fut, fut, fut

minden fut, de ez mondjuk nem újdonság, amióta láttam a fb-on azt a képet a két ablakról, meg a tömérdek többségről az úgy érzi semmire sincs ideje-ablaknál, akkor azt gondoltam, hogy na ugye.
ezúton keresem bal ablakos illetőt, MONDJA EL A TITKÁT.
mi jól lenni látszunk, takonypóc van ezerrel, az esti ezazfáj hol előjön, hol nem, kiszámíthatatlan. viszont végre egyik este óta bővült valami megfoghatóval, és tudod, mit, ez így jó, még akkor is, ha újra és újra összeplattyannak ettől az esték, minthogy gyermekem végre fél a sötétben.
nem a sötétben, ez így nem igaz, sokkal inkább attól, amit képzel, hogy van. pl. a háromfelé vágott krokodilt, ami egyébként számomra duplán vicces, mert
1. az égigérő fű c. filmben nincsen brutalitás, csupán egy helyen, ahol a krokodilt győzi le Misu. és most ilyen értelemben akkor nézzünk-e tomésdzserrit?
2. a helyszín megtekintése és racionalizálása után a valódi érv az elalvás és megnyugvás mellett a krokodil alvása és reggel korán távolba fáradása volt.

ma véletlenül belefutottam egy cikkbe a neten a tíz szülőkről, kiknek gyermeke meggyógyult a nagy betegségből, és bocs, de ezt a témát már soha nem fogom bírni bőgés nélkül, hála Istennek a bőgésért, maradjon inkább mindig így, csak hogy emlékezzem, minden nap jó, mindig jól vagyunk, minden nap fontos. vagy valami ilyesmi.

persze azért a borzolt kedélyek nyomokban megmaradtak, a csuda kis egyetem csuda kis dolgaival, hétfőn menni készülök, most mondjuk púp csak, és kizárólag a témák miatt megyek, remélem, beváltják a hozzájuk fűzött reményt, mert tényleg komoly áldozat öt nap máshol. és akkor a márciusról ne is beszéljünk---

jahh, és holnap farsang. nem lettem sokkal jobban ezzel az ünnepkörrel gyerekkorom óta, tavaly még csak-csak ment a kalóz, aki idén teknős lesz, és őszintén szólva nem vagyok valami elégedett a felkészülésünkkel, erre most nem volt nagy energiám.

összerándul, lapít

nem vagyok/leszek/voltam babonás, nem voltam/vagyok pesszimista, nem hiszek az elkiabálásban.

simán csak az van, hogy másfél hete végre visszatértünk a teljes kerékvágásba, előbb a saját taknyomra hivatkozva, aztán csak úgy már nem ülöm végig az elalvását. csak mint normálisan, anno. mese, ölelés, puszi, éjszakai lámpa be, másik ki, csókolom. pár perc múlva visszamegyek, ő ezt regisztrálja és/vagy már alszik is.

ma kijöttem, visszamentem, betakartam, elaludt, tizenöt perc múlva egyszercsak megjelent álmosan hunyorogva, (gondoltam, letol, hogy mért nem mentem vissza, kétszer szoktam, másodikra már mindig alszik, de nem) és mondja,
anya, fáj a lábam.
most a talpai fájtak, ami átvándorolt a keze ujjába (plusz a jobb halántékán), ugyanaz a fájdalom és intenzitás, mint a homlokán volt abban a bizonyos időszakban.

nem, nincsenek nyugodt napjaim, nem, nem tudom, ez mi, nem, nem tudom, mit tegyek. epizód? folytatásos? ki? hová? mi ez? mit csinálok rosszul?
tényleg szuper dolog egy sima gyerekbetegség, egy simát kérek.

"hátha hátha ez a híres nyári nátha"*

*idézet Nemes Nagy Ágnestől, melyet kifejezetten a gyerekemmel együtt szoktunk fennhangon gajdolva idézgetni, tüssz-prüssz tesszük hozzá minden alkalommal. nagyon szeretjük.

g amúgy megint náthás, volt 5 náthátlan, köhögéstelen, hörömpölés nélküli szép napunk, de egy ovi ilyen, az a gyanúm (legalábbis remélem, minden ovi ilyen).

g amúgy nagyon cuki, jó hatással vannak rá a napok, az a gyanúm.
magam meg nagyon vágyom a normalitásra, és minden nap hálás is vagyok a normális napalakulásokért. feje még mindig nem fáj, amiről annyira nem bírok beszélni senkinek, az ez, hogy ez milyen jó, és hogy minden _olyan_hangsúlyú "te, anya..." kezdetű mondatánál hogyan zsibbad le az agyam és a lelkem egyszerre, és hogyan kényszerítem magam a pillanat törtrésze alatt a normális hang, nyugodt agy, anyahang-kombinációra a visszakérdezésnél. és minden alkalommal meghálálja magát az önfegyelem, de azt hiszem, ez örökké így marad, akkor az már oké lesz, értem nem kár.

amúgy azért is nagyon cuki, mert szépen lassan megtanult fütyülni, úgyhogy most minden szabad és félszabad idejét ennek gyakorlásával tölti. ma az oviban, míg vártunk rá, hangosan fütyörészve intett minket nyugalomra, míg ő pakolászott. kifeküdtem a rötyögéstől, bocs, gyerekem, ha majd egyszer ezt olvasod,

amúgy az is cuki, ahogyan viccesedik, meg ahogy megérti a dolgokat, és figyelembe veszi az elmagyarázottakat. természetesen okos gyerek, és nagyon tanulékony, amit én igazán nagyra értékelek benne. például ott van ez a számolás-dolog. nagyjából bármeddig elszámol, párszor azon kapom, ahogyan 141-nél tart csak úgy a számsorok öröméért. ma a halrudakat kettesével számolta meg, illetőleg simán visszaszámol 20tól. és tök vicces, ahogyan összead 20-ig, kivon és szoroz 10 alatt. ez egyébként egy irányíthatatlan érdeklődés, független tőlünk, asszem az egyik ovis barátocskája hozta a tippet, hogy számolni MUSZÁJ...
fényezni pedig jó, úgyhogy ideírom még azt is, mert ez egy ilyen bekezdés, ahogyan állandóan a mutatós órát nézi, hány óra van...
tulajdonképpen az idekívánkozik, hogy rajzol, fest, alkot. és az egyféle szerkezeten túl végre rajzol embert, ezt annyira vártam.

most ezek mennek.

hörömp

hörömpölve fölsöpörtem háromésfélszer a környéket, közben Á-ra gondoltam, hogy bizony ő most nem lapátol, ha minden igaz, és hogy örülhet neki (ugye?:)
de mi persze örültünk neki, mindkét nap családilag, lelkesen. a férjeket nem is említve (mert most akkor írhatnék róla ódákat) pl említsük g-t, aki olyan szinten megbízható munkaerő, hogy titokban sztahanovistácskának becézem. söpör, söpör, söpör (noha a söprűje inkább kefe, szegénykém), és midőn a söprűje eltörik (ma), hát kapja a lapátját és lapátol, lapátol, lapátol. olyan kitartással, hogy a számat tátom, pedig ismerem.
és miután felsepertünk, szépen háromszor is elbattyogtunk (helyesen: battyogtam és kúszott) a szomszédos kis zsákutcáig meg vissza. annyira cuki, hogy meg kell zabálni. percenként kellett felállítani a heverészésből, azon kívül letiltani a nagybani hóevésről. hófüggő a gyerekem.
és innen, a ház és 50 méteres körzetéből még mindig szeretem a havat, jelentem, igaz, a holnapi városbarándulás cseppet sem vonz- csak békávésztrájk ne legyen, mint tavaly(előtt?).
munkára meg szőrmentén volt alkalmam ráérni, gáz, hogy itthon is kellett volna gondolkodnom dolgokon, meg hogy másik iskolát kellett volna húszéve választanom, nem vitás, amin a mostani sem segít elég rapid módon.
holnap kicsit túl sok lesz megint, de sebaj, majd aprítom.

hörrrggggh urut

köööhhhköööööhhh, keeeehh hörömp hörömp tráráááá pfppfffpfff
vááh-
és ez naponta 180-szor, most én vagyok a soros, és nagyon hálás vagyok, hogy ritkán vagyok beteg, mert az a vég, ilyenkor dolgozni járni, gondolkodni, tervezni és véghezvinni kábé olyan, mint egy vizes szottyadt szivaccsal a fejben ugyanezt tenni.
(amúgy kiváló hasonlat, figyeltétek?)
váááh.
g szombat óta nagyjából gyógyultnak nyilvánítható, taknya elhagyni látszik minket, ő nem köhög már, ám miután oviba sem jár még a héten, ember legyen a talpán, aki a kis felhúzott rugóval bírja a tempót tartani, foteldzsungel: mászik, ugrik föl-le, karfára egylábon áll, ugrik le, térdről állásba, majd elrohan, és vissza, és közben folyamatosan beszél beszél beszél. és nagyon cukin nagyon fárasztó :)
és: megtört a jég - embert rajzolt magától, hadd tegyem hozzá: Misut. (ez nyilván a Janikovszkyhívőknek mond valamit)
és: egészen nagy hálával gondolok erre a hétre, midőn NEM kell nyolcórás vonatutakkal operálnom az úticélomig. szerintem ez az egyik oka a távoli suliválasztásnak, szóval hogy élvezzem a mindennapokat mégjobban: jókedvre derít.

újabb ezmegaz

holnap újabb vicces éjjeli indulás, csak most éppen semmi kedvem éjjeli járatokat nyomozni, sötétben vonaton indulásokra várni, késést lesni a mávponthun (ami egyébiránt hardcore 21. század, ahogyan ülsz A vonaton, melynek menetrendjében folyamatosan tudod követni, hogyan késtek majd innenonnan, egyúttal pedig hogy fog elmenni Az A Busz, Mellyel Még Nyolc Előtt Érnél Oda a CÉLállomásra, mely okán HÁROMNEGYEDKETTŐKOR indultál otthonról...), pfuj, na,
de legalább
utolsó vizsga, az is valami sovány vigasz.
a mai újabb vicces történet ismét a dolgozóhoz kapcsolódik, ahogyan mellbe vágott a kétharmad fizetésnyi összeg a nyomtatványon, amennyit ugye fizetni leendek ama apehutódnak. no persze, programhiba, csak tizedfizetésnyit kell fizessek, és az milyen jó...
az is vicces, ahogyan g minden _második_ estére lesz lázas ettől a nyavalyától, a köztes időket takonyhegyek árnyékában tölti.
morcos vagyok, na. reggel kellett volna ideírnom, akkor nem voltam morc.
csókolom.

a hét

ez a hét is csak úgy elröppent, mostanában már nincs is másképp, néha pedig szükséges volna egy olyan teszek-veszek csak-izé, mint ami öntudatlanul kitör belőlem időről időre, szabotálva a munkaügyi és tanulásügyi korrektül nonstop terveim.
így lehet egyre növekvő rendnek csakis énáltalam titulált valami az asztalomon, így lehet, hogy kimostam a műirha kabátomat (ha tudnátok, ez mekkora tortúra), meg tavalyi papírok 99%-os elpakolása is ilyen, de mostanában már a takarítás is... csak röhögök magamon,
és kíváncsi vagyok,
ha nem lenne vizsgaidőszakom, vajon akkor is így haladnának a dolgok...
de van vizsgaidőszakom, kedden van az utolsó, pont a dékánnál, pont egy cikken rágom éppen keresztül magam a nyolcból, pont megint nem hihető, hogy átpuffanok a léc fölött-
mondjuk eddig is fölvont vállal, kitárt manccsal, döbbenten állok a hét ötös fölött, de nyilván ez is a sulit minősíti, amilyen rosszmájú vagyok.
azonkívül múlt héten három napot volt szerencsém egy nemzetközi csapatban tölteni (visegrádi országok), és annyira megnyugtató volt, közepesen inspiráló is, hogy igazából várom már a folytatását varsóban. félelemmel vegyes persze minden tervezésem, a suliegyheteket sem tudom, hogyan fogom venni g okán, de legalább ez sem unalmas, mint semmi manapság.
kivéve talán a közélet és politika állandó arcomba és zsigereimbe tolulását, na, az rendkívül unalmas.

csak torok gyula...

nohát, időnként gáz, az ember minek képes "örülni".
én pl annak eléggé bírok örülni, ahogyan ez, idén a második, ámde kifejezetten kézzel fogható és jólápolható betegség, ami elkapta a családot, első körben természetesen g-t.
egyszerűen béna mondat, de örülök, hogy ez van.
a szónak nyilván abban az értelmében, ahogyan a tenni tudok érte, és attól jobban is lesz láthatólag ez az érzés egyszerűen lenyűgöz.
mondjuk azért igazából nem rörm, ahogyan negyedik hete köhög, szerdáig a torokbanmaradós légcsőhurut-köhögéssel, tegnaptól pedig a hirtelen felszökik a lázam, taknyosköhögősfelszakasztós torokgyulladással.
viszont a fejfájás csak kószált felénk egyszer-egyszer, így lemondhattam nagy reményekkel a mosthétfői altatós eeg-t, remélve, nem kell majd mégis.

dijóhéja

nohát röviden a mivanvelünk-
a decemberi kórházazás, eegézés, neurológusra eredményért presszionálás (negatív) vacakolása után vegyes a kép. egyúttal g feje hol fáj, hol nem.

mondjuk karácsony előtt először elkapott mindannyiónkat a hányósvírus, g pl nem hányt, de volt egy vasárnap, amikor végigaludta a napot (para természetesen ezerrel, most mi van), majd estére, mint aki jól végezte dolgát, pattogott, mint a nikkelbolha, semmi baja nem volt.
karácsonyt megint végignyomultuk a családban, most előrelátóan a huszonharmadikát lestoppoltam, munkahelystop, úgy a pontos. előző három napban az ajándékokat is kibogarásztam a rendszerből, és kegyetlenül be is csomagoltam őket huszonnegyedikére virradóan (soha korábban nem voltam ennyire gyors, vállveregetés jár), így egész pofás huszonnegyedikénk lett. itthon, csak mi hárman, együtt, juhhuj.
aztán szépen körbeszaladtunk a városon, kiosztottuk-beszereztük ajándékainkat, megettük a megehetőt, eldumcsiztunk a minket szeretőkkel szeretettel, kiemelten kutyáztunk, majd szépen hazahordtuk a köhögősvírust, mellyel azóta is töltjük éjjelünk-nappalunk.
az ünnepek közöttet rajtam kívül mindenki itthon töltötte, én 28-29-én rendezvényeztem, érdekes volt, jó tapasztalat.
majd lett szilveszter, újév, fejfájás pedig nem nagyon volt. vagyishogy hol volt, hol nem.
még gyűjtögetem az intuícióimat a tapasztalatok mellé erről, kíváncsi vagyok, hova futunk ki pl. a nevtan ügyében, szorgosan járunk ugyanis a "beszélgetős doktornénihez". g szeret járni, imád festeni, meg irányítgatni a nénit. nekem meg azért "jó", mert nüansznyi dolgokból annyi realitás lejön nekem magunkról, róla, hogy már megérte. azért a végső konklúzióra nagyon kíváncsi vagyok.
nincs kézzelfogható indok a fejfájás hol és mikorlétére, mostanában kicsit kevesebb volt az ovi, többet volt apával, több volt az átlagbetegség, még jobban figyeltünk a nyugodt alapsémára. hátha ez így mind segít-
mi még.
ja, vizsgázom meg dolgozatbeadok ezerrel, és ha volna dupla ennyi időm, egészen élvezném a tanulást. de nincs, ettől némileg frusztráltan vizsgázom. például holnap 10kor, jut eszembe, talán akkor el is teszem magam fél5ig, mely időpontra fókuszálva föl fogok kelni, föl fogok kelni, föl fogok kelni, föl fogok kel---

újévi újsablon - búék bújsabl

professzionális hétfőn vizsgámlesz-érzés lefedő rettentőfontos tevékenységeim egyike ez. khm.
mindenkinek boldogat!
ps: lassan majd értelmeset is írok, lassanhamarosan.

föltettem, mert a karácsonyfáink a gyengéim.

vidámat most nem

mesélném a hidegzuhanyt, ahogyan a tizedével lett kevesebb a mostani fizetésem, de csak állok, és kapkodom a levegőt. EZ még a decemberi, ezért is a mély döbbenet, noha tudtam, hogy sokkal kevesebb lesz, de azt, hogy most???. csűrnek, csavarnak, zsigerelnek.
egyszer régen felírták egy falra: birkanép.
ennek tagja leendtem, jelentem alássan.

apdét: már tudom, vááh.

