az egy

csuda vacak dolog, amikor fájdogál csendesen az arcom, és nem és nem akar múlni, és nem _bírok_ kimenni kertezni g-vel, semmi fagyi és semmi dinnye és semmi balcsi, pedig én legföljebb két gombócot szoktam enni, és dinnyéből is évi kettő a családi fejadag, a balcsizás pedig délibáb, és különben is, én, aki állandóan kereszthuzatolok, most csukogatom az ablakokat, mert egy szellő meglegyintett.
csuda jó dolog viszont, hogy pont ezen a héten vanvolt itt a drága, így nem kellett megőrülnöm a kétehete zajló orrszívás-gyógyszeradagolás-csöppentés-hétköznapok zajlásától, hogy holnap további dobozokat fog nekem összefurkálni, pedig jómlázhatna is helyette, az is milyen jó, hogy g is megy kifelé a nyavalyából, meg hogy mondogatja-mondogatja a hallott dolgokat, és olyan de olyan okos, és ma, amikor fürdésnél mérgesen bénáztam, és hangosan mérgelődtem, és kész voltam, először ijedten sírni kezdett (gáz anya), én öleltem, bocsánatot kértem, erre ő abbahagyta, rámvigyorgott, és még könnyes szemmel cuppantott a karomra egy óriáspuszit.
tuajdonképpen akkor jó minden.
a pofám meg monnyon le.