sokan, nagyon sokan irkáltak mindenfélét az amcsi választásokról, én is figyeltem, időnként, mi is megy ott, de nem nyűgözött le mégsem a hallatlan euforikus barack-választás.
számomra -mondjuk nevezzük a gondolkodó átlagpolgár szkepticizmusának- manapság már minden választás olyan, mint egy nagy-nagy (naaaagy) só.
tökéletesen mindegy, hogy a sztárok a dzsungelben nyünnyögnek és ki maradjon ott végül-só, vagy épp ismeretlen pofák élnek együtt egy házban és kitalálnak nekik/róluk baromságokat, hogy csináljanak is valamit, amit emberek, mert nincs eszük jobb dologra, hát kukkolnak-só, vagy hogy éppenséggel kisebb-nagyobb országok kisebb nagyobb párt- és más mondott preferencia alapján összegyűlő csoportjai, illetőleg a (horribilis pénzekért) alkalmazásukban álló média/marketing/pszichológiai know-how ügynökségek válassz engem-játszmáiról van-e szó....
tökéletesen mindegy.
van pár alapvetés, amit tudni kell a lélektanból, csoport-/ és szociálpszichológiáról, ismerni kell a célcsoport demográfiáját, preferált szavait, az adott társadalom aktuális trendjeit, kell tudni csomagolni a dolgot, kell egy kiállítható, beszélni jól tudó, általánosságban nagyon szimpatikusnak látszó ikonfigura, meg (perszepersze) sok-sok pénz a médiamarketinghez.
én is gyakran hiszem azt, hogy ami nincs az interneten, az nem is létezik. ebből gondolom, mennyien gondolhatják (vagy épp bele sem gondolnak), hogy amiről nem tudunk (nincs a tévében, aka.), az nincs is. tehát ha valaki médiaidőt kap, annak máris nyert ügye van (de ez csak mellékszál).
a lényeg a végtelen szkepticizmusom, melytől ugyan elmegyek választani, meg persze, ha amcsi lennék, választottam volna (tán) a barackot, de
hümm
icipicifogaskerék vagyok én a gépezetben, mások világválságot színlelős-okozós, választást mímelős játékában.
még csak nem is egy porszem.
számomra -mondjuk nevezzük a gondolkodó átlagpolgár szkepticizmusának- manapság már minden választás olyan, mint egy nagy-nagy (naaaagy) só.
tökéletesen mindegy, hogy a sztárok a dzsungelben nyünnyögnek és ki maradjon ott végül-só, vagy épp ismeretlen pofák élnek együtt egy házban és kitalálnak nekik/róluk baromságokat, hogy csináljanak is valamit, amit emberek, mert nincs eszük jobb dologra, hát kukkolnak-só, vagy hogy éppenséggel kisebb-nagyobb országok kisebb nagyobb párt- és más mondott preferencia alapján összegyűlő csoportjai, illetőleg a (horribilis pénzekért) alkalmazásukban álló média/marketing/pszichológiai know-how ügynökségek válassz engem-játszmáiról van-e szó....
tökéletesen mindegy.
van pár alapvetés, amit tudni kell a lélektanból, csoport-/ és szociálpszichológiáról, ismerni kell a célcsoport demográfiáját, preferált szavait, az adott társadalom aktuális trendjeit, kell tudni csomagolni a dolgot, kell egy kiállítható, beszélni jól tudó, általánosságban nagyon szimpatikusnak látszó ikonfigura, meg (perszepersze) sok-sok pénz a médiamarketinghez.
én is gyakran hiszem azt, hogy ami nincs az interneten, az nem is létezik. ebből gondolom, mennyien gondolhatják (vagy épp bele sem gondolnak), hogy amiről nem tudunk (nincs a tévében, aka.), az nincs is. tehát ha valaki médiaidőt kap, annak máris nyert ügye van (de ez csak mellékszál).
a lényeg a végtelen szkepticizmusom, melytől ugyan elmegyek választani, meg persze, ha amcsi lennék, választottam volna (tán) a barackot, de
hümm
icipicifogaskerék vagyok én a gépezetben, mások világválságot színlelős-okozós, választást mímelős játékában.
még csak nem is egy porszem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése