vigyázat,

andalgó harap.
legalábbis ma.
a szerencsés természetem (ez vicc!) egyik erős oldala, név szerint a türelmetlenségem ma manifesztálódott, ez a mai nap másik oldala. olyan szinten falra másztam minden megszokott rutintól, egyszerű nyafitól, kiadós hisztitől, hogy nyolcvanszor kellett csak rászóljak magamra, nini, itt a gyerekem, és nem érti, legyek már kedves, mikor ő aztán tényleg egy aranyos.
vááá, ilyenkor szépen rácsapnám magamra az ajtót, és még kettő másikat is becsuknék, és egy kicsit messzebbre mennék nélkülem, mondjuk úgy két óra hosszat, és utána már nem utálnám magam annyira, és újrakezdeném megint magammal.