153

árnyaltam magamban a képet a hosszú esti szopi közben (ilyenkor -ha éppen nem magam is bóbiskolok a gyermek fölött- nyilván tenger sok időm van a dolgokat megfogalmazni, átértékelni, eldönteni, meggondolni, rágondolni), tehát az árnyalás a következő.
nem magányos vagyok, nem is egyedüllévő. ilyen értelemben nem vagyok 'rosszul'.
egyszerűen csak van kábé tíz számomra igen fontos embertől ígéretem / feléjük való várakozásom, hogy eljönnek, megnéznek, megnézzük/meghallgatjuk egymást, és kicsit színt viszünk az életem/ünkbe. ezek az emberek pedig gyakorlatilag tojnak a fejemre, diszkrétebben megfogalmazva csak simán a százötvenharmadik vagyok a teendőik listáján, de persze gondolnak rám, de tudod
az van,
hogy gondolni könnyű.
a gondolás után a tevés (lett légyen az egy mondatos esemes is), na annak van értéke.
én meg közben kiszolgáltatottja vagyok az elemeknek, ma pl reggel héttől úgy délig kizárólag gergőztem, s ennek az időnek a felét képzeljük el egy fába szorult kukacka társaságában,
mivelhogy
fáradt volt, de nem alvásnyira, éhes már nem volt, aztán az lett, aztán pisis, és a peluscserét utáljuk, aztán nem volt jó egyedül a szőnyegén, aztán már velem sem, fúj csörgősrépás nyuszi, aztán már nagyon fáradt volt, aztán már csak kajabált. hanggenerátor - ma így hívom.
persze, mondom, melegfront.
de: érzésnek érzés, és érzésnek rosszérzés.