helyem

azért a munkahelyem újra meg újra fel is tud tölteni. 

ezt szerintem még sosem írtam le ide. valahogy mindig áttételesen érkezik meg ez az érzés, nehéz detektálni, meg szavakba önteni is ilyenkor, a nyünnyögést sokkal direktebb, konkrétabb események indikálják általában, ez meg "csak" egy ilyen (múló) vidámság.

az elmúlt 2 napban egy olyan workshopot rendeztünk, amin a kor osz tály ok közti különbségekről volt szó. nálunk az egy óriási dolog, miután a személyiségünk is részt vesz a munkában, és nem csak az agyunk, hogy mennyire sokfélék vagyunk, és ennek ellenére (vagy ezzel együtt) átlagban mennyire hosszan itt dolgozunk együtt. a téma viszonylag érdekes volt, bár újat nem mondott nekem, de valójában az igazi jó abban volt, hogy együtt voltunk, és egyszerűen nem volt kényelmetlenségérzésem, vagy nem kezdtem el türelmetlenül fészkelődni, csak mert holtidő és minekezazegész... élvezni egymás társaságát kölcsönösen - asszem ez tölt föl engem a legjobban. (meg a Balaton)

furcsa, hogy mennyivel kitartóbb, konkrétabb, élhetőbb barátságszerű ez a sokféle kollegiális viszony, mint megannyi lemorzsolódott, engemfelejtő volt barátommal a kapcsolat. (amúgy ezeken mostanában sokat töprengek, szóval talán nem veszett fejsze ez a téma még...)

heteim

amúgy szelíd és viselhető volt az alkalmankénti fájdalmakkal együtt is a szeptember, ez nem baj. a heteim kellemes ritmustalanságban telnek - ezen még kellene egy kicsit dolgoznom, bár ki tudja, hogyan viselném, ha szigorúan minden kedden lenne ez, és minden hétfőn az... (pedagógiailag annak, aki a hétfői hosszú megbeszéléseket kitalálta, annak 52 megbeszéléses hétfőt kívánok, reggel 8-tól estig. a negyedik után már szerintem fogja érteni, miért ne.)

csütörtököm viccesen telt - semmilyen fontos infó nem ment be a fejembe az ai fejtágításon - szerintem én ökológiailag és globálisan gyűlölöm ezt a technológiát, ezért nem hajlandó egy porcikám sem szeretni bármilyen kis "műhelytitkot" árulnak el róla, vele.

viszont aznap megint jót beszélgettem, és ez mindig feltölt. ja, és felhívott a Bugyor, miszerint inkább dec. 8. a műtét, én vagyok egytől nyolcadikig valahányadik a műtéti sorban - köszi, még 6 nap nyereség a régi életemben.

könyvfesztiválra szombat délután sikerült kijutnunk. a könyvfesztiválok szombaton délután elképesztő zsúfoltak, úgyhogy leginkább az oda-visszautazás és a társaság (B, majd O) volt élvezet. s miután a könyvhéten már megvettem minden idén engem érdeklő olvasnivalót, konkrétan semmi jót nem találtam. bocs, egy jót találtam, amit O ajánlott, de mire odaértem, elfogyott. szép.

már másfél méternél tartok amúgy a leválogatott, kitoloncolásra váró könyvhalmomban - ez az állapot új, de jó. főleg, ha lesz méltó helye ezeknek.

bőr és utazás

vicces, pár napja vettem észre (asszem, újra), hogy a bal kezem hüvelyujján (pont a felém eső oldalon) van egy 6-8 centis vitiligo. azért vicces, mert szerintem minden nyáron (most már jó pár éve) újra felfedezem attól, hogy lebarnulok, csak ott nem. fogalmam sincs, mióta, sosem volt régen sehol ilyenem, erre itt meg van.

voltunk a héten háromszor Balcsin. ez mindig ilyen, ilyen szedett-vedett, szervezetlen, hacsak én nem állok a sarkamra (nem, idén nem álltam, aminek oka talán ez az orvosi képlet, melyben eddig 2 elhalasztgatott műtéti időpont is volt). I-ék 2 nappal azelőtt szóltak, hogy 4 nap múlva hazaindulnak Amerikába. mivel 6-7 éve nem láttuk személyesen egymást, és meglehetősen kedveljük a családjainkat, hát nem tehettünk mást, mint Szombathely-Budapest vonalon kitaláltunk egy mindenkinek kellően messzi köztes pontot (Keszthely), és odacsalinkáztunk. a találkozó kitűnő volt (bár a szabadstrandon mi nem vizeztünk, majd utánunk este be is zárták baktérium miatt...), de csak ücsörögtünk, és beszélgettünk, és jó volt.

hazafelé sokkal később indultunk, mint gondolva volt, így Aligán kevesebb idő alatt csináltunk többet: én fűtéscsövet mázoltam, ők szétverték, majd összerakták a korlátokat. este valahogy nem maradtunk ott. (aztán 2 nap múlva p+g lementek újra, és befejezték). aztán csütörtök este g kitalálta, hogy akkor ő szombat hajnalban lesasszézik újra Aligára, és majd ő mindent befest (mert arra már nem volt előzőleg idő) - na persze, 38 fokban - gondoltam. így hát lementünk mi is. klassz meleg volt, főleg olyan 14 óra körül. a ház déli oldalán sajnos pontosan 0 darab fa van, így a klassz 38 fok telibe találja, ami szerencsésen megnyomott mindhármunkat, éhen is voltunk, és persze a Balcsit is kihagytuk - ez a része igazi lúzerség volt. viszont cserébe egy korlát teljesen kész, a másik már gyerekjáték lesz, valamint a kisszoba is kifestve (itt a tapéta tartja konkrétan a vakolatot, szóval volt a festésben kockázat...). a 45 fok a kocsi kijelzőjén amúgy nem volt vicces.

ezt amúgy g makacs ragaszkodása nélkül amúgy nem csináltuk volna meg idén sem (csak úgy röpülnek az évek), és talán nem is baj, hogy erre herdáltuk életünk egy napját.

legközelebb amúgy valami pancsolást is be kell iktassunk - idén még nem fürödtem a Balatonban. (mondjuk a rekordmennyiségű árvaszúnyog és -lárva múltkor nem segített bemenni a szét kis Magyar Pocsolyába, de ami késik, nem múlik, gondoltuk.)

kaizersmarrenstadt

múlt péntektől tegnap estig Bécsben éltem, jó volt.

felfedeztünk egy újabb kerületet, bár a hó miatt a Dunaszigetet elnapoltam végül (csak kíváncsi lettem volna rá, mi mindent lehet(ne) ott csinálni, de sebaj, majd legközelebb.

kicsit aggódtam, hogy unjuk ezt a pótgyerekes, tengős-lengős bécsi hétvégéket, de nem, nem, nagyon is kedveltük a dolgot. mind a négyen (többször is) biztosítottuk egymást arról, hogy nagyon is rendben volt minden. kivéve persze a közös vásárlást, az egy agyrém volt, olyan érzés, mint a társasutazásokon a két szervezett program közötti idétlenkedés (amikor mindenkire várni kell, majd sorban mindenkinek pisilnie kell szinkronizálatlanul...), mondjuk abban a ménkű nagy spárban szerintem nem is lehet rendesen vásárolni, akkora...

főztünk együtt, havaztunk együtt a Praterben (20 centi is volt), koriztunk együtt a Városháztéren, voltunk a szokásos könyvesboltszentélyben is, és havazott a mariasilferfrasszén, ami egészen szép volt és ünnepi, és olyan igazi adventérzés. és jó volt teljesen kikapcsolni és leereszteni a gőzt, és elfelejteni, hogy mi minden volt és lesz teendő. aztán ők hazajöttek.

én meg ottmaradtam a kétnapos képzésen, és tartogattam a jóérzést, amit a hétvége adott, és mindenki normális volt, és mosolygott (a képzősrác és a témája az agyamra ment, de még ez sem bántott). aztán a tegnapi nap összegyűrt és kiköpött, köszönhetően a SZABÁLYTALAN időjárásnak. ez Ausztriában amúgy nagyon érdekes bír lenni (talán mert tényleg annyira szabály minden). pontosan ezerkétszázötvenszer mondták be mindenhol (metró, villamos, múzeum, vonat), hogy nem jön, nem megy, de majd valamikor valami lesz, az tuti (nem), és mekkora óriási elnézést kérnek (talán a hó nevében?) a kellemetlenségért.

konkrétan egy teljes nap alatt összesen egy kiállítást tudtam megnézni félig az erre maradó egy órámban, az összes többi oda- és vissza-, valamint hazautazás volt. (mondjuk ráéreztem, hogy talán jobb lesz a korábbi vonattal szerencsét próbálni, és tényleg, ez csak 110 percet késett Bécsig, és tényleg elértünk Kelenföldre 5 és fél óra alatt). úgy kimerültem estére, ahogy ritkán szoktam.

szomorú, kétséges, nehézséges

vannak olyan emberek, akik annyi vitalitást, erőt, eltökéltséget hordoznak, hogy rájuk nézel, és elfelejtesz irigykedni. kristálytiszta, fényes óbor, gondolod az életükről, sikeresek, és keresed a siker titkát, de adják is, legyen neked is. most egy ilyen közeltávoli barátom halt meg, és hogyúgymondjam, ottmaradtam a padlón. (jó, így az utolsó hetekben nem is vagyok nagyon feljebb, vonszolom magam a dolgozat-munka-teendőkben végeláthatatlan halmaz, de ez most nagyon rossz hír, akárhogy is lebegett a fejek fölött...)

ilyenkor eszembe jut, hogy igen, ezt a mindenfélét le kellene szarni, kapcsoljam ki a gépet, menjek aludni, ne adjam be (most sem) ezt a cuccot, minden ráér, csak a család meg az egészség.

de mért pont ő, akkor is. és mért pont így.

jaj, na.

ír

írországi barátaink gyerekestül jártak ma itt.
nagyon fáradt voltam/lettem.
nagyon jó volt.
jó, jó.

1920-as bejegyzés

e héten még hátra / előre van kettőegész négytized dolgozat, és az utána valamikor bekövetkezendő egy darab szóbeli vizsga. és akkor kettes félév letudva.

e kéthétben hátra / előre van még kettő teljes füzet megindizájnolása, mely ama kisebb akadályba ütközik, minthogy nem ismerem a programot.

az elmúlt négyhétben szétleamortizálódtam -vettem észre a hétvégén-, van ugye ez a tüsszögtakonyolorrfacsar, van mellé néholi torokfájbereked, begyulladt egy bölcsességfogam (apis mellifica segít kicsit) (meg egy szájsebészet néz ki, csak én nem néztem szembe a dologgal), a lábujjamat másfél hónapja ért ütés most sem bírt még meggyógyulni, a térdemtől meg futni nem bírok. kétlem, hogy ezúttal minden eszembe jutott volna.

e hónapban van még egy utam, háromésfélnap, előfordulhat, hogy nem is akarom, de amikor azt látom, mitmennyit tanulhatok alatta, reménykedem, jó döntés _ennek_ellenére_

ma elmondatott, melyik előre beírt szabadságot mi akadályozza éppen, eddig még a helyszín is csak ígérvényse, 

pedig

Balaton!

g időnként annyira cuki, hogy meg fogom zabálni, az fix. más pillanataiban meg hozza b-t és m-et az oviból (akik időnként megőrülnek, szerintem (ők) joggal) (egyikük még 5 sincs, de van még két kisöccse, másikuknak meg két felnőttnővére, mindkettő őrület lehet :), olyankor g olyan, hogy beszélek hozzá és ő meg matt arckifejezéstelenséggel matat / bámul / nem válaszol... ez másnál előfordul?

