türelemtürelem

ma utálatos türelmetlen anyukát játszottam abban a pár órában, ami fönnmaradt délutánig a főzéstakarításmosogatás után, utáltam magam, de utáltam egyúttal azt is (ma ez így volt, máskor valahogy nem így van így), ahogyan gyermekem dacosan minden mozdulatával szétszed (elsősorban most a rongyszőnyegek az áldozatok, tudod, a kilógó kis rongyvégek, amik _annyira_ izgalmasan lógnak ki) és szájba vesz (ezért muszáj háromnaponta minimum takarítanom, őrület, igazából lehetne óránként is, ha jobban meggondolom), és nem jön oda (gyakorlatilag az egyetlen felszólítás, melyre NEM reagál, a gyere, mert minden egyébre -teszem föl: 'hozd ide azt a zoknit, tudod, anya ágya mellől és tedd be a fiókba, majd told be'- például igen pontosan követve az egyszeri sort, igen...) (medve anyám, ki ez a gyerek).
egy szómintszáz, jó, hogy aztán fölülkerekedve a kuporognék egy sarokban egy jó könyvvel és lepasszolom bárkinek a kölköt közben-hangulatomon engedtem a rábeszélésemnek, és elmentem találkozni ismerős anyukával és gyerekkel (n és b), s hagytam felfedeztetni velünk az anyukámék háza előtt lévő játszót a gergő-szájz berendezéssel (rögtön meg is szerette a gyerekem a csúszdázást), egy szómintszáz: én idióta, aki hagytam magam által a magam kedvét aláásni, és én okos, hogy mégse hagytam teljesen.
de azért holnap kedvesanyuka akarok lenni, nem egy mumus, a (szó)vicc kedvéért: inkább mamus legyek.