aaargh, palacsintás szombatok

az megvan, amikor a szombati délutáni alvásból ébredvén a gyermek palacsintát óhajt, és te fogod, összekapod a kiscsaládod, soron kívül teszkózól egyet tejért, csokiszirupért, majd hazaérve a hiszti némi jele mellett, de még normális hangnemben nekiállsz készítgetni, hozzátéve azt, ahogyan éhesen SOKKAL KÍVÁNCSIBB a szokottnál, majd egy óvatlan pillanatban, mivel egy kést adtál a kezébe és elfordultál az olajért, a késsel a sárgáját kipukkasztani akarván gyermeked beteríti tejtojásliszttrutyival a
1. pultot (ma reggel pucoltad, de ha csak ennyi lenne, ugye)
2. a pult alatt mögött a rácsot, radiátort (ÁÁÁÁÁ!), polcokat, földet
3. a konyha felőledi egyéb részeit?
fél liter tejes csiriz csodákra képes, hoz másfél órás konyhahelyreállítást, éhes ordító családtagokat, főként gyermeket, krízismenedzsmentet, 3 egész selejtpalacsintát (persze 10 normálisat is), és iszonyú késői esti lefekvést.
innen szép nyerni, no, azonkívül ezek is szép emlékek lesznek 20 év múlva, nyilván.

hétfővagymi

japp, túl a hétvégén, viccesen jól telt, és természetesen leamortizált. mondjuk vasárnap dél körül volt egy kósza flow-élményem, miszerint szabadságon vagyok, jihhá, de persze ez pikk-pakk elmúlt gyorsan.
a két egyedül itthon töltött nap eredménye valamennyi szépülés a lakásban, énlátom-típusú rendezés, még van vagy kéthétnyi ilyen, de nem törődöm vele (eddig sem akartam ezekkel érdemben gondolni, ezután sem).
munkahelyi fel-le van, amikor meg kell tartsak egy semmitmondó értekezletet reggel, hogy aztán estére kelve kiderüljön, ha szerdán lett volna ugyanez (nem létezett ilyen opció), akkor bizony sokatmondó is lehetett volna, argh.
amúgy visszatérve balcsitémára: g olyan nagyon élvezte, én meg azt a gondolatot élvezem, hogy lassan jönnek számára azok az évek, amikből egész életében élni fog, az élmények, a nagypapázás, a kis ház, jahhaj, egész elérzékenyültem. mondjuk az is itt van a fejemben, hogy és ahogy mi is szerepelni akarunk ebben az egész gyerekélménységben, és csak remélem, hogy sikerül.

távol

egy szó mint száz a nyavajások még mindig messze.
egyik fotóz, másik nem bír a telefonhoz jönni.
mondjuk a fotós felem is 3 egész percig bírt beszélni este velem egy TELJES NAP távollét után, ennyit ugye a családi életről, hihi.
itt pedig most offolni fogok, mert ez a szemét dörgős ég közeledősen villámlik, noha én most érek rá végre az ittlógásra, ejnye.
meghívattam magam ebédre a zanyukámhoz, ez jó ötletnek bizonyult, a maradék "szabad"időmet itthon pattogva töltöttem. mondjuk alakult is valami rendnormalitás, nem utolsó szempont. szomorú viszont, hogy 3 hét múlva nyelvvizsga, 5 hét múlva pedig felvételi. izgalom és tanulás ellen KIVÁLÓ elfoglaltság akad ezer.
(mondjuk ez rémlik)

*
ja, és az egyedüllét(em) természetrajza: olyan kiválóan peregnek az események és szervezem be hatékonyan a teendőimet, hogy nagyjából minden étkezést elfelejtek.

gyermeknyaraltatás

szépen lekanyarították maguknak, fölpakolták és elvitték Balatonozni.
a nyavajások. a nyavajást.
reggel fél7kor kurjantotta el magát, hogy anyavegyélki (vegyenkiapád), fél7kor! amikor hétköznap 7kor is van, hogy kapirgálni kell kifelé, és mint a csiga, eszik/nemeszik/játszik/akármi.
ma 8kor ott topogott hátizsákban, sapiban, zárta volna le a bőröndjét, hogy akkor kész is, mikor megyünk.
annyira cuki, csak azért nem mondom sokszor, hogy A NYAVAJÁS!
9 után mentek el végül, fújdbe, kendbe, eztegyemost az út előtt, ablakle, adtampulcsit, vanmásikhaeznemleszjó, szombatonestejövünk, "ha nem érzi jól magát" (???!!!), jahhajj, anyukák kontra nagyszülők...
így hát nekiálltam átrámolni a lakást, 5ig _nem_ ültem le sem, akkor még befigyelt egy teszkózás, estére így mattultam be teljesen.
hiányzik, de ma még ez is elviselhető volt,
holnap ugyanis ez a másik nyavajás a másik irányba húz el egész napra egész korántól egészkésőnig, EJNYE.
lesz pár üres órám.
először is meghívattam magam ebédre a családomhoz - kíváncsi vagyok, mi lesz ebből, hihi.
aztán kitaláltam, hogy minden elmaradásomat behozom holnap angolból (ez úgy uszkve félévnyi intenzív tanfolyamnak a tananyaga volna) - no persze...
emellett holnap elkezdem a felvételimre olvasást is - na, ez az igazán szép mesekönyv.
szerintem jó vagyok a túlzásokban.

kellemesebb vizek

jahh, hát igen, a közelmúlt vicces eseményei.
drága gyermekem fantáziavilága kivirágzott.

helyzet 1.
gyermeknek szülő mondja, ne nyúlj. gyerek nyúl.
szülő mondja, ne nyúlj, mert blaablablablaa. gyerek nyúl.
szülő kézre csap (legyint), miközben mond(aná), figyelj, mondtam, hogy blaaablaaa..., ezért...
gyerek kétségbeesetten és vigasztalhatatlanul ordítva és túlbeszélhetetlenül tragikusan BŐG.
szülő elbizonytalanodik, mert legyintés az legyintés, mi történhetett.
ordítva hadarva magyarázó gyerek mondja:
"...lecsaptad a pókomat, most lapos lett, mi lesz most a pókommal???"
szülő lélekben felnéz, némán kérdez valamit, sóhajt, majd előveszi a pókot (kezet) és puszit ad rá, hogy az föléledjen, s nevelési terve romjain még azért próbálja közbeiktatni a "de te nyúltál, és ezt a pókodra is vonatkozott, se te, se a pókod nem nyúlhat, érted?"-szöveget.
gyerek hüppögve érti.

helyzet 2.
gyere, g, megyünk aludni - szülő így.
nincs válasz, gyerek babrál a valamin tovább.
gyere, g, mennünk kell, tedd le, majd alvás után blaablablablaa.
gyerek babrál, válasz nincs. nem hallja.
eeegy, keeető, hhhááááá....! számol szülő, ez beválik mindig.
gyerek (dühösen és/vagy "te is tudod"-hangon) : nem vagyok g, misu vagyok, kamilla néni*!

*a szerencsés nyertes, aki kapásból tudta, melyik történetben vagyunk most napi szinten elmerülve nyakig, az egy penge is egyúttal, mert kapcsolt! jelenleg ugyanis hetente változó mese naponta változó szereposztásában élünk, időről-időre némi skizofrén felhanggal működve.

nem hiszem hogy

nem hiszem, hogy meglepő lesz, amit mondok, meg hogy mondom, de amit az elmúlt másfélévben én már megszenvedtem a mikroszintemen, most a közélet szintjén látom újraéledni.
szalámiznak szépen, én kicsit közben irigylem a jólkeresőket, meg a hites pártistákat (a kettőt együtt), ők azok, akik egyelőre úsznak fönt, az egy kellemes állapot, max. a kicsit zavaros víz alant kellemetlen.
itt sajnos süllyedés van, és sok gondolat arról, hogy ez itt lassan lelkileg, erkölcsileg, etikailag, és elsősorban anyagilag tűrhetetlen és viselhetetlen. nem, nem világháború, de a valódi értékek szét- és lefelé taposása valami vajaskrémes közegben.
én csak azt látom, mintha mindenki józan, aki erről beszél/nembeszél, szóval mintha remélne még valamit. hogy eltűnik, mint egy rossz álom. hogy kirajzolódik valami nagyívű jó. hogy most még nem látszik, de "ők" már tudják, merre tartunk, mit akarunk.
szerintem nincs nagyívű jó, csak erről kuss van. és nem tudják, mi lesz.
ennek következtében nem csodálkoztam a cikken a szavazók egyhatodáról, akik külföldre mennének a közvélemény-kutatások szerint.

név nap

neve napját eddig kétszer ültük meg, élvezi, ez a jó.
azt az arcot, amit kapunk az ajándékozásért cserébe, azt meg mi élvezzük nagyon.
nem normális gyerek amúgy a mai, szerényen csak kiválóan sikerültnek nevezhető sacher-tortán a cukorgyöngy-díszítésen kívül mást nem fogyaszt, de ai izotóniás grépfrútos sportitaltól odavolt, hogy ő azt kapott. a csoki (és nemcsoki)nyulak és télapók is nálunk egyéb illetékes személy fogyasztásába kerülnek rendszerint (nem, nem én), így hát mondjuk ki: nehéz dolga van annak, aki élelmiszer-típusú ajándékozáson töri a fejét g-nek. (most mondjam mindenkinek, hogy hozzon a) kecsapot b) uborkát c) mindkettőt d) tejfölt?
csak nem.

újbejegyzés

japp, elrohant a hét, mi vele.
a múlt hétvége parával és megfigyelgetéssel telt, nem beszélve házitársaink, a nagyszülők egyhetes távollétének kezdetéről.
minden para -hála Istennek- arra volt jó, hogy észrevegyük újra meg újra, hogy mennyire kellünk egymásnak, és mennyire jó, hogy vagyunk. ennél rosszabb parát soha. senkinek.
hétfőn itthon maradtam még g-vel, kicsi munkát jól viselte, meg egészen jó volt az is, hogy legalább egy száguldós napot meg bírtunk így spórolni magunknak.
minden nap amúgy különleges volt, miután már az különleges érzés, ahogyan IDŐBEN ott vagyok a mindenhol. sajnos ennek tényleg az a konklúziója, hogy nem szabad elkapatni magunkat, időben kell a dolgokat csinálni, mintha csak mi hárman lennénk.
igaz ugyan, hogy az angolházira megint alig volt időenergiám (egyik este viccesen fölhörpintettem heinekenék citromos söréből másfél (!) decit, merhogy finom, hát azt a kómát csak röhögve említem, úgy kell az iszákosnak, minek iszik, aki nem bírja (ez elég extrém magasságom amúgy) (csak mint a törzsfőnök a száll a kakukkban)) szóval egy estét én iktattam ki sikerrel.
most egy olyan munkaidőszak is van, hogy végre minden pörgés, nyomasztó terhem párezer kilométerről tojik a fejekre, így embernek és hasznosnak érzem magam átmenetileg. ez pl jó.
a múlt hétvégét amúgy színesítette anyukámék érkezte, fürdőszoba-átépítésük félidején pont szombaton alakult úgy, hogy kihasználni tudják a fölajánlott fürdőnket, így nem kevéssé volt mozgalmas a hétvége. ahogyan ez már lenni szokott.

az van hogy

az van, hogy valamiért még mindig nagyon ideges vagyok g miatt.
látszólag jól van, de
de nem stimmel, és az ilyen dolgok mért nem hétköznapra esnek, amikor reggel szépen bemegyünk egy CT-re, csak mert ki a csuda szülő hiszi el egy röntgennek meg egy helyhiányban szenvedő rendszer (nevezzük jánosnak) éjszakai orvosának, hogy minden rendben, ha estére mégiscsak fáj a feje és izzad a keze, és
egy szó mint száz,
most jó volna valami több.

