vagy csak én vagyok fáradt hozzá.
nem nyafogok, mert már azt is minek, egyszerűen tényszerű, hogy elfáradott a lelkem.
azért szép idő volt, azért jót sétáltunk, végülis csak húsz percet töltött ébren a gyermek, és azt is jobbára kuksolt, lesett, mózesben is lehet ültetni, ha nagyon akarja az ember, s az ember gyereke még nem jött rá a szabadulási technikák jóízére.
nyakalja a sütőtökpürét, vedeli a körtealmalét, ireg-forog, kúszik, kicsit mászik, de igazából az kizárólag két dolog bírta eddig létrehozni, tehát:
1. a nagylábujjam, mint szabad préda
2. bárminemű mobil/stabiltelefon, távirányító és egyébkütyü
aztán van még az, hogyha fölhorkanok (ritkán), olyankor betojik, és még a hisztit is abbahagyja (egy időre), s megtekinti, jól vagyok és jól vagyunk-e. igazából ilyenkor eddig még mindig meg kellett nyugtatni, hogy maradt a pertu, csak éppen anélkül az idióta viselkedés nélkül, ami kiváltotta a horkantás.
nagyon édes ilyenkor.
ja, és ideírom még azt a tekintetet, ahogyan nézett rám csibészmosollyal, volt vagy másfél másodperc, történetesen már (kínomban) előállítottam a babakocsiban a páholyt, már be is ült, a gondrácok is tűntek a szemöldöke fölülről, de nem volt vidám, és én csak úgy megkérdeztem, hogy na, mi van, ugye már nem rossz így, cupp, és erre volt az a (hű, micsoda játszmás jövő előtt állunk) csibész villanós mosoly. uhh, mondtam.
nem nyafogok, mert már azt is minek, egyszerűen tényszerű, hogy elfáradott a lelkem.
azért szép idő volt, azért jót sétáltunk, végülis csak húsz percet töltött ébren a gyermek, és azt is jobbára kuksolt, lesett, mózesben is lehet ültetni, ha nagyon akarja az ember, s az ember gyereke még nem jött rá a szabadulási technikák jóízére.
nyakalja a sütőtökpürét, vedeli a körtealmalét, ireg-forog, kúszik, kicsit mászik, de igazából az kizárólag két dolog bírta eddig létrehozni, tehát:
1. a nagylábujjam, mint szabad préda
2. bárminemű mobil/stabiltelefon, távirányító és egyébkütyü
aztán van még az, hogyha fölhorkanok (ritkán), olyankor betojik, és még a hisztit is abbahagyja (egy időre), s megtekinti, jól vagyok és jól vagyunk-e. igazából ilyenkor eddig még mindig meg kellett nyugtatni, hogy maradt a pertu, csak éppen anélkül az idióta viselkedés nélkül, ami kiváltotta a horkantás.
nagyon édes ilyenkor.
ja, és ideírom még azt a tekintetet, ahogyan nézett rám csibészmosollyal, volt vagy másfél másodperc, történetesen már (kínomban) előállítottam a babakocsiban a páholyt, már be is ült, a gondrácok is tűntek a szemöldöke fölülről, de nem volt vidám, és én csak úgy megkérdeztem, hogy na, mi van, ugye már nem rossz így, cupp, és erre volt az a (hű, micsoda játszmás jövő előtt állunk) csibész villanós mosoly. uhh, mondtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése