bejegyzés, amiben folytatom a

sztorit.

ezen a héten aprítottam a munkát.

felismeréseim révén hirtelen valami könnyebb lett, nehéz szavakba önteni, tán a helyzetemre, tán a pozíciómra döbbentem rá, magam magamban, ami nem kötelez semmire, de egy kicsit továbblökött, így tarthatóbbak a mindennapok.

ezen a héten találkoztam a somával és a rézandrással, t ö k   v i c c e s   volt. beszélgetni olyanokkal, akiket "ismerek", de mégsem, de mégis, finoman szólva is ámbivalens, egyúttal skizofrén helyzet volt. de nagyon.

kiderült az is, hogy egy napba kb. 6 kardinális sztori / találkozó / teendő fér bele, de az nagyon húzós. (főleg, ha az egyik ebből egy hiteltelen ortopédus, hihi)

kiderült az is (ma): soha semmi sem vész el, csak előfordul, hogy napokig (sic!) kell keresni, és meglesz, maximum 10 perccel minden határidő lejárta után (egy tök értékes ajánlat jegyzete, név telefonszám, egyezer potenciális helyre fölvésve - nem tudom, megvan-e...)

megkönnyebbülést (és leplöttyedést) okozott (volna, ha volna erre időm) a kilencedik dolgozat leadása múlt héten. a statisztika: 3+3 hét, 9 összefüggésmentes, számomra ismeretlen témakör, 3 nyelv, 2 elfogadott jelentkezés, 3 ötös, 3 négyes, 1 ismeretlenjegy. pipa és elégedettség, minthogy ezek egyike egy üzleti terv-kezdemény, másika a munkám egyik végre kész, elengedhetetlen dokumentuma, harmadik meg a bécsi ösztöndíj.

erre amúgy pont téve látszik lenni, miután a héten sikeresen bizonyítottam (magamnak, hehe), hogy osztrákul is kell, hogy értsek, mert a néni, aki fölhívott, nem tudott olyat mondani, amit spontán ne válaszoltam volna meg... (azért ettől még futhatok bele olyan tájszólásba, amitől majd csak nézek kukán) learning agreement közben úton van valamerre, szóval a kör kezd bezárulni.

még egy vizsgám van. onnan szép nyerni amúgy, ahogyan ez áll: a tanár óráján _kénytelen_ voltam elaludni (sic! - minden értelemben), _semmit_ nem adott le, a jegyzetbe egyelőre nem volt időm belaszagolni, keddig szerintem elolvasom ezt a 300 oldalt (nem).

és pár tízperccel ezelőtt realizáltam magam számára, hogy a szakdolgozatírást MÉGISCSAK a nyári pihenő helyett kell megírjam, ha jót akarok magamnak...

hümm.

bejegyzés, amelyben elmesélem

hogy mi volt a héten, úgysem nagy itt forgalom, legyek legalább én itt.

hétfőn g egész nap bőgni bírt csak, ha a bizonyos mozdulat érte a bal térdét. a nembőgős, nagyon kibírós kisfiamat felemelni nem lehetett térdfájás nélkül, mondjuk a nap végére úgy-ahogy ment.

orvos pótorvos volt, ettől beidegesedtem, mert láttam a heti hiábavaló köreinket előre, látás bevált, megvoltak.

cataflam rendel,szed, keddre (!!!) elmúlt a fájdalom, "pihentesse, anyuka" a nagyszülőknek nemigen ment, nikkelbolha.

csüt reggel labor, addigra fájdalom a múlté, cataflam szed, "pihentetés", megint itthon, ovinélkül (hát biztos gyulladás, nem, egy pici gyulladás sem), délután gyerekortopédia (ezt a nőt kipipáltam, hozzá soha többet semmiért nem megyek, ez TUTI), gyerekláb csavargat, kicsit fáj? anyuka, én nem tudok ezzel semmit sem tenni, akkor kell látnom, amikor tényleg (?) fáj.

