ott álltunk a farkasréten, farkasréten állni szép, de rossz, mindig, és csak az dobolt bennem, hogy miért pont ő. hogy miért ilyen kevés. hogy miért ilyen hamar. hogy azt a melegséget és odafigyelő szeretetet vajon honnan vette. hogy lesz-e fönt találkozónk, ő is-e meg én is-e.
T nem közeli barátom volt, de közeli barátom volt mégis. most odakerült ő is, a személyes pantheonomba, a megemészthetetlenül hiányzók közé.
bár amikor -épp libasorban álltunk a térdighóba vájt járatban- fölnéztem a sír fölötti kopasz fára, hallgattam a pap kántálását, egyszer csak mintha ott lógázta volna lábát az egyik ágon, azzal a bizonyos kedves, valódi mosolyával nézett volna ránk, igen, akkor ott egy pillanatra jó volt-
T nem közeli barátom volt, de közeli barátom volt mégis. most odakerült ő is, a személyes pantheonomba, a megemészthetetlenül hiányzók közé.
bár amikor -épp libasorban álltunk a térdighóba vájt járatban- fölnéztem a sír fölötti kopasz fára, hallgattam a pap kántálását, egyszer csak mintha ott lógázta volna lábát az egyik ágon, azzal a bizonyos kedves, valódi mosolyával nézett volna ránk, igen, akkor ott egy pillanatra jó volt-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése