torta

felvettem a harcot a hatalmas hegy tennivalóval, a fele ment is.
anyukám szülinapjára sütöttem tortát. életemben először sikerült úgy, hogy nem sikerült. a piskótaszív nem kívánt jól sikerült tortává válni, makacsul ragaszkodott a sütiformához, majd hosszas (dühös) unszolásra félbetört. príma - mondám - miközben vidáman földhöz vágtam a formát, ez volt a legkevesebb. aztán jól megcsináltam mégis. kicsit omlós lett, vágóizékéről leomlós.
de az anyukám örült neki, meg az írországos útikönyvnek is. meg a jácintnak is (közbevetőleg legyen mondva ez utóbbit nem is értem, egy jácint olyan büdi tud lenni)
meg még beszélgettünk is.
és közben még mosogattam. azt egyébként rengeteget. rengeteg rengeteget, mert még az összes üvegváza is ott várt hetek óta a vízkőtelenítésre. hihhetetlen izgalmak napja volt hát ez is.
a mai aranygaluska viszont megfeküdte a gyomrunk (újabb izgalmas adalék, hogyan is telt szélsebesen ez a két nap), még most sem vagyok éhes.
tegnap az anyósommal is beszélgettünk, a mindenféléről, úgy tűnik, rendkívül lelkesen várják a Nagy Érkezést, ez persze jól esik. és tán arra a nyavajás takaróügyre is fölteszi valaki a pontot.
csuda érdekes fénypontja volt amúgy a mának még a hajnali négykor ugatni kezdő hármas számú szomszéd kutya, aki ritkán hallatja a hangját (kéthetente egyser vakkant kettőt), de ma valami nagyon felajzotta, úgy húsz percig nyomta egy hangfrekvencián. előbb mindenfélét álmodtam ettől, majd teljesen éberré váltam, gondolatban megveregettem a vállát, mert ezt még az ébresztőóra sem képes így elérni nálam.
szóval így bővelkedtem eseményekben.
most pedig megyek és kicsit szorongok a holnapi németórán, melyről csak a tanár és a tankönyv személyét nem sikerült kideríteni, szemben a befizetett vagyonnal. drágáim, szó szerint.