meg még szeptember

volt ez a beiratkozósdi, aztán elindult az egyetem, és szerintem élvezi, és ezt én is élvezem. múlt pénteken visszament a középsulis sulinapra, éjjel 10 után rákérdeztem, mikor jön majd, erre kiderült, hogy a messze-messze kocsmában tolják tovább, majd jön, és tényleg, majd jött.

nehezen veszem fel a tempót amúgy főzésileg, mindig valami keresztbeszerveződik, vagy én vagyok beteg vagy valahol - ezen még javítanom kellhet. nálunk nemigen ambicionálja a főzést hét közben senki, g néha jelentkezik, de apróságokon túl még nem lépett...

a tabletromlás véglegesnek tekinthető, a játékomat nem tudom egyelőre (vagy örökre) visszahalászni - az egy kicsit zavar. cserébe, amikor éppen nem fáj semmim, olvasok. ez azért jó, mert a könyvheti szerzeményeimet elővettem, nem aszalom őket random, akár évekig, mint szoktam.

vasárnap eldobtuk a gyereket valahová, és közben jött a gondolat, menjünk el valahová ebédelni - a közeli kisváros hegyi vendéglője dugig volt, így a másik közeli kisváros dugig levő éttermébe ültünk be, és milyen jól tettük! (mondjuk előfordulhat, hogy innen indult a mostani gyulladásom, de erre nincs igazi bizonyítékom.) elképesztő finomakat ettünk. aztán beugrottunk anyukámhoz, aki onnan 2 utcára lakik, csak úgy, üldögélni.

és még az is van, hogy megbontottam a könyvespolcaim glédáját - elkezdtem szelektálni a nem kellő könyveket - egy méter huszat lepakoltam. ennek a neheze csak az, hogy hová, de hová tegyem - találjam ki! 

úgy zajlanak

megpróbáltam aktivizálni magam, talán egy kicsit túl jól is sikerül ez a projekt. még nem a testedzés-aktivizálás, de az a lelki bepunnyadás, tervetlenül, azt átváltottam apránként tervezőbe.

szépen tárgyanként elkezdtem a lakásunk kiklatterolását (ez biztosan menne szebb, magyar szavakkal is, de állandóan ez jut eszembe, most marad). szatyronként hordom ide-oda, amik már nem kellenek. a diklatternek azért van egy olyan vetülete is, hogy ami meg kell, és meg is lett a helye, azt állandóan oda kell visszaterelgetni. ezzel megjött a terelgetőjuhász életérzés is, most az a fázis van, amikor ide megyek, vagy oda, akkor vigyem magammal ide vagy oda, ami oda, vagy majdnem oda való. teszegetek nonstop...

pánikjaim is vannak, naponta kifejlesztek egyet, ez az új tulajdonságom. ez nagyjából azóta él, mióta elkezdtem ezeket az orvosos köröket januárban. valószínűleg pszichés és mentális szinten is változom, sérülékenyebb vagyok, egyúttal jobban oda is figyelek, mi van bent, mit szeretnék és mit nem. ezt gyakran ki is mondom, de legalábbis meg is lépem. különösen a munkahelyemen kezdtem el építeni a védőfalakat - magyarázom is, hogy értsenek, eddig megy.

a pánikjaim amúgy olyan sima hétköznapi stresszek, hálás vagyok, hogy kezelhető méretűek, és nem is valódi pánikrohamok. vasárnap pl. gyermekem jelentette be a csütörtöki gereblyével felsértett lábát. megnyugtattam, majd szépen a háttérben leidegesedtem ezen. hétfőn elmentünk sebészetre, ott megnyugtatták. vagy kedden fogtuk, javaslatomra, de az ő döntésével kiszedtük a jól megalapozott egyetemi jelentkezési sorból a költségtérítéses másodikat. ettől (miután elmentettem, és _utána_ elolvastam, hogy nem visszacsinálható) mindketten bepánikoltunk, egymástól teljesen függetlenül. bennem az fordult meg, hogy mi lesz ha nem lesz elég mégsem a pontja, s ha mondjuk pár pont híján marad le (az amúgy első helyen szereplő ugyanaz) álomhelyről? hogy az egész életét, a jövendőbeli társaságát, a "szerencséjét" változtattuk meg ezzel a hülye mozdulattal... másnap persze racionalizáltam az ügyet (itt konkrétan 11 ponttal többje van, mint a tavalyi valaha-volt legtöbb pontos határ, kábé ugyanannyian jelentkeztek, és a biosz emelten kívül (ami ugye idén extra nehéz volt, de lehúzza 3-5 ponttal a kb. maximumot) egyszerűen nem csinálhatott volna jobban/jobbra semmit! ezt meg is mondtam neki, érti, persze.

