2008. november 29., szombat

sírni

okít az élet, mégha szőrmentén is.
van ez a joshibarat, vagykicsoda, tévépszichomókus, eléggé okosan beszélget a bárkivel, csak kár hogy a két reklám közé ékelt 15 p beszélgetés nem túl hiteles pszichotalálkozó, de mindegy is, kell - nagyon kell, hogy az emberek döbbenjenek meg azon, a mókusokkal való találkozó nem félelmetes, sőt mit több, jó és hasznos is lehet.
uff.
amiről akartam írni, az inkább a kisfiú, kinek a máján kívül talán a tüdeje (?) volt, ami transzplantációra várt, és én néztem, és sírtam és sírtam, mert nagyon régen nem láttam kisgyereket ilyen elkínzottnak, fáradtnak, és szerintem az irigyhónaljmirigyes áloménekes is csak ott döbbenhetett rá, hogy ő most micsoda reményt/örömet/jó hozott, amikor meglepték vele a srácot.
bárcsak.
bárcsak

Nincsenek megjegyzések: