tegnap írtam a morcom, melyet megfejelt a gyermek órás helyett huszonötperces délelőtti szundival, erre én, mit sem törődve kutya fáradtságommal, fölpakoltam magunkat, s megcéloztam a boltot, zöldségesbácsit, és láss csodát, cipekedéssel együtt is százszor jobb kedvem lett (nem a joghurtoktól, hanem) a vonuló felhőktől, csendes, vidám gyerektől.
mondjuk egy az egyben apukájának vásárlóunalmát örökölte.
és
hazafelé megálltunk a játszón, volt ott szabad hinta, csüccs, gondoltam, majd löködlek kicsit.
ültetem, lököm kétszer, guggolok, beszélek, fölállok, szomszéd gyereket nézek másik hinta alá sétálni, anyukák beszélgetnek, kagylózom, nézegetem gyerekemet, ül rendesen, nem mászik ki, szeretni látszik, ég kék, vonuló dunyhafelhő, öt perc eltelik, egyszercsak nézem, gyerek előre-hátra, én lökni nem, HÁT AKKOR MEG MITŐL leng. attól leng, hogy hajtja magát, derült ki, minden lassulásnál lök magán.
édes.
mondjuk egy az egyben apukájának vásárlóunalmát örökölte.
és
hazafelé megálltunk a játszón, volt ott szabad hinta, csüccs, gondoltam, majd löködlek kicsit.
ültetem, lököm kétszer, guggolok, beszélek, fölállok, szomszéd gyereket nézek másik hinta alá sétálni, anyukák beszélgetnek, kagylózom, nézegetem gyerekemet, ül rendesen, nem mászik ki, szeretni látszik, ég kék, vonuló dunyhafelhő, öt perc eltelik, egyszercsak nézem, gyerek előre-hátra, én lökni nem, HÁT AKKOR MEG MITŐL leng. attól leng, hogy hajtja magát, derült ki, minden lassulásnál lök magán.
édes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése