ideírni hol időm, hol energiám, hol kedvem híján nem szokom mostanság, kedves idejáróimtól igencsak nagy párdon!
g megint beteg, hétfőn a hányással hívtak föl az oviból, ilyenkor kiváló helyzet az anyósosság, amiben részünk van, hozták, vitték, minden. azóta megjártuk a két éjszakázást (szerintem bénázom, mert nem kellett volna semmi mást tennem, mint aludnom-ébrednem, helyette ébren töltöttem a féléjjelt), mára hőemelkedés maradt a 39 fokból (dedikálva Gigiéknek, ez pont ugyanúgy, csak egy gyerekkel)
én dolgozom, nincs új, a kétségeim ezt és egyéb dolgaimat illetően heti kétszer menetrendileg megérkeznek, beborítanak, győzködöm magam, ez csak a szélsőség, de nem, még mindig a krízis. _tényleg_ nem bírok ellépni ebből a másfél éve tartó sikertelenségszériából.
a drága most éppen még többet dolgozik, mint annak előtte (az pedig nagy szó)
a családom kábé már megint igénybenyújtásilag működik, ezt soha nem fogom sem megérteni, sem elfogadni, sem nem fájlalni tőlük, marad az, hogy így vannak szeretve részemről, ahogy vannak.
a másik családom pedig lassan az egyikcsaládom lesz, ilyen ünnep, olyan ünnep, iksz szakít esküvő előtt négy hónappal, zé esküvőt tart, cé elveszíti állását, dé új iskolát kezd, meg persze az anyósomék, minden nap. van még bennem valami ellenállás, de csak nyomokban, mint a mogyoró.
hol a fejem feletti sötét felhők alól szaladok, hol széttárogatom a karom, hol a fát vágom magam alatt, hol meg csak úgy élvezem az ezeken kívül rám eső áldás rám eső részét, ti. férjemgyerekem.
hahh, a közéleti helyzet borzasztóságáról meg most minek nyígjak. farkas a holdra kínomban. MI VAN ITT?
ha tényleg ezek az 'utolsó idők', akkor ezt mind most még jól át kell gondolnom.
g megint beteg, hétfőn a hányással hívtak föl az oviból, ilyenkor kiváló helyzet az anyósosság, amiben részünk van, hozták, vitték, minden. azóta megjártuk a két éjszakázást (szerintem bénázom, mert nem kellett volna semmi mást tennem, mint aludnom-ébrednem, helyette ébren töltöttem a féléjjelt), mára hőemelkedés maradt a 39 fokból (dedikálva Gigiéknek, ez pont ugyanúgy, csak egy gyerekkel)
én dolgozom, nincs új, a kétségeim ezt és egyéb dolgaimat illetően heti kétszer menetrendileg megérkeznek, beborítanak, győzködöm magam, ez csak a szélsőség, de nem, még mindig a krízis. _tényleg_ nem bírok ellépni ebből a másfél éve tartó sikertelenségszériából.
a drága most éppen még többet dolgozik, mint annak előtte (az pedig nagy szó)
a családom kábé már megint igénybenyújtásilag működik, ezt soha nem fogom sem megérteni, sem elfogadni, sem nem fájlalni tőlük, marad az, hogy így vannak szeretve részemről, ahogy vannak.
a másik családom pedig lassan az egyikcsaládom lesz, ilyen ünnep, olyan ünnep, iksz szakít esküvő előtt négy hónappal, zé esküvőt tart, cé elveszíti állását, dé új iskolát kezd, meg persze az anyósomék, minden nap. van még bennem valami ellenállás, de csak nyomokban, mint a mogyoró.
hol a fejem feletti sötét felhők alól szaladok, hol széttárogatom a karom, hol a fát vágom magam alatt, hol meg csak úgy élvezem az ezeken kívül rám eső áldás rám eső részét, ti. férjemgyerekem.
hahh, a közéleti helyzet borzasztóságáról meg most minek nyígjak. farkas a holdra kínomban. MI VAN ITT?
ha tényleg ezek az 'utolsó idők', akkor ezt mind most még jól át kell gondolnom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése