ahümm, a jó ég tudja, hol tartottam. így akkor most leírom röviden a kb. múlt hetünket
szóval mikulás, koncert, munka, mikulás, mikulás, munka, kórház, majd 600 km odavissza, munka, munka, mikulás, munka, izé, láblógatás.
*
hosszan meg így volt.
hétvégén tartottunk vagy négy mikulást. ez ugye helyi sajátosság, mindenki külön szereti ezt a családunkatnyúzó foglalatosságot élvezni (KELL ide még LEGALÁBB EGY gyerek, ezt most akkor ide ÍGY), hasonlóképpen a karácsonyhoz is (erről most egyébként nem jutnak eszembe szép szavak, ezért nem gondolom, hogy gondolok rá :)
téma on.
szombaton éjjel egészen új szín került a fejfájásosdiba, ami kicsit elmúlt, helyette valami meleg öntötte el a fejét meg a kezeit belülről. anyuka áll, néz, lélekben felhúzza a vállát, vicsorítja a fogait, mi a sz.r lehet ez, hívjak-e orvost, menjünk-e ügyeletre (NEM)(NEM MÉGEGYSZER). elaltatom, erőm izgulni már nincs. megállapítjuk, hogy hétfőn reggel újra házidoki, hátha-alapon.
vasárnap Vilmos bácsi-koncerten a momban, gyerekünk csuda fáradt, valahogy nézni is rossz, mert valahogy nem kialvatlan, csak nem tudjuk, mi. este fej alig fáj, remény, nyilván.
hétfőn reggel g kiperdült az ágyból, én kissé kábán támolygok, lévén, hogy hétvégi minden percem amúgy munkával telt (innen is hálás köszönetem főnökömnek), kettő órányi alvásom azért megvolt. hamar fölébredtem, minthogy g mellettem rogyott le a földre: ő nagyon fáradt, mondta. fölnyaláboltam, nagyon sápadt, lefektettem, mondja, a mellkasa rossz, felkelni 5 p múlva sem bír. tojósgalamb, kábé ilyen lehettem, p már elment, fél8, mit tegyek. anyósomat felhívtam, én szaladgálok, rendezem soraim, reménykedek, egyre idegesebben látom, nem változik semmi, most a nagyszobai heverőn nem bír fölkelni. szomjas, vizet, kortyonként itatom. majd szépen sugárban kihányja. ezalatt én hívom sorban, 3/4 8: házidoki (nincsen, minek hívom 8 előtt) ügyelet (van, de majd elmúlik a rosszullét, hívjam különben a házidokit majd) hányás (házidoki, nincsen, minekhívommá'). na itt nyomkodtam félre háromszor a mentőt, Isten látja lelkem, én innentől kezdve ügyeletet csak anyázni hívok föl, KIZÁRÓLAG mentőt hívok, ha gond van. mentő ki, mi vele be. az mondjuk fontos adalék, hogy fél9kor már nem dobogott úgy összevissza a szíve, ezerrel, mint reggel a kezdéskor. nem is mértek kirívóan magas vérnyomást, semmit, csak épp rosszul volt. bent kétágyas, benne kedves, gégegyulladásos gyerek és anyuka. "anya, mi itt nem nézzük a fejfájást, azt mi nem tudjuk, mi csak a hányást vizsgáljuk"
ki fogok találni egy hasonlóan bunkó megszólítást ezeknek a vágóhidas banyáknak, csakhogy végre kidühönghessem magam ezen is, ide szabad, úgy döntöttem.
miután megint hányt, estig koplalás, és infúzió nagy nehezen beköttetett (egy óra várakoztatással). g-nél amúgy elemi tartozék, hogy mindent MINDENT el bír viselni, kivéve az éhezést. onnantól lesz sírós, tizenötszörkérdezős, hogy de mikor már?!
a tízperces délutáni alvást amúgy a napi háromból egy másfélperces vizsgálattal, az ekg-val hessentettük el (ez mit mutatott ki, nem tudom, hiszen addigra elmúlt a rosszullét, feküdt egész nap, visszajött a színe és még aludt is--- hosszúekg-t meg hogy a jóégbe kell kierőszakolni a rendszerből, nem tudom, a házidoki pedig ezt nyomta telefonban korábban...
jól van, nem nyivákolok, estére végül keksz és zsömle mehetett, őszintén szólva bármit megevett volna, -annyira szeretem :) -, apja is látogatott, aztán úgy aludtunk el, mint két darab fa. fejfájást elfelejtettük abszolválni.
másnap az egyetlen emberi hang a családi ismerős, hál'Istennek normális, kedves, szakszerű, megnyugtató.
haza is küldtek aznap, javasolták a már futtatott szálat, a pszichológust, minthogy MINDEN JEL arra mutat, ez kell. (anyuka itt törpül, megérzéseit, tapasztalatait lenyeli, kételyeit elhessenti, minden biztatásnak örül, mint majomafarkának, nem beszélve a kórházutálatáról, s arról az aprócska tényről, hogy fejfájásügyileg egy darab vizsgálat vagy gondolat nem történt)
itthon minden szép, itthon mindent fölfalunk, ez végülis jó.
másnap futottam én a 600 kilométert 8 óra alatt, egy aláírásért, meg két megbeszélésért, szóra sem érdemes, kisujjból ment. (vagy mondjuk muszáj volt)
szerda bent, csütörtökön meg a konferencián ülve dolgoztam végig, bementem még utána, pénteken meg csak azért jöttem el hamarabb, mert újabb mikulás érkezett, gyári. szombaton rendezvény.
g egész héten jól volt, az infúzió szerintem sokat lendített rajta, de a fejfájás két nap után vissza-visszatér, hol kicsit, hol nagyon. elaludni el tud, mást nem érez, ma csak annyi volt, hogy előrehajolva egy fura pózban a feje tetejére azt mondta, szúr, mintha szög lenne benne.
egyszómintszáz, nincs hátradőlés, pedig elkelne, kedden teszünk egy próbát egy fejfájásambulanciának nevezett helyen, csütörtökre került a pszichológus (és milyen boldog leszek, ha csak ennyi lesz)
az alternatív helyekben is gondolkodunk, csak éppen elég nehéz bármit is szervezni ezügyben, a téli őrület hajt mindent, elvileg nem árt, ha van munkahelyem, bár belefutottam a fejemben a föladomcsírába az elmúlt hetekben többször. hess.
szóval mikulás, koncert, munka, mikulás, mikulás, munka, kórház, majd 600 km odavissza, munka, munka, mikulás, munka, izé, láblógatás.
*
hosszan meg így volt.
hétvégén tartottunk vagy négy mikulást. ez ugye helyi sajátosság, mindenki külön szereti ezt a családunkatnyúzó foglalatosságot élvezni (KELL ide még LEGALÁBB EGY gyerek, ezt most akkor ide ÍGY), hasonlóképpen a karácsonyhoz is (erről most egyébként nem jutnak eszembe szép szavak, ezért nem gondolom, hogy gondolok rá :)
téma on.
szombaton éjjel egészen új szín került a fejfájásosdiba, ami kicsit elmúlt, helyette valami meleg öntötte el a fejét meg a kezeit belülről. anyuka áll, néz, lélekben felhúzza a vállát, vicsorítja a fogait, mi a sz.r lehet ez, hívjak-e orvost, menjünk-e ügyeletre (NEM)(NEM MÉGEGYSZER). elaltatom, erőm izgulni már nincs. megállapítjuk, hogy hétfőn reggel újra házidoki, hátha-alapon.
vasárnap Vilmos bácsi-koncerten a momban, gyerekünk csuda fáradt, valahogy nézni is rossz, mert valahogy nem kialvatlan, csak nem tudjuk, mi. este fej alig fáj, remény, nyilván.
hétfőn reggel g kiperdült az ágyból, én kissé kábán támolygok, lévén, hogy hétvégi minden percem amúgy munkával telt (innen is hálás köszönetem főnökömnek), kettő órányi alvásom azért megvolt. hamar fölébredtem, minthogy g mellettem rogyott le a földre: ő nagyon fáradt, mondta. fölnyaláboltam, nagyon sápadt, lefektettem, mondja, a mellkasa rossz, felkelni 5 p múlva sem bír. tojósgalamb, kábé ilyen lehettem, p már elment, fél8, mit tegyek. anyósomat felhívtam, én szaladgálok, rendezem soraim, reménykedek, egyre idegesebben látom, nem változik semmi, most a nagyszobai heverőn nem bír fölkelni. szomjas, vizet, kortyonként itatom. majd szépen sugárban kihányja. ezalatt én hívom sorban, 3/4 8: házidoki (nincsen, minek hívom 8 előtt) ügyelet (van, de majd elmúlik a rosszullét, hívjam különben a házidokit majd) hányás (házidoki, nincsen, minekhívommá'). na itt nyomkodtam félre háromszor a mentőt, Isten látja lelkem, én innentől kezdve ügyeletet csak anyázni hívok föl, KIZÁRÓLAG mentőt hívok, ha gond van. mentő ki, mi vele be. az mondjuk fontos adalék, hogy fél9kor már nem dobogott úgy összevissza a szíve, ezerrel, mint reggel a kezdéskor. nem is mértek kirívóan magas vérnyomást, semmit, csak épp rosszul volt. bent kétágyas, benne kedves, gégegyulladásos gyerek és anyuka. "anya, mi itt nem nézzük a fejfájást, azt mi nem tudjuk, mi csak a hányást vizsgáljuk"
ki fogok találni egy hasonlóan bunkó megszólítást ezeknek a vágóhidas banyáknak, csakhogy végre kidühönghessem magam ezen is, ide szabad, úgy döntöttem.
miután megint hányt, estig koplalás, és infúzió nagy nehezen beköttetett (egy óra várakoztatással). g-nél amúgy elemi tartozék, hogy mindent MINDENT el bír viselni, kivéve az éhezést. onnantól lesz sírós, tizenötszörkérdezős, hogy de mikor már?!
a tízperces délutáni alvást amúgy a napi háromból egy másfélperces vizsgálattal, az ekg-val hessentettük el (ez mit mutatott ki, nem tudom, hiszen addigra elmúlt a rosszullét, feküdt egész nap, visszajött a színe és még aludt is--- hosszúekg-t meg hogy a jóégbe kell kierőszakolni a rendszerből, nem tudom, a házidoki pedig ezt nyomta telefonban korábban...
jól van, nem nyivákolok, estére végül keksz és zsömle mehetett, őszintén szólva bármit megevett volna, -annyira szeretem :) -, apja is látogatott, aztán úgy aludtunk el, mint két darab fa. fejfájást elfelejtettük abszolválni.
másnap az egyetlen emberi hang a családi ismerős, hál'Istennek normális, kedves, szakszerű, megnyugtató.
haza is küldtek aznap, javasolták a már futtatott szálat, a pszichológust, minthogy MINDEN JEL arra mutat, ez kell. (anyuka itt törpül, megérzéseit, tapasztalatait lenyeli, kételyeit elhessenti, minden biztatásnak örül, mint majomafarkának, nem beszélve a kórházutálatáról, s arról az aprócska tényről, hogy fejfájásügyileg egy darab vizsgálat vagy gondolat nem történt)
itthon minden szép, itthon mindent fölfalunk, ez végülis jó.
másnap futottam én a 600 kilométert 8 óra alatt, egy aláírásért, meg két megbeszélésért, szóra sem érdemes, kisujjból ment. (vagy mondjuk muszáj volt)
szerda bent, csütörtökön meg a konferencián ülve dolgoztam végig, bementem még utána, pénteken meg csak azért jöttem el hamarabb, mert újabb mikulás érkezett, gyári. szombaton rendezvény.
g egész héten jól volt, az infúzió szerintem sokat lendített rajta, de a fejfájás két nap után vissza-visszatér, hol kicsit, hol nagyon. elaludni el tud, mást nem érez, ma csak annyi volt, hogy előrehajolva egy fura pózban a feje tetejére azt mondta, szúr, mintha szög lenne benne.
egyszómintszáz, nincs hátradőlés, pedig elkelne, kedden teszünk egy próbát egy fejfájásambulanciának nevezett helyen, csütörtökre került a pszichológus (és milyen boldog leszek, ha csak ennyi lesz)
az alternatív helyekben is gondolkodunk, csak éppen elég nehéz bármit is szervezni ezügyben, a téli őrület hajt mindent, elvileg nem árt, ha van munkahelyem, bár belefutottam a fejemben a föladomcsírába az elmúlt hetekben többször. hess.
