mavana

ma van a napja, hogy

• nem mentem be a műtétemre (lemondtam ezt is, miután végre felhívtak a centrumból)
• egy napja volt a házassági évfordulónk (23)
• dolgozom újra, némi lelkesedéssel - mégiscsak megvolt ez a 2 hét szabi, ha nehezen is
• nem főzök SEMMIT (mert a hétvégét viszont végig)
• újra itt a meleg (szaván fogom a meteorológusokat, CSAK 2 NAP!)
• óránként emlékeztetem magam a 10 perces felállásra (nem ülhetek, mert belehalok, és ez most nem dráma, csak a valóság)
• a tegnapra emlékszem, amikor újra belelendültünk a családi lakásnyalogatásba (értsd: egy újabb ablak kapott végre megint rendes szúnyoghálót - helyre kis (nagy) munka volt
• eszembe jutott, vajon idén megyek-e valaha nyaralni (mindeddig és még mindig nem tudok rendesen tervezni - ez a műtétes-egészségügyes történet tervezhetetlenné teszi az életem)

ilyen nap ez a mai/idei.

rigótavasz

minden második telefonomban magyarázkodnom kell.

minden évben más, de madarak lepik el a fákat előttem - fenyő és kőris - mindkét fa óriási. tavaly a szajkó, előtte a szarkák voltak. idén kicsit időztek a varjak, szerencsére nem maradtak. lett helyettük - sok év után újra - gerlepár, és a legújabb, a feketerigó.

hosszú évek óta nem volt már a kertben állandó rigónk, még a környéken is csak pár, erre most idetelepedett az ablakommal szemközti ágra. elképesztő kitartással védi a területét. múltkor a teraszra (teregetni) kilépve a fejemtől 30 centire suhant el vészcsicsergéssel. kösziszépen.

s mióta berobbant a 25 fok, a fenyőn ül egy szép hosszú ágon, és elképesztő kapacitással és kitartással fütyörészik. rosszabb alkalmakon befelé a szobába. tőlem olyan 4 méterre. hogy érzékeltessem a helyzetet, ő is kapott nevet (a gerlék lettek Frászék), ő Hangerőmű névre hallgat, a sugarában gyötrő ugyanis.

és akkor a hómofisz: telefonjaimban naponta megkérdezik, vajon egy erdő közepén vagyok-e (nem), mert hallják a madárcsicsergést, és mást igazából nem is. kösziszépen, szabadkozom, az asztalomnál ülök, előttem a gép, csak a madár ordibál. 

végre egy kis mindennap

jó érzés, hogy itthon hagytam magam délelőtt dolgozni - bent senki nincs asszem, hideg lenne és idegesíteném magam, hogy semmit sem tudok intézni. helyette itthon már egy félórányit gondolkodtam mosogatás közben munkán (bájdövéj mindig ezt kéne, hogy termékenyen gondolkodnom mosogatás közben és nem, nem idegesítenem magam az idegeimre tapadt munkatársaimon - pl. ezt most beállítom programnak, minden élet jobb lesz tőle).

most éppen könyvet szerkesztek, csak hogy lássuk be, az élet oda visz, ahová vinnie kell, és nem sejthető, melyik dolog mit hoz. kicsi szépséghiba, hogy nem jó nekem a bácsika, akinek a könyve a kezemhez tapadt (munkahelyi ártalom triplán is), és a kimenet is meglehetősen bonyodalmas, szóval ilyen ez a rakenroll.

megyek be délutánra, ez mindig, de mindig késéssel jár. mint nagyító alatt bogárkát, figyelem ma is magam, hogy sikerül. egyik felem haját tépi, másik röhög rajtam - ez a kiszámíthatatlan oldalam gáz és vicces egyszerre.

most akkor megírok egy beszámolót, lekérek pár árajánlatot, előkészítem a szerződést, kitalálom, honnan szerzünk vitamint és kabátot, illetve készítek egy ebédet és elindulok. majd a kommunikációnkról tárgyalok. színes életem van. anyukámat ne feledjem hívni.

elkezdtük

elkezdtük az évet, nagyon imádtam az egy hét pluszt a téliszünethez (g nemkülönben). persze aztán szerdától belefolyattam a hómofiszt az életembe, mert éreztem, hogy ez a hét nyaktörő lesz, ha gyorsindítózom.

aztán csütörtök este az edzésén g kificamította a térdét. nem, nem öröm, és még nem tudom, mikor és hogyan kellene kiderülnie, hogy szakadt-e szalagja, és mi legyen, de pénteken megjártuk a sebészetet (röntgennel), majd szombaton a Heimpál sebészeti ügyeletét (mert pénteken leszedték a folyadékot a térde körül). az azért nem egyszerű, hogy mindkét orvos merőben mást mondott kezelésileg, ezeknek ma van a főpróbája, ki mondott igazat. (ma ment suliba teljes felszereléssel, mert 10 éve rábeszélhetetlen, hogy ne vigyen be minden sz.rt, meg minden könyvet, amiben egyet lapoznak és 4 sort olvasnak el órán).