csak szép sorban

ahümm, a jó ég tudja, hol tartottam. így akkor most leírom röviden a kb. múlt hetünket
szóval mikulás, koncert, munka, mikulás, mikulás, munka, kórház, majd 600 km odavissza, munka, munka, mikulás, munka, izé, láblógatás.
*
hosszan meg így volt.
hétvégén tartottunk vagy négy mikulást. ez ugye helyi sajátosság, mindenki külön szereti ezt a családunkatnyúzó foglalatosságot élvezni (KELL ide még LEGALÁBB EGY gyerek, ezt most akkor ide ÍGY), hasonlóképpen a karácsonyhoz is (erről most egyébként nem jutnak eszembe szép szavak, ezért nem gondolom, hogy gondolok rá :)
téma on.
szombaton éjjel egészen új szín került a fejfájásosdiba, ami kicsit elmúlt, helyette valami meleg öntötte el a fejét meg a kezeit belülről. anyuka áll, néz, lélekben felhúzza a vállát, vicsorítja a fogait, mi a sz.r lehet ez, hívjak-e orvost, menjünk-e ügyeletre (NEM)(NEM MÉGEGYSZER). elaltatom, erőm izgulni már nincs. megállapítjuk, hogy hétfőn reggel újra házidoki, hátha-alapon.
vasárnap Vilmos bácsi-koncerten a momban, gyerekünk csuda fáradt, valahogy nézni is rossz, mert valahogy nem kialvatlan, csak nem tudjuk, mi. este fej alig fáj, remény, nyilván.
hétfőn reggel g kiperdült az ágyból, én kissé kábán támolygok, lévén, hogy hétvégi minden percem amúgy munkával telt (innen is hálás köszönetem főnökömnek), kettő órányi alvásom azért megvolt. hamar fölébredtem, minthogy g mellettem rogyott le a földre: ő nagyon fáradt, mondta. fölnyaláboltam, nagyon sápadt, lefektettem, mondja, a mellkasa rossz, felkelni 5 p múlva sem bír. tojósgalamb, kábé ilyen lehettem, p már elment, fél8, mit tegyek. anyósomat felhívtam, én szaladgálok, rendezem soraim, reménykedek, egyre idegesebben látom, nem változik semmi, most a nagyszobai heverőn nem bír fölkelni. szomjas, vizet, kortyonként itatom. majd szépen sugárban kihányja. ezalatt én hívom sorban, 3/4 8: házidoki (nincsen, minek hívom 8 előtt) ügyelet (van, de majd elmúlik a rosszullét, hívjam különben a házidokit majd) hányás (házidoki, nincsen, minekhívommá'). na itt nyomkodtam félre háromszor a mentőt, Isten látja lelkem, én innentől kezdve ügyeletet csak anyázni hívok föl, KIZÁRÓLAG mentőt hívok, ha gond van. mentő ki, mi vele be. az mondjuk fontos adalék, hogy fél9kor már nem dobogott úgy összevissza a szíve, ezerrel, mint reggel a kezdéskor. nem is mértek kirívóan magas vérnyomást, semmit, csak épp rosszul volt. bent kétágyas, benne kedves, gégegyulladásos gyerek és anyuka. "anya, mi itt nem nézzük a fejfájást, azt mi nem tudjuk, mi csak a hányást vizsgáljuk"
ki fogok találni egy hasonlóan bunkó megszólítást ezeknek a vágóhidas banyáknak, csakhogy végre kidühönghessem magam ezen is, ide szabad, úgy döntöttem.
miután megint hányt, estig koplalás, és infúzió nagy nehezen beköttetett (egy óra várakoztatással). g-nél amúgy elemi tartozék, hogy mindent MINDENT el bír viselni, kivéve az éhezést. onnantól lesz sírós, tizenötszörkérdezős, hogy de mikor már?!
a tízperces délutáni alvást amúgy a napi háromból egy másfélperces vizsgálattal, az ekg-val hessentettük el (ez mit mutatott ki, nem tudom, hiszen addigra elmúlt a rosszullét, feküdt egész nap, visszajött a színe és még aludt is--- hosszúekg-t meg hogy a jóégbe kell kierőszakolni a rendszerből, nem tudom, a házidoki pedig ezt nyomta telefonban korábban...
jól van, nem nyivákolok, estére végül keksz és zsömle mehetett, őszintén szólva bármit megevett volna, -annyira szeretem :) -, apja is látogatott, aztán úgy aludtunk el, mint két darab fa. fejfájást elfelejtettük abszolválni.
másnap az egyetlen emberi hang a családi ismerős, hál'Istennek normális, kedves, szakszerű, megnyugtató.
haza is küldtek aznap, javasolták a már futtatott szálat, a pszichológust, minthogy MINDEN JEL arra mutat, ez kell. (anyuka itt törpül, megérzéseit, tapasztalatait lenyeli, kételyeit elhessenti, minden biztatásnak örül, mint majomafarkának, nem beszélve a kórházutálatáról, s arról az aprócska tényről, hogy fejfájásügyileg egy darab vizsgálat vagy gondolat nem történt)
itthon minden szép, itthon mindent fölfalunk, ez végülis jó.
másnap futottam én a 600 kilométert 8 óra alatt, egy aláírásért, meg két megbeszélésért, szóra sem érdemes, kisujjból ment. (vagy mondjuk muszáj volt)
szerda bent, csütörtökön meg a konferencián ülve dolgoztam végig, bementem még utána, pénteken meg csak azért jöttem el hamarabb, mert újabb mikulás érkezett, gyári. szombaton rendezvény.
g egész héten jól volt, az infúzió szerintem sokat lendített rajta, de a fejfájás két nap után vissza-visszatér, hol kicsit, hol nagyon. elaludni el tud, mást nem érez, ma csak annyi volt, hogy előrehajolva egy fura pózban a feje tetejére azt mondta, szúr, mintha szög lenne benne.
egyszómintszáz, nincs hátradőlés, pedig elkelne, kedden teszünk egy próbát egy fejfájásambulanciának nevezett helyen, csütörtökre került a pszichológus (és milyen boldog leszek, ha csak ennyi lesz)
az alternatív helyekben is gondolkodunk, csak éppen elég nehéz bármit is szervezni ezügyben, a téli őrület hajt mindent, elvileg nem árt, ha van munkahelyem, bár belefutottam a fejemben a föladomcsírába az elmúlt hetekben többször. hess.

bocs

bocs, de valahol ventilálnom kell a feszültséget.
nem, nem múlt el a fejfájása, minden este köszönthetjük, ma kétórányi időtartamban tombolt.
srófol rajtam a munkahelyi stressz is, egyszerűen oda kell koncentrálnom, kellene, kell, miközben folyamatosan szétesem a fejfájás miatt.
létezik olyan, hogy nappal semmi, de semmi, este lefekvés után 10 perccel meg iszonyú fájás, szúr, kezei-lábai szurkálnak, közben egyfolytában karattyol, időnként össze-vissza? létezik, hogy kijön, és vidáman csinál bármit, csak le ne kelljen feküdnie? miközben azt mondja, hogy kint is ugyanúgy fáj. létezik az, hogy a fájdalmat így el lehet tűrni?
általában az van velem, hogy nem tudom utolérni magam. (na ki nem) már évek óta érzem ezt az ostoba világszűkülést, a helyi állapotokat a balkáni fasizálódást. (utálok túlérzékeny lenni) nyilván vannak egyéni, itt ki nem terített gondjaim magammal, sokszor, sokféleképpen. (de ezek azok, amikkel a harcot naponta fölveszem, amitől még szerethető marad az életem)
ez a fefájás-dolog, a kéthónapnyi hiábavaló körök, a tehetetlenségem viszont komolyan veszi el naponta a küzdeni akarásomat, az életkedvemet. itt ülök éjjel háromkor, és nem tudok aludni menni, hiábavalónak érzek mindent. soha ilyen nem volt velem, de minden szabadnapot gyűlölök, karácsonyt nem várok, csak azt látom, hogy nem bírok segíteni rajta, és neki fáj.
tudom, menni kell, orvostól orvosig, de hova még. inkább úgy: kihez és minek.

hümm és atn

hümm.
tegnap titkos utam ny-ra teljesítettem. tulajdonképpen a vonatút összesen 6 órája volt a dolog lényege, a plusz háromórányi vonathoz-vonattól-stb. az csak amolyan szükséges bénaság, nem beszélve a 10 helyett négyésfélórányi tömény és hihetetlen semmitmondásról. viszont felírták a nevem, hátha ez jelent valami pozitívumot vizsgaidőszakban. és viszont hamar, sokkal hamarabb lett vége, így a sokkal korábbi vonatot is elérhettem (mondjuk pont akkor gördült be a vonat, midőn én rohanva odaértem a peronhoz, szóval volt ott áldás meg hajszálhíja)
így az is eljövendett, hogy pont olyankor értem haza, mint az elmúlt hét majd minden napján, így végül nem kellett bőgő gyereknek referálnom e kései (elalvásutáni) hazatértemről (amint az valamelyik nap megvolt).
iszonyú fáradt voltam, mert mondjuk az utóbbi tíz évben nem nagyon űztem a hajnali ötkor lefutok a hegyről a buszhoz, de lehet, hogy lekésem még ezzel együtt is a vonatot, miközben totál hulla vagyok, hiszen kétésfél órát aludtam előtte csupán-sportot. váhh, izomláz szevasz.
-
amúgy meg g fejfájása vissza-visszatér, nyomasztó és idegrendszerinek tűnő dolog. kapott rá egy antiepileptikumot, amit nem vagyok hajlandó (még) beadni, annyira ellenszenves a gondolat, hogy meghatározhatatlan időre olyat adjak be neki, ami
1. előtt nem végeztek laborvizsgálatot
2. májkárosító és addikt hatású, életvégig szedendő, adagemelős
3. gyakori mellékhatásként jegyzi a fejfájást, szédülést, mozgáslassúbbodást, koordinálatlanságot, stb.
így hát megyünk a nevtanba hamarosan, csak sajnos elveszítettem az optimizmusom 68 százalékát az interneten olvasottak hatására, ha ez a dolog az, amire gondolok (szóval nem pszicho, hanem idegi eredetű a fájdalom, én így látom.)
csuda rossz érzés ez, csak hogy ezt is tudjuk.

toporgás

para maradt. inkább úgy: megint érzékelhető az én fejemben.
ez annyit tesz mint: újra fejfájás, oldalszúrás, elaludni nem tudás (g).
iszonyúan koncentrálok minden percben, ettől nem bírok koncentrálni amúgy általában.
a felírt gyógyszer megérkezett, elolvasván a tájékoztatót nagy valószínűséggel számolni lehet fejfájással, oldalszúrással, szédüléssel.
melyik-e jobb.

fejfáj ás

és: a fejfájás -párnapos szünet után- visszatért estéinkbe.
nem nagyon tudom, mit tegyek, ráadásul apukám volt oly tárgyilagos, hogy beparáztatott szívügyileg.
közben tegretolt írt fel a legutolsó dokinénink, sedatif pc-t mondott valaki más, én meg annyira bizonytalan vagyok már mindenben, hogy semmit sem adok be, csak éppen szétmaszatolódik így minden estém nekem is-

hibaüzenet

amúgy, csak mondom, a blogspot most a második hibaüzenetet hozta a mai működésem során, tegyük fel, hogy két éve nem tapasztaltam ilyet.

nahát

a mai csudás napsütés igazán kedvet csinált a régóta esedékes programhoz.
mert az úgy kezdődött, hogy mentünk ama cété után a bethesda felé, s egy óvatlan elszólásomból eredeztetve g azon nyivákolt, hogy márpedig ő _tényleg_ metrózni fog.
miután abban a pillanatban éppen jóllakott volt, nagyon fáradt meg nem, így le bírtam szerelni. ellentétben a három órával későbbi önmagával, aki sem jóllakott, sem pihent nem volt finoman szólva, nem beszélve a háromhetes alvásgondokról, hát akkor-
na akkor az elég nehezen ment, hogy ne büntessen. miután mostanában első helyen áll a listán, ha valami nem a kívánsága szerint alakul, hogy na, anya, akkor büntetést kapsz (velünk ellentétben ezt ő precízen be is tartja, múltkor pl. későn jöttem haza, ő bőgve ment emiatt nélkülem aludni, így hát mérgében beígérte nekem a büntit, melyet reggel az ágyunkba torpedózás után meg is kaptam: mondjuk bekapott.)
egy szó mint száz, metrózni mentünk ma.
mester utca - négyeshatos - kélmetró - földalatti - hősök tere - vajdahunyadvár - liget - levelek - földalatti - negyvenhetes - ez volt az útvonal, csudára elfáradt, egy helyütt még a fűre is leheveredett (miután hallótávolságon kívül futott, ilyenkor hálás vagyok a vadidegen nénik öntudatlan segítségéért, mert jó eséllyel, ha leszólítja egy ilyen egy ilyen esetben, szó nélkül feláll és visszaszalad az én nyúlgyerekem, hála az Égnek)
és délután még arra is akadt időnk, hogy a holnapi névnapos ajándékokat a levelekből megalkossuk. még holnap fotózom is, annyira elbírnám magamnak őket.