a következő -permanens- pánikom a mai egészségügy állapota és persze az én helyzetem benne. a kerületi gyógyásztól az ambulancia, majd az ambulancia-kórház működési útvesztői, a mindent magamnak kell kitalálni és lemenedzselni fáradalmai, a sorstárscsoportok a neten, a kétségek, amitől most a második műtéti időpontomat is halogatnám... tegnap végül sikerült elérnem egy nőt, akit úgy adtak meg, hogy majd ad időpontot, de ő most nem ad, csak az M, aki majd visszahív 2 hét múlva... ha így lenne, lemondhatnám a nem túl specialista kórházban a műtéti időpontom, de addig? az, ami jó összesen, hogy nincsenek jelentős fájdalmaim vagy elviselhetetlen kellemetlenségeim. az, ami rossz, hogy tervezhetetlen az életem, lassabban működöm, teljes munkamotiválatlanságban. az meg jó, hogy -ha lúd, legyen kövér-, legalább lassan lepörgettem idén az idénre muszáj fogorvosi köröket. tegnapelőtt visszaépítették gyökérkezelés nélkül a törött fogam is, még 20-án megyek, és talán az is lesz egy darabig az utolsó. 

vatta, de nem szakáll

három nap alatt négy vendégség után a negyedik nap semmittevés - megfizethetetlen.

azt az idillt még nem sikerült elérnem, hogy munkadolgokról gondolatfoszlányok ne törjenek be a jól szervezett semmibe, de ezeket módszeresen nyakon csípem, felteszem a Majd-polcra, és szevasz - már itt sincsenek. ebből a módszerből kellene január 4-től egy igazi élhető rendszert fejlesztenem.

csak 23-án díszítettük a fát, köszönjük, ez is épp elég volt, utolsó aznapi leheletünket erre áldoztuk. elképesztően nagy minden irányban, tök szép minden irányból, szóval elfért rajta MINDEN díszünk. életünkben először kikötöztük, de neki ez jár. viszont emlékeztetőnek ideírom, a tavaly vett melegfényű égősor ezerszer szebb lenne, kérlek jómagam, ne felejtsem el, mert ettől a korábbi hidegfényűtől kifolyik a szemem!

anyukáméknál kezdtünk úgynevezett "ugorjatok át délután, nem főzünk" meghívásra 5-8-ig. a tesóim egyike hetek óta pörög a szervezésen, minden nagyon klappoljon, szerencsésen balanszírozzák egymást másik tesómmal, aki határozottan hisz a nyugi, minden rendben lesz, nem kell annyit pattogni készülésben. jó is volt, estére kissé elfáradva, de kitartóan megszentestéztük magunkat. 

másnap délben anyósomékhoz mentünk ebédelni, majd kiderült, délután (a következőnapi főzésre szánt időben) szívesen megnézik a fánkat. ez ugye, minthogy egy élő traffic jam, amiben élünk, kb. egyórányi pakolást takarást, rendezést jelent (jelentem, a hálószoba-nappali-dolgozónkban áll a fa...), feljöttek, 15 perc csacsogás, lementek, visszarendezés, sütikészítés...

karácsony másnapján nagynénémnél gyűlt össze a nagycsalád - ez egy jó találmány, amúgy. pihenőt nem érzékeltünk, miután batyus buli volt, mindenki főzött-sütött és vitt. annyit amúgy, hogy vélhetőleg mára is mindannyian jóllakhattunk volna vele. kellemesen bárgyúak ezek a találkozók, most mindenki inkább csak ült és bámult. pörögni a két gyerek meg a két kutya pörögtek - érdekes dinamikák ezek, akárhogy is jó látni a körforgást.

és ma a dolcsefárniente, jó, elég is, maradékevés, olvasás (egy hét alatt a második lötyikönyv, tökéletes), amit meg-megszakítok egy-egy félig megnézett Jean Austen-filmmel, meg rílszekkel, ahol MÁSOK diklatterelik a lakásukat, meg MÁSOK sütnek-főznek.

a karácsony előtti hónap hajtása után megállapítom, minden percet megért az ajándékokkal bíbelődnöm. és jó volt, hogy több részletben csomagoltam. és egy kivételével megjött minden ajándékrendelés is. de a munka közben az agyamra ment, azt csináljam úgy, hogy december elejétől magnéziumot szedek, és jövőre is engedjem el egyszer csak a MINDENT.

amúgy pedig milyen úgy elkapnom a hazahozott hurutos vírust, hogy egy hete tolom, szaladgál ki-be, most éppen ráhúzódott a problémás jobb fülemre... vattaafülbe, szevasz

holnaptól

holnaptól dolgozom. mostanában azért nem írtam, mert nem volt időm, mivel nem dolgoztam :)
na jó, ez vicc. viszont nem a munkahelyemen dolgoztam, és az egészen olyan (illúzió a helyes kifejezés), mintha nem is dolgoznék.

sok idő után letakarítottam az L alakú falipolcot könyvestül, a böhöm nagy szekrény felső kétharmadát (válogattam is!), állandóan ágyneműt és takarót és függönyt mostam, végre csak azért, mert meleg volt és hamar megszáradt (és mert egymillió van), kitakarítottam a konyhaszekrényeket (egy-egy ficak maradt, ami nem is annyira érdekel, diklatteroltam, de nem nagyon volt mit, penésztelenítettem a falakat), rendbe és tisztába raktam a fürdőszobát, mindezt részenként, meg elvittem az eddig elvihetőt a cseritibe meg a munkahelyemre.

ez az egész úgy a felénél jár, de ezt mondtam is, négyzetméterenként átlagosan egy napot kell szánni az alaposságra, van, amiben többet, szóval a lakás teljes rendbetétele min. 2 hónap. ennyim amúgy nincs, így egyelőre fogalmam sincs, mikor lesz meg g szobája (faltól elpakolás, polc tartalmának kitolása a lakásból, lemosózás, minifestés, visszapakolás - ez a minimum). de annyi diklattervideóval izélget a fészbúk, hogy úgyis megcsinálom. a nagyszobánkban meg megmaradt az asztal melletti polcom, az asztalom és a sarok, ezeket mostanra terveztem, csak laaaasssaaaan ment a többi. van még a számtalan használt, de nagyon jó gyerekcipő - ilyenekre nagyon jó lenne egy kereskedő barát, aki némi jattért átvállalná az egész ügyletet...

amúgy pedig kijelenthetjük, hogy a klasszikus nyaralás számomra (és persze családilag) kétszer két nap volt, azt jól megbecsülöm majd a szär dolgozós éjjel-nappalok idején. (amúgy ezen a fronton fejlődni tervezek, elengedni, és nem lebetegedni, melyek mindegyike nagy vállalás (amúgy). az utóbbiban pedig egészen nem vagyok biztos, pár helyen nyilall és fáj és másképp, mint szokott, ezeket kivárom vagy kivizsgáltatom - még nincs eldöntve.) (erre is jó lenne egy személyi asszisztens, aki azokat az orvosi köröket, mint teendő- és időpont-egyeztetés, menedzselné helyettem...)

csak és kizárólag ilyenkor irigykedem a korlátlan erőforrással bíró emberekre, akiknek e kettő megadatik, gondolom én, így messziről.

titaniki magasságok

tegnap este rendkívüli ülésezett munkahelyem vezetőgárdája, kösz szépen, nem most zárunk be, talán év elején már igen. addig viszont levegőt sem veszünk, úgy spórolunk mindennel. kb. ugyanolyan a helyzet, mint 2020 márciusában, amikor egyik napról a másikra újra kellett szervezni 600 ember életét (hogy kap enni, hogy fog dolgozni, hova megy karanténba ésatöbbi egyszerűségek). akkor nem bocsátottunk el senkit. most megvan a _teljes_ lista, ki mennyi végkielégítésre (lenne) jogosult.

mostantól HIVATALOSAN vagyok hómofiszban. így éppen azon töprengek, hova a hajamba helyezzem el az irodai cuccaim, mert mostanra végképp elegem van a mindent felemésztő mindenholvanvalamiből. a hétvégén (törődött ujjaim kiszolgálnak már ennyire, és szédülni is csak keveset szédülök, a térdem pedig nem kellett ehhez) átrámoltam a legkritikusabb gócpontjaim a polc-nempolc-minden Bermudában. az eredmény az lett, hogy minden kézre van, csak egy folyóméternyi átlapoznivaló bámulászik rám, és egy icipici lendületet kaptam élni (ebből loptak el a hétfő-keddi orvosos bejelentkezős körök).

