az a nagyszerű és egyben végzetesen felkavaró, ahogyan egy földhözragadt, nekemújtudásról szóló oldal fülecskéjétől kettőre a másikban élettragédiát olvasok - egymástól egy órányira. vagy inkább világegyetemnyire.
csak az a szerencse, hogy amolyan posztmodernek vagyunk, és sokszor ez már föl sem tűnik-
(jó, most föltűnt, nemigen maradtak szavaim, vagy csak itt kaparják a torkom.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése