túra

innen, ahol lakom, egész szép túra a fodrászom, ezért lehetséges (ezért IS), hogy évente egyszer és nem többször megyek frizurát kreáltatni magamnak.
harasztiba mindkét hévet és számtalan buszt kipróbáltam ma, és a pálmát a harasztiba tartó hév vitte el, miután pontosan olyan, mint amilyennek két falu között a vicinálist képzelem (tapasztaltam). pont olyan idegesítően nevetséges, vagy mondjuk nevetségesen idegesítő.
a nagy hangos famíliák, a kicsit süsü apró nénike, a nagyszülők, akik a kisfiúval együtt _közlekednek_ (édes fiam, ez az üveg nem játék, hát nem érted, már elmondtam ezerszer, hogy ne csavargasd a tetejét, mert tönkremegy... és a na, hát _tényleg_ kevés lett ez az innivaló, mondtam, hogy többet kellene hozni...estébé)
a hajam fele pedig ottmaradt, mármint harasztiban, de nem bánom, és még pont összefogható a maradék.
a hazafelé úton, pedig jó tapasztalás volt, hogyan kumulálódik a negyven fok, a tűző nap, a leejtett utolsó életmentő barack, a rázóhév és az őrült buszsofőr, illetőleg a nagyonundi librisnéni, de szerintem egészen vidáman vettük is ezt a nehezítést mára.

most pedig aranypofa cinkék sivognak szemmagasságban, szemben. így, a csupán 30 fokban egész tűrhető.