saját spirális kis életem mindennapjai zajlanak, a lefestett radiátor után most a takarítgatást nyűvöm, nekem egyszerűen nem megy az egybe sokat, tehát naponta egy kis keveset csinálok, rémséges, mennyi minden van egy éve elhanyagolt lakásban-
olyasmi mint a csillármosás, mely során kibuliztam, ugyan cseréljük már le a fénylopó izzóját egy 120asra (nem baj, ha lát az ember a nappalijában) - kicserélvén derült ki, hogy az évek óta fénylopónak csúfolt méregdrága ikeás takarékos körte annyira takarékos volt, hogy a három tekercséből csupán egy világított, ez rendi tőle, de azért megkérdezhetett volna)
kalcium (újabb ikeás lámpaszerzemény) búrája gyönyörű, de recés üveg, azt is mosás alá vetettem, egy élet kell azt tisztába tenni.
mostam (tegnap) (egy darab) ablakot (de keretestül), miközben áldottjó gyermekem (nincs jobb szó) végig vonyított, miszerint én hagyjam a dagadt ruhát másra, őt vigyem föl a padlásra, ez nyilván abban a 20 percben nem teljesülhetett, imígyen
este egy klassz beszólásból megtudhattuk, hogy a nagypapai szív a földszinten ilyenkor megszakad, mert szegény gyerek, mért siratják (suttogva jegyzem csak meg : VÁÁÁÁ), biztos valami komoly baja van (ja, kérem, hisztoid alakját veszi föl éppen, lévén hogy alázatos szolgái minden nap minden alkalmának minden hö és mutat-jára mennek és csinálják, ésatöbbi (suttogok ide is egy vááát és ezzel minden rendben is van)
egyébként ennek kapcsán eszembe jutott, mily nehéz is lehet nagyszülőnek lenni, és állandóan csöndben lenni a tanácsaid meg a véleményeid helyett, meg elfogadni, hogy MINDIG MÁSKÉPP és MÁSKÉPP és NEM ÚGY CSINÁLJÁÁÁÁÁK, tisztelet mindenkinek, aki ezt (mindig) megteszi, ennélfogva mi is toleranciát gyakorlunk, csak néha kicsit elfogynak a cérnák.
cérna.... cérna, ja anyukám varrógépét is megreparáltuk (porladó műanyag dobozkupak ragszalaggal egyben tartatása-projekt), meg
elrejtettünk öt métert a tízméteres madzagdzsungelünkből az értő kezek elől (lassan járj, tovább élsz alapon)
majd ma összefutottam a húgommal a plázaintézmény kapujában, és _beszélgettünk_ és szerintem mindketten örültünk és megkönnyebbültünk, mert szerintem mindkettőnk szerint így jó, és mondta, hogy persze, véletlenül összefutottunk, mire én elkezdtem szabadkozni, hogy ááá, véletlenek nincsenek (mert tényleg nincsenek, csak max. annak tűnnek elsőre), és akkor ő rámnézett, hogy persze, mert Isten útjai kifürkészhetetlenek, és akkor én ránéztem, és röhögnöm kellett, mert éppen pont ma mondtam a (hívő) barátnőmnek a telefonba, érintve ezt a témát (is), hogy hát én nem megyek oda ezügyben a húgomhoz, nem megy, nem mehet, nem bírnám, és hogy milyen jó lenne, ha valaki közbenjárna értünk, közöttünk, velünk, és azért NAGYON durva véletlen volna PONT aznap összefutni ÍGY és OTT és AKKOR (gergővel nagyon este szökőkútnézni robogtam).
hát ezek mennek.
olyasmi mint a csillármosás, mely során kibuliztam, ugyan cseréljük már le a fénylopó izzóját egy 120asra (nem baj, ha lát az ember a nappalijában) - kicserélvén derült ki, hogy az évek óta fénylopónak csúfolt méregdrága ikeás takarékos körte annyira takarékos volt, hogy a három tekercséből csupán egy világított, ez rendi tőle, de azért megkérdezhetett volna)
kalcium (újabb ikeás lámpaszerzemény) búrája gyönyörű, de recés üveg, azt is mosás alá vetettem, egy élet kell azt tisztába tenni.
mostam (tegnap) (egy darab) ablakot (de keretestül), miközben áldottjó gyermekem (nincs jobb szó) végig vonyított, miszerint én hagyjam a dagadt ruhát másra, őt vigyem föl a padlásra, ez nyilván abban a 20 percben nem teljesülhetett, imígyen
este egy klassz beszólásból megtudhattuk, hogy a nagypapai szív a földszinten ilyenkor megszakad, mert szegény gyerek, mért siratják (suttogva jegyzem csak meg : VÁÁÁÁ), biztos valami komoly baja van (ja, kérem, hisztoid alakját veszi föl éppen, lévén hogy alázatos szolgái minden nap minden alkalmának minden hö és mutat-jára mennek és csinálják, ésatöbbi (suttogok ide is egy vááát és ezzel minden rendben is van)
egyébként ennek kapcsán eszembe jutott, mily nehéz is lehet nagyszülőnek lenni, és állandóan csöndben lenni a tanácsaid meg a véleményeid helyett, meg elfogadni, hogy MINDIG MÁSKÉPP és MÁSKÉPP és NEM ÚGY CSINÁLJÁÁÁÁÁK, tisztelet mindenkinek, aki ezt (mindig) megteszi, ennélfogva mi is toleranciát gyakorlunk, csak néha kicsit elfogynak a cérnák.
cérna.... cérna, ja anyukám varrógépét is megreparáltuk (porladó műanyag dobozkupak ragszalaggal egyben tartatása-projekt), meg
elrejtettünk öt métert a tízméteres madzagdzsungelünkből az értő kezek elől (lassan járj, tovább élsz alapon)
majd ma összefutottam a húgommal a plázaintézmény kapujában, és _beszélgettünk_ és szerintem mindketten örültünk és megkönnyebbültünk, mert szerintem mindkettőnk szerint így jó, és mondta, hogy persze, véletlenül összefutottunk, mire én elkezdtem szabadkozni, hogy ááá, véletlenek nincsenek (mert tényleg nincsenek, csak max. annak tűnnek elsőre), és akkor ő rámnézett, hogy persze, mert Isten útjai kifürkészhetetlenek, és akkor én ránéztem, és röhögnöm kellett, mert éppen pont ma mondtam a (hívő) barátnőmnek a telefonba, érintve ezt a témát (is), hogy hát én nem megyek oda ezügyben a húgomhoz, nem megy, nem mehet, nem bírnám, és hogy milyen jó lenne, ha valaki közbenjárna értünk, közöttünk, velünk, és azért NAGYON durva véletlen volna PONT aznap összefutni ÍGY és OTT és AKKOR (gergővel nagyon este szökőkútnézni robogtam).
hát ezek mennek.
1 megjegyzés:
hahóóóóóóóó! :-)
Megjegyzés küldése