Tisztelt Egészségügyi Munkaerő, rendben, kérésének megfelelően igyekszem a következő hetek csütörtökjeinek 14-18 óráig terjedő időszakára időzíteni gyermekem lábfájdalmát, amennyiben szeretnék találkozni egy már megszeretett, és nagyon kívánt, lekezelő, leanyukázó, a szülők hülyék, szüljenek második gyereket-állásponton lévő őskövületmaradvánnyal találkozni. Igazi élmény volt Önnel a tegnapi 15 perc, ismételném naponta jeligére, egy hülye szülő

Akkor hát abbahagyjuk a cataflamot, úgyis utáltuk, nem megyünk a hétvégén (sem) sehova, töttyedünk inkább itthon (egyedül), "pihentetjük a lábat" (tök pipa vagyok, ez hallatszik azért ebből a mondatból?)

áááhh.

amelyben megint a betegség kerekedik

na, hogy miért hallgatok állandóan sokáig, azt hadd ne kezdjem nagyon részletezni.

ami most van: g-nek ízületi gyulladása van, velkám tu di illnesz ögen.

a kutyafáját mondanám, csak egy csúnyább verzióban.

Pozsony előtt-alatt volt ez már pár napig, akkor magától elfutott a térdsántika, tegnap meg visszakéreckedett, így ma a gyerekem nem állt lábra, ordítva sírt minden rossz mozdulatnál, teszegettem/tük mindenhová, nem bírt vonatozni, feküdt szomorúan. dokinéni háromhetes szabin, vendégdokinéni cataflamoz, laborba meg ortopédiára küld. 

őszi köreink körvonalai sejlenek, ránk férne valami komolyabb áldás, ima, mert azt most nagyon nehéz végiggondolni, hogy valami krónikus történetbe futottunk bele, ha.

nem jó ez így, ahogy kéthetente belefutunk valami újabb és újabb szmötyibe.

amellett, hogy az itthondolgozásnak ez a fajtája együtt jár a szemem kifolyatásával, lógok a képernyőn, felújítom a weboldalt, lassan fb-ot is kalapálok, fotosopperkedem, egy szó mint száz: folyatom a szemem.

és még egy vizsgám van hátra, azonkívül holnap hív a bécsinéni, tanszékizé, hogy megtudja, tudok-e németül. niksz dajcs!

ja, és az ovi, az pottyan szét, csak, ha mondjuk nem főne így is a fejem EGYÉBKÉNT.

már megint úton

Pozsony, háromésfélnap. hiányoznak.

most éreztem másodszor életemben olyat, mint szellemiség, a szónak abban az értelmében, hogy vagyok valahol, és valahol, nem tudom, a kövek között, vagy a tetők fölött ott van egy történelemnek, saját történelmemnek nevezhető vibrálás: azt érzem, itthon vagyok, ez az enyém is. persze mélyen kussolok erről, miután semmiképpen nem vagyok/voltam/leszek az a mindentvissza gondolatvilágú illető. mondjuk Pozsonyt elfogadnám :)

anya

ha már,

bőgjünk együtt :)
zene: Ludovico Einaudi: Divenire

holtart

kettő dolgozat bekapálva, egy még teljesen késztelen (nagyon izgi, hiszen holnap éjjelig NEM FOGOM ÍRNI) (de?), van még a 24 oldalas kiadvány, mely, ha nem a férjem lenne a férjem, akkor nem mennék én Pozsonyba hétfő hajnalban, sem jövő hónapban (!!!), és maradt még a pályázat, mely tulajdonképpen rövid lélegzetű munka, egy óra sem fog kelleni hozzá, ez BIZTOS.

(az ordítós nagybetűk jobbára engem tréningeznek: menni fog, menni fog-mantra szól, míg írom)

és holnap délelőtt kaptok tőlem egy bőgős videót - miközben fontos infó, ha ez működik (mármint az ütemezés), akkor bizony megbékéltem az új blogspottal, de meg ám!

és lesz g-ről is kép, mert ma egy mozdony társaságában fényképezkedett, és az neki (plusz a fotósnak is) jól áll!

még kettőésfél

még mindig kettő és fél dolgozat vár leadásra, ez a múlthéthez képest nullaközeli előrehaladást jelez, noha egész hétvégén írtam kettőt...

úgy döntöttem, ma bekapálok kettőt, plusz megírom a szakdolgozattervemet, azon kívül megtervezek egy kiadványt, leírom az elmúlt félévet (beszámoló), és így tovább. nem tudom, beleférek-e a mai napba, hihi.

(nem, nyilván, de de.)

az csak a mostani napokat fémjelzi, hogy a témavezetőmmel holnap reggel 6(!)kor találkozom aláíratásra, az örsön, ehhehehhe.  (annak különös fényében, hogy különben hol lakom :) ám, ha ez meglesz, az a lehetőségekhez képest (visszamondta az áhított témavezetőm múlt hét végén) megnyugtató lesz :) (és akkor is szuper dolgozatot fogok írni, bibibí)

száj

"hát te is vigyázhatnál, úgymondd" - apjának, bicajozva.

"ez kész aszteroida" - nagyapjának a kertben földturkálás közben.

5 lesz.

nemár

a történelmi hűség íratja velem: az orrfacsarás menni látszik, helyette szájpadlásnyomódás van, és ez rosszabb, mert nem identifikálható, ily módon megijeszt.

azon kívül g a 10. betegségét gyűri hivatalosan, nem emlékszem a tanévben olyanra, hogy két hétig mindhárman egészségesek, fittek lettünk volna.

ez pedig rossz, még ha nála ez egy hasmenésnek tűnik is, járulékosan azt jelenti, hogy a szombati kisbaráti találkozót, amiből szökőévente van egy, le kellett mondjuk. diéta, ovitlanság és barátmegvonás.

béka

akkor hát ismét szép sorjában.

a szívfacsarodás ma tetőpontját éri, olyan nagyon kellemetlenül érzem magam egész héten.

szakmailag origó alá kerültem, tegnapi határidőre nem adtam be, amit pedig sugalltam magamnak, hogy kellene.

dolgozataim sehol, sem lelki, sem agyi erőm nincs.

tennivalóimban az origó alá kerületem ismét csak érvényes kifejezés.

az itthoniak is állandóan csak hiteleznek nekem ezt meg azt-

egy szó mint száz nem érzem a helyemen lenni magam, pedig a felszín csillog.

iszonyúan idegesítem magam magammal és másokkal, míg másrészt nem érdekel semmi, felületek mellett sodródom.

ja, kéne.

1920-as bejegyzés

e héten még hátra / előre van kettőegész négytized dolgozat, és az utána valamikor bekövetkezendő egy darab szóbeli vizsga. és akkor kettes félév letudva.

e kéthétben hátra / előre van még kettő teljes füzet megindizájnolása, mely ama kisebb akadályba ütközik, minthogy nem ismerem a programot.

az elmúlt négyhétben szétleamortizálódtam -vettem észre a hétvégén-, van ugye ez a tüsszögtakonyolorrfacsar, van mellé néholi torokfájbereked, begyulladt egy bölcsességfogam (apis mellifica segít kicsit) (meg egy szájsebészet néz ki, csak én nem néztem szembe a dologgal), a lábujjamat másfél hónapja ért ütés most sem bírt még meggyógyulni, a térdemtől meg futni nem bírok. kétlem, hogy ezúttal minden eszembe jutott volna.

e hónapban van még egy utam, háromésfélnap, előfordulhat, hogy nem is akarom, de amikor azt látom, mitmennyit tanulhatok alatta, reménykedem, jó döntés _ennek_ellenére_

ma elmondatott, melyik előre beírt szabadságot mi akadályozza éppen, eddig még a helyszín is csak ígérvényse, 

pedig

Balaton!

g időnként annyira cuki, hogy meg fogom zabálni, az fix. más pillanataiban meg hozza b-t és m-et az oviból (akik időnként megőrülnek, szerintem (ők) joggal) (egyikük még 5 sincs, de van még két kisöccse, másikuknak meg két felnőttnővére, mindkettő őrület lehet :), olyankor g olyan, hogy beszélek hozzá és ő meg matt arckifejezéstelenséggel matat / bámul / nem válaszol... ez másnál előfordul?

