2007. július 5., csütörtök

állatok kis házunkban.158

a hálószobában talált apró gyík ma úgy kiugrasztott a bőrömből, hogy mostanára regenerálódtam csak kábé.
igaz, tudom, a gyíkok (manapság már, meg ezen az égövön) nem esznek embert, de amikor látom, hogy valami hosszú kicsi fekete csík szalad előttem az amúgy (jelenleg) lakatlan hálóban, hát az nem egyszerű élmény. nem beszélve az elkapás (fickándozó gyík + fickándozó pici farkak, arrgh, látványa!!!) sajátosságairól-
igaz az is, hogy addigra fölhúzott már
* a szomszéd nő, ki begyújtotta a gyárkéményt és a kertjükben főzi a lekvárját (3 órája füstöl) (nem füstölt lekvár, csak a tüzelőcucc ilyen sajátos) (igazi párásztlekvár-eltevés, ősmagyarostul, természetestül, nemszólásostul)
* a drága apósom, ki egyszercsak itt termett, miszerint akkor ő MOST és AZONNAL folytatja a tegnapi festést, s hogy pakoljunk (most / azonnal). egyébként a festés meg még mindig sokkal szebb, semhogy igazán mondhatnék valami igazán izét minderre.
szóval egyszerű az élet, mindig azt kell csinálni, amit mások mondanak, esetleg hagynak csinálni.
a rettentő hálátlan természetemet pedig én utáljam.
utálom is.

Nincsenek megjegyzések: