múlt éjjel az édesapja találékonyságának (és józanságának) köszönhetően két és fél jó alvást könyvelhettünk el magunknak, kettőt, mert ők végül jót is aludtak, fél, mert én ilyen alkalmakkor csak félébren alszom, s mint olyan megint megtaláltak a profetikus háborús álmaim, pfujj, de végül sokkal kialvottabban ébredtünk és például már nyolckor, ami aztán csoda is.
az édesapja találmánya egyébként triviálisan hang(ozna)zik, ha nem egy 15hóaposról volna szó, miszerint az én egyórás tutujgatásom, visszaaltatásom után bizonyíthatóan mélyen alvó gyermek szeme 10 perc után kipattant, szokásához híven fölpattant, bennem meg elpattant egy húr, és közöltem kis családommal, hogy márpedig ez a g ágya, az az anya ágya, g itt, én ott alszom, nincs apelláta, melyre gyermek ordító sírással válaszolt, ám mire visszaértem a szokásos éjjeli zarándoklatomról, g letett fejjel aludni tűnt.
hümm, gondoltam, ilyenkor
azért triplán duplán jó, hogy a harmadikunk pont a férjem.
beosonván ágyamba gyermekünk ismét eljátszotta a szenvedő kiskakast, fölpattant, míg én a takaróm alá bújva mantráztam magamban az 'én nem, én most nem, nem, nem, én alszom'-ot, mire a párom _elmondta_ g-nek, hogy akkor most alvás van, tedd le szépen a fejed, feküdj le, és aludjál, anyaapa szeret nagyon, és erre g így tett. majd úgy tett, mint ki alszik. aztán nem, de akkor az édesapja megint győzködte egy sort, s végül, sok kis dobálódás után tényleg elaludt, fejletéve.
hát elég jó húzása volt a dolognak.
merthogy az elmondás a mi ágyunkból elmondva történt.
a csuda tudja, vajon ment volna-e ez hamarabb máskor.
aztán azt is a csuda tudja, vajon hogyan is van ez az altatás/alvás dolog.
mert ugye eddig mindenkinek volt valami jó kis lekezelő megmondása, hogy mi nem jó abban, amit én/mi csinálunk, egy olyan ti még nem alusszátok át/fekszik le magától/mért nemhagyjátok ott sírni-típusúja, esetleg egy hát mi együtt alszunk, nem emlékszem, hogy lett volna ilyen gondunk mondata.
a gyereknevelésben nyilván tényleg az a legnehezebb, hogy ha és ahogyan az ember elrugaszkodik a mások/maga tapasztalatától, de
de azért néha jól jön(ne) egy löket, csak egy pozitív mondat, valami meglátás a nálunk aktuálisról, vélemény, ami felemeli és megcsodálja a jelenlegi metódust, nem sárba tapossa, és azt sugallja, áhh, ez jó, vagy jó lesz, csak itt még egy kicsit fényezzetek rajta, vagy hogy nálunk ez a momentum úgy alakult, hogy, és azt csináltam/csinálnám másképp-
ez még nem elkészítési útmutató, de egy recept, és én a receptekből úgyis mindig kiveszem / átteszem, ami nálunk működik.
(így van pl, hogy nálunk a pörköltben egy kanálkányi hagyma van összesen jelen, vagy hogy múltkor a barnamártás receptjéből kiváló vadasmártást készítettem nulla előtanulmánnyal.)
az édesapja találmánya egyébként triviálisan hang(ozna)zik, ha nem egy 15hóaposról volna szó, miszerint az én egyórás tutujgatásom, visszaaltatásom után bizonyíthatóan mélyen alvó gyermek szeme 10 perc után kipattant, szokásához híven fölpattant, bennem meg elpattant egy húr, és közöltem kis családommal, hogy márpedig ez a g ágya, az az anya ágya, g itt, én ott alszom, nincs apelláta, melyre gyermek ordító sírással válaszolt, ám mire visszaértem a szokásos éjjeli zarándoklatomról, g letett fejjel aludni tűnt.
hümm, gondoltam, ilyenkor
azért triplán duplán jó, hogy a harmadikunk pont a férjem.
beosonván ágyamba gyermekünk ismét eljátszotta a szenvedő kiskakast, fölpattant, míg én a takaróm alá bújva mantráztam magamban az 'én nem, én most nem, nem, nem, én alszom'-ot, mire a párom _elmondta_ g-nek, hogy akkor most alvás van, tedd le szépen a fejed, feküdj le, és aludjál, anyaapa szeret nagyon, és erre g így tett. majd úgy tett, mint ki alszik. aztán nem, de akkor az édesapja megint győzködte egy sort, s végül, sok kis dobálódás után tényleg elaludt, fejletéve.
hát elég jó húzása volt a dolognak.
merthogy az elmondás a mi ágyunkból elmondva történt.
a csuda tudja, vajon ment volna-e ez hamarabb máskor.
aztán azt is a csuda tudja, vajon hogyan is van ez az altatás/alvás dolog.
mert ugye eddig mindenkinek volt valami jó kis lekezelő megmondása, hogy mi nem jó abban, amit én/mi csinálunk, egy olyan ti még nem alusszátok át/fekszik le magától/mért nemhagyjátok ott sírni-típusúja, esetleg egy hát mi együtt alszunk, nem emlékszem, hogy lett volna ilyen gondunk mondata.
a gyereknevelésben nyilván tényleg az a legnehezebb, hogy ha és ahogyan az ember elrugaszkodik a mások/maga tapasztalatától, de
de azért néha jól jön(ne) egy löket, csak egy pozitív mondat, valami meglátás a nálunk aktuálisról, vélemény, ami felemeli és megcsodálja a jelenlegi metódust, nem sárba tapossa, és azt sugallja, áhh, ez jó, vagy jó lesz, csak itt még egy kicsit fényezzetek rajta, vagy hogy nálunk ez a momentum úgy alakult, hogy, és azt csináltam/csinálnám másképp-
ez még nem elkészítési útmutató, de egy recept, és én a receptekből úgyis mindig kiveszem / átteszem, ami nálunk működik.
(így van pl, hogy nálunk a pörköltben egy kanálkányi hagyma van összesen jelen, vagy hogy múltkor a barnamártás receptjéből kiváló vadasmártást készítettem nulla előtanulmánnyal.)
4 megjegyzés:
Ó, nagyon sajnálnám, ha úgy érezted, hogy lekezelően írtam, amit írtam, tényleg semmi ilyen nincs bennem. Bocsáss meg, nem tudom érzékeltetni a hangsúlyokat írásban. Ne haragudj, ha önkéntelenül is megbántottalak. Szerintem minden rendben van veletek, nagyon odaadóan nevelitek a kicsit és hát mindenki ugyanígy nyűglődött annakidején. Jól csináljátok. :)
hawah, drága, nem rád értettem!!!
ez most olyan én-tudom-kire-gondoltam-de-nem-ilyen-blogdolgokravonatkozós érzés bennem, nehogy magadra vedd. vagy bárki.
!
Andalgó, nemtom, ki adja a jótanácsokat, szerintem passzold le neki a gyereket egy éjszakára, addig ti is kialusszátok magatokat, meg az illető is talán tanul egy kis nemtommit, alázatot? :-)
én alighanem megbolondultam volna már a nemalvástól, nemtom, hogy csináljátok, riszpekt.
hehe, füles, csak most olvasom, erre már mi is gondoltunk :)
Megjegyzés küldése