és az hogy van, hogy meghívok két kisbarátot egy laza névnapi bulira, és az egyikük anyukája nem nemet mond, hanem öt napja nem hív vissza, nem veszi fel a telefont? vicsorít bennem az anyaoroszlán, kívülről meg én vagyok a megtestesült kedvesség, bár most ez csak a felszín. borzasztó rossz, ha azt érzem, amit most, hogy g-t sújtja valami olyan, ami nem illeti, sőt senkit nem illet, csak és kizárólag azt a szülőpárost...

azilyen dolgoktól meg facsarodik a szívem.

legcukibb dolgaink

az megvan, ahogyan kettő majd'négyéves összevész? íme:
- én nagyon szeretem a paradicsomlevest - így B.
- én is szeretem a paradicsomlevest! - így G.
- nem, de én jobban szeretem a paradicsomlevest!! - így, emelkedő hangerővel B.
- de én is jobban szeretem a paradicsomlevest!! - kontráz G egyre morcosabban, de még gyanútlanul.
- de én nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon szeretem a paradicsomlevest!! - sorolja B.
- ... (szün szün) de én jobban. - vágja el a vitát G rendkívül morcosan.
(jó, végül megnyugtattam mindkettőt, legalábbis próbáltam, hogy a paradicsomlevesnek az a jó, hogy mindketten szeretik, és hogy nyugodtan jut mindenkinek, aki szereti. lehet, hogy elhitték, nem tudom.)
mindenesetre én napokig kacagtam, akárhányszor az ábrázatuk eszembe jutott.

bali

BALILAP

érkezett szerdán, KÖSZÖNÖM!
A táj szép, meleg van, minden nagyon jó - ezek is benne vannak, de annál sokkal több.
nem beszélve a Nagy Kalandról, ami a "választhatók" közül igen jól végződött, Fülikém,
és mi ennek ÖRÜLÜNK és köszönjük a ránk gondolást.

szárnyal

akkor meg persze szárnyalok, amikor velük kettőjükkel, ha ennyi idő után is, de összejön a találkozás.
tanulság egy: úgy húsz éve ismerjük egymást
tanulság kettő: mintha csak két napja lett volna
tanulság három: magunk elől sosem menthetjük meg magunkat.
tanulság négy: az előző három hol jó, hol nem annyira jó.

összefoglaló, csak mert

az nyilván lejött a blogból is, ahogyan végigkínlódni látszottam az évet, miután ez így is volt.
munkaügyileg ért a legjelentősebb megrázkódtatás, a jóég gondolta volna, pedig mindenhol le van írva, miszerint sokaknak nehéz visszamenni dolgozni a gyerekezés idejei után. igen, tényleg nehéz, de nem a kirúgós, hanem inkább a komolyanvevős-helyfoglalós értelemben. mostanra egy újabb lépcsőfok elé kerültem, ez nehezebb lesz, és csak reménykedem, hogy menni fog. jó volna komolyan vennem magam.

barátügyileg ebben az évben a levitációt éltem át: lebegés a valami volt még régen fölött, aminél újabb nincs, és már a blog sem visz kijjebb az érzésből. ilyen szempontból egyszerre mentsvár és ok a munkaidétlenkedésem, elfed és betakar, ha akarom, nem is zavar. elkanyarodtam magamtól pár éve, és én nem vagyok én ebben. mondjuk most olyan erre a dologra nézni, mint egy nagy hómezőre, még tíz lépésem látszik vissza, meg messze-messze mindenféle házak fényei, de ennyi.

egészségügyileg szépen föladtam magamnak mindezzel a labdát, valóban itt a perc, hogy megtartsam a maradék egészségem, s elkezdjek sportosan élni, meg diétásan zabálni. (oximoron, szép) nem mondták meg mikorra, de saccperkábé a következő terhességem alatt akár ki is alakulhat amúgy ez a szép kerek családi cukorörökség, nem beszélve a szépen meglebbentett összejönnek-e a reménylett dolgok egyáltalán.

gyerekügyileg örülök. állandóan tele van minden napom tőle vele neki, okos mint a nap, meg pimasz, mint én, határokat feszeget, csúnyákat mondva lesi, mit lépünk, bosszant, majd a következő percben odabújik, és jelenti, hogy mindig te leszel a legjobb barátom. ma az apjával kegyetlenül összevesztek, zord komor arc kontra kétségbeesett hüppögés, és némi ölelgetés után ő simogatta meg és bújt az apjához.
nagyon szeretném, ha több időt lehetnék vele, annyira szaladnak az évek, hetek, napok, és nagyon szeretném, ha sok energiám lenne ehhez, annyira élvezetes minden nyígás- és provokációmentes félóra. csudára élvezem a humorát: mostanában a Bors néni-versekenmeséken rihegünk-röhögünk sokat, különös tekintettel arra, hogy
"...vagy jobb volna, ha most zsiráf lehetnék, és Afrikában szép csöndesen legelnék..."
(amúgy jó dolog ez a Nemes Nagy Ágnes néni)

férjügyileg is örülök. ennek a részleteit majd neki mesélem el, legyen elég annyi, hogy én ezt jól kifogtam, akárhogy is, most már csak maradjon is ez így meg a következő tízszertíz esztendőnkre.

éljen a 2011, legyen inkább áldás, építsünk, gondolkodjunk, szeressünk kicsiben és nagyban, kicsik és nagyok.
ámen.

hétfők kiválóbbika

ilyen, hogy a Hétfő jó legyen - hát régen nem mondhattam volna nagyon el (garfieldi értelemben)
mostanában a hétfők már attól jók (10es skálán 8) (kettőt a férji távollét von le), hogy nem dolgozni kell mennem, hanem hogy belevethetjük magunkat a heti rutinba. g-vel pedig minden nap jó jelenleg, még a rosszak is.

ilyenkor főzni (mosnivasalnitakarítanistb)is jó, a "világtól távol" lenni is jó, azt tenni, amit akarunk (a szó nem szoros értelmében) is jó, a délután hazatérő apját is jó várni, ésatöbbi.
ja, jó még, hogy a második évad is elkezdődött a lie to me-ből.

nem annyira jó, ahogyan ma a doki megerősített abban a sejtésemben, melyben a másik nemrég megnyugtatólag nyilatkozott, miszerint oké, hogy mégsem oké, ahogy vagyok, mennem kell további szüttyögésre az eü berkeibe, szuppper.

jó viszont, hogy a rendelő mellett egy köpésre ott a piac, piacolni jó, még hétfőn, gyalog is.

jó az is, hogy az, akit barátomnak gondoltam, az volt és az maradt, és bár nem jó, ami velük történt, jó, hogy nem változtunk, bár gondoltam (sajnos) erre az eshetőségre is, de jó az, hogy megírta, és hogy minden szava igaz, és jó az is, hogy van ilyen, de nem jó, hogy az ilyen mindig nagyon messze van valamiért.

jó az is, hogy és ahogy ma kiderültek az ovis jelek (ovi még mindig bizonytalan, nem jó), és hogy mindkét szülő borítékolt válaszát hozta a gyermek a választáskor (inkább legyen vonat). és az NAGYON jó volt, ahogyan átélhettem g első igazi választását, azt a gondot, meg elmélyülést és határozottságot, amivel meghozta, hogy mégis mi legyen (vonat). édes, de nagyon.
(ültünk a kanapén, elmeséltem, mirejó a jel, megkérdeztem, szerinte ő mit szeretne jelnek, elrévedt a tekintete, törte a fejét, aztán mondta, hogy nem tudja, és akkor én elkezdtem sorolni azt az ötöt, amiről gondoltam, minthogy perec, hold, hal, vonat, teherautó, autó, és akkor mondta, a teherautó után, hogy vonat.

így mennek a fontos napok.

mirelit

hány milelit van ebben? kérdezte gyermekem ma fürdéskor a játékként használatos nurofenszipókára. őőő, hümm, höhö (sorrendiségében így válaszoltam), hát arra gondolsz, hogy milliliter? igen, milelitel, mondta erre ő. (ismervén ama tulajdonságát, hogy az r az mindenkor l a számára, vicces a történet igazán)

így vagyunk.
küszködöm azokkal a befolyásolhatatlan tényezőkkel, hogy mindent, de mindent a pozitív oldalra írjak föl, s hogy átugorjam újra meg újra azt, ami vacak.
vacak volt ugyanis, hogy másfél hónapnyi kört kellett fussak az ovik körül, mert csak ma kaptuk meg a beiratkozásos papírt a régtudottba, de még mindig nincs meg az engedély, szóval lebegünk, két ovi között, pedig erre nem két napot kellene hagyni, hogy lelkesítsem a gyereket, ismerve őt és az én nyulambulam nyúlságát. napról-napra várok, és én napról-napra várni utálok, de most jól tanulom megint (csak mint gyerekkoromban, amikor volt rá módom, izé)

vacak az is, amikor a gyerekem a jószándékú kommersznézetés után három hónappal is bele van szeretve a gagyiba, és a könyvesboltban a raklapnyi gagyi előtt áll meg, lapozzagyűri azt, noha ebben én annyira kötöm az ebet a karóhoz, hogy ordítva bírnám ütlegelni a felelőst (értsd képletesen, ezért is nem írok konkrétumot), és igenis ide kijelentem, hogy nem, ez és így nem jó, nem ízléses.

vacak, hogy sose bírom megtudni majd, hogy mitől/kitől vannak úgy a dolgok, ahogyan vannak. hogy mások közömbösek, vagy én nem vagyok elég jó. ez mindig is megmarad kérdésnek, mert ha véletlenül én nem lennék elég jó, az baj lenne, olyat meg ha kimondok, hogy mások közömbösek, akkor meg a hitem veszteném el. erőszakosnak és felejtősnek kellene lennem, talán az segítene. így hát még egyszer kellene születnem.

vacaknak titulálom azt a munkahelyzetet is, amitől mostkörül ismét kifelé megy belőlem a szufla, ahogyan beletörődve megléptem a következő muszájlépést, majd erre három órával kifejezetten undok gondolatokat hallottam a jövőt illetően, hogy hová fajulhat is akár ez az egész elmúlt félévnyi szarakodás globálisan. csuda amúgy, hogy mekkora érzékem van újabb és újabb kutyakakákba lépni, mondhatnám viccesen.

jó, az egész vacakozást simán írhatom az osztálytalálkozó számlájára. rihegtem, röhögtem végig, élveztem, hogy nem otthon ülök, meg a társaságot is, de az a konzekvencia, miszerint SOHA nem változunk, az nagyon terhelőnek bizonyult, látod.

pedig jó a mostani munkahelyhelyzet, és jó az is, hogy nagyjából biztosak a kezek is, melyben gyermekem elhelyzetetik, ha mi nem vagyunk itthon (kivéve tán azt a csütörtöki homlokpuklit, melyről se kép. se hang, csupán a kétésféléves vallomása, hogy honnanmiként...), meg az is jó, ahogyan mondjuk örültek az esküvős albumnak, vagy ahogyan találkoztam vvel, ésatöbbi.
szóval minden jó, csak a mérlegnek megfelelő serpenyőjébe kelletik pakolni.

neked

Kovács András Ferenc: Hajnali csillag peremén

Hajnali csillag peremén

várjuk a reggelt, te meg én:

harmatozó fény a házunk,

mélybe kalimpál a lábunk.

Vacsoracsillag peremén

lessük az estét, te meg én:

elsuhanó fény a házunk,

reszket a mélyben a lábunk.

Földre bukó fény: te meg én.

Éjbe hunyó fény: te meg én.

Lobban a sóhaj-uszályunk:

csönd ciripelget utánunk.

johnnyc., larsg. meg andalgó

egyszer, nagyon, nagyon régen .... hm. nagyon régen. ez tényleg egy csuda... kaptam ajándékba egy könyvet.
postán érkezett váratlanul. nem vártam, bár ígérték, azt gondoltam, sok-sok más között a. csak egy kis epizód. találkozás, egyszeri, ismételhetetlen. például a földrajzi távolság okán.
de nem, a könyv ott volt (amy carmichael: his thoughts said...). kicsi, vékony könyv.
de vannak olyan könyvek (dolgok), amik csak úgy, olvasatlanul is olyan örömet okoznak, ami nem földi. (történetesen ez a könyv belül is olyan)
az illetőt, aki küldte úgy ismertem meg (?), hogy tóalmásra kísérte feleségét, elisabeth elliotot. (ha és amennyiben e.e. története ismeretlen volna, érdemes rákeresni, nagyon nem mindennapi.) elisabeth könyveit akkor már olvastam, ismertem élete történetét. azt gondoltam, elmegyek a konferenciára, ahol ő is tanított. elmentem, és -őszintén- vajmi kevés maradt meg az akkori szavaiból.
nem vele lett fontos az a találkozó. lars gren -ő a férje- volt a meglepő élmény. nem tudom szavakba önteni azt a részét, hogy milyen volt. nem tudom, hogy tényleg olyan-e.
olyan ez, hogy van egy idős pár. a nő híres, a férj szolgálja. óvja. támogatja. kíséri. menedzseli az ügyeit. vezeti. segíti. minden idegszálával figyeli. és mindemellett végtelen, őszinte, kedves szeretettel fogadja a körülöttük állandóan hömpölygő tömeg tagjait.
engem is. még ma is érzem azt a kivételezett-érzést, azt a rám nézett és rám volt kíváncsi dolgot. pedig... angolul akkor is nagyjából így bírtam makogni. pedig nemigen volt mit jót mesélnem magamról. vagy hogy mi érdekel.
és nagyon nagy öröm volt az a könyv, sok héttel az egyetlen találkozás után.
Isten útjai olyan furák.

egyébként az alábbi videót (videóhét van, ez van) találtam az ő kapcsán:



Why me Lord? What have I ever done to deserve even one of the blessings I've known.
Why me Lord, what did I ever do that was worth love from you and the kindness You've shown?
Lord help me Jesus I've wasted it so, help me Jesus I know what I am.
Now that I know that I needed you so help me Jesus my soul's in you hands.

(a hasonló kezdetű dal is fönt van a youtube-on, de ezt a videót szerettem meg most)

ott álltunk

ott álltunk a farkasréten, farkasréten állni szép, de rossz, mindig, és csak az dobolt bennem, hogy miért pont ő. hogy miért ilyen kevés. hogy miért ilyen hamar. hogy azt a melegséget és odafigyelő szeretetet vajon honnan vette. hogy lesz-e fönt találkozónk, ő is-e meg én is-e.
T nem közeli barátom volt, de közeli barátom volt mégis. most odakerült ő is, a személyes pantheonomba, a megemészthetetlenül hiányzók közé.
bár amikor -épp libasorban álltunk a térdighóba vájt járatban- fölnéztem a sír fölötti kopasz fára, hallgattam a pap kántálását, egyszer csak mintha ott lógázta volna lábát az egyik ágon, azzal a bizonyos kedves, valódi mosolyával nézett volna ránk, igen, akkor ott egy pillanatra jó volt-

flow

most is épp tart.
telekommunikációs élmény, ízig-vérig huszonegyedik század.
szól a fülembe a jútyúbról a tegnap fölfedezett (thnx to pomogácscsalád!) winston úr, g alszik (még pár perc) - lehallgató hallgat, reggeli apehtelefonom teljes siker, reggeli emailem délutánra háromnegyedes sikeremailt eredményezett, voltunk ringatózni is (kezdési időpont 10kor internetről leszed: 10.15...), mobilon megbeszélt gyerekbaráti találkozó is lezajlott (éljen m+zs), megrendelődött a régen áhított baba g-nek (email és mcs, közsönet), mit is mondhatnék, a nagy testvér (majdnem) minden mai lépésemről tudhat. de az élmény most mégis jó.

kukaautó

már vagy tizenkét éve foglalkoztat a gondolat, vajon mit hoz majd az én gyerekem esetében ez a zsigeri járműrajongás.
hát például a pénteki hajnali keléseket.
csak mint ma. egy korábbi anyázás okán már nem aludtam mélységes-mélyen, így esett, hogy a fölszólító "AANYAA!"-ra volt energiám fölpattanni, redőnyt húzni, és hat előtt pár perccel "kukaautót" bámultatni. azt nem bírom leírni, hogy mi a jó ténylegesen abban, ahogyan az álomittas, mégis végtelenül felajzott kétéves fiúgyermek hajnali hattól félhétig egyfolytában mondja, és mondja, és mondja, hogy kukaautó, kukabácsi, lámpa, kar, kuka, meg hogy lent, de valami nagyon jó mégiscsak van benne. talán az ölemben ülés, talán a komoly szemek, talán a lélegzetvételnyi csendekben a majdnemelalvó kölök, vagy hogy már lehet neki mesélni ilyeneket hosszan, és érti, és megjegyzi...
így esett amúgy a félegyes ebédbe való bealvása is, mert azért az a hat óra nem reggel még nálunk. (nekem se).
és itt járt sz, és vele jó volt beszélgetni.

miajó

hát az a jó, hogy
* ma sem volt több g láza a 38-nál.
* holnap el tudunk menni viszonylag kényelmesen a dokinénihez, megkérdezendő pár apró részletet
* amikor tegnap leestem az asztalról (székről), én nem, csak a széknek tört ki a fél oldala, az én oldalam egyben maradt (nem kevésbé a fejem, vagy mondjuk a gerincem), s pár idióta zúzódással szépen megúsztam
* apósom kikalapálta az egyiket a két, egy héten belül tönkrezúzott szárítómból, mely komoly anomáliáktól óv most meg
* még mindig van remény a jövőheti nyaralásra (függvényismeretlen g egészségi állapota, az időjárás volta, és a még ismeretlen ismeretlenek)
* bár végtelenül rosszul esett x bizalmatlansága, mégsem szóltam be/oda/neki, hogy engem az ilyen mennyire leterít. (mondjuk még lehet, hogy szólok, mert akkor különben miről is szól egy barátság.vagymi.)
* anyukám aktivizálta magát valamiért, (a barackpucolás helyett) és ma beszéltem / találkoztam vele az elmúlt 5 napban hatodszor, mely a sokéves átlagunkat duplántriplán űbereli, és mint olyan jól is esik.
* az meg pl felettébbjó, hogy p kikölcsönözte csavarbehajtóját meg sarokszorítóját nekünk, hűhahűha, egyszerhátha lesz is nekem dobozom! dobozaim. délibábdobozaim. pfuhh.
* meg az is jó, ahogyan ott sorakoznak a spájzban a 15 üveg őszibarackok és a számtalansok (35/6/7) üveg sárgabaracklekkárok, csinosak, szépek, frissek, finomak, nyamm.

azolyan

az olyan vasárnapokkal amúgy nincs nagyobb gond, midőn a gondolat, miszerint nem baj, ha ma nem jutott _rám_ egy perc idő(m/nk/jesenkinek), mertháthiszen időmilliomos lennék (not),
csakhogy
rendszeresen követik az agyilag/lelkileg zokninapok ugyebár.
hát ilyen volt a hétfő, melyre alakult az éretlenbarackbefőző értelmetlenség, emellett rászerveztem p-t, hogy a leendő fadobozaim egyes alkatrészeiért ugorjon be vágni vinni, mely tudvalevőleg kettő órás minimum beugrást jelent (így is), ésatöbbi, hogy a bicajozni menő szabadságos férjilletőkről ne is beszéljünk, meg a végtelen csomolungmamosogatásról se,
szóval ez együtt jár azzal, ahogyan estére kelve kifejezetten hálás vagyok, hogy
* nem törtem üveget (csoda)
* nem vágtam ujjat
* csak a cukros lekvártrutyi futott ki paralell a két fazékből, elárasztva a negyed konyhát (2 nm)
* még időben kiderült, hogy egy dobozoldal (négyszer) lett csak rossz mérettel levágatva
és így tovább.
az ilyenek amúgy keddre úgy alakulnak rendszerint, hogy kiváló passzban bírom a nap nagy részére szóló újabb vendégségesdit (i+k+x!), meg az általuk hozott 815 képet (de tényleg annyi!), a pizzaszöszögést, és annak a tudatát, hogy még bizony ötezer (kevesebb...) kiló barack volna elegendő, hogy kihúzzuk jövőre a bóti nélkül. és azt ugye meg kéne szerezni (valaki olcsón, érett sárgakajszigönciceglédirózsabarackról tudna valami ötletet gyorsan?), puculni, löttyeszteni, főzni, eltenni...
néha jó volna nekem egy kis luft, amikor lehetnék csak úgy én is. néha.