írásbeliség

azon egyszerre kellett röhögnöm és kellemetlenkednem, ami a minap történt.

mert milyen az, amikor egy tündér okos fejecskében egyszerre csak összeállnak a dolgok - írás, olvasás, számolás...

nagybetűket betűz, kiolvas, leír. feladatokat old meg, összefüggéseket talál. minden második szava, "játsszunk", és tényleg, minden játék (bár maradna így örökre, élvezné így az életet). és annyira boldog, amikor csak egy pici dicséret is éri, valamilyen alkotmányát megcsodáljuk őszintén, szóval nagyon gyerek, és nagyon ügyes, és nagyon szeretem.

és azt az ambivalenciát hova tudtam volna tenni, midőn

hozza a cetlit

rajta az írás

az ELSŐ 

egyesegyedül leírt

magától kigondolt, 

senki-által-nem-diktált-betűs szó, miszerint

picsa

(nem írom naggyal, mert el is olvassa :)

nehéz volt rendet vágni a megrovás, a röhögés és a büszkeség erdejében olvasván a cetlit.

vá gyá lom

mostanában kezdenek olyan vágyálmaim lenni, hogy egy hétig minden este könyvet olvasok, vagy filmet nézek. fél11kor elmegyek aludni, de csak, ha későig fönn akarok lenni. minden harmadik este átlagban leülünk egymással szemben és egymás szemébe nézve diszkrét hangerővel egy órát csacsogunk. (mármint én. ő beszél.)

kilencre beérek reggel a munkahelyemre, fél5kor hazaindulok. nem jut eszembe semmi benti dolog, minden aznapi kész. (itt egy kis izé most sikítva röhög az agyalapom magasságában jííííhiihhíííí, éles hangon. igaza van.)

minden harmadik héten vendégséget szervezek, mert beszélgetni, együtt lenni jó. havonta egyszer kirándulunk----

őőő izé, ez már csak a prolongált vágyálom, bocs.

no, természetesen én választottam ezt a sulit, meg ezt a bonyolított módú suliváltozatot is, de azért szépen ott toporgok a határaimon, mostanában kicsit mindig egy lépéssel túl rajtuk. szeretek tanulni, de nem úgy, hogy közben minden egyébből is sok van.

Sebaj, legyint rá Kempelen,

csak az egészség megylegyen! - ámen. és csak mert nagyon szeretem:

grrr

csendesen idevésem: amikor túl sokat csinálok valamiből, olyankor utálom magam.

de ha ezt az egész ügyintézősdit letudom, ígérem, többé nem megyek erasmusra, ha felkötnek se.

a legújabb, hogy becsületesen tartani akarom a határidőket, és senki nem tud semmit - előre. csakis utólag okoskodnak, én pedig nem vagyok hajlandó támogatást visszafizetni. egy fillért sem.

majd valamikor kapok valami levelet arról, mit kell tennem a végén, de nekem a vége kétféle, egy itt, egy ott, ettől minden nagyon bonyolult, minden nagyon fárasztó.

pedig elég fárasztó az egész önmagában is, leputtyanni a múlt hét szerdán sikerült, nem is voltam pénteken vizsgázni.

huuhh. nem mondok már olyat sem, hogy legyen már x vagy z időpont, legyek csak _szépen_ túl

1. a vizsgán

2. a szakdolgozaton

3. az ide nem véshető egyéb álmokon,

legyen így.

adszorpciós folyamatok eredménytelensége

újfent itt fent dekkolok, de tényleg.

van annak értelme, amikor a fontos helyett a sürgősből 15 oldalnál tartok, és még kétszer ennyit kellene csak ebből holnap estig megcsinálnom.

és a fontosakat meg toligálom, toligálom, de valójában ha azokat készíteném készre, az öt hatalmas pipa lehetne, nem csak optikai értelemben.

vagy hívjam föl a tanárt, hogy föladtam, keressünk megoldást?

valójában azon vagyok elcsúszva, hogy ezt a kéttanáros, négytantárgyas tárgyat a másiktanár viccesen átszervezte, ettől borult föl minden szép kerek mimiutánjön-öm.

amúgy az is igaz, hogy arra a maradék egyre hát nemigen van sikeresélyem. nyiff, nyaff. túl sok dől be, ha tényleg.

négy - pötty

először 

az előbb viccesen majdnem összekötöttem a virtuális énem a valóságossal. ezúton gratulálok magamnak az öt létező (tehát összeköthető) gugli postafiókomért.

másodszor

itt a bizonyíték, nem vagyok többé élő orvostani kísérlet - mégiscsak voltam bárányhimlős.

ez az utóbbi hetekben -idő hiányában- csak emlékszerű volt, de nem emlék. g karácsonyi oviműsorára ugyanis szép számban elslattyogtunk, még jó hogy Dédi, Aki Soha Nem Volt Még Pöttyös nem jött, majd szombaton délután, kettő nappal Karácsony előtt egy véletlen köremail tájékoztatott a bárányokról, akik pöttyöznek.

úgyhogy körbevittük a családban, mert g csak náthás volt, pöttyös nem, és sűrűn fohászkodtunk közben, hogy a dolog tényleg ne fertőzzön, csak mielőtt tényleg kijön.

ja, idegelt, minthogy g-n kijött - három napja. szegénykém. nem vakarja, csak ha nem látom. ezt hogy lehet megelőzni.

harmadszor

az is kiderült, hogy a háromkomponensű orrcseppből nem a szteroidra, hanem a nasivin(?)re reagált az öt-hatnapos esti álmatlansággal és rossz álmokkal. annyira jó, hogy ilyen cuki a doktornénink, pöttyidőszakban is segítőkészen meghallgatja hülyeanyuka nyavalygásait orrcsöppekről, és partner a mit tegyünkben.

jahaj, kellene egy ilyen nekem is, sok minden megoldódna hamar, színemet sem látná utána. becsszó---

negyedszer

gép vagyok, gépelek. gondolkodom közben, de nem veszem észre, hogy beleragadna az agyamba, egyelőre itt ez az emlékszem erre, hogy olvastam valamit erről-fázis, ami

ciki

miután csütörtökön prezentáció,

pénteken VIZSGA írásban németül. 

na jó, ez is el kell múljon egyszer, de addig egyre kerekebb a gyomoridegem, szerintem a realitás az, hogy nem fog menni.

viszont amennyit eddig megírtam, szerintem az jó.

csak kéne már egy jó normális hétköznap, amikor a munkám után hazatérve a családommal vagyok ezerszázalékosan, majd este megnézünk egy jó filmet kettesben.

nem vagyok gép.

khm... áúék

igen, beköszönök, áldott új évet, ki ide téved.

és igen, idevésem, mi van, egy blogban lett légyen ez átlagos, de minthogy nem átlagos volt az elmúlt két év, ebben a blogban az a kirívó, ha írok.

2012 egy vicces év volt. sok tekintetben konszolidáltabb, mint a korábbi.

keretes, ez most jut eszembe, ahogyan töprengek rajta.

az elején és a végén is meghalt egy-egy öreg bútordarab kollégám. erről volna mit írni.
mondjuk olyan banalitásokat, hogy az ember nem is tudja igazán, mi a fontos neki.
például ő, aki tegnapelőtt hagyta itt maga után az űrt, régen, tíz éve egy rémes alak volt, kölcsönösen utálgattuk egymást. hónapokig nem beszéltünk, pedig azért az nálam nagy szó. ő volt az ellenem irányuló akkori mobbing szószólója. aztán valahogy visszajöttem három éve, és valahogy olyan fontos kolléga lett, partner, kölcsönös akármi. az AZ, akire számíthatok mindig.

nem, ezt nem lehet megmagyarázni. fölfortyanok azon is titokban (egyelőre magam előtt, mert ez pont az, ami csak így zajolhat, hogy mért. hatvan volt, nem kilencven.), hogy elment. nem értelmezhető.

az az egy sovány vigasztalás, hogy a nyári szülinapjára elmentem. szerintem csak intuitíven élek ezentúl.

és keretes az év, mert emlékszem, januárban is rakatra írtam a sulifeladatokat, meg április-júniusban is.
ezzel talán nem is kell mondanom, hogy közepesen vagyok hülye, és ez rendszeresen eszembe jut ezzel a bécsi ösztöndíjassággal. mert nem elég, hogy megfelelő jegyet kell szerezni, semmiféle csúszás nem fér bele a határidőkbe, teendőkbe, és akkor ugye nem ismer az, aki nem képzeli úgy, hogy három csomag genoterm vagyok kibontva a zacsiból. (próbáld ki, nagyon plasztikusan bemutatja időhöz és teendőkhöz való viszonyomat.)

szóval most is itt ülök. megírtam eddig két cuccot magyarul angol, német, francia anyagokból. előtte megírtam egy 29 oldalasat hat ember helyett angolul. majd megírtam kettőt angolul 90 oldalnyi új angol szövegből jegyzeteléssel együtt. most a német 15 oldalasnál tartok, öt német könyvből kiollózva, melyből prezit is kell gyártsak, s le kell adjak holnapután.

aztán van a feladat, melyet visszadobtak, hogy béna, most pedig itt tipródom, legyen-e időm rá, javítani a Csaj helyett is, akivel ún. csoportmunkát végeztünk, és az ő részei okán dobták vissza...

van még cirka nyolc kurtább, egy-egy oldalas német megírnivalóm, amelyek esetében csak az a sajnálatos, hogy el kellene olvasnom hozzá, amihez a kérdéseket föltették, úgy 150 oldalt. mely ha nem szépirodalom, hanemhát szaknyelv, akkor erősen esetleges, mennyire érthető. (például értem már, mért nem értettem sosem a 15 éve velem járt kanadai angol barátomat, mert hát én _nem_értek_kanadaiul!!!) nem beszélve arról az aspektusról, hogy 9-ére ezzel is el kellene készülnöm.

és akkor idebiggyesztem azt a végtelenül nyomasztóan óriási KÉRDŐJELET, hogy vajon ezekkel együtt és után HOGYAN FOGOK LEVIZSGÁZNI 3 hét múlva Controllingból németül írásban. én tényleg nem vagyok százas.

na. a munka meg csak szimplán sok, s ha nem lenne az alapbeállítódásom merőben motivált és optimista, vagy lenne időm, hát tuti nem ott és ezt tenném. de talán ez is olyan, mint az az elmúlás-eset, nem is tudom, lehet, hogy ez az életem?

a karácsony most egészen konszolidáltan megszokott volt, befigyelt az írkálnivaló, úgyhogy említésre méltó csak az a nyomozójáték volt, mely pl annyira jó volt g számára, hogy kétségbeesett ordítással végződött.

egyrészt megzabálom, másrészt kérek egy agyvasalót ilyen alkalmakra.

az a sztori röviden, hogy kar. előtt egy hónappal emlékeztetett rá, az bizony eléggé uncsi, ha az ajándékát a kar.fa alá rejtik. mert ott már tudja is, hogy ott van. így 24-én délután jött a szikra, a bizonytalan céllal különcsomagolt apró ajándékait (5 db) feladatok teljesítése ellenében fogja átvenni. helyesebben megkeresni. korosztályosan megvan talán az Iskolás lesz a gyermekünk opusz, én imádtam, na ilyen feladatokat rajzoltam neki négyet. az ötödik egy ének lett. minden jól teljesített feladatért kapott egy férjek által KIVÁLÓAN megrajzolt lakásbeli látképet, melyről lenézhető volt (KINYOMOZHATÓ), hol a cucc. összegyűjtötte, iszonyúan élvezte, kibontotta, majd iszonyúan nagyot bőgött, hogy MÉRT CSAK ÖTÖT, legyen inkább húsz! 

hát ilyenekkel tengetem nemlétező szabadidőmet, jó hasznát veszem a kellemes dolgok későbbre való tolásának képességét, de már nem sokáig. például egyre jobban körvonalazódik, hogy ilyen (nem)tempóban pl nem lesz szakdolim áprilisra. de nem ám. a szakdoli amúgy csak akkor lép a kellemes dolog-kasztba, amikor már ötössel ráíródva porosodik egy éve a fiókban, addig olyan jó dolgok hiányoznak, mint a mindennapi friss levegő, testmozgás, egy-egy jó film, egy-egy családi este, netán baráti összeizé- vagy egy MAGYAR SZÉPIRODALMI könyv.

na, megyek, ÍROK

szép kis

szép kis jól elhagyott blogomba befirkantom magam valahogy.

igen, zúzósak a mindennapok. mostanában (tél lévén) az az időszak van, amikor egyik telefon a másikba ér, tizenöt emailt kell megválaszolnom / generálnom egy nap odafigyelve, s mikor, ha nem teszem meg azonnal, vagy legalább nem osztom be időben azonnal, a gondolatban érkező teendők / felszólítások / muszájok

HUSSS

már ott sincsenek.

és nem segít a visszamegyek oda gondolatban, ahol utoljára nem a gyorsvonaton ültem, olyanra ugyanis nem létezik mód. szelaví.

na. a november a kéthetes bécsi gyakorlattal telt, majd voltam suliban is, előtte ugyancsak voltam suliban, most meg írnom kell ezerrel a négy dolgozatot, meg a szakdolgozatot, meg konzultálnom kéne, meg elolvasnom kábé 1500 oldalt németül. nyilván valami kimarad a szórásból, de talán nem a félévem épelméjű, elégséges lezárása (ez lenne úgy január végén, február elején) 

így hát újra a neten vásárolok karácsonyra, meg a beszabadulós tízpercekben a teszkóban, meg idei újdonság a bécsi karácsonyi vásár, de higgyük el, mind közül a net a legkorrektebb. igazából a krisztkindl az innentől felejtős, mondjuk jó randihely volna, ha egy huszassal ifjabb volnék, mert most csak a pipa, amit elmondhatok róla: ez is megvolt.

drága, nagyrészt gagyi, vagy éppen giccscsomó, de ha egyik sem, akkor éppen többen vannak ott hazámfiai, mint itthon a Vörösmartyn, és bocs, de az annyira közel van, hogy őszintén nem értem ezt a nagy lelkes kivándorlást.

különösen annak fényében, ahogy a zürichi vonat képes 5 órát késni (az enyém csak egyet), és a vesztbánhófon úgy 50 ülőhely van a várakozószinten, ha valaki nem fogyasztana egy teraszon sem, de nézné a kiírást, mikor jönne _mégis_ a vonata---

jut eszembe, emlékezni akarok: csehekkel csak és kizárólag barátságot kívánok kötni, kérlek, dolgozni ne kelljen együtt velük, ha nem muszáj. olyan szinten szippantották le az agyam, türelmem, jóindulatom utolsó morzsáit is, hogy ezt jól megjegyezzem egy életre. (mármint a gyakorlaton)

rémhír számomra minden nap akad, most éppen a suliba menésen idegesítem magam, én ugyanis eddig nem készültem a beiratásra, erre hozták a honizék ezt a na holnaptól a nyáriak is mennek suliba törvényt, mely időpontban ugye már elestem a kerületi jósuliktól, azt ugye nem is tudom mindről, melyik milyen, de nem is akarom, nem is tervez(t)em, hogy ez g-t most fogja érinteni. de a szakértőségemet visszavonták, "anyuka, maga ehhez nem ért", lesz nevtan, meg óvónéni meg szakértői bizottság.

őszintén: g van olyan okos, hogy bírja agyilag, türelmileg a sulit. de van olyan szorongós, indulatos, hogy ne bírja a naponta működő gyárat, ahol mindent KELL. ismerve őt, gyötör a gondolat, hogy egy évet lopnak el tőle és a gyerekkorából, ha nem sikerül a manőver, ovizni még egy évet. és persze ez is idő.

van valakinek valami pár deka fölös ebből? adja át hozomra, szípen kérem.

kredencek

na, ezért olyan ismerős ismeretlen szó ez a kreditrendszer. a régi rencerben csak bementél, oszt tanultál, kábé elvégezted minden szükséges és szükségesnek mondott tantárgyadat, hozzátanulgattál egy kis eztmegazt, végén szakdoga, védés, záróvizsga, és szevasz, kaptál egy diplomát.

a mai napom és a megelőző kettő nekem meg azon bonyolódott a meglevőhöz képest tovább, hogy elkezdtem számolgatni a meglévő, kapandó és kapni fogott kreditjeimet, és

ahányszor

számolom

MINDIG MÁS JÖN KI.

azért nem mindegy, mert a többlet többletért uszkve 25 rugót kell(ene) fizetnem, és én azt NM NM NM fogom.

az imént úgy számoltam, nem lesz gond, tegnap úgy számoltam, gond lesz. 

fő

a

fejem.

kutyafut

mondatok a kutyafuttahétről:

sok volt.

itthonról dolgoztam sokat,

meg bent dolgoztam sokat.

pénteken kiterítettek. ez a fajta pellengérre állítás és egyedül hagyás lesz a döntő oka egy teljesen más hely keresésének. azt, ami a munkám, szeretem, akarom, tanulom, folyamatosan szívom magamba a tudásokat, ez csak nem véletlen. 

de ahogyan ott van, na az AHOGYANT, na azt nem bírom. pedig másfél évtizedig bírtam, a szó nem szoros értelmében.

most pénteken azonban volt egy pont, ahonnan túllendülni csak kívül bírok, belül nem.

azért még fölmentem a Várba, ajándékot intézni, majd hazavonszolódtam.

szombaton minden porcikám azt mondta, maradjak itthon, csak minthogy megígértem magam, hát mentem, dolgoztam, és volt értelme, haszna, ez mindig egyenesbe hoz amúgy.

a szombat végén gyorsváltással sikerült odaérnünk a 70. szülinap helyszínére is. 11re értünk haza, g első igazi éjszakázása megvolt (miután eléggé jóalvó, plusz megbolondul, ha nagyon fáradt, kialvatlan, sosem preferálom az ilyet amúgy).

vasárnap aprítottam a házimunkát, plusz összekapirgáltam a dirib-darabjaim, ezzel együtt ez a szülinap is pipa, valójában gumilasztilelkem hamar visszagömbölyödik, ha nem bántanak ésvagy nem igazságtalan velem senki.

ma, drágapárom ötletére Dunakanyarogtunk, igazán kellett már valami efféle. hazafelé a kocsiban gyerekem _végig_ csipogott / gajdolt / ordibált, melyből én az eleje és végeötpercet bírtam meghallgatni, úgy aludtam el, mint egy darab fa. mondjuk itthon, ebéd után mindketten hozták ugyanezt. a Vár megvan, a Duna folyik, _mindenki_horgászik, a fák sárgulnak, pirulnak, barnulnak. az ősz szép.

holnap még egy ünneplés, aztán vissza a kutyafutás. kicsit kellene még egy-két októberi hét, hogy a tanulásban utolérjem magam, de ez már nemigen lesz meg.

tárgyilagosan

minden dolog, amiben vagyok kizárólag félig tud elkészülni.

a hajam szálát tépegetem egyenként, és

megőrülök.

ha nem kellene a legalapvetőbb elemekkel megküzdenem nap mint nap, tegyük föl nem a munkával, hanem a munkatársakkal ugye, 

előfordulhat, hogy már akkor sem tudnám jól megoldani a dolgaim.

erről meg nincs mit mondani többet.

áhh, nem véletlen

áhh, nem véletlen, amikor egy-egy feladatnak nehezen bírok nekiállni.
most sem a feladat volt büdös, vagy éppen nem nem értek annyira hozzá - csak egyszerűen látszik, mekkora falat.

ezt, a mostanit pl. reggel egy órát, most több, mint kettőt írtam, és úgy kb. a fele annak, mint ami szükséges még ahhoz, jó legyen annyira, hogy továbbküldhessem a csoporttársamnak, hogy akkor dolgozzon rajta tovább. 

a nemzetközi kommunikációnak az amúgy kifejezetten a hátránya, ha több nyelvet beszélsz. legyen egy, és akkor azt használja mindenki. a mi kétfős csoportunkban a német az írásbeli, angol a szóbeli nyelv. uhh.

gyakrabbért

jól van, az intuícióm teljesen helyes volt, _ezt_ a három napot nyolcféle hasznosabb dologgal is tölthettem volna, mint amivel, de erre szántam, ez ilyen lett.

a leányzó tényleg nem csinált semmit szombatig, de akkor végre összeeszkábálta magát, két napig csinálta, ma elküldte, úgyhogy most már csak javítgatnom kell németről németre... de hogy nem az egészet én csinálom - azért nagyon megérte várni.

a csoporttársak most iszonyú kiakasztók voltak. volt valami áthozott vizsga szerdán, amitől az egész maradék három napra minimálisat is képtelenek voltak gondolni, így abban a helyzetben, hogy a leggyengébben teljesítő klikkhez csapódtam, a csoportmunka nagyjából kizárólag stresszt jelentett. legközelebb erőszakos, nyomulós és kifejezetten akaszkodós leszek, ezt megfogadtam. inkább attól legyen fejfájásom. az a helyzet, hogy nekem minden tantárgy ebben a félévben iszonyú fontos, hogy megértsem, leessen, melyik mit jelent (nekem), és azt ez a három nap nagyon nem segítette. na mindegy.

a jó oldala amúgy a dolognak az az érzés, ahogyan azért mégis gyűlik a tudás a fejemben. jöttek ötleteim a szakdolgozatomhoz is, azzal egyébként csudára le vagyok maradva, minthogy már egy vázlattal, egy plusz vezetővel, meg nem kevés kijegyzetelt szakirodalommal kellene rendelkeznem...