és az hogy van, hogy meghívok két kisbarátot egy laza névnapi bulira, és az egyikük anyukája nem nemet mond, hanem öt napja nem hív vissza, nem veszi fel a telefont? vicsorít bennem az anyaoroszlán, kívülről meg én vagyok a megtestesült kedvesség, bár most ez csak a felszín. borzasztó rossz, ha azt érzem, amit most, hogy g-t sújtja valami olyan, ami nem illeti, sőt senkit nem illet, csak és kizárólag azt a szülőpárost...

azilyen dolgoktól meg facsarodik a szívem.

mindaddig

és én most mindaddig itt ülök és kotlok, amíg ki nem kel ez a 3-4 oldalas életbevágóan fontos dolgozat, enélkül ugyanis lekapják a fejem egyes helyeken, minthogy holnap (ma) ezt el kell küldjem.

azaz eddig is elküldhettem volna, de ez az utolsó időpont... bénabenő-e vagyok.

orr facsar ó

egy szó mint száz allergia ÉS nátha egyszerre ez a dolog, őrülök meg.

minden tavasszal jött régen ez a két napra elmegy a hangom-dolog, aztán pát évig kuss.

aztán elkezdett viszketni a szemem, ilyenkörül (hársfa, szösz), mely idénre úgy mutálódott, hogy felváltva megy el a hangom, dől az orromból a takony, vagy épp tüsszentek és orrfacsaródom iszonyúan. ez egy szemét dolog, ennek megfelelően gyakrabban megadóan tűröm, ezt-azt szopogatok, fújkálok, nyeldesek, néha pedig ordítva, mint szamár, tüsszögök. hadd őrüljön meg más is bele. 

mondjuk legyen elég, miután a nátharészét pingpongozzuk egymás között már vagy három hete.

áááá, itt a bizonyíték!!

szerintem normális

"... úgy megy, hogy meghajolsz, kimégy, és ha tovább tapsolnak, legalább egy kicsit, akkor ráadást kérnek. De ott nem, abbahagyták, majd kérdezték, hogy miért nem adtam ráadást? Mondom, mert nem tapsoltatok."

ritkaholló - inerjúLajkófélixszel

nátha, máv, iskola - a három rém

naplózván az elmúltakat ilyenek voltak nálunk:

tegnap, vagyis a rémkedd

nem aludtam. ha lefekszem, elalszom, ha elalszom, elalszom. és nekem el kellett érnem a 3órás vonatot, nem volt választás. így tehát 8kor már ott topogtam az egyetemnek nevezett főiskolán - ott is az egyetlen ember előtt, akire már hétfőn délután olyan mérges voltam, mint egy zsák, minthogy csütörtök déltől hétfő este 9ig volt képes megcsinálni a negyedórás munkát, amitől aláírásszerzőbe mehettem kedd reggel.

tehát szépen mosolyogva fogadtam, ahogyan őneki természetes, hogy én persze majd a valamikori, ámde teljes mértékben tőlem távoleső témában ott, a vidéki városban, ahová 9 óra alatt jutok oda-vissza, hát majd előadok ismeretleneknek a nem szakterületemről ingyér. na hogyne. a korrektség csimborasszója-e vagyunk.

és nem is bírom leírni azt a miliőt, ahol az ajtóra kiírt időpontok csakis arra szolgálnak, hogy éreztessék, a diák, legyen 37, mint én, vagy 46, mint mások, lószart sem érnek, kuss a nevük, üljön le még egy kicsit, most INTÉZNIVALÓM VAN, majd jöhet. ebből volt négy aznap. tanárurak és ügyintézőnők, innen jelentem, ha rajtatok múlik, nem fogom Bécsben tanulni a szakom, mely nemzetközi átjárhatóságot ír le a szakleírás harmadik sorában. 

a pozitív oldaláról pedig úgy néz ki, hogy végül mégis beadtam a hajdúság fővárosában a még soha nem látott egyetem megfelelő irodájában személyesen az aláíratott kupac papírt, elértem a haza fél4kor induló vonatot, ami tökjó.

a kettő között pedig megírtam két vizsgát, egyiket négyesre (ha a másik is ilyen kegyelmes volna, megköszönném, tekintettel, hogy azt még tudni is látszottam) (de az persze sosem mérvadó)

mindenesetre este -úgy fogalmazta a drágám, hogy - nagyjából a párnára fejem hajtása előtt elaludtam - én semmire nem emlékszem.

a mávról és a hajnal3-as vonatról regényeket írhatnék, szürreál, még félálomban is.

hétfőn minden elcsúszott úgy két órával, így sem ebédelni, sem tanulni nem volt alkalmam.

vasárnap kibattyogtunk a Könyvfesztiválra, szerettem, de idén harmadmagammal voltunk náthásak, amitől igazából csak röplátogatás lett. pénzügyileg amúgy ez a lehető legrentábilisabb, hisz csupán 4 könyvet vettem, azt is 75%-ban g-nek.

az azért föltűnt, hogy gazd.válság van, több műhely nem volt kint, és mintha minden egy kicsit kevesebb lett volna. nagyon tisztelem őket azért, hogy ettől még a belépő 500 pénz maradt, diákoknak, kölköknek (nekem, g-nek) ingyenes, és hogy azt, amit megveszek mégis belépőt, azt meg levásárolhatom. cukik, na.

szombaton itthon tüsszögtünk, meg megszentségtelenítettük a vasárnap törvényét, és szombati ebédet ebédeltünk együtt a dédivel, szentségtörés, meg is említette (előzőleg nekem is eszembe jutott, hogy valami jól irányzott fricskával errefelé irányítom a beszélgetést, értsük már meg, jó a szombati vasárnapiebéd is :)

pénteken sajtós voltam, tájékoztatót tartottam, annyira béna vagyok ebben, hogy erről aztán tényleg nincs mit mesélnem.

aznap reggel kb 20 perc alatt például tönkretettem az előző este (!) kapott újdonat új fényképezőgépemet. brühühü, vagy annál is több.

hétfőkedden meg megtudtam, kaptam egy félév ösztöndíjat a sógorékhoz.

osztok-szorzok: végülis jó. csak sokat őszültem.

szomorú

új személlyel bővült az én személyes arcképcsarnokom, akik személyes ismeretség híján is űrt hagynak maguk után, elvisznek valami számomra pótolhatatlant, egyedi kincset, rokon lelket:

Palásthy György

hetek vége?

nem, nem lesz vége ennek a mérgezettegér-üzemmódnak, de ma a lehetőség szerint kissé lelazultam, köszönet érte a családnak, mely szülinapot ünneplendő megszabadított a főzésmosogatás terhétől, és én is (7 és 3/4 órát aludtam) kellőképpen diszponált voltam, hogy csakkizárólag 5 dolgot tegyek, mely közül az egyik a gyerekemmel lenni volt.

este viszont szépen lassan összeszámoltam a következő 3 hét le és beadandóit, és vicc vicc vicc. (8 és fél + két vizsga jövő kedden)

talán, ha nem megyek dolgozni, vagy valami ilyesmi. (de, megyek)

annyi azért a javamra írható, hogy

1. még nem adtam föl

2. ha ez mind megy (not), május közepére vége lesz a vizsgáimnak

3. a hétvégi rendezvény a fejlesztéssel együtt kifejezetten jól sikerült, ami feldob(ott eddig)

kerülget a torokfájás és a hörghurut, szevasztok vírusok, már egy hete pedig, hogy túlvagyunk a hányóson. g is köhécsel.
de legalább azt a nyavajás ántsz-utat megspóroltuk, ami a fejünk felett lebegett múlt keddig.

most meg nem érzem álmosnak magam - hát kellett nekem ennyit aludni?

esetleg idióta, tényleg hülye

nyilvánvalóan unalmas, ugorjunk, amennyiben munkadolgokról nem olvasnál.

hétvégén program van. a hétvégén a szabadidőmből előre nem látható, jövő ilyenkor ESETLEG megvalósuló díjazásért.

ha valaki visszamondja, minthogy megteheti, meg is teszi, meg is tette.

ez most úgy verte ki a biztosítékot nálam, hogy csak ülök a szívdobogásommal, bőgni van kedvem, és azt fontolgatom, hogy holnapi nappal fölmondok.

nagyjából két hete, hogy nem adtam be a jelentkezésemet egy helyre, ami nagyon bejött volna, igen, hülye barom vagyok, de még élnek bennem azok a tragikusan elavult, IDIÓTA képzetek, hogy nem hagyok cserben embereket, eszméket csak a megélhetésért, az egyéni nyereségekért.

de én TÉNYLEG HÜLYE vagyok. most hirtelen nem tudom, kiért, miért csinálom ezt. 

előfordulhat, hogy... ilyenkor mit csinál az ember?

hogy sosem lépek már ki ebből a cipőből?

ááááá átváltottam áááá

hát izé, innen az új szerkesztőfelületről kínlódok, na _ez_az, amit nem nem nem nem nem.

na mindegy.

ma vágta volt, éjjel dolgozatírás (ha legalább írtam volna, de ppt-sablonokat válogattam, meg a brosúrát terveztem, meg a marketinget és szocpolt kutattam)

hogy is van az, hogy életemben minimum három alkalommal elhatároltam magam ez utóbbi tárgytól, s hogy ismét belekevertem magam (bénaevagyok) (kelleakreditennyire - kérdezzük meg)

reggel g ugrált rajtam, egészem meglepett, hogy ki bírtam küldeni apukájához, aki kint próbált regenerálódni. 

aztán belefogtam, szokásos takarítás-rendrakás-négymosásteregetés-mosogatás-főzésextra roham, mint mindig, ha van itthon időm, mondhatnánk. húsvéti díszek elő, karácsonyimaradék vissza. húsvétiajándékocskák elő.

aztán hazajöttek, g álombaájult ebéd előtt (most nem tudom, ez valami új nyavaja, vagy csak a korábbi nyúzza még mindig... azalatt meg újra belecsaptam a 8féle teendőlecsóba (munka1, munka2, munka3, szerdai prezentáció, hét dolgozat három nyelven négy hét alatt - optimistán kezelem) (még)

délután g (és saját) kívánságunkra sütni vágytunk, így lett fonott kalácska, kuglóf, meg egy összerakott linzertészta kisütésre várva bármikorra. minthogy a kuglóf jobbra dőlt (a szemét), viszont kalácsot eddig ilyen egyszerűt és minőségűt még sosem készítettem, megállapítható, hogy kalácskák még fognak teremni nálunk. amúgy g is tudja csinálni, úgyhogy a következőkben egyre inkább ő lesz a főcsináló. 2:1 viszont ahogyan a keverőturmixgépem egy laza megállással (örökre?) megadta magát. ez olyan... fúj, na.

minthogy két hete a porszívófej esett hasonlóan pillanat alatt atomjaira, ezt most zokon vettem.

a húsvétra szánt tojásokból viszont maradt kettő. meg kell becsüljem, holnap mázolunk. persze, ha addig meglesz a festék.

mevammá

igen, azt hiszem a szabadságom vész el, míg a szabadságomat vívom ki, akármilyen hülyén hangzik.

jó, a mevammá a lényeg: múlt héten voltam utoljára ebben a félévben a vidékivárosegyetemén, egy napos hosszabbításra készültünk azzal, hogy a családom meglátogat pénteken, megnézzük együtt is az állatkertet ott, buli, pályamatrica, kocsiút - aztán adódott inkább egy újabb, sokkal földhözragadtabb programunk családilag: a hányósvírus ismét lecsapott (calici, ha minden igaz), mellyel el is töltöttük az elmúlt 6 napot. (persze g már túl van rajta, ő kezdte, most éppen a nátha felé halad öles léptekkel, bódottá)

ez az egyetemi félév amúgy eléggé silány volt, van, ezt a véleményemet nem egyedül képviselem, így azért kíváncsi vagyok duplán, mit dönt a bizoccság az ösztöndíjpályázatomról.

a munkafélévem pedig határozottan egyre nyomasztóbbá válik, határ a csillagos ég, ezer dolog tornyosul, a balról jobbra módszerem mostanában nem segít, annyira egyedül vagyok hagyva. egy olyan illető kellene, akivel munkacsoportot tudnék alakítani, és szárnyalhatnék, de nem nem nem nem nem. nem. és persze elszalasztottam egy alkalmat mostanában, próbálom nem a lelkemre venni, de azért motoz.

g amúgy cuki, a napokban lerajzolta az ezerévessólymot,

és hadd tegyem hozzá, hogy én, aki minden típusú illusztrációt (gyerekeknek és gyerekektől) szenvedélyes figyelemmel kísérek, el vagyok ragadtatva, mert annyi de annyi minden van ezen a képen, hogy ihaj. van pl 9 ágy. egy duplaágy hanszólónak és csubakkának. artuditu is ott van, éppen szerel. van rajta _parabolaantenna_, 2 ajtó, vezérlőfülke, út, hajtómű, egy kutya (annyira cuki!), 2 propeller, melyből az egyiket szereli éppen r2d2, és persze az elnevezés logója (találjátok már ki, melyik ez!)