sétálunk, csüccs

ma meg szépen legurultunk a nagyforgalmú út mellé, megálltunk egy buszmegállóban (gyermekkézben -bizakodásiból most már mindenüvé így indulunk el- lapát), és akkor az ott maga volt a kánaán. egyrészt szemben velünk markolózott egy traktorlábú, előttünk buszok álltak meg, a kettő között pedig kisebb-nagyobb teherautók haladtak el minden irányba. csak villamos nem jár erre, de a megoldást könnyű volt megtalálni: midőn beteltünk (én, tem) a látvánnyal, hát szépen elgurultunk a vonathoz, leültünk-álltunk a padra és a szép novemberi napsütésben bambulásztunk. arra éppen kamion járt, varjak, meg egy nagy busz gyerek, és a másodiktól kezdve Gergő sem utálta már annyira a vonatokat.
jó és még fárasztó is volt.
aztán hazajöttünk, és ő még virágokat kívánt szaglászni, csuda vicces volt a manóságos virágszaglászó gyerekecske, miután a legutóbbiakig a virág csak mint téphető elem jelent meg a látóterében, de valószínűleg anyósomék (kik erre mondhatni rásegítették, hehe) nyilván megunták a tépést, és megbeszélték vele, hogy azok a szép izék szagolandók.
és g egy szófogadó, pedáns gyerek, most este gyakorlatilag szólás nélkül elpakolta a játékait. ez mondjuk engem már kicsit meg is szégyenít :)