sűrűek a dolgok, de az nem baj. 

mondjuk arra azért kíváncsi lennék, ki a csuda bír a munkatelefonomon vasárnap este fél 10kor hívni. vááh.

ventilláció

igen, megint nincs más, mint egy nagy adag nyüszítés, ugorgyunk, aki ezt unnya, én unom.

nem ugrom, mer' a blogomba' azt írok, amit akarok.

ez a suli egy nájtmer-

van egy cse' csoporttársam, aki lecsapott rám, minthogy többnyelvű vagyok, és én is ösztöndíjas, hogy legyünk mindenből egy csoport mi ketten, én meg igazi hülye voltam, és most vagyok vele egy csoport, és ez a csaj, ez SEMMIT nem csinált.

van kb még 400 elolvasnivaló pszicho szövegem németül, hozzá cirka 20 megválaszolandó, vizsgán értékelendő kérdésem, mindez holnap estig megcsinálandó (hülyék, eleve), és akkor itt van még két kézikönyv - egyet készíteni, másikat kielemezni és prezentációra ppt-be helyezni, majd előadni csütörtökön.

ez NEM levelező oktatás amúgy, olyasmire van tervezve, hogy napi három óra elfoglaltság minden nap, anyanyelvieknek. csúnyátmondtam.

ja, és az a vicces közben, hogy a benti gépem nem működik, azt itthoniról nem tudok nyomtatni, plusz nem megy rajta a bentigépem tartalmával bíró drájv, mely a netbúkomon se megy, azaz a mai itthondolgozás kiváló ITTHONŐRÜLÖKMEGGÉ vált, tenksz tu világmindenség.

légyszi, innen menjen már könnyebben, légyszi, mert föladom.

azérta

haviegy az kevés, még nekem is.

mindig van valami, és ha nem írom le, úgy viselkedem, mint az öregnénik: egy hónap után már azon töröm a fejem felhúzott orral, orrhegyre eresztett (virtuális) szemüveggel, hogy "az mikor is volt, édesfiam, amikor lementünk a Balatonra, idén-e már...", meg hogy "milyen évet is írunk, drágám..."

egyszóminthatszáz, kell az idevésés, nyilván nekem elsősorban.

most például a legfrissebb élmény, ami kicsit képlékeny is, lévén hogy a szükséges apanázs nem utalódott el még számomra (ami nagy nagy hibája a sztorinak egyelőre, de a lényeg), hogy a Nyírség fővárosát egy félévre lecseréltem a sógorék fővárosára. Távolságban ugyanannyi, időben egy órával kevesebb, ha fél6kor indulok itthonról, 9 előtt ott állok a Bécsalsói pályudvar elromlott liftje tövében (haha, tényleg!).

a labancoknál amúgy minden agyon van szervezve. és ez nekem olyan jól esik, hogy gyanítom, _tényleg_ igaz a mendemonda a szász felmenőkről: nekem ez kell. miután pár héttel a suli előtt meglett az órarendem is, mostanra mind az öt tárgyamból megkaptam a nagyjábóli elvárást (egyelőre nyilvánvalóan nem fog menni, de ki tudja, ki tudja),

és én ezzel együtt totál be vagyok pörögve, ez az, amiért egyetemre jöttem, ez az intenzitás, elvárás, kihívás!

egy szó mint száz, lesz ugyan ennek böjtje, nem vagyok anyanyelvi német, és az nem ártana, akkor legalább az írásbeli vizsgáról nem gondolnám, hogy képtelenség megcsinálnom, haha.

amúgy pedig a helyzet az, hogy az is elérkezett, amit mindig is elvártam teoretikusan egy egyetemi képzéstől: az októberi tantárgy tanárja most, szeptember 9-én elküldte, hogy miből hogyan kell _előre_ felkészülni a tárgyra, 350 oldal olvasnivaló, 5*4 kérdéssor az írásbeli feldolgozáshoz, beadások, prezentáció - szuper, bár nyilvánvalóan nincs/nem lesz időm rá.

azon kívül az ott töltött három tanítási nap alatt _végig_ tanítottak, és még így is, kevéssé belejőve is több volt ez, mint az eddigi évek bármije.

másik érdekes aspektusa a kintnek az itthoni hatása: megosztott figyelmem kénytelen voltam/vagyok egy dologra összpontosítani egyidőben, azaz ha suli, akkor suli, ha munka, akkor munka, ha itthon, akkor itthon. ezeket az elválasztókat pedig ezer körömmel tartogatom, csapkod ugyan körülöttem a mindennapok habja (haha, milyen kép ez már), de most még tartom, és mire megint összefutnának a szálak, megyek újra, összekaptatni magam.

ezanyár

a második nyaralásnak nevezett hét amúgy béna lett. 

indult a gyerek orvosokhoz ráncigálásával (semmi baja, minor felülvizsgálatok, sokhetes eredmények, csak időelbénázás, nyáron az orvosok gázabbak, mint nemnyáron). aztán jött rám valami, kétnapos alvás, szívszúrásnak tűnő ízületi fájdalmak, zsibbadás, erőtlenség, pótorvos, reumagyógyszer, mire azt megkaptam, gyulladás elszállt, viszont a gyógyszertől végre működött a térdem, most töprengek, hogy visszaszokom rá. majd az utolsó két napon a párom nyaka állt be egy hétre, na az sem volt jó nyaralóprogram.

egy napot töltöttünk mindössze velenceitavazással, de mivel nekem továbbra is máshol van a rivijééééra, hát múlt szombaton megismételtük ama hatórás nyaralókiruccanást, az idő szép, a víz meleg, anya, küldj pénzt.

hazafelé sötétedésben indultunk, egy hatalmas viharfelhő peremén autópályáztunk haza, mely képződmény heves villámlással teremtett emlékezetes díszletet- ezt gyermekem megörökítette, és most ezt idebiggyesztem, ha.

icipici magyarázat: a vihart legyőzendő a puskáját ígérte használni. másnap délután született a kép.

ritkás

ritkásan van energiám ideérni, eltötymörögni, végiggondolni.

a legújabb, hogy van bennem valami gát a tennivalókkal szemben, ha az egyik területen kitüremkedem, és végre többet teszek, mint s szokott sztenderd kevés, a másik területen teljes blokkot hirdet az agyam.

egyik nap a munka élvez előnyt, más napokon meg a totális munkakikapcs és a házimunka, de például volt ez a mostani péntek, a szalma-önmagam (gyermek a Balcsin, pár a munkáján késő éjjelig, idesanyám "olaszbamnet", anyósomék gyerekkel a Balcsin, többiek szülnek és nyaralnak ésatöbbi), szóval a szalmapéntek az úgy utazott el a fejem fölött, hogy csak az utolsó órákban éreztem, van azért valami nyomom a földön (főztem, így volt végül mit ennem, majd kertetizélgettem, így nem pusztultak el a növények, ja, meg átültetgettem a levendulákat)

off: 

tudom, hogy nem most volna az ideje, de muszáj, mert az idejekor hol leszek én. 

on:

egy szó mint száz hol fél, hol száz percem van önmagamra, ez nagyon megvisel, pl. most éppen szétrobbanó vénákat vizionálok magamnak, szerintem hülye e vagyok, mindenesetre nyilvánvaló, hogy semmiképpen sem pihentem ki magam. vagy a csuda tudja, azt a rémisztő pörgést, melyben évek óta senyvedek, nem hinném, hogy egyhetes turnusokban ki bírnám "pihenni". arra valami más kéne, de

a barátprogram nemigen megy/működik/indult be

a mozgásprogram halvány képzete is délibáb

a munka csak munkaidőben-programon legalább lélekben dolgozom

a többit nem sorolom föl.

a nyárnak pedig vége, akárki akármit mond, 

jövő héten már ovi segítség nélkül

szept első hete suli a sógóréknál

szept (és az év további része) értelmetlen munkapörgés, sulik, szakmai gyak, szakdolgozat, annak eldöntése, építsünk-e valamit, szüljünk-e valakit, iskolába küldjük-e a meglevőt, ja és hogy megmarad-e a munkahely a szó önös és persze általános értelmében is.

a blogom nevét -mint azt sejtettük rég- totális tévedésként értelmezem.

a bejegyzés,mely soha nem született meg mert az okostelefon

buta

hihi

nyárvannyár

japp, nyár, ezer fok, nyaralás egy vége.

megküzdöttem utolsóelőtti napon a győri szállásokkal, hihetetlen pontakciók ide vagy oda, rába ugrott, ha nem muszáj, többet nem próbálkozunk vele. helyette találtunk klassz kis szállást: csendes, olcsóbb, légkondis, kedves személyzet, egy megállóra a rábától.

a vonatot g nagyon várta, majd együtt utáltuk csendesen, az jó volt benne, hogy nem késett, meg hogy csak egy és egynegyed órát főttünk-szenvedtünk rajta. csuda utálatos népek utaztak aznap arra.

a győrkőc pedig nagyon jó, hogy van, nem győzöm mondani, TÉNYLEG szuper program, még így, hogy csak ketten nyomtuk, is érdekes volt, nem untuk meg, g egy cukorfajzat. (mondjuk ettől is jó)

vasárnap odaért a hiányzó felem, elsasszéztunk gyorsan megmutatni neki a Hihetetlenül Érdekes Mászóvárat, megnéztük még a Radó-sziget másik felét is, _majdnem_ simogattunk kisállatokat, plusz rettentő mérgesek lettünk, hogy a kötélhúzásban összesítve végül mégis a LÁNYOK nyertek (g kész volt, mi meg ettől voltunk kész)

hétfőn aztán átruccantunk a szokásos útvonalon szárszóra. valamiért szeretjük szárszót, ezt valahogy a családunk is észrevette, így megint kölcsönkaptuk ama nyaralót medencéstül.

és mint mindig, most is volt fürdésibarnulási akadály, minthogy g szép nagy plezúrt szerzett indulás előtti napon a térdére, melyet NEM áztathatott még fürdésileg sem, nemhogy VÍZben. 

így esett, hogy beutaztuk a környező egyszázötven kilométeres partszakaszt, kezdvén fenyvesen, folytatván tihanyban, visszakompolva (kedd), veszprémzóban tapírtnéztünk (szerda), fonyódikilátóztunk, meg végre pancsoltunk és pancsoltunk (csütörtök), vendégeket fogadtunk egész álló nap, majd lelleimólóztunk (péntek), pancsoltunk és hazajöttünk és vendégségeztünk (ma).

a bőrömből bújnék ki, úgy mennék vissza. megpróbálom hát idecsempészni a maradékát-

nekema

Balcsi, na az (nekünk) a riviéra. így hát hat órába besűrítettük a nyaralást: szombaton fél5kor indultunk, 11 előtt hazaértünk. belefért az utazás, a palacsintázás, a pancsolás, a napozás, az iszapgyűjtés, a halazás, a fagyi, a naplemente, meg a hazaút.

egyrészt nagyon elégedettek voltunk ezzel, másrészt nagyon elégedettek voltunk, minthogy nem mentünk reggel (amikor hajnalban kelhettünk volna), nem mentünk délelőtt (amikor be volt dugítva az m7es), nem mentünk alvásidőben (minthogy így mi is pihenhettünk), viszont mégis minden belefért.

meg a vasárnapot is ideírom, az egészből a legjobb ötletem a mártogatós volt, meg a pizza, mindkettő jól fogyott. így kell ez. azonkívül kaptam én is szülinapi ajándékot, aki, ha tudja, mikor van, szépen hangosan röhögjön már egyet.

potyaszülinapozó voltam.

mindennapra

most valahogy olyan napok vannak, hogy mindegyikre jut egy kevés veszteség.

hol presztízsből, hol tervből, hol reményből, hol csak a jókedvből.

kíváncsian várom a hétvégi győrkőcöt, idén ugyanis nem volt alkalmam (agyam?) szállást foglalni. így hát a távolból figyeljük, ha minden igaz, az eseményeket.

kíváncsian várom a jövő heti időjárást, mennyire lesz béna (záporzivatar ésvagy negyven fok cseppet sem ideális két végletét ígéri a meteorológia)

kíváncsian várom a kölcsönös munkaügyi bénázások következményeit. elfáradtam és fáradok és fáradok és fáradok, és ha elmegyek szabira, most az is csak cseppet segít. a tengert gyűszűvel próbáltam meregetni, így mindenben hiba van, nem vagyok elég. leülni, tervezni, embereket magam mellé vonni, ez, ami kellene,

hogyúgymondjam, átugorhatnám az árnyékom.

nem beszélve a banyáról, aki örökké az marad. (perpill nem én)

és kíváncsian figyelem, mit hoz ki belőlünk a nyár, g-ből, vagy éppen kettőnkből, vagy éppen ötünkből,

vagy éppen a látens, és múló barátságaimból.

most éppen nem tudom, arrafelé megyek/ünk, amerre akarok. egyáltalán akarok-e. és mit. és ez így most fontos-e.

még gondolkodom rajta.