mondjuk az utóbbi ügyeletes kör amilyen nehezünkre esett, hogy felkeljünk, korán menjünk, kivárjuk (alagsorban az a váró, atyaég, és még nem is voltunk annyira sokan), szóval annyira megérni látszik a macerát, mert bekerültünk (körzeten kívül!) a Heimpál ortopédiájára, és ez most nyereségnek tűnik, mert ott a korábbi (más) köreink alatt is meggyőzően uralkodik ott a normalitás, és eddig semmilyen "anyuka, tessék megnyugodni" lekezelést nem tapasztaltunk. nem beszélve arról, hogy kábé "ingyenes", ellentétben a magánvizsgálatok alkalmankénti negyvenezrével.

szóval ez az év is elindult, már telik be a táncrendem, első félévre nem vállalok új időpontot :)

világvége, de persze nem

a világvége csak azért jutott eszembe, mert ide akartam naplózni, hogy hetek-hónapok óta olyan helyeken és bkv-járatokkal járok, melyeket eddig nagyon is tudatosan kerültem. minthogy a világ(másik)végére járogatok munkaokokból.

ilyen pl. az egyes villamos, a hihetetlen zajos, autópályaközepi megállóival, és a diverz utazóközönségével. amikor 10 szabad helyből egyre sem merek leülni, mert olyanok ülnek itt-ott, akik ketten kisgyerekkel 6 helyet+folyosót foglalnak el, meg más olyanok, akik félhangosan fenyegetőleg arról tudósítanak a levegőnek, hogy leültem (volna) a villamos másik oldalán mobilon beszélve mellettük... (jó, ez egy süsü bácsi volt, beszéltek neki odabent) ez egy nagyon színes állatkert, vagy inkább szavanna, és én erre sosem vágytam. 

csak egyszerűen innen most olyan a közlekedés, hogy amennyit a dugókban állnak a buszok, a párhuzamos vonatok pedig félóránként hol jönnek, hol nem, annyi idő alatt az Árpád-híd helyett Hegyeshalomig jutnék a másik irányba. és nincs menekülőút, a hegyről levezető utakat is mindenütt építik - random... szóval nem lustaság a hómofisz, hanem egyszerű életvédelem.

mondjuk úgy lenne igazán élhető a hely, ha a Margit-sziget lejjebb lenne azzal a pár kilométerrel, és akkor és járnám körbe/keresztbe naponta, nem a 13. kerület... mondjuk akkor a 13. kerület is itt lenne a fenszi kis toronyházirodákkal :) szóval erre most épp nincs megoldás.

cseppet sem cuki

tegnap teljesen atipikus napot zártam. régi hómofisz megfigyelésem, hogy amilyen irányban indul a nap, általában arrafelé is megy. ha reggel az első reagálásaimból kettő mérges, akkor tuti mérges napom lesz, a zen a láthatáron se, és a csí valahol máshol árad. 

de a tegnap nem ilyen volt! hétfő ellenére rendíthetetlenül pipálgattam, amit csinálni kellett, éreztem, hogy haladok, semmi zavaró... aztán gyanútlanul felhívtam a dívakollégát (férfi, 60 körül), és akkor jöttem rá, hogy igen, tényleg vannak ilyen emberek, akik a kérdésem pillanatában már sértődnek (még végig se mondom, tulajdonképpen fingja nincs, mit akarok megbeszélni vele), rögtön elkezd személyeskedni ("kompetenciád", "autonómiám" szavakkal körítve), lufikat próbál fújni, pedig ez csak egy darab alma, amit négyfelé kell vágni, és mindenki jóllakik. stresszszint egekben, 8 perc nyugi - túlvagyok rajta.

délben eszembe jut, lemegyek dumálni anyósomékkal (technikai megbeszélés), mire feljövök, vérnyomásom az egekben, férfirokonom agyamra megy, nem érti, én nem értem, mintha Kínából jöttünk volna. aztán 15 perc nyugi, szerintem túlvagyok rajta kábé. (egyébként nem, mert délután kiderül, a gyerekem előbb kapta meg a kapukulcsát, mint jómagam, és ilyenkor ismét úgy érzem, hogy kirohanok a világból - na ezután már 19 perc nyugi kell, öregesebb a tempóm). visszatalálok önmagamhoz újra, megcsinálom a postázandó munkámat (sziszifusz a köbön).

látom, van pont még annyi idő, hogy háromnegyed hatra leérjek a postára, öltözöm (elveszem gyerekem kulcsát), és rohanok, kilométeres sor, nem baj, ez már a finis. bejutok, lassan, nagyon lassan, nyugodt vagyok, ez már a finis! lassúnéni kétszer elrontja az előre fizetett boríték levonását, nem gond, árad a csí, de hopp, 6 óra, főpostanéni pedig leengedi a rolót. nézem, mi ez - acélredőnyön belül (!) vagyuk úgy tizenvalahányan (2 gyerek), és nem, nem enged ki senkit, amíg "be nem fejeznek mindenkit". szóval eszerint kivártam a sorom, kivártam a lassúnőt, és most kivárom a mögöttem állókat egy acélredőnnyel zárt 20 négyzetméteres helyiségben. hát, ha nem kezdi el az (amúgy mögöttem érkező, de előbb végző) fickó a pattogást, sajnos én pattogtam volna. így csak ment fel bennem az adrenalin. hát nem állt nyerésre senki, erősen kérdőjelezhető minden egyes "érv", amit a nő hozott, de a leggázabb ebben, hogy a pattogó mellé magamon kívül sem látszott állni senki...

könyörgöm, miért kell ezt csinálnunk egymással? hogy keresés nélkül, hómofiszban (negyed óra postával) estére a stressztől úgy kidöglöttem, mint egy ultramaratonfutó? egy nap alatt minden területe az életnek megmutatta, milyen stresszes tud lenni (munka, család, környezet) - és mintha nem lenne segítség. együtt csináljuk, ez nem kétséges, de minek.

az úgy volt

és akkor itt volt kedden az irtó, irtott (egy pöff fehér por). azóta szegények az örök vadászmezőkön zúgolódnak. alapvetően jogosan, mert még mindig ők a fontosabbak, ha el kell számolni. de mivel darazsak (és talán valami más is), és mégiscsak itt lakunk, hát marad ez a helyzet. leginkább annak a reménye miatt, hogy jövőre csak kicseréljük végre az ablakokat, és akkor nem lenne annyira praktikus darázsfészekkel hadakozni... mondjuk a kb. 30 poloska nem fájt másnap, amikor hullákat sepertem.

aznap szabin voltam, ami a hómofisz tekintetében vicces, főleg úgy, hogy a főnököm felhívott, bent vagyok-e az irodában (valami kellett). utólag azért még röhögcsélek ezen, mert valójában miért ne lehetnék a szabimon az irodában, ha egyszer munkában itthon vagyok?

szerdán éjjel-nappal dolgoztam, aztán a maradék két nap éjjel, mert mostanra sikerült kikerítenem az új felhívást, és azzal mindig sokkal több a teendő, mint előre gondolnám. és az utolsó két napon a világ másik végén képződtem (tök megérte, végre, nagyon jó volt minden szempontból), és úgy elfáradtam, mint a kutya. ritka, hogy a Margit-szigeten végigsétálgassak, ezt most két nap alatt kétésfélszer megtettem, aztán pénteken este még bementem postázni, aztán beültem a klubba, aztán hazavergődtem. és valahogy nagyon elfáradtam :)

a péntek reggelt meg fülészeten kezdtem, valahol el kell kezdeni, majd megyek hallásvizsgálatra is nemsokára, aztán szépen lassan aprítom a bajaim. csakazértis.

cukinap

reggel 9-kor a spanyolokkal :) lesz megbeszélés. az egyetlen, amiért ez elviselhető, az az álmos arcuk látványa lesz (mondjuk a kollégáimat is spanyolnak ismerem, szóval lesz nemulass)

a gyermek elhagyta az anyahajót, morcos volt tegnap egész délután (délelőtt névnap okán nem bírt morcogni, ezt délután, meg ma reggel behozta...)

nem szereti ezt a vigaszt, hogy majd ott lesznek a "többiek" (vagy talán ez az egyetlen titkos vigasza), sajnos tök reálisan látja, hogy mondjuk ha ezen a héten nem is, de 2-3 hétig utána simán lehet arra számítani, hogy a tanárok osztályoznak és osztályoznak és osztályoznak, vagyis dolgozat és "röpdolgozat" és témazáró... (mintha ennek az évnek ne lenne mindegy)

szóval cuki nap, sok tornyosuló teendővel. pedig ma felállok innen a székből, ígérem!

az onlájn árnyai

azért az ömlengésem az online működésről árnyalnom kell, na persze.

lassan egy hete a munkagmailem azzal vicceskedik, hogy menet közben egyszer csak elveszti a fonalat. mondjuk, hogy egyik mappámról (ha nagyon vicces akar lenni, akkor mondjuk ez a bejövő vagy az elküldött levelek) kiírja, hogy az a mappa üres.

szálanként őszül a hajam, minthogy a béna munkáslevelezésem hagytam ott a gmail kedvéért, tavaly óta extra tárhelyet vettem, szóval erősen ajánlom ezt abbahagyni, van elég saját jól bejáratott stresszem.

és akkor még nem is került szóba az itthoni monitorom, mely randomizálva kezd villogni - eltűnni, amikor csak nem szégyelli, gyakran egy-egy időre menő feladat közepén.

ejnye. 

bájdövéj még mindig megszokhatatlan jóság, hogy szemben a nyitott ablakkal, megfelelő hőfok- és hanghatás mellett rozsdafarkút leshetek a monitorom mögött az onlájnnak hála.