van két olyan ember, akit ezer éve és nagyon szeretek.
egyikük éppen válik és boldogtalan.
másikuk éppen valami olyan érzést hurcol magában, amitől nem tud szabadulni, s nincs hová lépnie vele, ettől boldogtalan.
beszélgetünk néha, és nem tudok segíteni. persze a beszélgetés önmagában valamit segíthet, de végső soron semmi, semmi- állok tehetetlenül, firtatom magam, mi miért, mitől, hogyan lehetne jobb.
magamat pedig csak nézem, hol ott vagyok fönn, minden mint a karikacsapás, aztán másnap kiderül minden eltervezett, megtalált, kigondolt dologról, hogy fuccs. kicsit talán sok is ez most, csak nincs idő, amit hagynék a nyekergésre. meg aztán blogon kívül kinekminek nyekeregnék, annyi gond van enélkül is a világban.
egyikük éppen válik és boldogtalan.
másikuk éppen valami olyan érzést hurcol magában, amitől nem tud szabadulni, s nincs hová lépnie vele, ettől boldogtalan.
beszélgetünk néha, és nem tudok segíteni. persze a beszélgetés önmagában valamit segíthet, de végső soron semmi, semmi- állok tehetetlenül, firtatom magam, mi miért, mitől, hogyan lehetne jobb.
magamat pedig csak nézem, hol ott vagyok fönn, minden mint a karikacsapás, aztán másnap kiderül minden eltervezett, megtalált, kigondolt dologról, hogy fuccs. kicsit talán sok is ez most, csak nincs idő, amit hagynék a nyekergésre. meg aztán blogon kívül kinekminek nyekeregnék, annyi gond van enélkül is a világban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése