no, hát lezavartuk.
pénteken a nagynénnyéék, jöttek, hoztak mikulásfelhúzhatókismentőautót mentőorvossal, csuda nyüzsgés volt, csak az a kár, hogy é olyan hangos, hogy g mindig távolodni próbál tőle, míg é állandóan közeledni hozzá. eléggé macerás egy nyakamban lógó tündérhelyes kétévessel bármi értelmeset tenni mellékesen. arról nem beszélve, hogy csak egy-egy mondat hagyja el a vendégek jelenlétében a száját, aztán ahogyan fölfelé trappolunk a lépcsőn, attól kezdve még egy óra múlva is karattyol, jáhháj.
szombaton végre önállóan kezdeményező oldalát mutatta nőrokonom, nem kevésbé egy tiramisu-költeménnyel is meglepett minket (abszolút nyerő), és még a többi közeli rokonom is áthozta magával, szóval teljes volt a mikulásvendégség. nem utolsó sorban én is össze bírtam szedni megfelelő mennyiségű bűnös nyalánkságot a számukra cserébe a gesztusért. g egyébként ugyancsak hangosnak tartja e nőrokont is (ez van, pedig én mindig mást domborítok belőle, hátha az segít, nem). g itt is nyüzsgött, meg mi felnőttek is, csak mi felnőttek már nem sírtunk szívettépően, amikor apa kikísérte a kapuig a vendégeket, miszerint hogy elmegy apa.
vasárnap itthonikettőmikulásoztunk, ezzel szépen el is ment a nap, illetőleg szorongtunk (én, konkrétan), hogy fog menni a másnapi nyüzsgés.
mert hétfőn a vállalati mikulás érkezett délután 4-re a(z autóval nem messzi) városrészbe, de mivel mi egy éve minimum el vagyunk csúszva az időbeosztásunkkal, szép teljesítménynek mondható az időben odaérésünk. a tavalyihoz hasonlóan végtelenül hamisan elénekelt énekekre a miku bemenekült a helyiségbe, majd g kiválóan meglepődött, hogy az illető megemlíti a kalapácsolást, mint g főfoglalkozását, és idén ismét nem volt hajlandó személyesen átvenni m kezéből az aktuális csomagot (anya kellett adja, ááh), viszont idén annak tartalmából a mogyoró és a dió volt az abszolút favorit (a dió amúgy is az, esszük, mint a varjak, mióta varjak lehullajtott dióit szedegettükpár hete a nagyival). az ünnepet követő sötétben szaladgálás és lámpázás a nagyobb gyerekekkel pedig egy csuda volt, miközben egyes anyukáknak újabb ősz hajszálai leendtek.
és akkor jött a kedd, amiről fentebb.
pénteken a nagynénnyéék, jöttek, hoztak mikulásfelhúzhatókismentőautót mentőorvossal, csuda nyüzsgés volt, csak az a kár, hogy é olyan hangos, hogy g mindig távolodni próbál tőle, míg é állandóan közeledni hozzá. eléggé macerás egy nyakamban lógó tündérhelyes kétévessel bármi értelmeset tenni mellékesen. arról nem beszélve, hogy csak egy-egy mondat hagyja el a vendégek jelenlétében a száját, aztán ahogyan fölfelé trappolunk a lépcsőn, attól kezdve még egy óra múlva is karattyol, jáhháj.
szombaton végre önállóan kezdeményező oldalát mutatta nőrokonom, nem kevésbé egy tiramisu-költeménnyel is meglepett minket (abszolút nyerő), és még a többi közeli rokonom is áthozta magával, szóval teljes volt a mikulásvendégség. nem utolsó sorban én is össze bírtam szedni megfelelő mennyiségű bűnös nyalánkságot a számukra cserébe a gesztusért. g egyébként ugyancsak hangosnak tartja e nőrokont is (ez van, pedig én mindig mást domborítok belőle, hátha az segít, nem). g itt is nyüzsgött, meg mi felnőttek is, csak mi felnőttek már nem sírtunk szívettépően, amikor apa kikísérte a kapuig a vendégeket, miszerint hogy elmegy apa.
vasárnap itthonikettőmikulásoztunk, ezzel szépen el is ment a nap, illetőleg szorongtunk (én, konkrétan), hogy fog menni a másnapi nyüzsgés.
mert hétfőn a vállalati mikulás érkezett délután 4-re a(z autóval nem messzi) városrészbe, de mivel mi egy éve minimum el vagyunk csúszva az időbeosztásunkkal, szép teljesítménynek mondható az időben odaérésünk. a tavalyihoz hasonlóan végtelenül hamisan elénekelt énekekre a miku bemenekült a helyiségbe, majd g kiválóan meglepődött, hogy az illető megemlíti a kalapácsolást, mint g főfoglalkozását, és idén ismét nem volt hajlandó személyesen átvenni m kezéből az aktuális csomagot (anya kellett adja, ááh), viszont idén annak tartalmából a mogyoró és a dió volt az abszolút favorit (a dió amúgy is az, esszük, mint a varjak, mióta varjak lehullajtott dióit szedegettükpár hete a nagyival). az ünnepet követő sötétben szaladgálás és lámpázás a nagyobb gyerekekkel pedig egy csuda volt, miközben egyes anyukáknak újabb ősz hajszálai leendtek.
és akkor jött a kedd, amiről fentebb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése