznap 5-kor indultunk, ez a drága levitt, D-ben voltunk 8-ra, a végállomáson 9-kor már ott kukorékoltam.

mit mondjak, még arra is volt szufla bennem, hogy g sulijába éjjel megírt könyörgőlevelem továbbítsuk is (mitveszthetek-alapon), meg délután be is ugrottam oda, hazafelé jöttünkben, ütöttem ott is egy vasat. ennél többet nem hiszem, hogy lehetne tenni.

az államvizsga időpontja is kiderült szépen lassan, meg a kizárólgos diplomaosztó, melytől kb. 3-500 km-re leszek aznap, és nem adják át utólag csak "úgy", megfoghatatlan, hogy mit gondol ez az iskola magáról, teljesen irreális ez a fertály, ha ősszel kegyükből, de megkapom, ami nekem jár, legyek nagyon boldog, azt hiszem. (amikor kezdődött, egyébként rendkívül inspirálónak találtam, ez nagyjából a minusz tízzel konvergál a tízes skálámon, amit ott élek meg. tényleg kár ez, nagyon kár.)

vasárnap még a könyvfesztiválon is voltunk, és cseppet sem bántam, hogy nem itthon dekkolok a gép előtt facsarva az agyam.

aztán kedden este hazaérve g karjában kullancsot találtunk. szakértőt keresve elrohantunk az ügyeletre (itthon nem volt szakértő) (ott sem). most teljes erőből szorongok(unk), hogy fertőzött volt-e, köpött-e, stb. 

ma meg szépen elutazott nagyszüleivel együtt H-ra, ez már csak úgy magában is ad egy alapszorongást számomra (legutóbb a hajam nyírtam meg levezetésképpen), nemhogy ezzel a lappangási idős gyomorideggel. 

igazából, ha a nagyszülők ott laknának, ahová mentek, és mi vittük volna, egészen másképp érezném ezt, de ez az utazás így, ahogy öregszenek, egyre kevésbé nyugalmas ügy. áhh.

ja, és holnap énmagam megint Bécsbe indulok, ez a menet megintcsak nagyon macerás lesz, minthogy 17 államvizsgatétel, egy nagy munka, meg három kis munka utazik velem, noha múltkor is kb. 2 óra szabadidőm volt a nonstop beosztott öt nap alatt (plusz az utazás 2,5 órája) (az utazás ama részét hadd említsem, amikor a réldzseten _ki_van_írva_ minden ülés fölé, foglalt-e, és mettől meddig, és mégis _minden_ alkalommal vitatkoznom kell -Kelenföldön felszállva- a Keletiben rossz helyre ülővel. ezt a részét gyűlölöm, mert nettó birkaság és undokság, részemről meg erőszakosságot igényel, és mire megnyugszom, kiérek a telefonzónából, pedig még hívhatnám a családom, kicsit itthon maradni, szóval az utazás eleje mindig stressz, felesleges).

amúgy szépen hangzik ez a Bécs, de a realitás a beosztottság okán, hogy lehetne simán Budaörsön is, de nem ott van, helyrajzilag.

egyszóval mindig van valami, és néha olyan egyszerű, amikor éppen nincs semmi. és jó.

már várom.

ahha, utolsó

hihi

utolsó napok a leadásig.

hetek óta húzom mögöttem ama örkényi madzagot,

ma meg kell írjam az utolsó fejezetet (ma, haha)

aztán a könyvfesztivál helyett (???)

át kell olvassam az egész fércművet.

szerencse, hogy a tanárom azzal biztat, menjek phd-re, aaaannnnyirajó -

ha elég okos lenne, megmondta volna, melyek lennének azok a részek, amiket ezért érdemes volna _kihagynom_ a mostaniból.

tegyem hozzá, hogy kééééptelenség most a gondolat is, hogy én mégegyszer nekiálljak egy ilyen cuccnak.

jó, nem zsigerből, hanem halálos fáradtságból mondom, de

de 

mivel nem csak az én fáradtságomról van szó, 

így a packázáson kívül tényleg nem kezdek most semmilyen hasonló gondolatmenetbe.

így is elég, hogy mit kezdjek hadoválni "tömören" a 45 oldal max dolgozatom 43. oldalán a kutatási eredményről...áááh.

és ha azt mondanád, hogy holnap kész, mit nyivákolsz, küldenék egy nagy taslit: nincs megállás, múlt csütörtöki határidőt már buktam egy házi feladattal, meg ezt a nyavaját le is kell adni vidéki város1ben aláíratva reggel 8kor, vidékiváros2-ben leadva 11-ig, plusz munkám egy érdekes fejezetében négyfelől szorítananak pisztolyt fejem egyes részeihez, így hétfőre azt is össze kell rántanom, és persze a beiratás (juhhú, hétfő reggel 8, juhhú!!!). ja, és ha a hosszú hétvégére apellálnál: nem, nem, utána következik egy újabb intenzív képzési hét Bécsben, és igen, az osztrákoknál az intenzív az tényleg az. Ja, és közben még elő kell állítani a 24-28 oldalas kiadványt is május 13-ra, de ha erre gondolok, akkor most inkább aludni megyek, és három hétig föl sem kelek.

ki e vagyok.

ki.

túl e vállaltatott az élet engemet.

túl e.

(fakanál az ilyen kezébe, nem az iskolatáska.)

szomorú, kétséges, nehézséges

vannak olyan emberek, akik annyi vitalitást, erőt, eltökéltséget hordoznak, hogy rájuk nézel, és elfelejtesz irigykedni. kristálytiszta, fényes óbor, gondolod az életükről, sikeresek, és keresed a siker titkát, de adják is, legyen neked is. most egy ilyen közeltávoli barátom halt meg, és hogyúgymondjam, ottmaradtam a padlón. (jó, így az utolsó hetekben nem is vagyok nagyon feljebb, vonszolom magam a dolgozat-munka-teendőkben végeláthatatlan halmaz, de ez most nagyon rossz hír, akárhogy is lebegett a fejek fölött...)

ilyenkor eszembe jut, hogy igen, ezt a mindenfélét le kellene szarni, kapcsoljam ki a gépet, menjek aludni, ne adjam be (most sem) ezt a cuccot, minden ráér, csak a család meg az egészség.

de mért pont ő, akkor is. és mért pont így.

jaj, na.

suli

felvették a suliba, amit egyébként úgy tudtunk meg, hogy én a császárvárosból, miután elszakadt a cérnám, telefonon megérdeklődtem, hogy mégis MIKORMÁR, és erre másnapra föltétetett a lista, mely három helyett négy osztálynyi gyereket tartalmazott. új lehetőség: kicsit sem izgulni, hogy a választott tanítónénihez jutunk-e mégis, és az tényleg jó is lesz-e. április vége, hajrá.

de azért most örülünk, és reméljük, hogy majd jövő ilyenkor is éppígy örülünk. merthogy örülünk.

szakadok meg?

bekeményítettem, most itthon nyomom a szakdolgozatot.

a múlt előtti héten Bécsben egy pillanatom sem volt az odavezető vonatút után írni, ezért a hétvégén szívattam meg a családom az ülök a képernyő előtt meredten két éjjel-nappal hosszan dologgal.

a múlt héten beesett két olyan projekt, hogy az éjjelek egy részét meg a csoportos nevtan tiszta 40 percét tudtam csak rászánni. a vasárnapot már nem volt pofám odatenni, inkább főztem, mostam... 

na erre tegnap (deklaráltan itthon, mindenkivel közölve ezt a munkától távollétet) nemes egyszerűséggel elővetem a fájlt, majd estére, hullára fáradva bealudtam, írás: egy betű sem. (bejött egy idióta erőszakos illető, gyakorlatilag estig azon ügyeztem). emellett rendszergazda is lettem hirtelen, ez kábé olyan, mintha azt mondanám, doktorit írok svédből (nem) (és nem). vagy mintha a lápon sétálnék a szentannató mellett, éppen pont soha nem tudhatom, melyik tóba lépek bele, mert talajnak hittem a zöld virágzást (érzésre is ilyen egyébként minden hiba, amit el kell hárítanom időnként... mint a lápi tóból kecmergés)

nem állok nyerésre, de azért bejelentkeztem a védésre, meg azért jól esett a konzulensem biztatása a phd-magasságokról ömlengésről...

csak hát sajnos még mindig csak 40%-os a készültségem, szóval megyek, írok egy kicsit.

újraitthon

ez a bécsi 5 nap is megvolt, pipa, szakdolgozat 1,4 oldallal bővült, fejem 2 köbméterrel, okos vagyok, mint a nap, kollegáim visszafelé dolgoztak, itthon mások viszont a nyakamba ugrottak ("anyablöki"), holnaptól újra itt a sűrűje, iskolába felvették, most a tantónénikén drukkolhatunk, úgy, a szakdolgozattal kapcsolatban pontosan azt kell mantrázzam: leadom leadom leadom (a ritmusa a kolinyó: rossznagyon-ra rímel).
össze-vissza írok, ez az élet, na.

haja, hja.

az megvan, amikor szombat reggel 6:20-kor egyszerre pattan ki a szemem, indul a szakdolgozati témára az agyam, majd felülvén egyszerre fölpillant (egyúttal végleg fölébred) csemeténk,

majd

a narancslépréselés közben egyszerre szúrom tövig tenyerembe a narancsvágó (de miért?)nagykést, mely minutumban pillantom meg a narancsháló alján az egzotikus külsejű százlábút (?) (édes Istenem, mért kellett pont pár hete elérnie annak a cikknek a mérgespókos banánról, miért pont?), 

de

legalább a családfőnek is volt a tőlem meglehetősen így szokatlan "Jézusom"-ra pillanatok alatt fölpattani a szombat reggel végre kialszom magam-ból...

aztán

ugye a mosások, főzés, takarítás szentháromsága, néha egy-egy kósza szakdolgozat-gondolattal,

aztán

a sulinyíltnap (nálunk, hadd ne mondjam, éppen "élénkít" az egyik, az, amelyik felvételiztette (ahha!) a gyerekemet, minthogy eddig nem írtak, felvették-e őkelmét, és akkor ugye addig nem állhatunk le a keresgéléssel...

aztán némi írkálás, de a tipikus alibi, mert délután a legkevésbé bírok koncentrálni, szerintem én profissima italiana lennék, tuti,

de 

ez nem gond, miután a reggeli késelésem begyulladt, ezzel végülis szépen elfoglalom magam,
miután nemengedhetem meg magamnak a hétfői sebészetet, lévén mire a sebész urak becammognak dolgozni a kerületi esztékába, én javában a bécsi réldzseten kell üljek, 

ugyanis

irány 5 napra a sógorland, fejtágítás,

mögöttem (fejem felett)

pedig az özönvíz, félbehagyott munkák, 43 %-os szakdolgozat, és a család és a sulifelvételetlenség...

szerintem

elég jól illannak a napok, amint ez látszik, hogy reménykedjem: TÉNYLEG lesz idén is július eleje, mire ez mind lezajlik. le kell neki.

*

ja,

elfelejtettem, hogy újra rosszul mozdultam, és most a bordáim fölött fáj. múltkor is a vesekövet megúsztam, helyette "lumbális izom gyulladása" lett, flektor a barátom.

annyira tudok

szombat hajnal (múlt hétfő délután) óta kisebb-nagyobb kihagyásokkal fáj a vesetájam.

tegnap egy lapát fejfájással is arról voltam kódítva, ezúton gratulálok magamnak.

ezt a minden hétvégén is van valami gázos, na ezt a fájdogálással együtt mondjuk kihagynám.

meg azt is, ahogyan eldönthetem, az értekezletre vagy az orvoshoz menjek holnap, haha.
*

g-vel hétfőn nem mentünk oviba, kedden meg igen, és aztán látva a szemkarikáit, este orvoshoz. csuda boldog lett, ahogyan mondta a dokinéni a betegeskedések okán szerinte kimerültséget, meg a három nap szabit. milyen jó volna, ha ma sem jutna eszébe, hogy holnap már megint a malom.

leszipp

leszippantott ez a mai igzgatóis beszélgetés, pedig csak 12 vidám perc volt. 

nem való nekem ez a vizsgahangulat, annak tudatában pláne nem, hogy egy általános iskolában másfélszeres túljelentkezés? első osztályba menet is már ilyen ostoba a világ?

valami olyasmi van, hogy én azt a szekeret még soha nem közelítettem meg önszántamból, mely után loholnom kellett volna, és mégis itt volnék, ahol, szóval nem lustaságból. csak a megalázó helyzetek árnyéka is árnyék.

na, lesz, ahogy lesz, még álmodozom arról a másik helyről is egy sort.

frekventáltan az a kérdés vitt mindent, hogy el akarjuk-e vinni innen majd negyedik után máshová. vááááh.
vááááhh. 
kicsit segít majd az időpont ismerete, amikor be kell iratkozni, majd vágjuk a centit :)

hajnali kettő

hajnal kettőkor, midőn már  a szakdolgozgatásnak is éppen búcsút intettem (majdnem), jött g, hogy nagyon fáj a feje.
ott, pont.
elaludni háromig nem tudott.

gyomorszorítás bekapcs, mondanám, hogy egy jóideje pedig rendes ütemben élünk.
adalék, amit eddig elfelejtett említeni, hogy az ovis délutáni alvások is fejfájás okán maradnak el, vagy hogy délután időnként (?) fáj a feje.

ez speciel pont egy olyan dolog, hogy megint nem tudom, mi van. kb. 5 hete takony van és köhögés - akkor ez vírus? valamiüreggyulladás? allergia? szorongás? valami komoly?

most milyen kör(ök) jön(nek)? hétfő van, félnyolc, és én most pl nem tudom, ma hogy megyek dolgozni (mint afféle huszadrangú kérdés). sokkal inkább izgat, MI EZ?

dömdödöm

nagyon büszke vagyok rá, amúgy. (amúgy mindkettőjükre :)

a g-re most pl. azért, mert szépen elment a versmondófesztiválra a suliba (a közeli), és noha ott kiderült, hogy ez egy verseny, az cseppet sem zavarta, és _tényleg_ kiállt (ha ismernétek, tudnátok, milyen kiálló ő), és _tényleg_ elmondta: neve, költő neve, cím, egy vers, négy sor, hangosan, érthetően, és ha nem is volt (még :) egy Latinovits, nagyon is ott volt. olyan ez, hogy én csak megkérdeztem tőle múlt előtti héten, van-e kedve egy verset elmondani a suliban, és volt, ezt a verset mondta. gondoltam, majd szól, ha nem akarja. aztán vasárnap előkaptuk a könyvet (itt reklámoztam nemrég), és vicces, de mindegyik verset elmondta nekünk kívülről.
nagyon is megérdemelte azt az enyhe díjat, amit mindannyian kaptak, akik kiálltak. és nagyon is örült neki, nemkülönben annak a gratulációnak, amit egy teljesen idegen nagylánytól kapott :) meg az ovistársaktól.

hat barack, tengeri gugg

annyira tré, hogy most jubiláltunk: negyedik hete gyűrjük ezt a taknyos-hurutos-köhögőst, a fejem szétesik időnként, köhögéstől görnyedve éééélek/ünk, és újra mehetünk vissza a gyerekdokihoz is. volt úgy egy 5 nap szünet közben, az új kört a zéndrágám kezdte el, aki korábban meggyőződésesen vallotta: a Béres csepp mindenek felett (nem vagy csak közepesen). a kilégzésnél légcsövemből kiszűrődő kelthető zaj azonosíthatóan süsüasárkány.

de az élet nem áll meg, sajnos, egy kicsi szün-szün megint jól jönne a hét elején, kihevernénk.

a tavasszal meg úgy vagyok, hogy hiába nagyon szexi a gondolat, hogy már az van - zsigerileg nem tetszik. egyrészt nem tudtuk használni g mindhárom téli felszerelését (amikor összevateráztam, a tavaly téli havak jártak a fejemben), másrészt már milyen gáz, ahogyan nem fagytak el a poloskák, szúnyogok, ilyenek, nem aludtak a növények, nem fagyott be a Velence-tó meg a Balaton? utálom a gondolatát is, hogy mondjuk idén újra elfagynak majd március-áprilisban a gyümölcsfák, és megint aranyáron lesz a sárgabari meg túlérett éretlen almákat vadászom jövő télen a piacon... engem nagyon zavar ez a fejetlenség, vagy bibliai nyelven vajúdás---