agy

tehát a tegnap estét a mindenki által délibábként kergetett és vágyott és megérdemelt pihenés helyett a János gyereksebészetén töltöttük, g feje lekoppant a fürdőszoba padlójára, majd szédült, így hát szépen összekaptuk magunkat és (hála Istennek) csak egy kört tettünk oda. Röggöny, dokinéni, fél11, hold, málnaszörp és szalmaszál, éktelenül kemény székek.
Hazajővén az egyetlen igazán jó, hogy itthon vagyunk, azon kívül nem szabad ugye napra mennie, szaladnia, ugrálnia, ismét elesnie, tévéznie, és persze figyelni kell hétfőn is még, mi van.
jelenleg bébiszitter híján vagyunk, így egy ilyen enyhe agyrázkódás is szépen megkeveri az amúgy is pengeélen táncoló egyensúlyunk kártyáit, mondjuk a jövő hetet amúgy is az" innen szép nyerni" perspektívájából szemléltem, ez meg nem változott.

amúgy olvasunk

igen, és sokat.
szépen átrágtuk magunkat mirr-murr és oriza triznyákon, és ez annyira jó volt, pedig nem g-szintű a nyelvezet, hogy már közben elkezdtem kutatni valami hasonló típusú könyv után (találatom az egyórányi könyvfesztiválos kutatás után: NULLA).
ugyanis ez a gyerek utálja a verdák-féle kalandos-üldözős-izgis nemtörténiksemmit, viszont szereti a borsnéni-égigérőfű-mirr-murr (és legnagyobb szakálltépésemre: thomas)-féle nem történik semmiket, de mégis kalandos a történet-olvasmányokat. szeret három-négy tömött oldalnyit is meghallgatni egy ültő helyében, és szereti, ha egy-egy képet is megnézhet előtte-utána (közben nem muszáj).
de ilyen könyv 3-4 éves szinten tényleg kevés ismert számomra, így hát tanácsra szorulok. (!!!)
(olyanoktól meg hát mentsetek meg, mint ez itt - én hülyét kapok, ha bajusz egy könyv főszereplője, annyira idétlen az ötlet, hogy sajnos hiába jó minden paramétere a könyvnek -sok rövid sztori, üldözésmentes, de kalandos, nem barbis és nem gügyögős, jó indíttatású és nem bosszúállós-gyilkolászós) oké, ne legyen igazam, lehet ez is jó könyv, rendben, a békesség kedvéért.
olvasunk épp még kettőt:
van ez (kattints!!):
no meg hát természetesen ez:
amúgy most ahogy morfondíroztam, eszembe jutott a rémusz bácsi. (juhú!)

minden jog

a legédesebb, amit folyamatosan röhögnöm kell napok óta, az a mondat és a mutatóujj fölfelé.

az elejéről:
belefutottunk (és milyen jól tettük) a samu-könyvekbe (linkre kattint, jól megnézi, mert jó!!!). egyetlen, relatív szépséghiba a viszonylag kevés szöveg, és manapság valahogy úgy van, hogy mindent, de mindent tudni szeretne, így hát gyakran eljutunk minden könyv végére, impresszum, kopirájt, vévévépont, íesbéen, stb.
így esik, hogy egy hete minden estém vigyorogva telik, ugyanis valahonnan eszébe jutott (mutatóujj _mindig_ mutatja is):
MINDEN JOG FENN(!) TARTVA!

profán

sokkal hétköznapibb ez a hete tartó folyamatos tüsszögés(em), mint ahogyan az ásító sárkány szája átvette a sárkányon az uralmat, úgy lassan az én tüdőm is rugalmasan kiköpöm hamarosan az egyikkel. tipikus szénanátha, és ÓRIÁSIAKAT ordítok minden egyes (vagyishogy egyszerre mindig több) alkalommal, nehezen, nehezen viselem.
há' vagy por, vagy hársfa, vagy há' a jó ég tudja, pedig jó volna tudni a preventív kezeléshez.
és akkor még nem is ejtettem szót az állandóan csiklandozó orrhegyemről, vááá.
(most is kezdi)

zsoltár, mert néha az is kell

elnézést a külnyelvért, magam magam megerősítendő használom ezt a fordítást, de a lényeg nagyjából annyi, hogy ha ez már akkor is ilyen volt, akkor hátha most is lesz másmilyen.

Psalm 35

11 Falsche Zeugen sagen gegen mich aus.
Man verhört mich über Verbrechen, von denen ich nichts weiß.
12 Gutes vergelten sie mir mit Bösem; alle haben mich im Stich gelassen.
13 Früher, wenn einer von ihnen krank war, zog ich mir Trauerkleidung an.
Um seine Krankheit von ihm abzuwenden, verzichtete ich auf mein Essen;
ich neigte meinen Kopf tief auf die Brust und betete für ihn,
14 als wäre er mein Bruder oder Freund.
Wie einer, der um seine Mutter trauert, ging ich umher, gebeugt und voller Kummer.
15 Nun aber freuen sie sich über meinen Sturz und rotten sich zusammen gegen mich.
Sogar verachtetes Volk kommt daher, Leute, die niemand kennt;
sie hören nicht auf, mich zu beschimpfen.
16 Sie spotten über mein entstelltes Aussehen; drohend zeigen sie mir die Zähne.
17 Herr, wie lange noch willst du ruhig zusehen?
Rette mich vor ihren Anschlägen, bewahre mein Leben vor diesen Löwen!
18 Dann danke ich dir vor der ganzen Gemeinde,
vor versammeltem Volk will ich dich preisen.
19 Lass nicht zu, dass sie über mein Unglück jubeln,
meine Feinde, diese Bande von Lügnern!
Ohne jeden Anlass hassen sie mich und zwinkern einander verständnisvoll zu.
20 Nie hört man von ihnen ein gutes Wort.
Gegen die Stillen im Land, die friedliebenden Leute,
denken sie sich immer neue Verleumdungen aus.
21 Sie reißen die Mäuler gegen mich auf und höhnen: »Da! Habt ihr's gesehen?
Jetzt haben wir endlich den Beweis!«
22 Du, HERR, hast das alles gesehen!
Schweig doch nicht länger, bleib nicht fern von mir!
23 Steh auf, greif ein, verschaffe mir Recht!
Mein Herr und Gott, nimm du meine Sache in die Hand!
...
27 Doch alle, die meinen Freispruch wünschen,
sollen vor Freude jubeln und immer wieder sagen:
»Der HERR ist groß!
Er sorgt dafür, dass sein Vertrauter in Glück und Frieden leben kann.«
28 Ich selbst will deine Treue verkünden, alle Tage will ich dich preisen.

húsvétüzem

beindítottuk a rakétákat, normalizáltuk g-t, ettünk, csokiztunk, égigérőfüveztünk.
ez volt idén a húsvét zanzája.
a magam későbbi utókorának a részetek:
g csak úgy lesz normális, ha többnyire én megyek érte, többnyire hamarabb, mint máskor. ez együtt jár a munkák zippelésével, ami együtt jár a folyamatosan kínzó további elégtelenségérzésemmel, de persze ezzel együtt kell(ene) tudni élnem. (not, kevés, kevés, kevés, bocs)
a normálisság abban értendő, hogy nem morcosan bokszol, meg hisztizve mást akar, hanem mondjuk csacsogva sétálunk óriásit az ovi - forgalmas út - plázakörnyéki utak - vonatállomás - haza útvonalon, és végig dumcsi van, meg egyetértés, meg postán is velem áll a sorban, és még a hegyre sem kell (nagyon) vonszolni.
a szombat viccesen nyögvenyelősen indult, biztos a front, de gyakorlatilag MINDENT itthon hagytam, a kocsielleni gyógyszert, a vizet, a váltóruhát, s ahogyan nézem, gyakorlatilag mindre most lett volna szükség. ugyanis az első kettő hivatott g autós rosszullétét prímán kezelni (érden lett rosszul végül), a pótruha pedig az iszapolós játék után jött volna jól, miután az iszap alól kivakarásztuk a két gyereket. ja, mert csudajó vendégségben voltunk a t-knél, élveztük.
sajnos a húsvétüzemi rakéták beindítása az ilyen kiváló vendégségek fényét is koptatja rendesen, annyi nyüzsivel jár együtt. a gépezet amúgy jól bírta a délelőtti tisztelet helyetti lenti tengés-lengést (bocs, ÉN utáltam, és igen, nem megyünk többet, és igen, jó volna, ha ezt nem írnám le ennyire akkurátusan, de ez egy napló is) (de tényleg, egy ember örült nekem őszintén egy percre, mondd, az elég?) áááh-
semmi vész, volt hova elhúzni, anyukáméknál legalább jólesően kiröhöghettük magunkat, nem érdemes mindent komolyan gondolni, de tényleg, minek is. jó ettünk, g egészen kinyílt, és nem volt több dimenzió.
annyira el is húztuk, hogy a délutáni alvás (egyúttal az én angolozásom) befuccsolni látszott, fogtuk, lenyomtuk a dédszülős, majd a nagyszülős nyulat, majd estére kelve az ölemben szundított félórát a kölök, és egész normálisan vette a dolgot.
négy nyúl zsinórban amúgy azt a (később) pótolhatatlan élményt adta nekem (nekünk), ahogyan látható g-n az öröm. nem annak örül csupán, hogy ajándék, és hogy ő kap, hanem talán kicsit az, ahogyan álmélkodik, hogy ajándékot kap. nem a tárgy, nem az alkalom, nem a namivanbenne, hanem az a tiszta öröm, hogy ilyen létezik. és a negyedik "nyúlnyomokat láttam" is ugyanolyan lelkesedéssel tölti el, ami akkora cukiság, hogy zabálnivaló.

ezen kívül megtanult két locsolóverset, melyből az egyik priváte _nekem_ szól, és ez annyira jó, hogy a g néninek meg fogom köszönni, hogy ilyen eszébe jut, tanítani, grátisz ekkora örömöt szerezve.
és az is a történelmi hűség kérdése, hogy a zölderdőbenjártamot elmondta szépen sorban mindenkinek, és ez akkora jóság, hogy ide sem fér. (annyi azért idefér, hogy nagyon ajánlom magamnak nem elfelejteni azt a csengő kisgergőhangot, amin szépen és szabatosan verset mondott így nekem. így még a pacsulikat is megérte.)
megszerezvén egy armada régifilmet, ma égigérőfüveztünk együtt hárman, szerettük. lesz még mirr-murr, meg sebajtóbiás is.
olvasva befejeztük az oriza-triznyákot, esténként azt nyomtuk mostanában, s belefogtunk a stradi és varius című nagyonfura könyvbe. erről még muszáj vagyok kicsit írni posztot.

bali

BALILAP

érkezett szerdán, KÖSZÖNÖM!
A táj szép, meleg van, minden nagyon jó - ezek is benne vannak, de annál sokkal több.
nem beszélve a Nagy Kalandról, ami a "választhatók" közül igen jól végződött, Fülikém,
és mi ennek ÖRÜLÜNK és köszönjük a ránk gondolást.

séta

amit viszont tehetek, az a holnapi itthonozásom vele. sétálunk, napozunk, üresedünk.