egyúttal apdételem az egyetemi jelentkezésem: egy hónap múlvára adhatok be esszét, tanulmányi projekttervet, pépétét erről és készülhetek a felvételi dumcsira. ejh.

elhelyeztük

elhelyeztük a térképen a szobájában az új íróasztalát. ennek ő rendkívül örült, most egy kicsit olyan, mintha elköltözött volna, amit nekem meg kell tanulnom, hogy is van. nekem ő (is) kell ide körém, hosszú távon ez a normális, erre a lakás másik vége már a legközelebb, ott is fülessel, szóval egy másik galaxisba költözött.

szép lesz ez.

a régi asztala amúgy itt volt (van még kicsit) a szobánkban (speciális mindenfunkciós szobánkban) - ennél azért privát szférább lett az új elrendezés, csak eddig nem volt kérdés, hogy látom, néha odanézek, néha idenéz, együtt nyüzsgünk. tyúkanyó(k) és csibéje(jük).

az egész költöztetés meg egy véééégtelen művelet volt. kipakolni az eltenni/eladni/félretennivalókat raktárhelyiség híján nem tudom, ettől volt ez ilyen hosszadalmas kaland. még most is az, mert nem akarom csak egyszerűen eladományozni, kidobni, megszüntetni a maradványokat. sajnos konkrét terveket kovácsolni és megvalósítani csak darabonként lehet, ez pedig olyan hosszú, hogy belekezdek, aztán jön 10 fontosabb sürgősebb értelmesebb teendő. kellene egy 8 négyzetméteres helyiség, oda lehetne tenni a tartanivalókat, míg szárnyra kelnek, és akkor nem itt tornyosulnának az életünkben. gondoltam a garázsvásárra is - egy kicsit még fontolgatom. lehet, hogy online csinálom meg?

könyvtárköltöztető

ma bevetettem magam anyukám tárolóban tárolt könyvtárába, és szépen átrámoltam polcról nagyszatyrokba. 12 nagyszatyor és 4 kisdoboz lett, a kiskocsi hátulja totál leült tőlük. 

magamnak akartam kiválogatni belőle párat, először lett vagy két polcnyi, aztán érdeklődéssel konstatáltam az új tulajdonságomat, a szelekciós képességemet, mellyel 2,4 kisszatyornyira redukáltam a tömeget, és simán átsétáltam volna vele ide gyalogosan, ha a tesóm nem "dob" át a seggeleült kocsijával.

ez a szelekció, ez egy újkeletű és még teljesen kiforratlan tudományom. bár ha belegondolok, az utóbbi 3 évem másról sem szól, mint a válogatásról, priorizálásról - amit tulajdonképpen élvezek. viszont az elmúlt hetekben ennek köszönhetően turbóra váltottam. kis saroknyi / négydoboznyi / kétpolcnyi mennyiségeket rakok rendbe és tolok ki a lakásból, ha nem kell, és ez most olyan szép folyamat, hogy nem kívánom valami nagy lelkendezéssel megbolygatni. menjen csak így tovább.

pl. mennyire örültem, hogy van két alapítvány, ahol pont azt kérték, amire annyira vágytam, hogy jó helyre kerüljön, és évek óta dobozokba rakosgatom, melyeket oda-vissza sarkonként rakosgatok, és a fejemben is tologatok, és persze itthon viaskodom, hogy egyszer csak futár és huss és jó helyen van!

a könyvek az más tészta, itt vannak a sajátjaim (sokan vannak, válogathatatlanok, próbáltam, nem megy még a szabadulás), ezeknél mennyivel könnyebb volt anyukám évek óta nem érintett, árvácska könyveit átválogatni. kevés személyes kötődés, megszabadulós hangulat, túl rövid idő - ez volt a titka. azt is realizáltam, hogy ennek a több száznak, ami átment ma a kezemen, kb. a negyede olyan, amit a 30 év múlva is érdekes-e próbája érdekesnek mondatna velem. de persze tele vagyok szkepticizmussal, vajon van-e olyan, aki még antikváriumból megvenné valaha bármelyiket (egyet tudok, azt el is fogom adni). most ezeknek amúgy lesz átmeneti gazdájuk, aztán vélhetőleg mennek a szelektív papír-levesbe.

az viszont tuti jó volt, hogy volt egy kis kettesben-időnk a tesómmal. az sosem árt.