ügyek

ahogyan valamikor mostanában az idétlen telekommal, úgy ma a postával gyalultam le az agyam jelentős részét.
egy csomagot kerestettem, volt ragszámom meg minden,de egyszerűen senki nem bírt okosat mondani. aztán végül a kézbesítő munkamobilját hívtam föl, és láss csodát, ott volt nála. ez egy jófej.
csak én vagyok ki most, nem kicsit és nemcsak ezért.
de lehet az is, hogy csak ez a szürkeség szivárgott belém, amit tegnap még a sétával próbáltam kiverni a lelkemből (akkor éppen kisidőre ment is, összefutottam öcsémmel, anyuval, fölébredt g, így végre -először!- igazán SÉTÁLTUNK is), de mára megint elmúlt a szín.