túl túl messze

beteg volt.
hétfőn nem akart enni. ahogyan ez a jótékony ovihatásnak köszönhető, manapság minden étel a válogatás tárgya. anyai énem ugyan gyanakodott, de a dolgoznimenős énem evést kiáltott.
11kor hívott a fél világ meg az ovi, hogy hányt.
aztán jobban lett.
aztán másnap lázas, nagyon.
aztán két napra szinte semmi.
aztán csütörtökön a 39-et ütöttük. aztán pénteken a 39,5-öt.
az úgy pontosan elég rossz volt.
aztán antibigyó, ima, és elmúlt. reggel szépen 36,4, és azóta csak lejjebb.
a múlt hét eleve úgy telt, hogy volt egy szép nagy sor munka, ahol és amin és ott kellett és itthon nem lehetett lennem.
így hát - az utóbbi másfél évnyi szériát tekintve nem egyedülálló módon- megkaptam a háttérországból is a de szar anya vagy-jelzést. (ami egyébként nem igaz, tudom.)
csakhogy ez g feje felett hangzott el, aki 39,5-tel feküdt a mondó mellett.

így hát tegnap és ma a gyerekem azt hajtogatta, hogy
1. világgá megy
2. utál engem
3. mindenkit utál
és újra meg újra nagyon haragszik.
kezelem, kezelem, beszélek vele, kiabáltatom, játszunk, de olyan ez mint egy méreg, bevette.
én emlékszem az ekkora önmagamra.
nem vagyok képes leírni, mi van bennem- annyit nyünnyögök ide és ez is olyan hiábavaló, félreérthető, tehetetlen.

nohát

most éppen angolfába vágtam a fejszém. ennek megfelelően az angol írásbeli feladataimra nem bírok időt szakítani.
ez eddig minden nemkezdő tanfolyamnál szokásos volt, ezúton is kérek az univerzumomtól valami jelet, mikorholhogyan fogok megtanulni angolul helyesen stilárisan ésatöbbi írni.
de legalább a nyelvvizsga felé vettem az irányt. valami.

új bejegyzés haha

ideírni hol időm, hol energiám, hol kedvem híján nem szokom mostanság, kedves idejáróimtól igencsak nagy párdon!
g megint beteg, hétfőn a hányással hívtak föl az oviból, ilyenkor kiváló helyzet az anyósosság, amiben részünk van, hozták, vitték, minden. azóta megjártuk a két éjszakázást (szerintem bénázom, mert nem kellett volna semmi mást tennem, mint aludnom-ébrednem, helyette ébren töltöttem a féléjjelt), mára hőemelkedés maradt a 39 fokból (dedikálva Gigiéknek, ez pont ugyanúgy, csak egy gyerekkel)
én dolgozom, nincs új, a kétségeim ezt és egyéb dolgaimat illetően heti kétszer menetrendileg megérkeznek, beborítanak, győzködöm magam, ez csak a szélsőség, de nem, még mindig a krízis. _tényleg_ nem bírok ellépni ebből a másfél éve tartó sikertelenségszériából.
a drága most éppen még többet dolgozik, mint annak előtte (az pedig nagy szó)
a családom kábé már megint igénybenyújtásilag működik, ezt soha nem fogom sem megérteni, sem elfogadni, sem nem fájlalni tőlük, marad az, hogy így vannak szeretve részemről, ahogy vannak.
a másik családom pedig lassan az egyikcsaládom lesz, ilyen ünnep, olyan ünnep, iksz szakít esküvő előtt négy hónappal, zé esküvőt tart, cé elveszíti állását, dé új iskolát kezd, meg persze az anyósomék, minden nap. van még bennem valami ellenállás, de csak nyomokban, mint a mogyoró.
hol a fejem feletti sötét felhők alól szaladok, hol széttárogatom a karom, hol a fát vágom magam alatt, hol meg csak úgy élvezem az ezeken kívül rám eső áldás rám eső részét, ti. férjemgyerekem.
hahh, a közéleti helyzet borzasztóságáról meg most minek nyígjak. farkas a holdra kínomban. MI VAN ITT?
ha tényleg ezek az 'utolsó idők', akkor ezt mind most még jól át kell gondolnom.