blog rip

hát ez a fríblogos elszállás arra az egyre jó volt, hogy legalább eszembe jutott, január óta én se mentettem semmit.
persze írni is alig-alig sikerült, de azért most még ezt is veszteségként élném meg, imígyen egyelőre szorítok, hogy a sok bizalmi alapon blogoló valamiképpen megtalálja az elveszett irkálmányokat. elsősorban természetesen az énolvasta blogok felé küldök sok türelmet: nincs veszve semmi :(
mellesleg Ágihoz az imént nem sikerül kommentelnem, szóval a rencer úgy béna, ahogy van.

itt

nohát, köszönöm ezúton is a ránk gondolásokat, ez, meg az imák lendítettek előre.
jól vagyunk, a szó fizikai értelmében, a tegnapi ct sokat jelentett.
azt egyúttal muszáj leszögeznem, hogy a fejfájás maradt, él és virul, így a köreink futnak tovább, csak a feszültsége nem akkora már. elmondom, hogy volt.
szóval nem írtam (se), mert gyakorlatilag minden percem be lett osztva, dolgozni is csupán tömörítve, másfél napot végig, majd éjszakai 3-4 órákat tudtam a héten. a négy napot változó sikerrel vettük, napközben igyekeztünk normális hosszúhétvégéző családot játszani: elmentünk a Katicaerdőbe (ún. Kamaraerdő), elmentünk a gátra (ún. Kopaszi), majd igyekeztünk sikeresen elnyomni a gyomorgörcsöt, amikor láttuk, a feje, szíve szúr, fáj. esténként kétórás mesemaratonnal fárasztottuk egymást, minden esti súlyos, fekvésben előjövő fejfájással.
a teóriám volt, maradt, miszerint fájna neki napközben is, csakhogy nem hagy rá teret. minden lehető percét végignyüzsgi, ha kicsit elfárad, szédül, akkor gyorsan elkezd mondjuk forogni, fejét ingatni - de lefeküdni napközben, a délutáni alváson kívül soha.
így ment a hét, szerdán dokinénink a tarkótáji ütések említésétől beparázott, ez vitt magával engem is, és mondjuk nem baj, így lett, hogy péntekre szereztem időpontot a város másik legjobb neurológusához (anyaoroszlán báránybőrben, így megy ez).
egy szó mint száz __nagyon__ vártuk a pénteki cétét heim páléknál, és hadd mondjam, ha nem lenne pont cété, ajánlanám mindenkinek, annyira jófejek voltak, g-höz hasonlóan, aki mozdulatlan volt, és pontosan úgy csinálta, ahogyan megbeszéltük. a végeredmény pedig az lett, hogy minden teljesen oké a felvételeken, negatív, minden szervi dolga (erek, üregek, csontok, többi) ép, eltérés nincs.
ezzel a lelettel meglehetősen megnyugodva mentünk az ilka utcai neurológiára, ezt a várakozást pedig féllábon is kibírtuk, és most úgy tűnik, megérte, noha nem tűnik hatalmas előrelépésnek, hogy neurológiai értelemben minden rendben lenni látszik.
mi van most.
sokat gondolkodtam a lelki oldalán a dolognak, ezek után ezt a kört futjuk. volt mostanában elég nyomasztó dolog (én távolléteim, ovis baráti krízis és szabadságharc, ovis furabarát, életkor), hátha ez, töprengek, s valószínűleg keresünk egy pszichológust (mondjam azt, hogy elsősorban nekünk?).
lesz körünk szemészeten, mert nem hagy nyugodni a konvergenciagyengeség, amit megállapítottak nála.
megyünk valamikor allergológiára is, mert a korábbi erősen felületes vizsgálat volt, és a családi terheltségek okán lehet akár lisztérzékenység is.
egy szó mint száz, a fájdalomcsillapítót mellőztük, nem segített, ezzel most nem tömöm. este viszont, miután lefekszik, továbbra is fáj a feje, sivít, kalapál, hol meg szúr. amit tehetek, hogy elterelni igyekszem a figyelmét, "rávenni" a normalitásra, hátha ez segít. egyébiránt nagyon nagy amplitúdóval éli meg minden érzését, végletekig szeret vagy utál, általában itthon, minket, máshol ez nemigen jön ki. összességében tanulom a megértését, azt is, hogyan szereljem le, és nem könnyű ez. (de könnyebb, mint az elmúlt három hét, ezerszer.)
hát így vagyunk, hálásan és gondban :)