ma végre eljutottam arra pontra, midőn asztalomon termelődő és rekreálódó káosz fölszámolását volt bátorságom választani a napok (hetekhónapokévek) óta gyülekező vasalnivalók helyett a gyermek alvásidejében.
pillanatnyilag félrend uralkodik a plázson, ez persze jó. egyik elem ebben az átirkált könyöklő, érdekesen zsugorodtak a régen fontosnak ítélt firkák érdektelenné, s az így felszabadult nagy területre akkor most megint irkafirkálhatok, juhhé-
(ezt egy joghurtpöttyel már el is kezdtem)
de fény derült arra, hogy a kéthónapja lehalászott telefonszámait r-nek most akkor van alkalom kipróbálni, vajon van-e / ő van-e a vonal másik végén.
van.
azért az jó dolog, amikor sokszáz év után fölhívsz valakit, s azon túl, hogy nagyon örül, és nála azt is lehet tudni, hogy tényleg gondolt rám mostanában sokat, ha egyszer azt mondja, szóval az a legjobb, hogy tudjuk és ott tudjuk folytatni, azon a dúr-on (háhá, húron), ahol akkoriban abbamaradt.
csuda, ezt még kicsit ízlelgetem.
(áhh, a ma hajnali négyórási kelés nem is érdekes, meg a reggeli és alváshelyettesítő újabb téhómhívás sem, csak esetleg az, hogy a nagyáruházas bevásárlásomat toligában csücsülve követő g ma minden harmadik szavam leutánozta, azzal szórakozott. ja, meg azzal, hogy időnként elordította magát nyilvánosan.
mármint amikor a kisegér ordít.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése