péntök

az van, hogy olyan mindenéssemmi van.
a találkozóim sorozatban hiusulnak meg, ez mondjuk nem jó.
a konyhapolcozat hétfőn fölállott, az meg mondjuk önmagában is jó. apró nüansznyi másságok miatt azért most még barátkozom vele, nem _pont_olyan_, meg hát még jön egy kis lámpa ide, egy kis takaróléc oda, egy kis szegélyvisszaállítás amoda, és ez bizony rétes.
gyermekem csibészül, kezd ravaszkodni, kinél mit lehet, azt mind meg is teszi. mindazonáltal kapott persze (harmadik lasztinak) dinnyelabdát. miután a jelenlegi fontosmondóka a volt egy szép ládika c. örökzöld, melyben a 'dinne, dinne' szerepel. nem merem összeszámolni, napjában hányszor mondom el ezt a pár sort, jahhaj. és mostan már egy dinnyekinézetű labda is segít fölidézni, hogy mi is az a versike, amit öt percnél nemrégebben hallottunk 'ananéne' értő tolmácsolásában.
ja, meg hogy mindenki néni lett, egyesek bácsik (ami idáig sima ügy), de akiknek a neve közszájon (g) forog, azok neve után rendszerint megjekenik a 'néni' kifejezés. uva(=éva)néni, mamanéni, papanéni, egyedül én érdemlem ki az anyanéne kitételt (nem, nem és nem)
van cenna (=kanna), tallalaa(=vakond), vállfa(=vállfa), szesze(=vegyszer), ótó (=autó), cece (=kuka), ceceótó és cecebácsi, mááána, mme(ggy) (=meggy, ribizli, cseresznye), szeszeszeee(=minden, ami tetszik és/vagy izgalmas) és még úgy egy féltucat ezmegaz. de pl beszéd helyett kiválóan elmutogat és megmutogat mindent, én még mindig 99 százalékában (sajnos?) leveszem, mit mond/mutat és miért.
mondjuk még mindig nagyon édes, amikor mondom neki a szót, és biztatom kicsit, azt mondja ő is egyedül. rámnéz olyankor, s vagy kategorikusan, de kedvesen NEMet mond, és akkor az nem is, vagy somolyog, olyan jajanya, nem is tudom, hogy tudom-e én ezt tekintettel, nagyon koncentrál, és a maga módján ismétli. és rendkívül jót rötyög, hogy ez neki megy. (na persze én sem fukarkodom a dicsérettel, mert tényleg megérdemli. kicsit olyan minden ilyenkor, mint aki most ugrik életében először a trambulinról a medencébe).
hát így zajlunk.