az isiválasztás finise ez a következő hónap. beadtuk a kötelesbe, mert oda azt hittük, köteles (most nem is tudom), meg abba, ami közel van, a jelentkezést, van is ott egy darab néni, akit áhítunk, legyen ő, kérlek. de miután a 81 helyre két hete már 70+ jelentkező volt, és még mindig lesz nyílt nap, még mindig lesz 4 hét, hát muszáj lesz a másikat, a távolabbi, de nem köteles sulit is beadni. ott is van (még mindig) egy "kiválónak tűnő" tanító néni, a suli pedig egy fészek. jegyzem meg: kellene félúton a kettőnek jól összegyúrt elegye, na igen.

plusz a szakdolgozatom gyakorlati része, elmondhatjuk, befulladt, szóval most jön a kapálódzás. uhh.

mért jó ez az otthon

mert pl. péntektől hétfőig nem nézem meg a hivatalilevelezésem, és akkor csak hétfőn derül ki, hogy a pénteki munkaidő végeztével megírták a csak egy hét múlvára várt levelem, mely alapján mondhatom (hurrá, hurrá), megint benéz pár hét bécs. jessz.

jó is az.

Kaláka meg az Erdély-élmény

karácsonyra, honnan, honnan nem, lett egy gyönyörű-furcsa kalákakönyvlemezünk.

erdélyi költők gyerekversei, erdélyi illusztrátorok rajzaival.

miután évekkel ezelőtt a friss tintáért rajongtunk, s amúgy is mindent nagy lelkesedéssel olvasunk-hallgatunk, ami vers, hát nagyon örültem a hírnek: született egy új, tintához hasonló formátum, ráadásul a Kalákáék zenésítették meg.

itt a fészbúkos magyarázat >>>

mint afféle őskritikus, persze, mondhatom, amit a Kaláka megzenésített belőlük, azok hangzanak igazán jól,  persze, mondod, volt módjuk mazsolázgatni, meg ami zenés az jobban a fülbe mászik, hja. illusztrációban megintcsak nagyon eklektikus. a legviccesebb amúgy a nyelvi szépség és különbség, olyan ügyek, amikor én tudom, miről szól, mert jártam ott, hallottam így, tehát tudom, de pl. g-nek meg kell magyarázni, mert olyan dolgok manapság ebben a nagy kusza városban már hol volnának (mondjuk pl. a legegyszerűbbek közül a pajta... :)

de!

de zenével!

hú, az milyen jó!

a szünetben / hétvégén / betegségben naponta hétszer hallgattuk meg, és én ennyiszerre mindig el szoktam unni, most meg megyek a kálvin téren, és azt fütyörészem, hát bocs. nem véletlenül mondom, hogy a Kaláka Egy Hungarikum, Tessék Már Levédetni!!!

és tessék nyugodtan megnézegetni, elolvas(gat)ni, meghallgatni, különösen, ha korábbi kalákák is megvannak - szépen ível az életműben.

ja. és holnap megyünk a momba, ahol szépen meghallgatjuk élőben! ezen alkalmat amúgy egy hónapja dédelgetjük szívünkben, és ma még azt is megtudtam, van még bőven jegy oda. gyertek!!

2014 jaguár***

japp, hháppcihh.

nem tudom, mit nyaltunk be, de g-vel együtt ugyanaz az orrfolyás, tüsszögés kerülget*.
amikor itthon dolgozom, ez különösen béndzsa, akkor hát a héten be kell menjek, hátha elmúlik... (?)

amúgy szerintem szombaton kaptuk attól a kis taknyostól a sulinézegető egyórában, ezúton is köszi, szimpi rögtön, hogy ilyen betegen is, mint az a kiscsaj, is hoznak szülők egyeseket közösségbe.

iskolát nézni.

ja, merthogy tartanak a körök. a novemberi szombaton voltam a kerületi sulinézegetőn, hasznosnak találtam, a közeli suli matekos tanítónénije megfelelő modorban, megfelelőképpen válaszolgatott, bejött, pipa.

aztán most eltöprengtem, milyen lesz egy-ből választani, így megnéztük ezt a művészetist, ahol ugyancsak nagyon kellemes tyúkanyó-tanítónénit találtunk. pipa kettő - dilemma on.

a tyúkanyó amúgy most szépen hívószó lett, minthogy egy őszi epizód okán megint köröztünk egy neurológusnál, és tökjól megfogalmazta, amit ki akartunk szedni őkelméből, ez volt az egyik.

g-nek amúgy bejött a 20 perces sulilét, menni kíván legközlebb is, bár most szívesebben legózott volna helyette, ha hagyom (karácsonyi rendőrségi helikopter, a héten hetedszer kívánta szétszedni-összerakni - elgondolkodtató - szerintem így kezeli a vágyát egy újabb kéthetes karácsonyi szünetre**)

*nem beszélve arról, ahogyan csütörtökön elhatároztam, influenzát oltatunk magunknak a köv. hét elején, hát akkor keblemre betegség, már most barátkozom a gondolattal...

**ja igen, már a húsvétra készül, kamera- és lehallgató-rendszert tervez, lefülelendő a nyulat. hajrá, nyúl, kösd föl a gatyád!

***jahh, és ez a(z itt) közzétett kétezeredik bejegyzésem. haha!

túl túl, már 2014

túllettünk ezen a percnyi kétezertizenhármon, most, hogy visszanézek, egy nagy sodort látok csak.

az elejét a sulikkal töltöttem, ez tiszta, aztán persze jött a törvényszerű leplattyanás fáradtság okán, a szakdolgozatom azóta is várogat rám, most megint tettem egy fontos lépést a kész felé, de kevés, kevés, kevés...

a tavaszt úgy töltöttem, hogy mentem még a suliba itthon, de nemigen volt értelme: ami az elején igazán földobott, azt a távollétemben valami titokzatos erő végérvényesen fölrobbantotta, azt az inspiráló, sokszínű közeget teljesen elveszítettem, ez nagyon bántott. nemigazán teremt lehetőséget a levelezős rohangászás az elmélyült egyetemi tanulmányokra, közös eszmecserére - különös tekintettel a sokszáz kilométeres távolságokat utazásban, időben, energiában, munka mellett...

nyáron emlékszem, jó volt együtt Győrben meg a Balcsinál, a Balaton meg a július meg a fejére kenheti az időjárást, idén sem fürödtem különösebben a tóban, csudavigye. és nyáron is dolgoztam, de (!) azt hiszem, idén rendes leszek magunkkal, mert idén, ha úgy alakul, lesz egy nagy szünetem, 16 éve nyomom itt a bányában, most kelleni fog egy hosszabb szabaccság, szóval én most ezen leszek.

ősszel nagyon is hamar elkezdődött az őrlődés a munkában, sok is volt, tisztázatlanok a körülmények is ahhoz, hogy ki tudnám hozni a maximumot magamból, szétestem úgy kéthetenként egyszer, kár, hogy nem úgy, mint régen, ebben nem volt semmi melankólia, simán csak blokkok, amiket újra meg újra átugrottam, mert kellett, de nem számoltam föl őket, és mint vakond a most telepített fűben, újra alámkerült a lik két héten belül.

viszont élmény volt bankot váltanom, olcsóbb is, inspirál is, akármennyire furcsán hangzik is, vagy inkább hülyén. amúgy sosem jutott volna eszembe, hogy a bankom több lenne, mint egy eszköz, mint a pénz, amit muszáj keresni, kapni, kiadni, vagy a bérlet, amivel utaznom kell, vagy a cipő a lábamon... most meg úton-útfélen említem, és büszke is vagyok rá: van ilyen (közösségi bank, azért)

ősz végére jöttünk rá erre a tornadologra is g esetében, most megint kihagytuk ugyan a hónapot, de őszintén: ez a két hét is arra kellett, hogy újra azt érezzük, emberek vagyunk, nem gépek, emberek, nem dolgozók, család és nem együttélők, meg hogy vannak rokonaink, netán barátaink, szabadidőnk, stb. szóval most majd újrakezdjük megint.

és akkor már csak annyi hiányzik, hogy végre tél legyen, ezért legyen hó meg hideg.

meg boldog új év(et)!